https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Babits Mihály: Tavaszi zápor

    Tavaszi zápor… bús barátom,
    fáradt vagy és szomoru, látom:
    tán sírhatnál – nevetek én!
    No bizony, ilyen nagy legény!

    Lásd másnak is volt baja szinte,
    más is volt már szomoru, mint te,
    és könnye, mint folyós parázs:
    nem kellett a vigasztalás.

    De víg szavak… tavaszi zápor…
    kiragadták a mélaságból
    s mint horgony, parthoz vert hajót,
    örömbe vonták kis kacsók.

    És hullt a, hullt a csók a bajszra,
    mely félreállt csáléra, hajszra,
    tavaszi zápor… hullt a csók:
    öleltek a bársony kacsók.

    1906. tavasz (?)

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Mészáros Ferenc: Sólyomhimnusz

    Szárnyak nélkül béna a szeretet, csillagfénytelenül börtön a remény, szikkadnak gallyai Égigérő fának, üresek a fészkek lombja rejtekén.

    Szarvas csapásait ne a földön keresd! Csillagok ösvényén vezet a nyoma. Ha kitárulsz felé szíved ablakával fény hátán ömlik beléd a Haza.

    Sólyom röptét ne az égen fürkészd! Lelkedben fészkel a büszke madár. Ha fényektől dúsul fel a véred Hazád egére újra visszaszáll.

    Haza kell találnod bolyongásaidból! Fészekben költeni a jövő álmait. Segítenek majd csillagközi fények Hazádra tárni a remény szárnyait.

    :

  • Harcos Katalin: Új kedvencem

    Ölemben ím egy vörös-fehér gomolyag… cicám dorombol.

  • Idézet

    „Az érzéki gyönyör a lelkek egyesülése nélkül mindig állatias volt, és az is marad: nyoma nincs utána az emberben valami nemesebb érzelemnek, inkább a megbánásnak.”

    Ludwig van Beethoven

  • Szabolcsi Erzsébet (Zsóka): Változatok a csendre

    Valaki megszólalt, és a csend
    apró szilánkokra hullott.
    Most óvatosan lépkedünk,
    Nehogy megsebezzenek
    az éles szavak.

    Napfény, ne nézz rám,
    szellő, ne simogass,
    patak, ne dalolj nekem…
    ma néma vagyok,
    csendem keresem…

    Néma tisztaság.
    Betűk helye papíron:
    Fehéren fehér.

    …. s belém hasít a némaság.
    Tört szív reccsen fagyos éjben.
    Ki nem mondott szavak szállnak
    örökké tétova égen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Domokos: Beethoven

    Egy süket kornak muzsikál egy süket ember –
    kétszáz évre elhallhatóan.

    Emberek, ha akad köztetek,
    ki meghallja süket korok muzsikáját,
    – viaszt a fületekbe, mint Odüsszeusznak!
    bizony, ez már feltétlen reflex nálatok;
    mint a hajós amaz árbochoz: álltok korotokhoz kötözve,
    mert, jaj, mi lenne a világból,
    m i v é l e n n e a v i l á g, h a m e g j ó s o l n i m e r n ő k!

    Zenét hallgatok, kétszáz évre visszamenően.
    Hallgatok jóslatokat.
    És jaj, százszor jaj: már jóval születésem előtt megjósolták a múltam!

    A hangversenyterem kitágult.
    Mindig elárvulunk egy kicsit, ha növekszik a tér.

    Beethoven karnagy úr, hát nem hallja, hogy mást fúj az emberiség?!

    A karnagy urat figyelmeztetik,
    s lelép, pedig nem volna szabad elhinnie!

    Semmi. Most csöndben s hétköznapian,
    s egymásnak őszinte hittel hazudván
    egybegyűl mindenki, akit
    a süket muzsikus hallani tanít.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „Az emberek azt mondják, hogy az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy tényleg ezt keressük. Szerintem inkább azt igyekszünk megtapasztalni, hogy élünk.”

    Joseph Campbell

  • Idézet

    „Olykor a sors visszafordíthatatlanul megindul egy adott irányba, akárcsak a homokvihar.
    Te pedig lépést váltasz, hogy megszabadulj tőle, ám a forgószél követ, s amikor irányt változtatsz, a szél is újra feltámad, vészjóslóan ide-oda csapong, egészen úgy, mint a halálmadár alkonyatkor.
    És hogy miért?
    Mert ez nem a messzi távolból idekeveredett „valami”, aminek semmi köze sincs hozzád.
    Te magad vagy a homokvihar.
    Annyit még megtehetsz, hogy elszántan törtetsz benne előre, becsukott szemmel és szájjal, hogy a homok ne járjon át, hogy magad mögött hagyhasd az egészet.
    Ebben a viharban nincs nap és hold, tér és olykor meghatározott idő sem, csak a csontokat szétmorzsoló finom, fehér homok, amelyet égig kavar a szél. …

    …Amikor véget ér, magad sem érted, hogyan szabadulhattál meg élve belőle.
    Vagyis valójában még abban sem lehetsz egészen biztos, hogy egyáltalán elhaladt már fölötted.
    Csak egy dolog világos: túl ezen most már nem az vagy, aki voltál, mielőtt ide beléptél volna.
    Igen, a viharnak ez az értelme.”

    Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

  • Kassák Lajos: Ünnep reggel

    Nem a valóság tükörképével akarlak megajándékozni
    magával a valósággal
    amit
    emberagy
    emberszív
    emberkéz
    formált meg
    a cseppfolyós
    vagy gyémántkemény anyagból.
    A valóság elemeiből
    új valóságegészet alkotok
    Neked és Őneki
    életem gazdagságával telítetten.
    Ismerd meg a szabadság határtalanságát
    az igazság mélységét
    társaidat akik a ködfal mögött bolyongnak.
    Szép vagy
    erős vagy.
    Élj a világ
    anyaölében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sólyomfi Nagy Zoltán: Elfutó idő

    Az elfutó idő vagyok
    a nem létező

    Ha szemembe nézel
    láthatod
    a Kezdetlen Kezdetet
    s a Végtelen Véget

    Láthatod, ahogy az Egység
    Kettősségbe hullt
    Kettősségbe emelkedett
    Láthatod az ölelő Örvényt,
    a mindenben örvénylőt,
    a forrongó Forrást,
    a mindenben pezsdülőt

    Láthatod vulkánok tüzét
    csillagok biztató ragyogását
    lélekutunk útjelzőit

    Láthatod a bizalommal teli földet
    mely megtart és otthont ad
    a csodadús megnyugvást

    Láthatod szállását széljáró szárnyasoknak
    a tüdőt tágító térben
    szabadság szilaj szenvedélyét tanítva

    Láthatod a világ tavaszi születését
    duzzadó rügyek pattanását
    megfogant magvak csírázását
    a szirmukat táró
    szélben mulató virágokat

    Láthatod a nyár nemes delelését
    a lét mindent elborító erejét
    kalászok selymes, arany ringását
    büszke vadak égre nyúló agancsait
    burjánzó zöld önzetlen szeretetét

    Láthatod ősz bölcsülő színpompáját
    a teljessé vált élet földre símulását
    a halál köztes útján evező utazókat
    okamúlt lázadás diadalmas elcsendesülését

    S láthatod a tél tisztaságát
    csontig csiszoló törvényeit
    az újjászületés reményének
    hó alatt megbúvó, ritmusos szívverését
    az alvó fák ágain kapaszkodó
    kristálypalotákat

    Ha szememben nézel
    letéve múló gondokat
    valóság-álarcba rejtőző
    valótlan gátakat
    ha a hétköznapok ködén át
    igazán engem látsz:
    meglátod önmagad

    Mert én nem vagyok
    ahogy nincs idő
    s te sem vagy
    csak a Mindenben Létező
    sugárzik múlandó öröklétünkön át
    s mosolyog
    szeméből boldogan csorog
    az öröm könnye

    Az elfutó idő vagyok
    a nem létező

    Ha szemembe nézel
    láthatod
    a Kezdetlen Kezdetet
    s a Végtelen Véget
    mely benned is izzik
    s engem is éget

    Forrás: Lélektől lélekig