Ezeradta csaplárosa,
Kancsóját penész nyaldossa;
Bort bele, ki lelke vagyon,
Szomjúhozom szörnyen, nagyon!
Bort bele a legjavából,
Legöregebb hordójából;
Riad a kürt a csatára,
Gyorsan, gyorsan, itt az ára!
Jött bor, a jó vitéz ivott,
Csatára kelt, csatát vívott,
Vívott kemény ellenével:
Ide-oda lógó fejével.
Forrás: www.eternus.hu / Zajzoni Rab István: Ezeradta csaplárosa…
Ne hozd a bort, nem ihatnám!
Miért innám? Nem iszom.
Könnyemtől méreg lehetne,
És a méreg megölhetne,
De nem ölné bánatom’.
Hol vagytok, vidám barátok?
Ami múlt, vissza nem tér.
Ittunk egyért, ittunk másért,
De legtöbbet a hazáért,
Hiába folyt a bor, a vér.
Ide mégis, iszom egyet,
Meg se’ mondom, hogy miért.
Tudja azt az én Istenem,
Aki magyar, iszik velem,
Hosszan iszik és megért!
Forrás: www.eternus.hu / Gyulai Pál: Ne hozd a bort!
Elmerengek gondolkodva gyakran,
S nem tudom, hogy mi gondolatom van,
Átröpülök hosszában hazámon,
Át a földön, az egész világon.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Holdsugári ábrándos lelkemnek.
Ahelyett, hogy ábrándoknak élek,
Tán jobb volna élnem a jövőnek,
S gondoskodnom… eh, mért gondoskodnám?
Jó az Isten, majd gondot visel rám.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Pillangói könnyelmű lelkemnek.
Ha szép lyánnyal van találkozásom,
Gondomat még mélyebb sírba ásom,
S mélyen nézek a szép lyány szemébe,
Mint a csillag csendes tó vizébe.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Vadrózsái szerelmes lelkemnek.
Szeret a lyány? iszom örömömben,
Nem szeret? kell inni keservemben.
S hol pohár és a pohárban bor van,
Tarka jókedv születik meg ottan.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Szivárványi mámoros lelkemnek.
Oh, de míg a pohár van kezemben,
Nemzeteknek keze van bilincsben,
S amilyen víg a pohár csengése,
Olyan bús a rabbilincs csörgése.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Fellegei bánatos lelkemnek.
De mit tűr a szolgaságnak népe?
Mért nem kél föl, hogy láncát letépje?
Arra vár, hogy Isten kegyelméből
Azt a rozsda rágja le kezéről?
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Villámlási haragos lelkemnek!
Pest, 1846. április 24–30.
Forrás: www.eternus.hu / Petőfi Sándor: Dalaim
Csak bor, csak lyány szerelme
Szívem fő gerjedelme,
Mit nékem a világ?
Ha más trónusra hág,
S hírnek fut ellenébe,
Pálcájától kezébe
Félvén a sokaság:
Fennáll királyi székem,
Országot a sors nékem,
És pálcát szintúgy ád.
A szék a lyány ölében,
Ország borom kelyhében,
S a pálca mirtuszág.
Káva, 1814. augusztus
Forrás: www.eternus.hu / Kölcsey Ferenc: Bor-király
Az volt egyszer bajos élet,
Hogy a vizek kiszáradtak,
A folyóból mind kötél lett,
Patakokból csepümadzag,
Fától fáig, – hegytől hegyig
Kifeszíték egytől egyig,
S mint szárító kötelekre
Teregették föl ezekre
A tengerek lepedőit,
Tavak, tócsák kis kendőit,
Így száríták, így bizony,
A sok vizet a napon.
No, mit tegyen szegény galamb,
Hát még a lúd, meg a réce?
Összefognak, ők nem fognak
Szomjan halni csak azért se,
Elmennek ők világ végre,
Míg inni nem kapnak végre.
Réce, liba kéz a kézben,
Billeg-ballag az útfélen.
Búgó galamb föntről kutat,
Tavat, folyót, forrást kutat.
Mennek, mennek világ végre.
Hát a galamb így szól végre:
– Nem hal szomjan, aki jámbor,
Hogyha víz nincs, van bor, van bor!
No, megörül a kacsa:
– Csak a csapra, csak csapra!
A liba is rá vijjong:
– I-i-gyu-unk, i-i-gyunk!
S úton talált hordó bort
Csapolták, míg benne volt.
Addig örülgettenek,
Végre be is csípnek.
Jókedvüknek nincs határa –
Ezért van az, hogy ha már ma
Jókedvüknek jöttét látják,
– Amit akkor – azt kiáltják.
Forrás: www.eternus.hu / Móricz Zsigmond: Galamb, réce, meg a lúd
Borpatak foly a szívembe,
Érzelmeim édenébe,
Kiapadhatatlanul.
Gondolatim minden bokra
Föllobog az égi boltra,
Messzelátó lángra gyúl.
Bor a szerelem tengere,
Pokolban feneklik medre,
Vad hulláma eget nyal.
Bor a szellem piros árja,
Bor az örök élet lángja,
Aki issza, meg nem hal.
Rajta minden magyar ember,
Kinek szíve nemesen ver,
Igyék váltig tiszta bort;
Élni fog ekképp mindnyája
És általa szép hazája
Halhatatlan dicső kort.
Forrás: www.eternus.hu / Zajzoni Rab István: Borpatak foly a szívembe
I
JANUÁRIUS – VÍZÖNTŐ
A nap vízöntő-jegybe lép át,
Így vízivásra fényes példát ád.
II
FEBRUÁRIUS – HALAK
Nincs széles e világon jobb ital
Szép tiszta víznél, mond a hal.
III
MÁRCIUS – KOS
Nem kell a kosnak égett bor,
Mégis beh friss, erős, vidor!
IV
ÁPRILIS – BIKA
Nagy méltósággal bőgi a bika:
Víz minden kortyaink legjobbika.
V
MÁJUS – IKREK
Virulnak ikrek anyjok lágy ölén,
Édes tej és forrásvíz erején.
VI
JÚNIUS – RÁK
A részegekhez fenkiált a rák:
Víz aqua vita, bizton ezt igyák.
VII
JÚLIUS – OROSZLÁN
Oroszlán, állatok dicső királya
Vizet dicsér, bort, sört utálja.
VIII
AUGUSZTUS – SZŰZ
Tüzes testében ép bájjal mosolyg a szűz:
Víz, víz a bájital, melyből ered a tűz.
IX
SZEPTEMBER – MÉRTÉK
Ha italok becsét jó mérleggel mérjük,
Kétségkívül a vizet legjobbnak ismerjük.
X
OKTÓBER – SKORPIÓ
A bor podágrát szül, mely szúr, mint skorpió,
S díjul vízkórságot nyer a víz-nem-ivó.
XI
NOVEMBER – NYILAS
Nyilas jól tudja: célt csak úgy talál,
Ha vízivásnál rendületlen áll.
Ha mámor fogja el szemét s eszit,
Bármely ügyes, kezével célt veszít.
XII
DECEMBER – BAK
Vad szirteken vígan szökell a bak
S erőt s rugalmat ad hűvös patak.
Az ép erő teljében vígan zengve lejt,
Vizet ki móddal inni nem felejt,
S ha olykor habzik is a bor kelyhében, nem árt,
Csak mértékletlenség okoz mindenben kárt.
Forrás: www.eternus.hu / Kriza János: A tizenkét égi jegy mértékletességet prédikál
Egykor lángokat vetettél,
Ősz tető, most vesztegelsz,
És kiégett köveidben
Szőlőfürtöket nevelsz.
Mégis jól tudod, mi voltál,
Híven érzed, amit rég:
Régi lángod, régi fényed
Boraidban most is ég.
Képed ez, te árva nemzet,
Mely elvesztéd fényedet;
Oh, de mondd, hát könnyeidben
Lángol-e még szent tüzed?
Forrás: www.eternus.hu / Eötvös József: A tokaji hegy
Bort tölts, babám, beteg vagyok, jaj nekem!
Meg nem fér többé bőriben a szívem,
Elaltatja talán a bor bajomat,
Rég nem ittam, hadd igyam le magamat.
De ne tölts, mert a részegség majd megöl,
Úgyis részeg vagyok kökény-szemedtől,
Részeg vagyok piros arcod lángjától,
Részeg vagyok, mit sem tudok magamról.
Forrás: www.eternus.hu / Samarjay Károly: Bort tölts, babám
