„Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak,
de ahogy játszod őket, az szabad akarat.”
Forrás: Jawaharlal Nehru
„Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak,
de ahogy játszod őket, az szabad akarat.”
Forrás: Jawaharlal Nehru
„A boldogságot nem lehet ajándékba kapni.
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni,
jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.”
Forrás: Goethe
„Megbántottak, megsértettek, legyőztek, kifosztottak.
Aki így gondolkodik, nem szabadul meg a gyűlölettől.”
Forrás: Dhammapada
És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek,
recseg-ropog hajónk,
kegyetlen vashajónk,
hullámokon, ködön megyünk, örök merészek.
A szél, a köd jajong,
hogy sír, jajong
és vasbordáival feszül meg a fedélzet,
oda se könnynek és oda se semmi vérnek,
hajrá, tovább, tovább,
mindég tovább, tovább,
csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.
Sötét sziklákon át,
millió poklon át
szállunk tovább, tovább, szegény agyunk oly részeg
és rí a felleg is és sziszeg a kötélzet,
ordítoznak: csodát,
csodát, barbár csodát,
s csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
zápor zuhog, kén és pokol zuhog,
s hajrá, hogy minden a habokba halt,
habzsoljuk az otromba diadalt,
mint részeg matróz a nehéz rumot.
Forrás: Lélektől lélekig
Jó vagyok?
Nem.
Rossz vagyok?
Nem.
Szép vagyok?
Nem.
Csúf vagyok?
Nem.
Gazdag vagyok?
Nem.
Szegény vagyok?
Nem.
Nyertes vagyok?
Nem.
Vesztes vagyok?
Nem.
Vidám vagyok?
Nem.
Komor vagyok?
Nem.
Igaz vagyok?
Nem.
Hamis vagyok?
Nem.
Élni vágyom?
Nem.
Halni vágyom?
Nem.
Valamit végre mondj nekem!
Nem.
Forrás: Szeretem a verseket
Hogy miért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.
Forrás: Szeretem a verseket
„Én jót akartam, – s minden rosszra vált…”
Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés,
Mellyel a szív magának ád halált,
S önnön hajába markol szaggatón
A Kétségbeesés?!
„Én jót akartam.
Zephirt vetettem, – és vihart arattam. –
Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! –
S az megindult alattam,
Mint a horkanó paripa, vadul.
Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
Megmozgattam, – s a templom összedőlt.
Én jót akartam”
Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap,
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn;
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó,
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat – elég lesz ez a szó?…
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretnélek kibontani
a hús ruhájából egészen
s meglesni, új gyönyörűségben,
milyenek tested csontjai.
Mert egész tested szeretem
és mind, ami építi kint s bent,
szeretnék megismerni mindent,
ami benned oly jó nekem.
Szeretem a fogaidat
s az ujjaidat, ízről-ízre,
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak.
Két lábad futárként hozott,
csuklóid forogtak, emeltek,
bordáid kínálták a melled,
mint az ölelést a karod,
s ezek a csontok rám hajoltak,
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága, hű
szolgái és dajkái voltak:
hogyne szeretném hát, ami
csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?
Szeretnélek kibontani
s vigyázva összerakni újra,
aztán, ha van, lelkedbe bújva
álmodni, mint még sohasem.
Forrás: Lélektől lélekig