Ismerem őt, s ha látom,
csontig reszketek.
De ajtóm akárhogy tárom,
szerelmünk elsiet,
mert gombolyag a szerelem:
éj s nap közt fut, pereg.
Szellem, csupán szellem,
mely Istenhez lebeg;
szerelem orsója vagyok.
S ha testem már halott,
a fénybe lépek, mely anyám
méhében ég, ragyog.
És fekhetnék bár egymagam
az üres ágy ölén,
szerelmünk szála összeköt,
ha fejed int felém,
az éji útra lépve
halálom érzem én.
Fodor András fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
