https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Áprily Lajos: Bartimeus

    Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz
    megérintette fénytől szűz szemem,
    világgá lett a bús világtalanság,
    s öröm borzongott át a lelkemen.

    Koldus-kövem felett, a tér derengett,
    arcom felé egy arc világított,
    s káprázva néztem hívó, mély szemébe
    Annak, ki jött, megállt, meggyógyított.

    Szép volt, anyám, szememmel simogatni
    virág selymét, gyümölcsök bársonyát,
    vagy messze-húzó út ívét követni
    a dús vetésű Jordán-tájon át.

    Ma is csodám a csillagsűrűs éjjel,
    a nyári éj, mely csóvákat hajít,
    a virradat, mely kútvízhez kicsalja
    a város nőit és galambjait.

    Jerikó minden színe birtokom lett.
    Egész világ. De meddig lesz enyém?
    Ha börtönömbe holnap visszahullnék,
    tán elhullatnám s elfelejteném

    a pálma zöldjét, esti domb liláját,
    barna leányrajt, bíbor rózsatőt.
    De lelkem mélyén hordozom halálig,
    hogy láttam Őt, anyám, hogy láttam Őt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lányi Sarolta: Nagyon csendes szerenád

    Téged dicsér a némaságom
    s daltalan ajkam néked áldoz
    lelkem fojtott félénk szavát
    te hallod, ha nem is kiáltoz.

    Beszél majd énhelyettem hozzád
    az őszi táj halkan szelíden
    s az esti szél füledbe dúdol,
    hogy örökre tiéd a szívem.

    Tiéd elmém munkája, gondja
    s az álmom is tiéd legyen…
    …ó halld e rejtett, hű zenét:
    dalol neked az életem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Itt vagy

    Itt vagy a reggelben,
    Nyitod a szemem,
    Itt vagy a délemben,
    Fogod a kezem,
    Itt vagy az estémben,
    Érinted szívem,
    Itt vagy az éjjelben,
    Vad-vágy, fénysugár,
    Megsebzett őrültség,
    Nincs kezdete, vége már.

    Szívemre szorítod két kezed,
    Csókkal borítod testemet,
    Fülemben suttogásod
    Messzi végtelenbe téved,
    Míg játék öleléssel
    Pezsdíted fel vérem.
    Nem kérsz és nem kérek,
    Csak mit Isten adhat,
    Egy másik létben
    Téged akarlak.

    Minden leszek majd,
    Mégsem leszek semmi,
    Holnap virradatra
    megtanulok sírni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Britt G. Hallqvist: Nagymama és Fábián

    Nagymama csak ül, szót se szól.
    Elgondolkodott . . .
    Nem hallja, hogy kiabálunk,
    nem látja, hogy Tamás három sütit töm a szájába.
    Nagymama Fábiánra gondol.

    Fábián baba volt.
    Kopott és csúnya,
    majdnem kopasz.
    Nagymama négyéves volt.
    Szégyellte Fábiánt,
    és egy nap a szemétvödörbe dobta,
    de mikor a szemetes elment,
    elsírta magát.

    Nagymamának sok babája volt annak idején,
    de mindet elfelejtette,
    csak Fábiánt nem.
    Most csak ül, szót se szól.
    Elgondolkodott . . .

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dorothy Parker: Kettős rondó (és aligha éri meg a fáradságot, valójában)

    Nem különböznek: komor s víg napok.
    Bár ragyog rózsás öröm reggelen,
    Mert legdrágább szerelmem itt hagyott,
    Búskomor éj nehezül szívemen.

    Magányomban e szív alig piheg,
    Habár a Nyár kezén a föld forog,
    Halotti leplek vonják lelkemet;
    Nem különböznek: komor s víg napok.

    Habár a dús szél játszik, andalog
    A fűszállal hullámzón, szüntelen,
    E nappal felhevülni nem tudok,
    Bár ragyog rózsás öröm reggelen.

    És bájtalan a fecske röpte fenn,
    A menny, az égi kék fakó, halott,
    Ha szép, nem nekem, ami megterem,
    Mert legdrágább szerelmem itt hagyott.

    És karmazsin rózsák lobognak ott,
    És százszorszép-permet a réteken,
    Emitt pedig pipacspiros habok.
    Búskomor éj nehezül szívemen.

    Ez lett tehát szánandó helyzetem,
    Ha messze mégy, világom, sorvadok;
    Istenemre, mindvégig remélem,
    Amit te mondasz, s amit mondhatok
    Nem különböznek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dorothy Parker: Egy megbízható hölgy

    Oh, csak mosolygok rád, ha jössz felém,
    És buzgó, ömlő szavad szomjazom,
    És ajkamon pirosló rúzs a fény,
    És két kezem a legszebb homlokon.
    S mikor ismét szerelmeidre térsz,
    Nevetek, lásd, csodállak, mint lehet,
    És visszanevetsz, ennyi az egész,
    És szívem száz halálát nem leled.
    Úgy gondolod, hogy jól áll a szerep,
    Hogy friss vagyok, a reggel, fénylő hó,
    Oh, számodra, mi kín bennem remeg,
    Nem tudható.

    Oh, nevetek, ha itt vagy, s hallgatom
    A sok, az új, a szívtipró meséd,
    Nőkről, velük hogyan, hol, mely uton –
    Pikáns kis részek, suttogó beszéd.
    És felhevülsz, és roppantul sietsz,
    Hogy újra, újból tölts egy új sagát,
    Oh, én legyek – csodálód, így szeretsz,
    És nem látod meg éjem hűlt havát.
    S ha kalandokra indulsz lelkesen,
    Megcsókollak, vidám vagy és mohó,
    S már messze vagy… Számodra szerelmem
    Nem tudható.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Lamentoso

    Od’adtam néked mind a könnyem.
    (És most fakó-vak a szemem.)
    Mint két kiszáradott, üres kút
    tátong az éjbe könnytelen.

    Od’adtam néked ölelésem.
    (És most lehervadt a karom.)
    Az én tüzemnél melegedsz te,
    s magam rongyokkal takarom.

    Od’adtam néked mind a csókom.
    (S most csóktalan, fehér a szám.)
    Emlékeim halotti fátylát
    harapom őrült éjszakán.

    Od’adtam néked mind a lelkem.
    (Van-e, van-e ily elhagyott?)
    Most itt ülök a lábaidnál,
    s már úgy érzem, nem is vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lai Tai Po: Szerelem-részegség

    Langyos szél jár a palota-kerten át,
    A bokrok közt jószagú fuvalom lebben.

    A teraszon, hanyagul hátradőlve
    Jólléte színes selyemvánkosain
    Pihen a császár dús lakoma után. –
    Előtte táncol Si Chy… ragyogva, mint a csillag,
    Tündöklőn, mint a Szépség. Illan, lebeg,
    És mosolyog… mosolyog csudálatosan,
    A szívig-fáj, hogy repked kis rózsalába;
    Gyengéd csipői ringatják a vágyat,
    Szép keble kél-hull, mint jószagú tengerár.
    Így illan, lebben, – míg édes bágyadás
    Önti el forró, halovány tagjait.
    Hulló virágként hull lágy lépte már, –
    És elomlik epedőn a Királyi
    Nyugvóhely jade-párkányára dőlve,
    Odakúszik, felkönyököl és vár…

    A szűzi Si Chy… epedve dől oda…

    Kaffka Margit fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jan Goldstein: Idézet

    „Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden

    Egyszer majd szép lesz minden,
    a telet s az őszi
    félelmet, hidd el,
    szerelmünk levetkőzi.

    Úgy állunk majd a fényben,
    mint a virágzó ágak,
    büszkén viseljük szégyen
    nélküli koronánkat.

    Sötétben sem kell félnünk,
    útjaink beragyogja
    hajdani szenvedésünk
    virrasztó teleholdja.

    Forrás: Lélektől lélekig