Egyszer kimerül az északi szél is,
és minden, amit emelt, vitt magával,
amit friss ölén becézett, kényeztetett,
árván tévelyeg majd a világban.
Akkor már csend lesz, éteri csend,
és hiába ragyog majd fenn a Nap,
nem ölel semmi, nem simít fénye,
porba oldódnak a sugarak…
Élni! Addig is, amíg fújnak a szelek,
amíg a bőröd reszketve vágyja
simítását az elemeknek, éld meg,
s már nem éltél hiába…
Csipetnyi az idő, amit a végzet adott,
szelekre nyílik a szárnya.
Ússz vele bátran az álmok egén,
feszüljön lelked vitorlája.
