CYRANO
Lássa,
ez szimplán hangzik… Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag,
más-más hangnemből… Így ni, hallja csak:
Kihívón: „Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!”
Barátilag: „Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!”
Leírón: „Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!”
Kíváncsian: „Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
papírvágó kést, ollót is talán?”
Kecsteljesen: „Ön nagy barátja, lám,
a madaraknak! Póznát tart nekik,
hol magukat jól kipihenhetik!”
Kötődve: „Kérem, ha pipázik ön,
s a füst orrán át gomolyogva jön,
kéménytüzet szomszédja nem jelez?”
Intőn: „Vigyázzon túlsúlyára! Ez
lehúzza önt s fejjel bukik előre!”
Gyöngéden: „Lássa, megfakul a bőre,
színét a napfény durván szívja ki,
egy kis napernyőt venne tán neki!”
Pedánsul: „Hallott az Arisztofánesz
nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
a Hippokampelefantokamelosz
hordott ilyen hús-díszt elől… e rossz
hangzású lényen volt ily hosszú csont!”
Gavallér módon: „A manóba, mondd,
ez a fogas jött most divatba? Ej,
kalap számára pompás kicsi hely!”
Föllengzően: „Hatalmas, büszke orr,
egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!”
Tragikusan: „Vörös tenger, ha vérzik!”
Bámulva: „Ó, eszembe jut, ha nézlek:
micsoda cégér egy illatszerésznek!”
Lírailag: „Kagyló ez, s ön Triton?”
Naivul: „Mondja, mert én nem tudom,
mikortájt nézik ezt a műemléket?”
Mély tisztelettel: „Gratulálunk néked
tornyos házadhoz, nagyságos barátom!”
Parasztosan: „Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!”
Hadászilag: „Szuronyszegezve áll!
Lovasroham ilyet készen talál!”
Üzletszerűn: „Tán lutrit rendez? Én
sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!”
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
„Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
e szörnyeteg!… Pirul az áruló!”
Így ömlött volna szájából a szó,
ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
ön sose látott s tán azt tudja csak,
hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
lett volna mégis, hogy kivágja szépen
mindazt, amit most összehordtam én
e díszes, úri hallgatók körében:
a kezdő mondat első negyedét
éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
de hogy más mondja, azt nem tűröm el!
Fordította: Ábrányi Emil
