https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Tóth Árpád – Libakerti Albert sóhaja a déli sark felfedezése alkalmából

    Minden szarka farka
    Istenbizony tarka,
    Kimegyek, kimegyek
    Én a déli sarkra.

    Kimegyek, ott leszek,
    Tetejibe mászok,
    Sőt mi több, lelkesen
    Ott is parcellázok.

    S toborzok – ilyet még
    Egyik sark se látott –
    Egy jégaszalási
    Részvénytársaságot.

    Kisded játékomnak
    A fele se móka.
    Beugrik majd nekem
    Eszkimó és fóka.

    Terjesztem közöttük
    A szép altruizmust,
    És leparcellázok
    Róluk tíz bőrt s tíz húst.

    Szivadar trafikkal
    Fog ott hasznot nyírni,
    Gyan Thula ellenben
    Regényt fog ott írni.

    Németh András pedig
    Vendéglőt nyit ottan,
    Tehát az eszkimók
    Szeme sűrűn koppan.

    Szóval azt a sarkot
    Mások felfedezték,
    De altruizmusból
    Csak mi adunk leckét.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Szenzáció!!!

    Tisztelt közönség! nagy eset készül,
    Készülj rá bátran, hősin, vitézül.

    Neked most diszkrétül súgom én meg,
    Szenzációt hoz a jövő péntek.

    Közénk látogat a doktor Prőhle,
    Ah, igen! Közénk ereszkedik ő le.

    A színpadra ő kiáll nyalkán,
    S elmeséli, hogy milyen is a Balkán.

    Ó, hála, Zsül, néked, Zsülikénk, Zsülke!
    Hogy agyad e pompás ötletet szülte.

    Már régen sírtunk és égtünk lázba,
    Hogy Prőhle nem játszik a színházba.

    Már régen bőgünk, hogy a színpadon
    Csak színműveket játszanak agyon.

    S epedve várta minden polgár,
    Mikor lép fel a szerb meg a bolgár.

    S a pénteki műsor egyébként is fényes,
    Szigetvári hősös és szenes legényes.

    Szinte azt hinné, aki nem szakértő,
    Hogy az ügy direkt jóízlést sértő,

    Pedig oly édes lesz összekeverve
    Szenesék, Prőhle s Szigetvár keserve!

    Az ember szíve direkte dagad,
    S ha nem dagad, hát nem dagad,

    Zsülink ezen fenn nem akad,
    – Jó olvasó, kösd fel magad.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Réthy László – Lőwy Árpád császári és királyi kitüntetést vár

    Itt van a császár s Budavára
    Fényes, mint a Salamon-tornya,
    Ős magyarok és új leventék
    Jönnek hódoló díszes sorba’.

    – Lesz ordó s kitüntetés bőven,
    Hisz ilyet sokan érdemelnek,
    Mert hívei vagyunk halálig
    A dicső monarchikus elvnek.

    Én is szeretnék egy kitüntetést, mely
    Lőwy Árpád stílusjében volna írva:
    Szeretnék a császártól egy darab szart
    Monogrammos selyempapírba.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – Hölgyestély

    (Discrét vers.)

    Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
    Hazám zegzugát úgy járom én;
    Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
    Víg és bús nóta egyformán akad.

    Ma ismét olvastam itt verseket,
    Hölgyeknek is – amit csak lehetett (!),
    – jutalmat én – anyagit – sose várok,
    Boldog vagyok, hogyha köztetek járok.

    – A költőnek legnagyobb diadal,
    Ha rokonérzésre talál a dal:
    Szép hölgyek! csókoljatok homlokon,
    A férfiak meg: – ahol gondolom.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – A körtefa

    Vezércikket ír Lengyel Zoltán
    (Hogy odafenn is meghallják tán?)
    Amelynek az a jelszava:
    Hogy hazánk egy nagy körtefa.

    Kemény körte terem a vén fán,
    S hiába is puhítják szalmán,
    Jobbat, mért s hogy teremne hát,
    Ha rosszul ápolják a fát?

    Teljesítsétek minden vágyát,
    Adjatok napfényt, esőt, trágyát,
    S édes körtét terem a fa,
    – Ez Lengyel Zoltán végszava.

    Az „Úr” válaszolni majd így fog:
    Kívánságtok együtt nagyon sok;
    Trágyát azt mindjárt adhatok,
    A többire meg – várjatok.

    Vonatkozással a „Független Magyarország”
    1903. augusztus 21.-iki vezércikkére.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Benedek Elek – Szomorú nóta Cérna úrfiról

    Egyszer Cérna úrfi mit gondolt magába?
    Szépen felöltözött bársonyos ruhába.
    Hej, huj, hej, huj, bársonyos ruhába!

    Csapott a fejébe egy nagy tót kalapot,
    Zsuzsi szakácsnétól esernyőt is kapott.
    Hej, huj, hej, huj, de mekkorát kapott!

    Két gyenge karjába kosarat akasztott,
    Hej de megbámulták urak és parasztok!
    Hej, huj, hej, huj, urak és parasztok!

    Büszkén lépegetett a kényes gavallér,
    Csengett a zsebében a sok fényes tallér.
    Hej, huj, hej, huj, a sok fényes tallér!

    Piacon a kofák szép sorjába ültek,
    Cérna úrficskának nagyon megörültek.
    Hej, huj, hej, huj, nagyon megörültek!

    Kosarát megrakták színültig almával,
    Szép piros almával, legislegjavával.
    Hej, huj, hej, huj, nem is az aljával!

    Indult Cérna úrfi haza egyenesen,
    Lépett, lépegetett kényesen, hegyesen.
    Hej, huj, hej, huj, de milyen hegyesen!

    Sem jobbra, sem balra nem nézett az úrfi,
    Kosárból az alma egymásután hullt ki.
    Hej, huj, hej, huj, egymásután hullt ki!

    Istenem, teremtőm, több esett a sárba,
    Mint amennyi maradt a füles kosárba.
    Hej, huj, hej, huj, szép füles kosárba!

    Úrfik, kisasszonyok, reám figyeljetek,
    E nagy bús esetről mind példát vegyetek.
    Hej, huj, hej, huj, mind példát vegyetek!

    Almavivésnek is tudni kell a módját,
    Ezért éneklém el e szomorú nótát.
    Hej, huj, hej, huj, e szomorú nótát!

    Forrás: www.eternus.hu – Benedek Elek versei

  • Tóth Árpád – Kilépni

    A munkapártot
    Nem mondhatom épnek,
    Amennyiben a tagjai
    Sorban kilépnek.

    Napról-napra nő
    A kilépési lista,
    S ezen bizonyára búsul
    Tisza Pista.

    De én tudom, hogy nem sokáig
    Fog habozni Tisza, a zordon,
    Hanem eszébe fog majd jutni
    A Pavlik-féle kordon.

    A kordon eddig arra volt jó,
    Hogy körülállja a házat szépen,
    És Pavlik ne engedje meg,
    Hogy oda valaki belépjen.

    Olyan egyszerű a dolog,
    Mint meghámozni egy narancsot,
    Tisza majd odaszól Pavliknak,
    S kiad neki egy új parancsot.

    A házban bent ülnek a mungók,
    S számuk ezentúl nem apad,
    Mert ezentúl a parlamentből
    Kilépni sem lesz szabad!

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – A műbaba

    Van már műláb, van már műfog,
    És vannak már műszerek,
    Van műfül, műorr, műgége,
    Mindmegannyi műremek!…

    Van vízmű, és van mű víz is,
    Példa rá a köntösgát,
    Ott a vízmű úgy szuperál,
    Hogy direkt művizet ád!…

    Van azután egy színmű is,
    Gyan Thuláé e remek,
    Ezt a színműt egy szép műszín:
    A frész fene ette meg!…

    Van aztán még egyéb mű is,
    Például egy elmemű:
    Szávi tata távirata:
    Talpnyaláshoz elve hű!…

    Mind e műveket azonban
    Lefőzi egy műremek.
    Dőderlein professzor műve,
    Amely mű egy műgyerek!

    Műbabát hoz a műgólya,
    Így lesz eztán a divat,
    S ez, úgy mondják, a jövőben
    Szerelmünkre is kihat.

    Műszerelem, műölelés,
    Műcsókokból műnemű,
    S régimódra születendő
    Gyermekünk lesz – parvenű!

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Petőfi István – Sándor bátyámhoz

    Ígérsz nekem paripát,
    Még pedig párjával;
    Legyenek bármily drágák,
    Nem gondolsz árával.

    Csak hogy Pisti öcsédnek
    Nagyobb kedve legyen,
    Mert eztán vásárokra
    Majd lóháton megyen.

    Jól meggondold, bátyám,
    Amit ajánlottál;
    Tudod, hogy az ígéret
    Adomány után vár.

    Igyekezz hát, hogy gazdag
    Minél előbb legyél,
    Istók öcséd számára
    Paripákat vegyél.

    Attól tartok, hogyha majd
    Gazdagságod várom,
    A vásárra holtomig
    Gyalog kell sétálnom.

    Kunszentmiklós, 1844.

    Forrás: www.eternus.hu – Petőfi István versei

  • Tóth Árpád – A körkérdés

    Kiküldött a szerkesztő úr engem,
    Aszongya:
    Hallja, maga, Spongya,
    Menten
    Menjen
    S zengjen
    A színészek fülébe
    Valami húsvéti körkérdést,
    Valami furcsát,
    Akármit,
    Csak körkérdés legyen,
    Hogy a konkurrens-újság
    Megpukkadjon,
    S belőle a fene
    Jóízűt egyen.

    Menten
    El is mentem,
    S a fejemet törtem,
    Törtem és kentem,
    Hogy mi a fenét
    Körkérdezzek mostan,
    Törtem a fejem,
    Törtem és mostam,
    De valami szenzációsat
    Nem tudtam kieszelni,
    Milyen körkérdéssel kéne
    A húsvéti számot
    Cifrára meszelni.
    Hopp! de végre
    Hálásan pislogtam az égre,
    Mert a körkérdés,
    Mint a derült
    Égbül a villám,
    Egyszerre
    Eszembe penderült.

    Felkerestem a színészeket,
    S feltettem nékik
    A körkérdést nagykomolyan,
    Mert illik,
    Hogy ilyenkor az ember
    Komoly arcot öltsön:
    Mondja, kedves művész úr,
    Nem volna-e
    Tíz koronája kölcsön?

    Csak az a baj,
    Hogy mind nagyon
    Egyformán feleltek.
    S hogy mit feleltek?
    Most kezdek ám hatolni és ötölni!
    Nos, hogy mit feleltek?
    Hát, hát – azt nem lehet leközölni.

    1912

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei