Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével önmagunkat gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb formában kellene lennünk.
Kurt Tepperwein
Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével önmagunkat gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb formában kellene lennünk.
Kurt Tepperwein
Olyan egyformán vagyok.
Józanul és kétségbeesetten nézem
a kavargó áradást, a tülekvő
pozíció-harcot. A zavarosban halászó
ügyeskedőket, a jobbra érdemes
pályatársak balga rögtönzéseit.
A ravaszkodást és a kényszerű
magalkuvások torz eredőit:
a sehová se vezető utak gubancát.
Álmodozni lehet,
de ahogy én látom,
mindig a húsos fazekaktól távol
lobog salaktalanul a láng,
amit őrizni kell,
amit táplálni a mi feladatunk.
A többi szófia beszéd.
Ha nyomorultan és szükségben,
megalázott páriaként élünk,
napról-napra, ahogy a gyerekkorban,
akkor is gyönyörű ez a világ.
Semmit se kértem, mégis itt vagyok,
s örülök annak, hogy megcsodálhatom
ezernyi titkát e talányos káprázatnak.
Bárcsak elmondhatnám majd a búcsuzáskor:
sosem akartam igazán birtokolni én.
Forrás: Lélektől lélekig
A Testvér az a nő, aki szeret,
De vágya nincs és semmit sem akar.
Tenger-nyugalmú mosolya mögött
Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.
Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,
Olyan, mint a jó lelkiismeret
Az öntudat virágos küszöbén.
Tartózkodása nem titkos ígéret,
Nem szűzi hó, mely olvadásra vár,
De kőbe metszett, rendületlen lényeg.
Látod, ez az a nő, aki testvéred.
Ez az a nő, akiben megszűnik
A nemek örök, nagy szerelem-harca,
Mely hódítás és leigáztatás,
Ha százszor pásztor-idill is az arca.
Bilincs nehezül és rabszíj fonódik
A szeretőkre a vágy vak tüzében.
De szabadság van a testvériségben.
A Testvér az a nő, aki szeret,
De sohasem lesz gyermekeid anyja,
Csak álmaidnak, lélek-gyöngyeidnek
Töretlen-tömör aranyfoglalatja.
Ki távol tőled – melletted áll mindíg,
S a Szépség ködös ormai felé,
Ha megállottál – újra útnak indít.
Mint halkbeszédű alpesi kalauz,
Komolyan kormányozza léptedet,
S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:
Megszázszorozza hattyú-éneked.
Forrás: Lélektől lélekig
Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben egyedül lenni;
Bús tavaszi éjjel
S borusan járni szerte-széjjel.
Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben,
Virágok nyitnak elfeledten,
Tüzes, tüskés rózsák,
Ölelik a Föld takaróját.
Elhaló hárfák titkos zenéje
(Ez éj a lelkem örökös éje)
Hűs tavaszi éjjel
Sirat valakit bús szeszéllyel.
Messze vidéken – ismerős tájon
Éjjel bolyongok. – Senki se szánjon!
Hisz ez az én kertem
S bünhödnöm kell, mert nagyot mertem.
Belépni mertem, szétnézni benne:
Kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne!
Szelid, csöndes éjjel.
S bolyongok benne szerte-széjjel.
Forrás: Lélektől lélekig
A Tengert hoztam el Neked,
hogy betöltse hiányomat, árvaságom,
de mindig megérkezett valaki, aki
elvitte óceánjaid, megcsodálta
szemed kékségét.
Tengereim elapadtak,
virágaim elhervadtak.
Kerestelek máshol, másban,
a Gibraltári-szoros magányában,
Casablanca és Párizs fényében,
sötét kamrákban, harangzúgásban,
szülőasztalon, a félelem golyózáporában.
Veled, vagy valaki mással
nevettem, mégis idegen maradtam
benned, vagy valaki másban,
ólmos esőben, reggeli zokogásban.
Ünnep volt, ha jöttél, hiszen
én beszéltem rólad tízezer
méterrel a svájci hegyek felett,
én ringattalak az Adriai tenger
hullámaival.
Te voltál a ködösítő lélegzetben,
a megelőző percben, emlékezetemben,
te leszel a kék felhőkben, sárga
búzatengerekben, halálomban.
A Tengert hoztam el Neked, hogy
hogy Téged öleljen, ringasson,
mint Agamemnón ölelte Klütomanésztrát,
amikor Trója kapui várták végső
küzdelemre.
A Tengert hoztam el Neked, hogy
pásztortüzekkel perzselje szét
lázadásod, mint Agamemnón mükéni
tüzei, amikor kilépett a fellegvár
oroszlánkapuján.
A Tengert hoztam el Neked, zöld
oázisaival, fehér szikláival,
hogy csak te lásd könnyedségem,
kékségem, hogy bennem mérd le
önmagad.
Forrás: Lélektől lélekig
Számoltad-e, hányszor rohantam el már?
és mindig úgy, hogy vissza se jövök.
Örökre mentem el ma is. Örökre!
Pedig csak egy örök:
csak ez a hullámjáték. Jön a hullám
és elvisz és annál semmise jobb,
elmenni tőled! Aztán visszazúdul
a hullám. Visszadob.
Most is jövök, jövök, mert hoz a hullám.
Én már nem is küzdök velük. Hagyom,
vigyenek, hozzanak. És azt se bánom,
ha szánalmas nagyon.
Egyszer eszedbe jut majd, hogy marasztalj,
majd akkor megfogsz egy hideg kezet
és akkor rá fogsz jönni, hogy már régen
csak holttest érkezett.
Forrás: Lélektől lélekig
Megbántottam a kedvesem,
megbántottam, mert szeretem.
Dehogy bántottam volna én,
ha nem olyan kedves nekem.
Haragszik is rám szerfelett,
azért haragszik, mert szeret.
Dehogy is haragudna úgy,
ha nem szeret egy keveset.
Meg nem bocsátja, nincs remény
Ő mondja, de nem hiszem én.
Mert láttam már egy mosolyát,
meg egy könnycseppet a szemén.
Forrás: Képes Krónika, 1936. július 19.
Ma más vagyok, mint tegnap voltam.
Valami nagy széltől sodortan,
Ma megbotoltam.
Amikor újra egyenesre keltem,
És amikor magamba néztem,
Csupa csodára leltem.
Gonosz szél, rossz tavaszi szél!
Mióta lelkemre leheltél,
Bennem két ember él.
Mióta veled versenyt fütyörésztem,
Azóta más lett a sírásom
És más a nevetésem.
Mióta ma a napba néztem,
Azóta nevet a sírásom,
Azóta könny van minden nevetésben.
És most már sírni nem merek,
Mert félek a torz kacagás arcától,
Hogy vigyorogva rám mered.
És nevetni is elfeledtem.
Jaj, hiszen sírtam, mikor nem akartam,
És minden sírt, mikor nevettem.
Nagy csoda ez, hogy két lélekre váltam.
A régi lelkem még most is piros,
Hisz hajdan a hajnalban jártam.
A másikon nagy, sűrű fátyolok.
Minden lépésem egy nehéz csoda,
S minden titok.
„Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem »biztonságban élni«. Mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: »itt van«. S oltani és védekezni.”
Márai Sándor
Forrás: Lélektől lélekig
„Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.”
Márai Sándor
Forrás: Lélektől lélekig