https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Csorba Győző: Szerepek

    Napról-napra nagyobb erő kell
    hogy ellenkezzem az idővel

    ezer kéz sem volna elég hogy
    megtarthassam a maradékot

    a valódi s az ál aránya
    folyton romlik az ál javára

    s a rejtett-sejtett bizonyosság
    válik maróan bizonyossá

    bizonyosság? – bizonyosságok!
    testemmel pusztuló világok:

    a színek formák a szememmel
    az ízek nyelvemmel ínyemmel

    a hangok… ám minek soroljam:
    völgymély is van hegycsúcs ahol van

    s teljesség… ó csak az ne látna
    akinek más épség az álma

    aki előtt csak ha magasba
    ha lefelé az már a rosszba

    s aki előtt gyakrabban egyre
    kell vállalkoznom szerepekre

    mígnem minden mímet levetve
    leszek külső sötétre vetve

    s többé nem gesztus maszka szólam

    • meztelenség vall néki rólam

    s nem érti hogy egyszerre mást lát:
    csak elfordul s megvonja vállát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Új esztendő

    Új esztendő, új esztendő,
    nem tud rólad a nagy erdő,
    sem a hó alatt a határ,
    sem a határ fölött szálló
    árva madár.

    Új esztendő, új esztendő,
    nem volt a nyakadban csengő,
    nesztelenül érkeztél meg,
    lábad nyomát nem érezték
    az ösvények.

    Csak a hold, az elmerengő,
    csak a nap, az alvajáró,
    jelezték, hogy újra megjő
    éjfélkor az esedékes
    új esztendő.

    Csak mi vártunk illendően,
    vidám kedvvel, ünneplőben,
    csak a népek vártak téged,
    háromszázhatvanöt napi
    reménységnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Ballag már

    Ballag már az esztendő,
    vissza-visszanézve,
    nyomában az öccse jő,
    vígan fütyörészve.

    Beéri az öreget
    s válláról a terhet
    legényesen leveszi,
    pedig még csak gyermek.

    Lépegetnek szótlanul
    s mikor éjfél eljő,
    férfiasan kezet fog
    Múlttal a Jövendő.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Látkép visszafelé

    Mint szomszéd kertben lepke-lobogású
    hajjal lerohanó kisleány,
    esztendő fut esztendő után.
    Mintha csak játék lenne, kergetőznek,
    nem veszik észre, hogy felnőttek,
    s egy lassúbb lépés illene talán.
    Ha viszont megállnak, céltáblái lesznek
    kéznek, szájnak, s azt veszik észre,
    kosárban érnek, nem pedig a fán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Buda Ferenc: Zsebnaptár kicsinyeknek

    Csanádi Imre emlékére

    I.

    Esztendő eredő hónapja, havat szaporító.
    Ingyen hízik a jég. Lesz-e fa tűzre elég?

    II.

    Megzordúl az idő, hasadoznak a fák is a fagyban,
    ám a közel kikelet küldi a langy szeleket.

    III.

    Cinke cipog, a vetést beragyogja az ég, örömében
    fellege sírvafakad, szétveri mind a havat.

    IV.

    Pitypang szirma aranylik, a kecskegidák tusakodnak,
    szőrük akár a selyem. Sarjad a petrezselyem.

    V.

    Kotlóstyúk kutyorog, körülötte vígan bogarásznak
    pinduri tarka csibék. Szállnak a nyárfapihék.

    VI.

    Únja tanár, útálja diáknép már a tanítást.
    Pattog a pentameter – pirkad a földieper.

    VII.

    Izzad, vízhez igyekszik a nép: ez az év delelője.
    Lángol, perzsel a Nap – hocc ide, szalmakalap!

    VIII.

    Fönn egy vércse szitál. Túlérett kajszibarackon
    zurmog a sárga darázs. Bokol a bábakalács.

    IX.

    Csöpp gyerekek hátán nagy, odú-mély iskolatáska –
    nem bír futni a ló: jaj, sok a tudnivaló!

    X.

    Roskad a szilvafaág, édes must illata csábít,
    érik a körte, dió, száll seregély millió.

    XI.

    Köddel a tél közelít, vékony jághártya a tócsán.
    Almafa lombja remeg, zizzen, a földre pereg.

    XII.

    Göncöl négy csillagkerekét friss fagy csikorítja,
    rúdján messzi utat három lámpa mutat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (4)

    Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
    nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
    miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
    benn semmi jellemzőt sem találsz.

    Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
    de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
    rég megszokta kezem dombját-völgyét,
    de ő sem tud mesélni rólam.

    Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.
    Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
    de legbenső mivoltom maga a nemlét.

    Barátom, nincs semmi titkom.
    Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
    miként képzelheted, hogy te látsz engem?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: Újévi jókívánságok

    Pulyka melle, malac körme,
    liba lába, csőre –
    Mit kívánjak mindnyájunknak
    az új esztendőre?

    Tiszta ötös bizonyítványt,
    tiszta nyakat, mancsot,
    nyárra labdát, fürdőruhát,
    télre jó bakancsot.

    Tavaszra sok rigófüttyöt,
    hóvirág harangját,
    őszre fehér új kenyeret,
    diót, szőlőt, almát.

    A fiúknak pléh harisnyát,
    ördögbőr nadrágot,
    a lányoknak tűt és cérnát,
    ha mégis kivásott.

    Hétköznapra erőt, munkát,
    ünnepre parádét,
    kéményfüstbe disznósonkát,
    zsebbe csokoládét.

    Trombitázó, harsonázó,
    gurgulázó gégét,
    vedd az éneket a szádba,
    ne ceruza végét.

    Teljék be a kívánságunk,
    mint vízzel a teknő,
    mint negyvennyolc kecske lába
    százkilencvenkettő.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nagy Attila: Az élet zarándoka

    Indulnom kell tovább, ez a dolgok rendje,
    ahogy minden elmúlik, mögém, az enyészetbe.
    Talán sírni kéne, de nem fog már menni.
    Eltűnt a varázslat, nekem megint nem maradt semmi.
    Összekócol a szél, az éjszaka emlékekkel kínoz,
    tovább kell mennem, tovább, az élet bármit is hoz.
    Sebhelyeim, vesztett csaták emlékei, összetört szívem,
    megroskadva, kínokban égve egyre csak tovább viszem.
    Miért van a jó,
    ha elmúlik újra?
    Miért fogadtak be,
    ha megint rá kell lépnem az útra?

    Csend vacog szívemben, ez a dolgok rendje,
    Majd lassan elmúlik, velem, az enyészetbe.
    Talán csak azért fáj, mert elfeledtem
    pár pillanat melegben, hogy ennyi jutott nekem.
    Megtépáz, átjár a sors, az égre tekintek,
    a csillagok felhők fölött, szégyenben rejtőznek.
    Sebhelyeim, dicső csaták emlékei, gyémánt szívem…
    a kegyetlen évek nem tudtak megölni, azt hiszem.
    Szellővel szaladok,
    legyőzöm a halált.
    Ott leszek mindig,
    s dúdolom az ezüst holdnak a magány dalát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Enyhülés

    Kél és száll a szív viharja
    Mint a tenger vésze;
    Fájdalom a boldogságnak
    Egyik alkatrésze;
    Az örömnek levegőjét
    Megtisztítja bánat,
    A kizajlott búfelhőkön
    Szép szivárvány támad.

    Tegnap a remény is eltört,
    Az utolsó árboc,
    Csupán a kétség kötött egy
    Gyarló deszka-szálhoz:
    Ma fölöttem és alattam
    Ég és tenger síma;
    Zöld ligetnek lombja bókol
    Felém, mintegy híva. –

    Nem törik a szenvedő szív
    Oly könnyen darabbá,
    Csak ellágyul, s az örömre
    Lesz fogékonyabbá;
    Mint egy lankadt földmüvesnek
    Pihenő tanyája:
    Kész boldogság lesz neki a
    Szenvedés hiánya.

    Nincsen olyan puszta inség
    Hogy magának benne
    A halandó egy tenyérnyi
    Zöld virányt ne lelne;
    És ha ezt a szél behordta
    Sivatag fövénnyel:
    Megsiratja… de tovább megy
    Örökös reménnyel. –

    Sivatagja életemnek!
    Van pihenő rajtad;
    Vészes hullám! szív-hajómat
    Nem szünetlen hajtod;
    Ha nehéz bú és nehéz gond
    Rossz napokat szerze:
    Kárpótolja a nyugalom
    Enyhületes perce.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Petőfi Sándor: Mi lelt?

    Nem tudom, mi lelt ma engem?
    Jókedvemben nincs határ;
    Danolhatnék, fütyölhetnék,
    Egyikhez sem értek bár.

    Összeverem a bokámat,
    Noha nem szól muzsika;
    A szobám világos, ámbár
    Nap nem süt belé soha.

    Még a füst is rózsaszínű,
    Melyet rosz cserép pipám
    Legroszabb kapadohányból
    Küld keresztül a szobán.

    A szivem ver, mintha benne
    Háborogna szerelem;
    Pedig egy leány sem váltott
    Csak egy jó szót is velem.

    S annál megfoghatlanabb ez,
    Mert zsebemnek zord egén
    Pénzfogyatkozásnak éje
    Űl sötéten, feketén.

    Szóval: a világ előttem
    Egy szép tulipánbokor…
    Kár, hogy addig lesz csak az, mig
    Kimegy fejemből a bor!

    Forrás: Szeretem a verseket