Egy csendes percben, már nem alva s még nem ébren
találjon rám szavad,
ha suttogó szél borzolja az éjben
a bükkfa-lombokat,
e téged nyugtalan űző lélekhez érjen
majd lopva, hallgatag,
s zendítsen feltörő madárdal árjaképpen
a szívemben húrokat.
Egy néma percben, még nem ébren s már nem alva
a halál közelebb,
s e szem, mely látta, hogy kúsznak elő a barna
árnyak a lomb felett,
mint álomképedet, könnyfátyoltól takarva
megpillant még, lehet,
zöld csillag fényiben, de nincsen már hatalmad,
hogy könnyítsd szívemet.
Fordította: Tótfalusi István
Forrás: Lélektől lélekig