https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Farkas István – Felébredtem

    Voltak álmaim,
    de nem emlékszem rájuk.
    Már felébredtem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Beszélő boldogság

    Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.
    Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.
    Beszélni kell mindig, s nem embereknek,
    hogy vége már, eltűntek a veszélyek.

    Beszélni égnek, fáknak és ereknek,
    neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek,
    s nincsen füled sem, látod, én eretnek,
    csupán neked, a semminek beszélek.

    S ki hajdanán lettél a fájdalomból,
    mely a vadember mellkasába tombol
    és a halál vas-ajtain dörömböl,

    most megszületsz belőlem és dalomból,
    minthogy kitörve rég bezárt körömből,
    ujjongva megteremtelek örömből.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit – Álom

    Fehér karom úgy maradt
    befonva karodba,
    mint a lányok fonatba –
    húzott fehér szalagja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Világszép Tündér Ilona – ősmagyar legenda magyarázó gondolatokkal

    (Hummel Rozália nyomán)

    Napisten-anyánk, a világszép tündérkirálynő boldogan mutatja be égi palotáját arányló urának. A termek padozata ragyogó, hófehér márvány, arany szegélyekkel díszítve. Ékkövekből faragott míves oszlopok sorakoznak, a termeket rubinttal, zafírral és gyémánttal ékesített csodatükrök díszítik, ragyogásuk a szivárvány minden színével árasztja el a tündérpalotát.

    Aranykalitkában édeni madarak, óriási aranyvázában friss pálmafahajtások ékeskednek, finom rózsavízben illatozva. Arany virágfüzérek lebegnek az ajtók boltívei fölött, és a márványra finom virágport hintenek a tündérek, amerre szerelmes istenpárosunk sétál. Kristályvázákban aranyhalak fickándoznak, a szellő aranycsengettyűt hintáztat vidáman.

    A tornácon selyempárna trón várja a boldog párt, akik révédézve és gyönyörködve nézik birodalmukat. A távolban csillagképek tűnnek fel: „Tündérek tánca”, „Tündérek kútja”, „Tündérek járása”. A néphit szerint a jóságos tündérek megsegítik azt, aki e csillagokra tekint.

    Tündér Ilona a „Tündérasszony palotája”, vagyis a Kis Göncöl csillagkép ragyogó csillagai között látható, és a palota tornyán az északi Sarkcsillag sziporkázik. Tündérkocsija a Nagy Göncöl szekér, sétáló ösvénye a káprázatos Tejút.

    A történet verses részében megjelenő képek – a forgó mozgás, a kerek asztalba rótt Nap, az aranyalmafa, a fehér galamb – mind szimbolikus jelentést hordoznak. A galamb a lélek jelképe, amely az egymáshoz rendelteket egymáshoz vezérli; az aranyalma az isteni tudás és teljesség gyümölcse; az égi kert az átmenet tere a földi és az égi világ között.

    A Világszép Tündér Ilona alakjához kapcsolódó hagyományok nem egyetlen szerzőhöz köthetők. A történet ősi, mitikus elemekből építkezik, amelyek a magyar néphitben, csillagmondákban és népi legendákban élnek tovább. A vers ennek a hagyománynak egy költői lenyomata, míg a fenti magyarázat az értelmezés és a jelképek megértését segíti.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ismeretlen szerző – Világszép Tündér Ilona

    S forog maga körül lassan, nesztelenül,
    Senkitől sem hajtva, soha meg nem állva.

    Csarnok közepében kereklapu asztal,
    Kerek asztallapba sugárzó Nap róva.

    Tündérlányok ottan asztalt terítenek,
    Terített asztalra ételt, italt tesznek.

    Minden kerül oda, szájnak, szemnek kedves,
    Útról érkezőnek, rég nélkülözőnek.

    Ezután Ilona asztaltól fölkelvén
    Szép szerelmes szóval Miklóst is szólítja,

    Gyümölcsös kertjébe sétára noszolja,
    Gyönyörűszép karját karjába akasztja.

    A Világ Kincséhez hogy őt elvezesse,
    Aranyalma fáját Miklós megismerje.

    Tündérkert közepén áll a csodaszép fa,
    Minden nap éjfélre almái megérnek,

    Gyönyörű gyümölcsét tündérek élvezik,
    Tündérhon lakói boldogan ehetik.

    Csodafa tövénél zöldlevél nyoszolya,
    Miklós és Ilona most leülnek oda.

    Szerelmes szavakkal egymást szólongatják,
    Gyönyörű csókokkal egymást ápolgatják.

    Ölelkezvén ülvén, akként beszélgetnek,
    Alma megérését míg ottan megvárják.

    Elmeséli Miklós ide utazását,
    Galamb érkezését, útnak indulását,

    Sűrű aranyerdőn átal miként jutott,
    Két folyón átkelvén ottan miként járt volt.

    Szóval mondja neki Gyönyörű Ilona,
    Szóval magyarázza ölelő kedvese:

    – Szálló fehér galamb a lelket jelenti,
    Egymáshoz valókat egymáshoz vezérli.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula – Altató

    Álom, álom, édes álom,
    Suhanj végig szempillámon,
    S ráterítve csoda-fátylad,
    Népesítsd be éjszakámat.

    Szerelemrül légyen álmom,
    A szelíd, csöndes álom.
    Álom, álom, édes álom,
    Érkezésed mindig áldom.
    …

    Te boríts be fátyoloddal,
    Te kábíts el mákonyoddal.
    Te cirógass karjaidban,
    Födj be lágyan holtomiglan.

    Áldva légyen érkezésed;
    Éltem álom, álmom élet.
    Álom, álom, édes álom,
    Szemem, íme már lezárom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Varró Dániel – Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

    Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
    valahogy mégis elfelejteni
    leírod, aláhúzod, kiragasztod
    szamárfülecskét hajtogatsz neki
    kisimítod, odateszed a székre
    az ágy mellé, hogy szem előtt legyen
    leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre
    elalszol, elfelejted, hirtelen
    eszedbe jut, felugrasz, zsebrevágod
    a szíved közben összevissza ver
    sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad
    kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
    el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
    mikor megnyugszol, akkor veszted el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – vezeklés

    jól van Uram értelek

    rúgj még rajtam
    néhányat
    megérdemlem

    vessződdel oktass
    hajts a mindennapok
    átkozott mókuskerekében
    míg bele nem pusztulok

    és ha majd a porba zuhanok

    bűneim súlyos
    fekete köveiből
    építs por-testem
    fölé sírt

    de tudnod kell
    sosem akartam több lenni
    csak egy Ember

    vedd magadhoz lelkemet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Frost – Az éjnek ismerője

    Az éjnek ismerője voltam én,
    ki záporban megy el s hazaoson,
    ha kialudt a végső utcafény.

    Bámultam szomorú sikátoron.
    Éji bakter mellett mentem tovább
    sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.

    Megálltam, némítva lépés zaját,
    mikor kiáltás, hirtelen szűnő,
    a háztetők felett fülembe szállt,

    nem hívó, nem is búcsút üzenő;
    s messzebb, nem-földi magasság terén
    bolygó óra hirdette: az idő

    se-téves, se-igaz, nem holt, s nem él.
    Az éjnek ismerője voltam én.

    Forrás: Weöres Sándor fordítása

  • Andrássy Réka – Ne várj rám

    Ne várj rám többé. Elfáradtam nagyon.
    A világ végén ülök egy rozoga padon
    és lábamat lóbálom a semmi felett.
    Ülök itt magamban kettőnk helyett.

    Az ember nem felejt könnyen.
    Mindig meglepődök, hogy van még könnyem.
    Fázik a talpam, égeti a semmi.
    Mégsincsen kedvem mozdulni, menni.

    Ringatózom, mint egy kisgyerek,
    mellettem a Magány szendereg.
    Hiányokat szuszog és hízik a fájó nincseken.
    Félek, hogy felébred és a semmibe lök hirtelen.

    Forrás: Szeretem a verseket