Micsoda éj! Nem alhatom.
Teliholdkor szökik az álom.
Még őrzöm és kuporgatom
maradék kincsem: ifjuságom.
Játék ez, dehogy szerelem!
Kihűlt éveim útitársa,
engedd most, hogy szegény fejem
belemerítsem holdsugárba;
mutasson kínzott arcomon
irgalmatlan, kemény redőket.
Nem ábrándít ki, jól tudom:
sosem szerettél, én se téged.
Szeretni csak egyszer lehet,
s nekem idegen vagy te régen.
Hársak hiába intenek
térdig hóban, talpig fehérben.
Hiszen tudod, s én is tudom:
a kékes téli holdsugárban
nem virág porzik águkon –
halottan állnak, zúzmarásan.
Dobáltad kincseid te is
másoknak, s én is mást szerettem.
Játsszuk tovább – mindegy ugyis –
az olcsó szenvedélyt mi ketten.
Hát csak hazudj, s ölelj nagyon,
hamis tüzedtől hadd remegjek.
Kék májusról hadd álmodom,
s arról, akit sosem felejtek.
Fordította: Rab Zsuzsa
Forrás: Lélektől lélekig
Szergej Jeszenyin: Micsoda éj!
Micsoda éj! Én nem birom!
Nincsen álom. Ó, Hold, te átok:
már-már érzem, mint egykoron,
a lelkemből húnyt ifjuságot.
Jeges éveim kedvese,
színjátszást ne hívj szerelemnek.
Csak hadd hulljon a Hold leve
a vánkosomhoz kicsi kedvnek.
A torz vonásaim, na hisz,
rajzolná ki – ha volna mersze.
Most már kiszeretni se bírsz,
ha nem szerettél bele, persze.
Csak egyszeri a szerelem –
idegen vagyok ím tenéked:
hársfa hiába hív-izen,
ha lába térdig hóba téved.
Tudod te is, mint tudom én,
hogy kéklő-fényes holdtükörben
nem virág ül hárs levelén,
de hóban a hárs dérütötten.
Már rég egyikünk sem szeret,
én másikat – biz te sem engem.
És mindkettőnknek egyremegy,
szerelmet játszani szeretlen.
De álnok szód ölelve hív,
ravaszdi csókkal szenvedélyig, –
álmodja májusát e szív
és azt a kedvest örökétig.
1925
Fordította: Erdődi Gábor
Forrás: Lélektől lélekig
szerelem, emlékezés, világlíra, orosz
