https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Zajzoni Rab István: Lelkemadta víg barátok…

    Lelkemadta víg barátok,
    Hogy is bukkanék reátok?
    Isztok, mint a malomkerék,
    Ez valóban nagyon derék.

    Nem ittam száz esztendeje,
    Száraz csontjaim veleje,
    Száz jó forint marja zsebem,
    Mind a százat eltemetem.

    Föl, csapláros, föl, cigányok!
    Ingyen semmit nem kívánok,
    Bor és zene, dinomdánom,
    Száz forintért sohse bánom.

    Az én torkom pokolgödör,
    Lángja mindig jobban gyötör,
    Tüzét gonosz ördög rakja,
    Bort! a bor majd elaltatja.

    Ti meg húzzátok, cigányok,
    Lelkem az édes anyátok,
    Húzzatok rá, rúgjak egyet,
    Mit tehetnék most egyebet?

    Forrás: www.eternus.hu / Zajzoni Rab István: Lelkemadta víg barátok…

  • Zajzoni Rab István: Harcra vagyok indulóban…

    Harcra vagyok indulóban,
    Nincsen több bor a kancsóban,
    Csaplárosné, violám,
    Én még többet ihatnám.

    Mérjen ki még egy kancsóval,
    Nem fizetek ám bankóval,
    Szép ezüstöt adok én,
    Ragyog, mint a csillagfény.

    Szól a had tárogatója,
    Csaplárosné, Isten óvja,
    Visszatérek valaha,
    Valaha, vagy tán soha.

    Forrás: www.eternus.hu / Zajzoni Rab István: Harcra vagyok indulóban…

  • Kaffka Margit: Pezsgő dal

    Fehér galagonya, – beh virágos!
    Semmi közöm a szomorúsághoz!
    Gyöngy a kedvem, Isten, ember lássa –
    Kölcsön is vehet belőle, aki megkívánta.

    Tudod-e, hogy letépem a húrod,
    Ha még azt a keserveset húzod?
    Beteg tán a hegedűszerszámod,
    Add, kötök rá orvosságot, sok fehér virágot.

    Vén csavargó! Kósza éjfélóra,
    Hova sietsz? Ülj le hát egy szóra.
    Boros fővel is odajutsz máma,
    Úgy lassacskán, minthogyha csak a szeretőd várna.

    Töltsetek! Vagy várjatok csak, mégse!
    Meg találnak haragunni érte…
    Legelőször a színéből porba öntsetek le.
    – Köszöntöm az elfelejtett, régi Istenekre!

    Forrás: www.eternus.hu / Kaffka Margit: Pezsgő dal

  • Juhász Gyula: Dionysos borából

    A szőlőhegynek ormát
    Újhold sarlója vágja
    S a fanyarzöld borostyán
    Bús homlokomra kúszik…
    Távol kékes ködéből
    Vonatok integetnek
    Mámorpiros szemekkel,
    Óbor dalol szívemben
    És új igékre várok.
    Nunc est bibendum! Itt van
    Az ihlet drága perce,
    A röppenő, örök perc.
    Napoleont ilyenkor
    Csókolja homlokán a
    Nikészárnyú szerencse,
    Goethét a múzsa és lány,
    Ilyenkor forr a vér és
    Fogan az áldott csíra,
    A jövendő. A kalmár
    Aranya most gurul és
    Én most kezdek dalolni!

    Forrás: www.eternus.hu / Juhász Gyula: Dionysos borából

  • Juhász Gyula: Nagyvárad

    A Körös menti Párizs régi fénye
    Felém ragyog az emlék rőt ködén,
    Egy ifjúság reménye és regénye
    Ott álmodik a szőlőhegy tövén.

    A szőlőhegy tövén a régi kocsma,
    A piros abrosz és piros borok,
    Fiatalságunk bátor indulója,
    Fölöttetek fekete gyász borong.

    Redakciónk, ahonnan sírva, zengve
    Világnak indult ifjú Ady Endre,
    Rozoga asztal, most ki írja sorsát,

    Ki virraszt most melletted, régi asztal,
    Hogy megterülj csodával és malaszttal,
    Dallal, mitől fölzengjen Magyarország!

    Forrás: www.eternus.hu / Juhász Gyula: Nagyvárad

  • Vörösmarty Mihály: Az őszről

    Eltűnt a nyárnak hévséges színe előlünk,
    Jóltevő jelei kár, hogy enyészni tudók.
    Őszre kerülünk már, mely csak változni szokott bár,
    Mégis hasznos idő, mert hozza a jókat elő.
    A szőlő tőkék meg lévén rakva fejekkel,
    A vagyonost hozzák nem kis örömbe kivált.
    Végre a szőlő leve hordókba töltetik, és itt
    Tisztán megforrván, bor nevezetre kerül.
    Mindeneket most már télre készítve behordanak
    Egy bizonyos helyre – s eddig az őszi idő.

    Székesfehérvár, 1816

    Forrás: www.eternus.hu / Vörösmarty Mihály: Az őszről

  • Beöthy Zsigmond: Bordal

    Kancsóra, fiúk mind! bort igyatok!
    Borban van igaz szerelem,
    Mely szíved erén is átlobog, ég,
    S láng ömlik el a kebelen.
    Rajta, igyál hát,
    S űzd a borút!
    Kába, ki önként
    Szerzi a bút.

    Kancsót ide, bajtárs! Aki gyaláz
    Bennünket, a bor fiait:
    Nem tudja, miképpen bor csak a tűz,
    S tűz edzheti csak karait.
    Rajta, igyál hát!
    S aki nevet,
    Mondd neki: borral
    Toldd meg eszed!

    Forrás: www.eternus.hu / Beöthy Zsigmond: Bordal

  • Szombati-Szabó István: Erdélyi szüret – Borköszöntő

    Ki bort csak máséból iszom,
    Kinek hordóm sincs, pincém sincs, pincémben nincs hordó,
    S hordómban nincs egy hörpintésnyi borom se:
    Köszöntöm a bort, minden Nedvek Királyát
    S magyar sírva-vígadók szent italát.

    Köszöntöm a bort, akivel
    Barátosan kínál meg kedv-szomjú bortalant a boros.

    Köszöntöm a bort: sorsvert, gondűzött emberek menedékét,
    Akitől meghősödik a gyáva,
    Tervet koholnak a tervtelenek
    S bársony-párnát álmod magának a földönfutó hajléktalanság.

    Köszöntöm a bort: költők keresztvizét,
    S bú-rozsdás lelkek gépolaját,
    A bort, akiben lakik a kedv, a barátság meg az igazság.

    Köszöntöm a bort: nóéi örökünket,
    Akitől hamujában fellobban a bírhatatlan isteni virtus,
    A bort, aki ha levert: fölemel a Gondok hekatombáján
    A jó Mindent-feledés szűz alpesi fokára.

    Köszöntöm a bort,
    Akitől Isten színéhez emeli fel
    Véres, tiport és megalázott emberi homlokát a halandó
    S Istennel koccintani az égre nyújtja szívét
    S emeli bátran remegő, csordúltig keserű szív-bitlikomát Ahhoz,
    Aki a napot: arany ivópoharát
    Színültig töltve víg áldomásra nyújtja felénk.

    Köszöntöm a bort:
    Éljen a bor,
    Amíg él Isten és emberek élnek e nyomorult világon!
    Evoé!

    Forrás: www.eternus.hu / Szombati-Szabó István: Erdélyi szüret

  • Kölcsey Ferenc: Bordal

    Igyunk derűre,
    Igyunk borúra,
    Úgyis hol kedvre,
    Úgyis hol búra
    Fordul az élet.
    Kedved a jó bor
    Jobban éleszti,
    Búdat a jó bor
    Messze széleszti,
    S elmúlat véled.

    Minden por, álom,
    S füst e világon;
    Mi haszna gázol
    A boldogságon
    A hír barátja?
    Ha dob riadt a
    Harc reggelére,
    Patakban omlik
    Hullámzó vére,
    S bérét más látja.

    Békételen, bús,
    Senyved magába,
    Kétség s remény közt
    Vár s fél a kába
    Percet s esztendőt.
    Miért törődöl
    Szűk életeddel?
    Napod ma mit nyújt,
    Köszönve tedd el,
    S hagyd a jövendőt.

    Reggel vagy estve,
    Szélben vagy csenddel,
    Eljön magától
    Sorsod mit rendel:
    Miként nyár és tél.
    Ernyőt keress, ha
    Készül borulni,
    Szenvedj, ha nem tudsz
    Hová vonulni,
    Fordulhat a szél.

    Éld a jelenlét
    Percét s óráját,
    Együtt lefutja
    Jó s rossz pályáját,
    S együtt húny véled.
    Igyunk derűre,
    Igyunk borúra,
    Úgyis hol kedvre,
    Úgyis hol búra
    Fordul az élet!

    Forrás: www.eternus.hu / Kölcsey Ferenc: Bordal

  • Lendvai István: Bordal magamnak

    Adott a sorsom még egy pincét,
    Gondzápor elől ereszem, –
    Öreg boroknak egy jó pintjét
    Itt gyertyalángnál beveszem.
    Lehet, hogy ott fönn a Nap lángol,
    Égen repülő ifjú ficánkol,
    Merészen szálldos föl meg alá:
    Majd visszatalál a humusz alá,
    Ad néki a sorsa síri pincét.

    De lehet: éjfél van javában,
    És fénylőbb ez a dohos lebuj, –
    Csontos remete ül magában,
    S a bősz Oroszlán félrebúj:
    A sárgasörényű éhes Óra
    Nem mordul rá a szelíd ivóra,
    Ha víg a vér: nem néz időt,
    Dalol, akár ha a világ kidőlt.
    Lehet, hogy éjfél van javában.

    Itt pókfiak légyen vitáznak,
    Az ászokfában sürgöl a szú, –
    Mind gócok ők, örülnek a láznak,
    De szótlan érik a nemes aszú.
    Egy bordalt ám én is dúdolnék,
    Valami góc csak én is volnék,
    Bennem is van Nyár egynehány:
    Hol Istent vívtam, hol leányt.
    (A pókfiak légyen vitáznak.)

    Nem kell izgulni minden tréfán,
    A bornak is íze néha fáj,
    De szép, hogy minden múlik mélán,
    Síró esőn elúszik a táj,
    A szűz almája őszire lágyul,
    Szeme marad borús világul:
    Csókcsillagból hű kutyaszem, –
    S a bor ne hagyjon el sohasem,
    Hogy el ne vérezz e világi tréfán.

    Forrás: www.eternus.hu / Lendvai István: Bordal magamnak