https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Rainer Maria Rilke: A csend

    Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
    hallod-e: zúg…
    Ugye, a magányost, bármije rebben,
    figyelik a dolgok: hogy mire jut?
    Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
    zaj ez is, mire megközelít.
    Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
    …de mért nem vagy itt?

    Moccanok épp csak – a selymes csendben
    ott van a lenyomata; örökre látszik
    a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
    a messzeség feszülő függönyén.
    Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
    a csillagok.
    Ajkamra illatok itala árad,
    és távol angyalok karának
    csuklói derengenek felém.
    De akire gondolok:
    Téged nem látlak.

    Tandori Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Világ csudája

    Azt hittem, hogy világ csudája vagy,
    őrjöngés, álom, nyíló végtelen,
    ma azt tudom, hogyha nem vagy velem
    nem vagyok, nem játszom, nem létezem,
    felhők fehérje a szemembe fagy…
    Azt hittem, hogy a világ csudája vagy,
    de annál sokkal fontosabb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Zarándokút

    Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,
    gyalog is járhatok s őrizet nélkül.
    Aki a porból vétetett,
    az út porával könnyen összebékül.

    Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,
    átalvetőként, átvetettem,
    akár egy szamarasincs apostol-tanonc
    megyek a júliusi délelőttben.

    Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el,
    porfelhőjüktől még az ég se látszik,
    előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol
    a körtefától a kukoricásig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Akartam

    Akartam lenni én
    a pokol ördöge,
    máskor meg egy csillag
    a fénynek üstöke.
    Voltam már angyal is
    jóságnak hírnöke,
    lázadban hűs szellő,
    bánatodban vigasz,
    könnyeid letörlő
    szertelen kis kamasz,
    a mámort is rejtő
    hideg és büszke nő,
    álltam én viharban,
    mint egy ős sziklakő.
    Megtörten vártam még
    egyetlen kis jelet,
    mondatlan szavakkal,
    hogy a szíved szeret,
    de másért élsz már te
    és másért élek én,
    ez a nap most mégis,
    csak így lehet miénk…
    S ha jő éjre hajnal,
    lelkemben pirkadat,
    nem fogom veszteni,
    miattad magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső Csomagold be mind

    Csomagold be mind, ami volt, ami régen
    volt, ami édes, mind csomagold be,
    ami több, mint játék, szerelem, több, mint
    élet is, a kincseim csomagold be,
    régi szavam, az aranyt, kevélyen
    csengõ rímeim, melyekkel magasan
    röpültem a többi fölött, s ékes igéim,
    mind-mind csomagold e batyuba,
    abba, amit hoztam, s hagyd az úton másnak,
    hogy hõsi-igazul járjak egyedül,
    egyszerû ember az egyszerû földön,
    s meztelenül legyek, amint megszülettem,
    meztelenül legyek, amint meghalok.

    Nyugtalanok az én reggeleim, és éjjel
    hatalmas hang kiabál újra belõlem.
    Ruhátlan és hústalan zúg el a lelkem,
    nem illik hozzá az ifjúi parádé.
    Úgyse soká tart már számomra e földi
    vándorlás, tíz évig vagy húsz évig, aztán
    elromlik a test, mely zárja hüvelyében
    lelkemet, és egészen lélek leszek. Adj hát
    vetkõzni most erõt, érezni e kevés
    idõre magamat s a világot, te nagy
    igazság, szeretet s még nagyobb igazság,
    fájdalom. Te adj a szemeimre könnyet,
    mert könny nélkül én csak nem-látó, vak vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: A szerelem

    Hol mint kígyó, lopakodik,
    bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
    hol szelíd galamb, napokig
    burukkol fehér ablakunkban,

    violaillatként repül,
    vagy csillanó szép jégciráda…
    De vezet rendületlenül,
    egy nyugtalan, nehéz világba.

    Hegedű húrján sír-nevet…
    S a szíved elszorulva dobban,
    ha hirtelen fölismered
    egy először látott mosolyban.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Madár csőrében virág

    Van-e madár, ki meghal, ha nem szerethet?
    Van-e madár, ki élhet, ha nem szeret?
    Ezen tűnődöm: szemhéjamon az este
    vergődik, mintha egy madár szárnya verne.

    Én akkor leltem magamra,
    mikor egyedül maradtam. Olyan egyszerű
    lett a fájdalom, mikor megértettem,
    hogy nem élhetek én sem egyedül.

    S most úgy szeretlek, ahogy madár nem szerethet:
    veled sem veszíthetem el magam.
    Nem hagyhatsz el, hát nem hagyhatlak el,
    hajnalt verő, sugár-szárnyú madaram.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Parti sziklák

    A parti sziklák
    A költő szólna – és így kezdené:
    Vas-túskók ezek, ős-gátak ezek,
    Ők s a tenger méltó ellenfelek.

    De én láttam e sziklák sebeit,
    A sötét sebeket,
    A fantasztikus repedéseket.
    S hallottam a víz-vájta kavernákban
    Lentről feldübörögni
    A lassan mégis győztes elemet.

    S tudtam: az idő csak neki segít,
    Őt pártfogolja csak.
    A parti sziklák szertemállanak.

    És nem lesz ebben semmi nagy dolog.
    A szikla vére: egy kevés homok
    Naponta elpereg.
    Csak morzsák hullnak, nem kolosszusok.

    Nem loccsan égig a tenger vize
    És elmarad a tragikus bukás.
    Anonymus se lesz, ki feljegyezze,
    Ha véget ért a felmorzsoltatás.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Takaró Mihály: Szó-szimfónia

    Egyetlen szavad
    tüzénél
    melengetem
    árva szívem:

    S bódultan,
    mélázva
    hallgatom
    egyszavas

    Szó-szimfóniád!
    megtelek vele,
    mint mélyen zengő

    hegedűhanggal a
    koncertterem, s e
    szó a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: A bércek énekelnek

    Szeretett Apámnak ajánlom

    A bércek énekelnek.
    Hallottad már,
    mikor az esti-kék hegyek csoportja
    egy dörgedelmes ősvitába kezd?

    Halvány lilán mikor leszáll az est,
    s a völgyben puska robbant zord halált,
    hallottad már a félelmes zenét:
    az őserdők felharsogó szavát?

    A rianást, amely követve nyomba’
    a hang után a végtelenbe fáj,
    s fülekbe zúg: bujkáló idegen,
    a végtelen szentség előtt megállj!

    És a vadász, ki lent a szőke völgyben
    csodálkozva a bérctetőre torpad,
    vad félelmében énekelni kezd,
    s önhangjától ijedten összeborzad.

    Forrás: Lélektől lélekig