Sodródó kavics
vagyok én a rohanó
Élet-folyóban.
Bár az alakom
még csiszolódik, szépül:
eltűnök végül…
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Farkas István: Tökéletes
-
Kányádi Sándor: A fák és a vének
1
Megvénültek, akár az őszi fák,
s nincs egy levélnyi remény
a tavaszra.
Indulnának, de az őszi fény
padon marasztja.2
Irigy sóhajjal néznek
a sétáló után a fák,
pedig azok csak csoszognak szegények;
hány tavaszt adnának érte, ha legalább
bár egyet léphetnének.3
Lefelé néz a fa,
s alóla egy öreg
föl a fára.
És milyen egyformán remeg
a kéz a térden
s a lehajló fa lombtalan ága.4
– Könnyű neki – mondja a vénember –,
sohasem fáradt,
nincsen szüksége botra.
– Könnyű neki – mondja az öreg fa –,
botja is van, ha meg elfárad,
leül egy padra.Forrás: Lélektől lélekig
-
Soós Gábor: A szemed
Szemed szédülő lelked tükörterme.
Benne minden annyira eltúlzott, s mégis
olyan valószínűtlenül őszinte.
A szemed a szerelmem. A szemed fétis.A szemed a minden. Te a szemed vagy.
Mikor nézlek, rám omlik, mi jár fejedben.
Csak felfogni nem tudok ennyi mindent;
sosem nézzük sokáig egymást, mi ketten.Látom, hogy félsz, látom: bizonytalan vagy;
ezer sebed fájdalma nyílt titok nekem.
Vágyak és gátak laza hálójában
mocorog, vár egy sosem használt szerelem.És ha egyszer igazán közel jönnél,
úgy, hogy az orrunk finoman összeérne,
én csak nézném azt az eleven homályt,
és Nálad maradnék örökre… Végre.Forrás: Lélektől lélekig
-
Gámentzy Eduárd: Valamikor a világ
Valamikor a világ,
Olyan csendes, mint a tó.
Amikor a szél se rezzen,
Békés, nyugalmat adó.Lábujjhegyen jön az éj,
Nagykabátján csillagok.
Zsebébe minden belefér,
Boldog s boldogtalanok.Akinek csak szíve van,
Odabújik egy kicsit.
Átfázott nappalok után,
– Holddal takarózni itt.Forrás: Lélektől lélekig
-
Nemes Nagy Ágnes: Lámpa
Lámpa van a szíved közepében,
Attól fénylik minden porcikád.
Lámpafényed bársonyosra szűröd,
Mégis, ahol vékonyabb a bőröd,
Rózsaszínben földereng a szád.Hajad, az a fecske-fekete,
Lila szikrát pattogtat az éjben,
Köztük arcod csillog, mint a köd,
Augusztusi csillagok között –
Lámpa van a szíved közepében.Forrás: Lélektől lélekig
-
Szabó Lőrinc: Elmulasztott ébredés
Bujj, bujj, zöld ág!… Csak sóvárogtam… A
játék komoly volt: rácsa, kapuja
csillant, nyílt, aztán valahogy megint
eltűnt mindig a tüskelabirint
mögött a boldog Kert, az Édené,
ahová, jövőm kincsei közé,
úgy vágytam legalább belesni már…
Bujj, bujj, zöld ág!… – dudoltam – aki vár,
ami ott vár, az arany alma, a
tündér s a többi áhított csoda
ébredjen végre és ébresszen: óh,
túlhosszú álom, mutasd a való
gyönyörét, Csipkerózsát!… Oly közel
volt a titok, hogy nem hihettem el:
oly közel a Kert, hogy boldogtalan
kételyem maga zárta csak utam…
Bujj, bujj, zöld ág, nyisd, rózsám, váradat!
– Fent volt, s én vártam, hogy keljen a Nap!Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Ne próbálj!
Engem gyengébbnek faragtál ki,
Hogysem próbáidat
Állhatnám, Uramisten
Dícsérve Téged rendületlenül.
Azért ígyen könyörgök Hozzád:
Ne próbálj engemet!
Tudom, hogy vannak választottjaid,
Akiket szentté finomít a bánat,
Akiket hőssé edz a szenvedés,
Akik áldják és magasztalják
Süvöltő ostorod,
Mert minden csapás nyereség nekik.
Nem én, nem én!
Én igazabbá, emberebbé
Nem tisztulok sötét eged alatt.Engem csak torzzá teszel és fonákká,
Engem csak összetörsz,
De szobrot szenvedéssel
Mégsem faragsz belőlem, Istenem.
Nekem kék szemed derült ege kell,
Örök mosolyod aranykupolája,
Őszi erdőkben halk lélekzeted:
Hogy kinyíljék szívem,
Szépségben s szeretetben – másokért,
Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
Veszett irammal, öntudatlanul
Önzésem és nyomorúságom
Őrült köreiben.
Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
Szárnyaló énekkel, én Istenem:
Adj enyhülést, ne próbálj engemet!Forrás: Lélektől lélekig
-
Szabó Lőrinc: A hazatért kedvesről
Már hatodik napja, hogy a kedvesem visszatért;
kék tengerekről, arany szigetekről tért vissza a kedvesem.A selyemhullámos ég volt az a tenger;
arany szigetek a szikrázó csillagok; az ég a tenger.Ma is oly szép és fiatal, mint amikor messzehajózott,
pedig hány tavasz múlt el azóta, hogy elhajózott!Hány nyár koszorúi hervadtak el azóta;
hányszor kivirultak azóta a sírok koszorúi!Arany szigetekről tért vissza a kedvesem,
már hatodik napja, – és még nem mertem megölelni.Kék tengerekről tért vissza a kedvesem;
hajában hét arany csillagot hozott nekem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Illyés Gyula Napokig nem beszéltünk…
Napokig nem beszéltünk. Csöndesen,
szótlan szunnyadtál bennem, kedvesem,
nem dúltad föl egyetlen percemet,
fájdalomtalan szerethettelek.Fájdalomtalan, öntudattalan
lettél – mi is? Én lettél, én magam!
Ha meg-megkérdtem, hol vagy, mit csinálsz,
bentről, magamból jött megnyugtatás.Ma reggel aztán, mire ébredek,
halk susogás csiklandja szívemet.
Te beszélsz. Oly rég vártam! Te beszélsz,
és semmi vita, semmi szenvedés!Kibékültünk! Kedves, kezes, szerény
vagy újra, és a világ újra: fény,
s az vagyok én is. A lelkem csupa nap,
hogy újra így nekem adtad magad!Forrás: Lélektől lélekig
