Akár egy távoli dal, mint illatos orgona
virág lángja a Visztula partján,
mint mámor mely vízbe sodor
a mazóvi, vakító fényben,
ami még nem volt s egyszer talán lesz majd,
megriad, félve reszket még,
akár nyírfa ágacska, új levelet hajt,
amely futna, ölelve,
visszafoghatatlanul akár a májusi pázsit,
mint parton a víz csobogása,
mint madár, amely felhők közt cikázik,
s vele repül párja,
mint szárnyak suhogó hangja lebeg magasan,
mint boldogok az égben
bennem ő olyan volt, olyan,
hogy most túl nehéznek érzem…
Fordította: Tamás István
Forrás: Lélektől lélekig
