A lélek dalosát ringattad öledben,
akinek mindig égett a talpa,
s minden álma láng volt.
Nappal is álmodott: borult
égre napfényt, szívekbe csillagot,
Mind-mind magába zárta,
örvénylő templomába, ahol
a harangok csendesen kondultak,
lélek mélyén zúgtak.
És ahogy nőttek, osztódtak a szavak,
úgy feszültek, repedtek a falak.
A réseken kisurrant, hunyorogva,
negyvenöt év féken tartott álma,
fényfürdőzni a nap színpadára.
Forrás: Lélektől lélekig
Eszmék, szép ringyók, cserben hagytatok?
Arcátlan rójátok a piacot,
mindenki háza már a tietek,
vad szájakon kopik a nevetek,
nem találtok vissza az ég felé,
mindenkié vagytok és senkié.
Ti vagytok ezek? Ti, mennyei nők?
Szerelmetekkel olyan szeretők
dicsekszenek, akiket valaha
nem vonzott semmi szentség mámora,
szeretők, rútak, szennyesek, gazok,
akiktől tegnap még irtóztatok.
Ti vagytok ezek? Igazság, te vagy?
Utcán árulod tündér titkodat?
Olyan kapós lettél egyszerre, hogy
már száz tanyád van, ezer otthonod,
egyszerre százé lehetsz, ezreké?
Mindenkié lettél? vagy senkié?
Szóljatok, lányok, mi van veletek?
Mi történt velem? Milyen bűvölet
játszik itt és hazudik? A mocsok
csak rágalmazza tisztaságotok?
Vagy örülnöm kéne és tévedek
és angyalok lettek az emberek?
Bár tévednék!… De már-már azt hiszem,
ember nem volt oly kaján sohasem,
amilyenek ti vagytok s voltatok,
eszmék, ringyók, akik becsaptatok, –
becsaptok mindenkit az ég alatt,
be igazakat és hamisakat:
nem is léteztek, ködök s fényjelek,
csak szemünk lát az égre titeket,
s míg itt fáj, forr s álmodik a világ,
ti mulattok rajtunk, szép Ideák,
szép csillagok, agyunk gyártmánya, ti,
gaz csillagok, vakság tündérei!
Forrás: Lélektől lélekig
„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.”
Márai Sándor
„Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen.”
Márai Sándor
„Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.”
Albert Einstein
„Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot.”
Gabriel García Márquez
„Álljatok közel egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, mert a fák sem nőnek egymás árnyékában.”
Khalil Gibran
Az éjszakáink mint a rács.
Az űzött szólni retteg.
Magamban láttalak, mikor
hegyi pásztorok ágyát megvetetted.
Viharban álltál, ostoros
fényében arcod megjelent.
A távol tornyos csarnokában
rianva széthasadt a csend.
Mikor a nagy folyón eveztünk,
fényedtől fényesült az árnyék.
Venyigetüzet raknék neked ismét,
ha egyszer valahol rád találnék.
Gyümölcsöt áldoznék neked
szikár hegyeken, vad mezőn,
te egyszerű emberekben élő,
dolgok húsában rejtező.
Ó, földbe ásott eleven test
iszonyú kínja ég a húsban,
Fák menekülnek, vadmadár
sikoltoz lobogó hajukban.
A látó így szól: Jeruzsálem
leánya, háromszor jaj neked!
Sáskán él s füvön, mert a fejsze
a fák gyökerére vettetett.
Forrás: Lélektől lélekig
Balassagyarmat, 1873. május 14.?
Kedves imádott Mimikém!
Más papirosom nem lévén, ezen vagyok kénytelen megírni, hogy elmenetelem utolsó percéig is magára gondolok: imádom, bálványozom. Isten áldja meg, édes kedves Pöhölykém. Gondoljon arra, hogy én is szeretem, és igyekezzen rá érdemes maradni, hogy büszke lehessek magára, s visszavonhassam azt a kemény szót, hogy nem becsülöm.
Balassa szálló, 12 óra, éjfélkor
Forrás: Lélektől lélekig
„Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj szándék, vagy törvény, isteni, világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran… ez volt a baj.”
Márai Sándor
