„Sokan csak azért beszélnek, mert azt hiszik, a hanggal könnyebb bánni, mint a csenddel.”
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Julius Grosse: Titkos boldogság
Mesélik, hogy sűrű erdőbe ért
egy vándor, hol csengetyű csalogatta,
csodás virágból font színes füzért,
és ékül barna fürtjeire rakta.
Hogy a világba búsan visszatért,
bámulta a nép, mélyen megriadva:
sok száz évet ment az idő előre,
s nem ismertek a koszorús fejűre.Nekem te vagy az a csodavirág,
s fogva vagyok álom bűvöletében,
mi a szokás ma, nem tudom tehát,
mintha száz év múlt volna el eképpen.
Jövevény lettem, mivel a világ,
a kishitű, borzong vénség szelében.
Csak én vagyok ifjú és ismeretlen,
üdvöm virágdíszében, elfeledten.Most hát ezért térek örökre meg
hozzád s meseüdvömhöz a vadonban.
Feledjenek! Számomra itt ered
a lét vize s ír minden sebre nyomban.
Fölöttem nedves sugarú szemed,
egy halk szó, mit szádról csókkal leloptam –
Így múljanak fölöttem ezredévek,
s a visszautat sose leljem én meg!Kálnoky László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
-
Petőfi Sándor: Sok embert ismerek…
Sok embert ismerek,
Ki önmagát legjobban szereti;
De másnak ismét vannak kedvesi,
Kiket magánál forróbban szeret,
S ezeket sokszor mégis megbántja.
Aztán megbánja,
Hogy könnyeket facsart szeméből,
Kinek egy vidám pillantatáért,
Kinek egy mosolyáért
A legszebb részt od’adná életéből.
Ilyenkor tudja csak: mi a gyötrelem?
Mik a keservek?
És kéri szivét: repedj meg, oh szivem!
És ez – büntetésül – nem reped meg.Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
Forrás: Lélektől lélekig
-
Bella István: Szeptember
Üszkösödik az ég, ősz hull a fákról,
elkékülnek az útszéli tüzek,
a szerelem is elfullad, csupa zápor,
de a fák még a szádtól füstösek.A nyár a földről lehámlik, mint a lélek
a koponyáról, ha elalkonyul.
Ráncosodik a levegő, mint az érett
szilvák bőre, s a férges ősz lehull.Most kellenél, az akácos harákol,
száz fa köhög, köpdösi a ködöt,
ragályos csönd száll, e tébécés tájból
nem futhatok el, csak ha megszűnök.Most kellene a meztelen varázsló,
ki ellen bármily rettenet kevés,
ki, ha itt vagy, emberré varázsolsz,
s könnyebb az ősz, mint a megsemmisülés.Forrás: Lélektől lélekig
-
Bella István: Szeretők
Összegabalyodva, mocskosan, zihálva,
de homlok a homlokon, váll a vállra,
úgy fekszünk itt, olyan hiába,
mint két zsoldos, ki egymást halálra
szúrta, kaszabolta és vágta,
s most itt fekszenek, egymás kardjába
dőlve, mégis egymás karjában,
szívük, tüdejük, agyuk kitárva
a szemérmetlen napvilágra,
fekszünk pucéran a hiába-
harcmezőn, elárult, árva,
nyomorult zsoldosok sokaságában,
oly egyedül, hogy sírásra
görbül a test, egyetlen száj csak,
fekszünk, fekszünk,
temetetlenül –
De életem véresre harapva
rá tudok-e nézni magamra,
káromkodva és felzokogva
– mellemhez szögezett szívemmel –
ki tudok-e állni a napra?
Föl tudok-e ébredni reggel,
ha nem kell megvívnom szemeddel,
ha a mindennapért nem veled kell
pusztulásig megverekednem?
Halálos ellenségem, szerelmem,
ne hagyj magamra!Forrás: Lélektől lélekig
-
Tóth Árpád: A nap vörös aranyban…
A nap vörös aranyban, gőggel alkonyul,
Körül a felhők hódolata gyúl,
De fellebb
Lomhább, búsabb s fenségesebbA felleg.
Feldördül a zivatar
Isten búsongó szólóéneke,
S száll az édes, ájult mezőkre, és fanyar
Fensége zúg: a sok fehér virág
Hisztériásan reszket, összebúj.
A boglárkák kecses, zöld szárain
A szirom beteg, kénsárga láng…Forrás: Lélektől lélekig
-
Devecseri Gábor: Csak szó vagyok
Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz, fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
létre, ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor, ki naptól
föl nem perzselt földre csak néha lép.Csak szó. De annak is tartalma tőled
árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.Forrás: Lélektől lélekig
-
Füst Milán: Álom előtt
Ez a szív már régen és örökre elárvult
De a gondolat bátor s odaföntBús felhők fölött vörös csóva tovaszáguld,
Mígnem elaltat, elringat a csöndS érzékeim álmodva zsonganak s mind ami már múlt
Lassan bókol felém s bágyadt bánattal köszöntS mint élénk mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek:
Apró látomások közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek;Hűs szél indul eközben s nyílt éjre kibomlik az alkony
S a csillagtárs pislákolva neveti odafenn bús gyönyörömS a kövér árnyak közelembe húzódnak, mielőtt elalszom.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Anna Lee: Köd vagyok
Köd vagyok. Körbeveszlek.
Elkísérlek. Merre jársz?
Látlak téged. És megértem.
Megértelek. Másra vársz.Eső vagyok. Lázas-hideg.
Cseppnyi könny az ablakon.
Fáznál tőlem. És megértem.
Megértem, de fáj nagyon…Érzés vagyok. Szavakon át,
Újra elmondom magam.
Csak suttogok. Én megértem.
Csak ne add fel magad!Napfény vagyok. Bár ragyognék,
Csillagról rád, éjen át.
Harsány fényű napsütésnél
Hallanád az ő szavát.Éjfél vagyok. Ébren talállak.
Olvasom kusza gondolatod.
És nem óvsz meg az éjszakától
Megtört és fáradt vagyok.Csak csend vagyok. Minden hallgatással
Egyre többet mondhatok…
Mágnes vagy. Minden másnál
Jobban vonzol, tél-titok.Forrás: Lélektől lélekig
