https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Baranyi Ferenc – Csöndtelenül

    A „törvénytelen” szeretők nem
    fordítják fény felé az arcuk,
    mosolyuk is árnyékba rejtett
    s kétszer sötétebb a haragjuk.

    Szeretni kölcsönágyra járnak
    diszkrét csörgésű kulcscsomóval
    egymás mezítlen melegéhez
    szorongva érnek, mint a tolvaj.

    Nem ismerik a gondtalan nász
    fegyelmezetlen őrülését,
    neszekre függesztett figyelmük
    rándulni kész akár a vészfék.

    Nem bújnak össze önfeledten,
    csak félve egymáshoz lapulnak,
    ernyedten is olyan feszültek,
    mint puska ravaszán az ujjak.

    Sivár magányuk sem magányos:
    presszókban ülnek félaléltan,
    egymás mellett egymásra várnak,
    kettesben is emberkaréjban,

    nem ismerik a délutáni
    szelíd szieszták tiszta csöndjét,
    ezer felől figyelt magányuk
    sosem lesz páros egyedüllét,

    sorsuk zsibongó hontalanság,
    akár utcára kivetetté.

    A „törvénytelen” szeretőket
    a csönd hiánya űzi ketté.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lumunita Mihai Cioaba – Szerelem sátra

    Olykor
    az eső cseppjeiben
    át tudod csempészni
    a Hold Éjszakáját
    a
    Szerelem Sátrába
    ahol
    a töménytelen
    Szomorúságtól és Szerelemtől
    továbbra
    is hiszed
    hogy
    a Tűz a Vízből születik
    míg
    az Évszakok
    gyökeret vertek a
    végtelen
    pillantásában
    amit
    gyakran
    megérinthetünk
    csak
    nem
    tudjuk
    Mikor…

    Forrás: Lélektől lélekig
    Fordította: Balogh József

  • — Paulo Coelho: Idézetek

    Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatot követel tőlünk.”

  • Kosztolányi Dezső – Lecsuklik minden pilla most

    Lecsuklik minden pilla most,
    nem is találsz több villamost,
    így járok én is itt, gyalog,
    köröttem olcsó angyalok.
    Kármin, sáfrány, körúti nők,
    selyem harisnyák, rossz cipők
    s ami búsítja bús dalom,
    s fanyar arcon fájdalom.

    Ha a sír szavát hallanád,
    nem hallanál ily balladát.
    Egy árva költő tévelyeg,
    s itt méri a mély éjeket.
    Egy görbe utcán remegőn
    járkálok, mint a temetőn.
    Ó élet! sár! láz! csúnya út!
    A vége és a mélye rút.

    De jó itt, mert ez utca fáj,
    és szép, mert téboly ez a táj,
    s álarc alól mártír-szemek,
    testvér szemei rémlenek.
    Festett az arcom nékem is
    és szenvedés ez ékem is.
    Jaj, a költő gyomrába kóc,
    ő is beteg és torz bohóc.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Medgyesi Gabriella – Tangó

    Mikor magadra maradsz, szép leszel,
    szeretnek majd és fölemelnek,
    mert jó lesz szeretni majd, ha nem leszel.
    Ülsz majd és bólogatsz,
    szemed nyitva egy kicsit,
    s dúdolva úgy emlegetnek,
    mint akit visszahívtak sokszor,
    de nem jött, nem érkezett meg,
    s csak szólogatták egy közös néven nevezve,
    de hiába várták nappal és hiába minden éjszaka,
    tejet, bort, vizet hiába raktak, hiába raktak asztalára fényt,
    s míg évek teltek el, nem mondta azt se: miért ne jönnék.

    De aztán hirtelen – csak annyi volt: fejet hajtottak itt,
    felemeltek ott – székedben ülsz bólogatva,
    szemed épp csak kitárva,
    és mind beszélnek most, sírnak is talán,
    hogy végre itt vagy, látogatsz, látogató csak, tudják,
    de most már biztosan maradsz

    egy kicsit. Mert ez jó, elég, mert
    vártak és nézni most elég, hisz
    szép vagy, erős és hallgatag, és
    így szeretnek, csak így,
    és mind beszél, beszél, beszél.

    De nem vagy ott, mert
    nem leszel, addigra tudod, jó lesz szeretni majd,
    mikor fölemelnek és szeretnek,
    mert elég már úgy is, ha magadra maradsz.

    És mint képet a fehér falon, nézed őket
    oldalra dőlve kicsit, keretbe rendezel, fényt mérsz,
    és rögzítesz a megfelelő tekercsre,
    és lejátszod újra és újra a filmet, mert lehet,
    mert nincs rajta semmi,
    te sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pablo Neruda – Száz szerelmes szonett [9]

    Mikor a hab zuhogva a makacs kőre zúdul,
    nagy rózsáját a ragyogás kibontja,
    egyetlen fürtté válik a tenger láthatára,
    egyetlen csepp kék sóvá, mely aláhull.

    Ó, tajték közt kinyíló magnólia, te fénylő,
    mágneses utazó, kinek holta virágzik,
    ki mindig újra vagy, és mindig újra nem vagy,
    elrongyolt só, a tenger szikrázó áradása.

    Te meg én, mi, szerelmem, nem törjük meg a csendet,
    míg örök szobrait összezúzza a tenger,
    s a dühöngő fehérség nagy tornyait ledönti,

    mert a végnélküli föveny s a csapkodó víz
    e sűrű, láthatatlan mintájú szövetében
    mi őrizzük az űzött, egyetlen gyöngédséget.

    Forrás: Lélektől lélekig
    Fordította: Somlyó György

  • Romhányi József – A liba hattyúdala

    A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
    cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
    Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát,
    gyönyörű hattyúnak képzelte magát.
    Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: „Gá!”
    Kilépett a libasorból, s elment világgá.
    A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
    és hattyúi halálához egy dalt komponált.

    Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
    a halálhívó szent, nagy éneket,
    a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
    mely lebegve száll idő s tér felett.
    A hattyúdalt, mit életen át érlelt
    a méltóságos csönd, a némaság,
    a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
    a semmivé lett vágyak halk dalát!

    Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
    és költött is végül szép dalt, szomorút.
    Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
    Zengett a bús ének: „Gá-gá-gá-gá-gá!”
    Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
    várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
    Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
    „Gágogva élni könnyű – dalolva halni nehéz!”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lope de Vega – A szerelem különféle hatásai

    Elájulni s mindent merni, dühöngve,
    mint nyers, szelíd, forró és holtsápadt,
    merész, halott és új életre támadt,
    csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,
      és tőle távol nem találni csöndre,
    mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
    megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
    s riadtan bújni sértődött közönybe.
      Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,
    édes borként mérget szívni magunkba,
    a kárt szeretni, a hasznot feledni,
      hinni, hogy a pokol visz égi útra,
    létünket egy csalódásba temetni:
    ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

    Nemes Nagy Ágnes fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Képzelt képzeleteddel

    Képzelt képzeleteddel képzelem,
    hogy idegondolsz, kedves, mialatt
    gyors kerék visz: sóvár magányomat
    hívja magányod, együtt vagy velem,
    ahogy veled én, és ahogy nekem
    vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
    fájdalmad fájdalmamban érzi csak
    enyhülni szorítását szíveden.
    Képzelt képzeleteddel képzelem,
    hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
    volna, magába, míg így, szüntelen
    kettőződve, mint tündér repesés
    hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen
    egymásba zárva tart a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jön Blok is, a szokott kuckó-rendben (a fordítót feltüntetve):

    Alekszandr Blok – Még látom olykor

    Még látom olykor, néma éjjel,
    csodás, sugaras arcodat.
    Rég tűnt dalok igézetével
    szíven érint a pillanat.

    Csak mendegélsz tűnődve, lassan
    halványkék ösvényeiden,
    fejed felett két mozdulatlan
    nagy csillag pihen szelíden.

    Lator László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig