https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Vox Humana: Lángok között

    Ma veled szerettem volna lenni
    Egy napot, egy éjszakát.
    Remegve-rejtve beszélgetni át,
    Csendben a szemedbe nézve.
    Megfogni két kezed,
    Átölelni és füledbe súgni:
    Még… még kicsit maradj velem…

    Hajnalban tűzforrón hozzád simulni,
    „Farkasokkal táncolni” délben
    S csodálni a teli Holdat éjjel.

    Ma veled szerettem volna lenni…
    Nem tudni, hogy minden elmúlik egyszer.
    Szárnyaink szélesre tárva
    Repülni fel… felhőkön át a magasba,
    S zuhanva, testünk összeforrva
    Merítkezne elfutó habokba…

    Ma veled szerettem volna lenni,
    A melledre hajtani fejem,
    Érezni a vad lüktető szívdobbanásban
    Gyönyörre nyújtózó feltámadt hited,
    Mint banánra a héj forrni köréd
    S utad vigyázni, melyen célba érsz.

    Ma veled szerettem volna lenni,
    S nélküled magamban – veled vagyok.
    A mélykék égen bámulok egy fénylő csillagot…
    Óh, én ostoba! Arcul csapott a Sors,
    Kegyetlen ostora most szántja végig az eget!
    Lelkemben fényre vak félelem vibrál,
    Öncsalásom csillaga lehull,
    Lángolva hasít ketté gyanútlan felleget!
    Szemeim könny borítja s szívemben veled
    A lángok közé kacagom magam… Ég Veled!

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Vox Humana: Jó volt

    Ahogy a vadász lép megóvva a csendet,
    Úgy küldted felém néma sóhajod.
    Hulló levél sem zizzent, csak a fény cikázott,
    Nem vártad, hogy érezzem – értsem bánatod.

    Jó volt veled a perc,
    jó volt érezni, hogy élek,
    jó volt meghalni Benned,
    jó volt titkokat megosztani véled.

    Halkan suhanó árnyak, nesztelen léptek…
    Hóban rejtőző lábnyomok… vad csaták… mámoros éjek…
    Apró jelek, mik adnak, és soha nem kérnek…
    Szavaid vergődő szívemben égnek.

    Jó volt veled a csend,
    jó volt sok néma pillanat.
    jó volt, hogy Múzsámul szegődtél,
    jó volt, mikor szívemre vontalak.

    Árnyékba, fénybe hurcollak magammal,
    Szorítom örömed, viszem – veszteném – terheid.
    Könnyes szemed néz rám vöröslő alkonyokban,
    Kék párával vonva be elfogyó napjaim.

    Jó volt veled a Játék,
    jó volt, ahogy érintett kezed,
    jó volt ostoba őrületbe esni,
    jó volt… jó volt Veled.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Vox Humana: Álom – 2

    Felettem fényes csillagok,
    Alattam kéklő föld ragyog,
    Lebegve a mindenségben,
    Mert te vagy, azért vagyok.

    Hideg szél süvít, ver vad vihar,
    Szivárvány kúszik az égre fel,
    Reménység költözik szívembe,
    Nem délibáb az, mi átölel.

    Tengerré áradnak könnyek,
    Szavaknak nincs hatalma már,
    Sikoltva zuhanok mélyre,
    Hol kóbor farkas-falka jár.

    Szeretnek és szívem megtépik,
    Tűröm, tűröm rendületlenül,
    Egy ezüst hold ragyog részvéttel,
    Küld egy mosolyt reménytelenül.

    Vívom a Végtelen harcát,
    Nem hagyom el a vad falkát,
    A vérem zúg, szívem sajog,
    Velük mégis szelíd vagyok.

    Mögöttem távoli hómező,
    Előttem kietlen sivatag,
    Szívem már olyan gyéren dobog,
    Egyedül nem bírja az utat.

    Dörrenés, üvöltés hasít,
    Éjnek véres lángja fakad,
    Menekül mind, ki merre lát.
    A gyötrő álom felriaszt…

    Magányba menekülő vad vagyok.
    Szelíd üldözött…
    Szabad vagyok
    – farkasok között –

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Vox Humana: Álom – 1

    Ezer éve vagyunk itt a földön,
    Már visszahívott milliárd elem.
    Szemünkben egy halvány csillag fénye,
    Szívünkben vadak félelme s örökléte.

    Szenvedést láttunk itt, s szörnyeket,
    Kik úgy nevezik magukat: emberek.
    Hiszik, hogy mindent tudnak már a létről,
    Istent tagadnak és szeretetet.

    Egy lankás parkban vártalak,
    S te jöttél felém, mint a fény,
    Időtlen gondolat viharzott át a téren,
    A rettegés villámként csapott belém.

    Az időt megállítani voltál képes,
    Jeleket rajzolni az égre fel,
    A Mindenség mámorban reszketett,
    Mikor ajkad forró vágyakat énekelt…

    Üldöztek suhanó fekete árnyak,
    Elrabolták emberbe vetett hited.
    Utolsó erőddel hívtál egy hangot,
    Hangod az ősi káoszba veszett.

    A fájó idő is tűnő, mint a lét,
    Hagyd a könnyeket, ha menekülni kell…
    Szemed rám nézett, hideg volt, jéghideg,
    Éreztem, utolsót dobban a szíved.

    A hold megfordult az égen és beleremegett.
    Meghalt a perc, az érzés, a titok…
    Dübörgő rianással az éj rám nehezedett,
    Hívott a feledés, távoli galaxisok…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hóhullásban

    Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
    fehér körökben keringőzve,
    szempilláidra zuhannak,
    elalélnak és meghalnak.

    Nézem a pillád lágy ívét,
    mint gyönge virágkerítést,
    s mögötte azt a kertet,
    mely télben is melenget.

    Csendes az este, menjél be,
    hullongó álom hintsen be,
    öröm száll a pelyheken;
    hóhullás a szerelem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: A koldusnak

    A koldusnak, ki áll az utca sarkán
    S kinek vállán egy élet terhe roskad
    És vak szemében egy világ halála,
    A koldusnak egy rongy papírt vetettél
    És azt gondoltad, hogy most jószívű vagy.

    Koldus előtt én röstelkedve állok
    És nem tudom, hogy mit mondjak neki,
    Szeretném homlokát megsimogatni,
    A derekát szelíden átölelni,
    A szívemet a kalapjába tenni
    És engedelmet kérni tőle szépen,

    Hogy én még látó szemmel baktatok
    Az örömök útján a sír felé,
    Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól
    És úgy szeretném biztosítani,
    Hogy én is, én is oly koldus vagyok
    Testvére és bajtársa, szenvedő,

    Mert boldogabb és szabadabb jövőt
    Neki már nem merek ígérni én se,
    Mert neki megváltója a halál lesz…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Hangodért

    Hangod ma úgy jött át az éteren,
    Mint nyugodtan áradó, lassú folyó.
    Belemerítkeztem, s hagytam,
    hadd járjon át hús hullámként a jó.

    Nem várt nyugalmadba kapaszkodva
    Hullott le rólam lelkem rozsdás lánca,
    S én ernyedten, hálásan hallgattalak,
    A feloldozásra várva.

    Nem volt rá szükség, hangod elárult.
    S én úgy szerettelek, mint ájult
    Nyári mező az életet adó esőt,
    Mint félholt aléltan tikkadó füvek.

    Ma csak ennyiért,
    Ma a hangodért szerettelek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Elég

    A teremtés bármilyen széles,
    ólnál is szűkösebb.
    Innét odáig. Kő, fa, ház.
    Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

    És mégis olykor belép valaki
    és ami van, hirtelenül kitárul.
    Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
    s a tapéták vérezni kezdenek.

    Elég, igen, egy kéz elég amint
    megkeveri a kávét, vagy ahogy
    „visszavonul a bemutatkozásból”,
    elég, hogy elfeledjük a helyet,
    a levegőtlen ablaksort, igen,
    hogy visszatérve éjszaka szobánkba
    elfogadjuk az elfogadhatatlant.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Boldog Új Évet!

    Álmodtál egy boldog évről,
    Reménykedtél, igaz szívből.
    A remény mára tovaszállt,
    Az álmod is már messzejárt,
    de vár az Újév ismét téged,
    Reményt hoz és büszkeséget.

    Vágyat ébreszt, s újra éltet,
    Boldogabbá tehet téged.
    Életed még meseszép lehet,
    Boldog Újévet kívánok neked!

    Te Új Világ, jóra törekvő,
    bár te lennél az a régvárt,
    békét hozó, csodás esztendő,
    mely az Idők méhében érik
    talán már évmilliók óta…
    s most a mi Századunk tüzében,
    most válik nagy, igaz valóra…,
    Boldog új évet, emberek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Fagyöngyök

    Ha könny a gyöngy:
    A fagyöngyök az erdők könnyei,
    Parányi könnyek, mozdulatlanok,
    Fák sudarára fagyott sóhajok,
    Az erdő gyöngybefagyott bánata,
    Élősködők, mint minden bánat,
    Amely az élet ütőerére támad
    És lassan, észrevétlen
    Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.

    Forrás: Lélektől lélekig