https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Wladislaw Broniewski: Névtelen

    Akár egy távoli dal, mint illatos orgona
    virág lángja a Visztula partján,
    mint mámor mely vízbe sodor
    a mazóvi, vakító fényben,
    ami még nem volt s egyszer talán lesz majd,
    megriad, félve reszket még,
    akár nyírfa ágacska, új levelet hajt,
    amely futna, ölelve,
    visszafoghatatlanul akár a májusi pázsit,
    mint parton a víz csobogása,
    mint madár, amely felhők közt cikázik,
    s vele repül párja,
    mint szárnyak suhogó hangja lebeg magasan,
    mint boldogok az égben
    bennem ő olyan volt, olyan,
    hogy most túl nehéznek érzem…

    Fordította: Tamás István
    Forrás: Lélektől lélekig

  • Beney Zsuzsa: Eurydiké

    Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?
    S te, lelkem társa, akiért a föld
    kemény kérgét taposva elmerültem,
    háromszor el a mélységes homályba –
    te értem mennyi szenvedést viselsz el?

    A gyalázat torkából kilökötten
    sivatagodnak naptalan fehér
    izzó homokjából a sűrű tenger
    sós-keserű árjába lemerültem
    szenvedésed elöntött mint a tenger
    és csontig mart halál és fájdalom.

    A gyenge dal, fuvolád halk patakja
    visszavezet? Hiszen téged sötét
    halálom elborított, mint a tenger.
    Visszavezetsz-e? Élve a pokol
    mélyére szálltál, engem elragadni,
    gyenge dal láncán engem, aki érted
    éltem, haltam, és benned elmerültem
    énértem mennyi szenvedést viselsz el?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Prae-existentia

    Isten gondol öröktől fogva téged,
    elméjében léted mint szikla áll.
    Mi ehhez mérve habfodornyi élted?
    és mit változtat rajtad a halál?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Azt mondom mégis

    Azt mondom mégis: ne reszkessetek
    ha tört üvegre jégeső pereg

    feszes vigyázban áll a fátlan út
    a tűzfalon sírás-sziréna búg

    és csattogva keringő csillagok
    lenyírják a pelyhedző holnapot;

    ha mellbevág az undok őserő
    hogy álmotokban egy a férfi-nő

    s reggel dühödten cserbehagy a szó
    s már nem tudtok csak bólogatni: jó;

    ha köldöknézve vártok egy csodát
    lassan konyulva, mint a fűzfaág,

    s a verejték, a kegyetlen biró
    rátok két percnyi vezeklést kiró

    s az egész, érthetelen gombolyag
    a nyak tövén megülve fojtogat

    míg elfelejtitek: mi volt a cél
    mit ér a csend s a lázadás mit ér

    s hogy egytestvér a mély és a magas
    és lámpást is himbál a lámpavas;

    ha látjátok a bűnös kezdetet
    a napvilágnál ne reszkessetek

    míg tíz ujjával érint a halál –
    Hiszen az ember mindig talpraáll.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Az agg mester

    Mint citromot a gondos háziasszony,
    az utolsó cseppig kifacsarja az elismerés,
    a kései dicsőség fonnyadt, dércsípte bogyóit.
    Méricskél és összead, különböző táblázatokban
    összesíti az eredményt, rögzíti a csalóka rangsort.
    Lankadatlan figyelemmel kíséri pillanatnyi besorolását,
    a kéteshírnevű megnyilatkozók minősítéseit,
    s valódi vagy vélt sérelmeit azonnal megtorolja.

    Irgalmas ég! Mi lesz velünk?
    Mi lesz belőlünk egynéhány év után,
    ha a csapdát elkerülni nem tudta ő sem,
    akit szemérmes tisztelet s hódolat övez?
    Mi lesz a világgal, ha legkiválóbb fiai,
    a költők sem tudják már, hogy mit cselekszenek?

    Azazhogy tudja ő, csak nagyon sérülékeny.
    Sürgeti az idő, a tüdő, a szív, a máj.
    Esendő, gyötrött sajkaként hánykolódik, és
    veszélyes szirtek közt hajózva, egy-egy pillanatra
    meginog a bátor elme is. Aztán folytatja útját.
    Lefoszlik róla a gyarló, evilági cifraság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Dilemma

    Fáj az epém, és fáj a torkom is:
    azt sem tudom, hogy melyikre figyeljek.
    Enni muszáj, és enni nem szabad.
    Hát mit tegyek most: nyeljek-e, ne nyeljek?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Nyárdélutáni dörmögés

    Gyökerük van ezeknek a nyárdélutáni zajoknak. Számomra mégis fölszakított hínárok a levegő víztükrén. Kutyaugatás, kakaskukorékolás, autózúgás, női beszéd, gyermeknevetés. Olyan hínár-fonadékok, amik aztán eltűnnek, s más változatban fölbukkannak ismét.

    Olyan hínár-fonadékok is, amik szárnyakat kapnak és a magasba emelkednek. Föl, egyre följebb, s beleolvadnak a kékségbe: s viszik a híreket a Kozmoszba rólunk, erről a júliusi délutánról, innét a Tó mellől, innét a hegy alól.

    Dörmögök magamban. Nincs kivel szót váltanom, de nem akarok kimaradni én sem. Érzékeljenek engem is a Kozmosz antennái. Érzékeljék például azt, hogy körülvéve emberekkel, mennyire egyedül vagyok. Hogy az időtér sivatagának kellős közepén didergek. Hogy gyarmati bennszülött szintjén sem beszélem a gyarmatosító világ nyelvét.

    Hogy nekem más a csönd, mint nekik. Más a fa, a napsugár, a víz, a föld, a felhők. S ha kimondanám nevüket, nem tudnák, hogy miről beszélek; ha meg azok beszélnek róluk, képtelen vagyok azonosítani őket.

    Azt sem értenék, ha a falu két egyetemére küldeném őket: a temetőbe és a rétre. Pedig ezekben mindennél többet lehet tanulni.

    S a legfontosabbakról: az életről és a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Sas a magasban

    Lassan kóvályog az erdő felett,
    És egyre szélesebb köröket ír,
    S a földtől egyre távolabb lebeg.

    Lassan elnyeli a levegő-ég.
    Hatalmas szárnya alig-alig lendül,
    Ez „ama kiterjesztett erősség”.

    Idelenn hullanak a levelek,
    S én hulló levelek útján megyek,
    És magammal, és mással,
    És az Istennel perelek,
    S lényem törvényét félve kutatom.

    Az a másik ott fenn:
    A végtelen erő,
    S a végtelen Magány,
    És a végtelen Nyugalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Noa Noa

    Fáradt, fantasztikus és beteg zene árad,
    Idegen illatok és idegen zene.
    Látok égő talaj ölén nagy, szomjú fákat,
    Melyeknek bús vihar áldása kellene!

    Látok a végtelen meddő méhébe veszve
    Fehér madarakat lebegni nesztelen,
    Óriás, bíboros virágok néma kelyhe
    Ujjong a nap felé, mely áll a rőt egen!

    Táncolj Noa Noa, beteg vágyak virága,
    Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya,
    Hajad, mint Tahiti égő fövenye sárga
    És gyilkosan forró szád véres mosolya!

    Táncolj Noa Noa, táncolj be bús szívembe,
    Tiporj közönyösen, táncolj Noa Noa,
    Ó részeg feledés, ó gyilkoló szerencse,
    Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Hajnalom

    …érkeztél…amikor nem vártam,
    Hajnal: Álmok forrása, napkelte…
    Ülök bénán megigézve,
    S lelkemben megnyílt lelked kertje…

    Mit tegyek, hogy ne szálljon fel,
    Fészket rakjon a pillanat?
    Mit írjak, hogy ne riadj el,
    S szívemben otthon tudjalak?

    Hajnalom! Látod az álmot?
    Mindig magammal hurcolom,
    Vele van telve minden percem,
    Ő mozdít hajszol utamon!

    Látod az álmot? Tükörbe nézz csak!
    Ő tekint majd vissza rád,
    Ő rajzol a lényed fölé
    Csillagvirágos glóriát!

    Szavak! Ó milyen kevés
    Amit belőletek szabok…
    Ülök bénán, igézetten,
    S botladoznak a mondatok…

    Bárha tudnám, mindazt, mi átjár
    Némán is oltárodnál vallani,
    Bárha elhinném önmagamról,
    Hogy vallanak pillantásaim?

    Oldozz fel Hajnal!
    Te vagy a templom,
    Te vagy a zsoltár, és a fény!
    Érkeztél, amikor nem vártam
    Mint a Nap áradtál belém!

    Égek, de nem fáj ez a tűz!
    Sóvárgásom is áhítat.
    Nyitva a lelkem, ömölj belém,
    Hiszen a fényed már átitat.

    Lelkemben megnyílt lelked kertje,
    Hajnal-harmatán csillan a fényed!
    Hagyd, hogy én legyek a kertész
    Csillagvirágos vőlegényed!

    Forrás: Lélektől lélekig