Énnekem őt teremtette az isten –
gyöngesége már, esküszöm, erősít.
Szakadék tátong előtte akkor is,
amikor a járdasziget peremén áll –
hát úgy fogom át, hogy az igazi
szakadék szélét se érezze többnek
járdaszigetnél.
Minden árusban és tisztviselőben
a hétfejű sárkányt reszketi – így hát
oldalán Szent György lovagként lépek
minden üzletbe és közhivatalba.
Oly nagyon elesett, hogy őmiatta
káprázatos gyorsan kell talpra szöknöm,
amikor számtalan kis gramm-gonoszság
megatonnányi tömbbé összeállva
lapítaná szét sorsunkat kajánul.
Ám egyet biztosan tudok:
ha karonfogva mennénk át a zebrán
s egy lóerőkkel dúsított gazember
vakult veszettséggel vesztünkre törne –
ő csöpp erejét százszorozva engem
lökne a túloldalra, s gyönge testét
vetné szép torlaszul a gép elé.
Énnekem őt teremtette az isten.
Már úgy enyém, hogy mindenem övé.
