(Discrét vers.)
Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
Hazám zegzugát úgy járom én;
Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
Víg és bús nóta egyformán akad.
Ma ismét olvastam itt verseket,
Hölgyeknek is – amit csak lehetett (!),
– jutalmat én – anyagit – sose várok,
Boldog vagyok, hogyha köztetek járok.
– A költőnek legnagyobb diadal,
Ha rokonérzésre talál a dal:
Szép hölgyek! csókoljatok homlokon,
A férfiak meg: – ahol gondolom.
Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei
Vezércikket ír Lengyel Zoltán
(Hogy odafenn is meghallják tán?)
Amelynek az a jelszava:
Hogy hazánk egy nagy körtefa.
Kemény körte terem a vén fán,
S hiába is puhítják szalmán,
Jobbat, mért s hogy teremne hát,
Ha rosszul ápolják a fát?
Teljesítsétek minden vágyát,
Adjatok napfényt, esőt, trágyát,
S édes körtét terem a fa,
– Ez Lengyel Zoltán végszava.
Az „Úr” válaszolni majd így fog:
Kívánságtok együtt nagyon sok;
Trágyát azt mindjárt adhatok,
A többire meg – várjatok.
Vonatkozással a „Független Magyarország”
1903. augusztus 21.-iki vezércikkére.
Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei
Egyszer Cérna úrfi mit gondolt magába?
Szépen felöltözött bársonyos ruhába.
Hej, huj, hej, huj, bársonyos ruhába!
Csapott a fejébe egy nagy tót kalapot,
Zsuzsi szakácsnétól esernyőt is kapott.
Hej, huj, hej, huj, de mekkorát kapott!
Két gyenge karjába kosarat akasztott,
Hej de megbámulták urak és parasztok!
Hej, huj, hej, huj, urak és parasztok!
Büszkén lépegetett a kényes gavallér,
Csengett a zsebében a sok fényes tallér.
Hej, huj, hej, huj, a sok fényes tallér!
Piacon a kofák szép sorjába ültek,
Cérna úrficskának nagyon megörültek.
Hej, huj, hej, huj, nagyon megörültek!
Kosarát megrakták színültig almával,
Szép piros almával, legislegjavával.
Hej, huj, hej, huj, nem is az aljával!
Indult Cérna úrfi haza egyenesen,
Lépett, lépegetett kényesen, hegyesen.
Hej, huj, hej, huj, de milyen hegyesen!
Sem jobbra, sem balra nem nézett az úrfi,
Kosárból az alma egymásután hullt ki.
Hej, huj, hej, huj, egymásután hullt ki!
Istenem, teremtőm, több esett a sárba,
Mint amennyi maradt a füles kosárba.
Hej, huj, hej, huj, szép füles kosárba!
Úrfik, kisasszonyok, reám figyeljetek,
E nagy bús esetről mind példát vegyetek.
Hej, huj, hej, huj, mind példát vegyetek!
Almavivésnek is tudni kell a módját,
Ezért éneklém el e szomorú nótát.
Hej, huj, hej, huj, e szomorú nótát!
Forrás: www.eternus.hu – Benedek Elek versei
A munkapártot
Nem mondhatom épnek,
Amennyiben a tagjai
Sorban kilépnek.
Napról-napra nő
A kilépési lista,
S ezen bizonyára búsul
Tisza Pista.
De én tudom, hogy nem sokáig
Fog habozni Tisza, a zordon,
Hanem eszébe fog majd jutni
A Pavlik-féle kordon.
A kordon eddig arra volt jó,
Hogy körülállja a házat szépen,
És Pavlik ne engedje meg,
Hogy oda valaki belépjen.
Olyan egyszerű a dolog,
Mint meghámozni egy narancsot,
Tisza majd odaszól Pavliknak,
S kiad neki egy új parancsot.
A házban bent ülnek a mungók,
S számuk ezentúl nem apad,
Mert ezentúl a parlamentből
Kilépni sem lesz szabad!
1913.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Van már műláb, van már műfog,
És vannak már műszerek,
Van műfül, műorr, műgége,
Mindmegannyi műremek!…
Van vízmű, és van mű víz is,
Példa rá a köntösgát,
Ott a vízmű úgy szuperál,
Hogy direkt művizet ád!…
Van azután egy színmű is,
Gyan Thuláé e remek,
Ezt a színműt egy szép műszín:
A frész fene ette meg!…
Van aztán még egyéb mű is,
Például egy elmemű:
Szávi tata távirata:
Talpnyaláshoz elve hű!…
Mind e műveket azonban
Lefőzi egy műremek.
Dőderlein professzor műve,
Amely mű egy műgyerek!
Műbabát hoz a műgólya,
Így lesz eztán a divat,
S ez, úgy mondják, a jövőben
Szerelmünkre is kihat.
Műszerelem, műölelés,
Műcsókokból műnemű,
S régimódra születendő
Gyermekünk lesz – parvenű!
1912.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Ígérsz nekem paripát,
Még pedig párjával;
Legyenek bármily drágák,
Nem gondolsz árával.
Csak hogy Pisti öcsédnek
Nagyobb kedve legyen,
Mert eztán vásárokra
Majd lóháton megyen.
Jól meggondold, bátyám,
Amit ajánlottál;
Tudod, hogy az ígéret
Adomány után vár.
Igyekezz hát, hogy gazdag
Minél előbb legyél,
Istók öcséd számára
Paripákat vegyél.
Attól tartok, hogyha majd
Gazdagságod várom,
A vásárra holtomig
Gyalog kell sétálnom.
Kunszentmiklós, 1844.
Forrás: www.eternus.hu – Petőfi István versei
Kiküldött a szerkesztő úr engem,
Aszongya:
Hallja, maga, Spongya,
Menten
Menjen
S zengjen
A színészek fülébe
Valami húsvéti körkérdést,
Valami furcsát,
Akármit,
Csak körkérdés legyen,
Hogy a konkurrens-újság
Megpukkadjon,
S belőle a fene
Jóízűt egyen.
Menten
El is mentem,
S a fejemet törtem,
Törtem és kentem,
Hogy mi a fenét
Körkérdezzek mostan,
Törtem a fejem,
Törtem és mostam,
De valami szenzációsat
Nem tudtam kieszelni,
Milyen körkérdéssel kéne
A húsvéti számot
Cifrára meszelni.
Hopp! de végre
Hálásan pislogtam az égre,
Mert a körkérdés,
Mint a derült
Égbül a villám,
Egyszerre
Eszembe penderült.
Felkerestem a színészeket,
S feltettem nékik
A körkérdést nagykomolyan,
Mert illik,
Hogy ilyenkor az ember
Komoly arcot öltsön:
Mondja, kedves művész úr,
Nem volna-e
Tíz koronája kölcsön?
Csak az a baj,
Hogy mind nagyon
Egyformán feleltek.
S hogy mit feleltek?
Most kezdek ám hatolni és ötölni!
Nos, hogy mit feleltek?
Hát, hát – azt nem lehet leközölni.
1912
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyúlt…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Forrás: Szeretem a verseket
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…
…De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…
Forrás: Szeretem a verseket
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!
1929
Forrás: Szeretem a verseket
