Ne légy gyámoltalanul jó,
hanem okos, bátor, nyugodt.
Az élet eltapossa a gyöngét,
akár jó, akár rossz.
Légy jó: mert a jóság a legjobb
üzlet: a jóság mindig győz:
de légy erős.
Az erős ember, az erős lélek is
tönkremegy, ha gonosz:
de ha az erős jó:
akkor az övé az élet koronája.
Móricz Zsigmond
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretek élni.
Néha persze rajtam is eluralkodik
a vad, kétségbeesett,
elviselhetetlennek
tűnő szomorúság,
de ha már túl vagyok rajta, tudom,
hogy pusztán létezni, életben lenni
nagyszerű dolog.
Agatha Christie
Forrás: Lélektől lélekig
Nemigen van világ. Ami mégis
lenni tűnik: többnyire érvénytelen. De szobák
vannak, itt, ott. Egy-egy szoba mindenütt van.
Szoba, ahol üldögélni, feküdni, föl-alá járkálni jó; ahol
meg lehet szólalni, de nem muszáj.
Ahol együtt lehetsz, vagy egyedül lehetsz, ahol még
a csend is lehetséges – szobák, ahol
nem erőszakolnak meg, nem fosztanak ki,
nem aláznak meg ok nélkül, szünet nélkül.
– Jó, hogy vannak szobák.
Forrás: Lélektől lélekig
Többé nem remélek. Jöhet
ellenség, barát,
jöhet bőkezű idegen: többé nem okoz csalódást
senki, semmi. Elég volt. Másoktól semmit se várok.
Az eljövendő korokra nem hivatkozom.
Magamat igazolni, fölmenteni nem törekszem.
Többé nem védem magam.
Nincs erőm naponta újra
kezdeni és csalódni
naponta újra. Meguntam az egyformaságot,
a változást, a világ csodáit. A hiábavaló küzdelmet
meguntam. Porszemek vagyunk, s a szenvedésnek
nincs határa a földön. A gondolkodás
fájdalmat okoz és annyit ér, mint a fohászkodás.
A barbár tűz így is, úgy is végigsöpör a világon,
és újra és újra elindul a hajtóvadászat,
visszatér a megaláztatás, az üldöztetés.
Legjobb meg sem születni,
vagy gyorsan
visszahanyatlani a porba. Öntudatlanul,
heverni álomtalanul? Sütkérezni mint gyík a napon?
Az állati lét is elviselhetetlen. A növényi lét is.
Szenved, a mozdulatlan, árva kő szenved a földön.
A kocsonyás űrben kettéhasadnak és szétfröccsennek
a száguldó elektronok, az ősi csillagzatok, spirálok,
a pörgő, alkalmi alakzatok, a mozdulatlan,
égi ábrák. A lét bizsergő, tépő fájdalom.
*
És mégis! Mi az, ami így
ujjong bennem?
Mi az, ami visszatart az önkéntes haláltól?
Torkomat sírás fojtogatja.
Miféle gyerekes áhitat űz csúfot belőlem?
Féltő buzgalommal figyelem a torz világot.
Minden s mindenki élni akar,
és jelt hagyni maga után.
Szétszóródnak a szélben az apró magvak,
és sziklák repedéseiben, kősivatagban
megerednek a fák. Lengenek, lombosodnak.
A gyönge virágok illatoznak, és,
gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű,
kiáltják a füvek. Mégis gyönyörű,
kiáltja lezuhanva a haldokló madár.
Mégis gyönyörű, kiáltom én is valahára.
A lét lebegő, könnyű pára,
gyorsan kioltható, kicsi láng.
Forrás: Lélektől lélekig
Időben, térben távolodni. Eltávolodni. S odakötve
maradni mégis. Papírsárkány a szélben. Afféle.
Engedelmeskedni a mélyebb (magasabb?) erőnek
(akaratnak?, iránynak?), de nekifeszülni, kitartani,
röpülni. Van ilyen? Lehet így? Így lehet csak?
Megtagadni (elfeledni?) az anyai ölet (szemet,
szívet, szeretetet), de érezni (fogni, bekapni,
harapni), tartani a fogak közt a zsinórt (a kampót),
ami a titokkal, a megnevezhetetlennel, a lényeggel
összeköt, s ha tetszik, ha nem, meg-megrándul,
kifeszül, ellazul. Megérteni, hogy milliárdnyi
hasonló (személyes, egyedi) „összeköttetés”
létezik, s nem csupán emberi, állati, növényi, de
„elemi” szinten is, s mind a tulajdon horgán tátog
(úszkál, lóg, röpül), s azt hiszi (hiheti), hogy ő a
legfontosabb, a legkedvesebb, a leghasznosabb,
mi több, bizonyos pillanatokban az egyetlen, a
kiválasztott. Várni a kedvező szelet (napot,
csillagállást), a magasabb figyelem lankadását (?),
az ollót (?), a madzag elöregedését (?),
s véghezvinni (elkövetni), még ha előre vagy
hátra (látszólag) tapodtat sem, amiért „tudatosan”
vagy „öntudatlanul” éppen ott vagy, amiért
„létezel” (tevékenységedbe merülsz, nem merülsz,
kínlódsz, örvendezel). Például azt, hogy
madár vagy. Hogy messziről madárnak látszódj.
S hogy „emelkedettebb” pillanataidban (erősebb
széllökések közben?) magad is annak hidd magadat.
Hallgatózni (fülelni), pislogni a fészken (mintha
fiókáiddal a szárnyad alatt), s ha zajt hallasz,
mozgást látsz, mindaddig ott maradni, amíg
végveszélybe nem kerülsz (kerültök), s hirtelen
föl nem kell röppenned. Akkor is,
csipogva-csattogva, támadásra készen csak a
szomszéd ágra (látó- és hallótávolságra) szállni,
riasztani a környezetet, támadni, ha muszáj,
feszíteni, rángatni, tépni a zsinórt. Átélni,
bizonyítani, hogy ha nem csupán a saját életedről,
hanem az életről van szó, akkor képes vagy
felnőni a végtelenhez, akkor a szádba (a testedbe)
akasztott horgon te tartod a mindenséget,
hiába száll veled.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha tücsök leszek, fekete tücsök,
majd megállj, még visszahívnál –
Nem lesz aki ágyba küldjön
és az orrod megtörölje,
mászkálhatsz a kerítésen,
pottyanhatsz a csúnya földre.
Jó lesz, jó, neked is, nekem is jó…
Lesz akkora házam, mint a makk-héj,
meg se mutatom neked,
holdfényt fonok békarokkán, mák-olvasót pergetek.
Jó lesz, jó, neked is, nekem is jó…
Majd kérnél tőlem süteményt, de
nem ülök a pamlagon:
nedves fű
közt lakom,
harmatgyöngy
ablakom,
majd megállj, még visszahívnál.
Forrás: Lélektől lélekig
Mit esdve kért a jámbor názáréti,
Ma száz és száz átkozva, sírva kéri.
Nem változtunk mi emberek: magunk,
De, jaj, sokan, nagyon sokan vagyunk,
Halk sóhajban ezreknek vádja reszket:
Ma nem egy váll hurcolja a keresztet…
Szent őrület, felséges, bamba, léha,
Embernek lelke, életnek babérja,
Amit lövell gyötrődő ember-elme,
Embernek lángja, vágya, gerjedelme,
Mit a tudat, az eszmélés felér:
Mind testi tűz, mind gerjedés, kenyér!…
Teremtő tűz, versenyre, síkra késztő
Vagy megtörő, siránkozó, emésztő…
Mit esdve kért a jámbor názáréti,
Ma száz és száz átkozva, sírva kéri…
Ki bámulója földi szépnek, nagynak,
Hivője diadalmas akaratnak
S kenyér-tűztől, teremtő tűztől lángol:
Hallgassa meg, mit ezrek jaja vádol
S a lelkét ossza, vágja ketté néha,
Közös babér az életnek babérja.
Forrás: Lélektől lélekig
Boldogasszony Anyánk, tekints le az égből,
Őrizőn figyelj ránk, a mennyei székből!
Miként egy jó anya, úgy nézzél e népre,
Add, hogy fogyásunknak, végre legyen vége!
Szent István királyunk, egykor szent kezedbe,
Ajánlá országunk, esküdvén nevedre.
Óvó tekinteted járjon minket körül,
Mi boldogok leszünk, az Isten könyörül!
A Kárpátok ölén imád minden magyar,
Új zsoltárok zengnek hegyen, völgyön hamar!
Szent fiad örvendez, mi rossz, fordul jóra,
Ím visszatér Urunk, közeleg az óra!
Légy hát engedelmes, legyél töredelmes,
Legyél szerelmetes, szeretettel teljes!
Lelkedet mossad hát, patyolat tisztára,
Úgy várjál Uradra, Istened szavára!
Üdvözlégy Mária, Istennek szent anyja,
Királynőnk, magyarok Nagy-Boldogasszonya!
Apostol-királyink, országunk szentjei,
Előtted szolgálnak, míg létük mennyei.
Érdemük láthatják, angyalok az égben,
Koronánk üzenet, úgy ahogyan régen.
Szent és sérthetetlen ez az ország, s népe,
Legyen itt boldogság, bőség, örök béke!
Forrás: Lélektől lélekig
Most csendre vágyom – de magamban is,
hol gondolatoknak már zaja nincs.
Kérdéseimet is csendre intem,
halk, szelíd hangot keresek éppen.
A találkozás csendjére vágyom:
a Mindenható, hogy rám találjon.
Forrás: Lélektől lélekig
„A szépség és a csúnyaság mibenléte kivonja magát az emberi ítélkezés alól, holott ezeken alapszik a tetszés, mely a lehető legvégletesebb és változtathatatlan ítélet. Viszonyunk éppoly aránytalan ezekhez, miként a sorsunk se a mi arányossági igényeink szerint adja vagy nem adja; illetve adja az egyiket, de nem adja a másikat, vagy valamicskét ad az egyikből, ám hozzátesz a másikból is.”
Nádas Péter
Forrás: Lélektől lélekig
