Fejem fölött a nap, körültem
oly csöndes, néma rengeteg,
nem rezg a lomb; ha zöld nem volna,
azt gondolnám: megdermedett.
Az erdő mintha hallgatózva
elfojtaná lélekzetét:
tán várja, vagy hallgatja épen
a Teremtő rendeletét?
Vagy tán az Isten átölelte
ezt a virágos csillagot,
s midőn szerelmét rálehelli:
csupán szeme, a nap ragyog?…
1853
Forrás: Vers mindenkinek
