Szerző: Mária Németh

  • Idézet

    „A jól eltöltött élet tudata és a sok szép tettre való visszaemlékezés a legnagyobb öröm forrása.”

    Cicero

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Idézet

    „Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.”

    Paulo Coelho

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Xénia

    Megtörténik velem az élet,
    és az élettel megtörtének.
    Eldönthetetlen: melyikünkben
    lesz nyomtalanabb ez a történet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A sors

    Cserélnél-e sorsot valakivel?

    Szeretnél gazdag lenni? A milliárdossal elcserélnéd vagyonodat, de nem a sorsodat. Szeretnél népboldogító lenni? A királlyal vagy népvezérrel elcserélnéd hatalmadat, de nem a sorsodat. Szeretnél szent lenni? A szenttel elcserélnéd fejlettségi állapotodat, de nem a sorsodat.

    Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne. A sors mindenkinek az egyedül megfelelő táplálékot nyújtja; de aki nem tud minden zamatot egyformán kedvelni, az egyik ételt elégedetten csámcsogja, másiktól émelyeg; s egyik ételt azért emészti nehezen, mert mohón habzsolja, másikat azért, mert kiköpni kívánná.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Zelk Zoltán: Rokoni hívás

    Az innenen már túl, de még a földön
    van egy kiégett lankás, hol a vének
    lábuk áztatva napfény-pocsolyában
    nevetnek csak, nevetnek nappal-éjjel.

    Nem alszanak, nem esznek, csak nevetnek,
    azon mulatnak, hogy ami mögöttük,
    az nincs, mert elmúlt. És ami előttük,
    az sincs: mert nem lesz.

    Lám, mi vígan vannak!

    Ülnék közébük vigadozni én is,
    ha otthon tudnám feledni magam,
    de fekszem csak, s mintha rokoni hívást
    hallgatom, ahogy ablakomba hordja
    nevetésük avarát a szél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Feledni, feledni

    Feledni, feledni, feledni,
    simítsd homlokom, enyhe szellő,
    gyógyítsd megszenvedett szemem lágy
    vonulásoddal, puha felhő –

    feledni mindent, elfeledni,
    kiheverni, mint betegséget, –
    oldódjatok föl, múljatok el,
    oh, hegedjetek be, emlékek.

    Fejem fordítom, fülem zárom,
    oh, hol a bölcs, a tudós hol van,
    ki feledtetni tudná vélem,
    mit keservesen megtanultam?

    A hasztalan harcot feledni,
    oh, feledtetni kudarcunkat,
    hol a történész, ki homályba
    borítaná megint a múltat?

    Hol az új hajós, ki útjáról
    elmélyült szemmel hazatérve
    szigeteket, egész világot
    merítene a feledésbe?

    Népeket, fajtákat feledni,
    várost vágyok feledni, falvat,
    csúcsokat, hol bukásaim most
    gúnyoló visszhangként lapulnak.

    Törlődjetek el, messze tájak,
    melyeken ifjan átsiettem,
    merülj el, hívó, büszke bércek
    hona, szép ifjúság köröttem.

    Feledni, múlni, ellobogni
    arcom perzselő szégyenében,
    dajkáló vidék, küldj egy álmot,
    erre taníts meg, szülőföldem.

    Feledni, ahogy láncot szaggatsz,
    oh, vakon, tétován, tudatlan,
    beh biztosabban léptem én itt,
    amikor hajdan elindultam.

    Feledni, ahogy égő házból
    fulladva kifutsz a szabadba,
    míg mögötted kő kőre omlik
    porosan, füstösen, ropogva.

    Lobogj el, életem, kínozz meg,
    sziszegve, tanuljak meg élni,
    várni és állni, amidőn már
    nem marad semmink sem remélni.

    Nem az én földem ez a föld már,
    csodálkozom, hogy lefelé leng
    a lomb az ágról, s hogy hökkenve
    a nap nem fordul vissza ottfent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Gyönyörű, gyönyörű

    Hátam mögött – szívem is hallja –
    törik az őszi fű;
    te jössz, tudom. Miről? A lépted
    nesze is gyönyörű.

    Gyönyörű lesz, ha megjelensz;
    már csak egy pillanat.
    Gyönyörű rögtön a világ,
    mihelyt része vagy.

    Fásult volt, borús a szívem,
    szomorú, keserű.
    Ha benne vagy, a szívem is
    ragyogó, gyönyörű!

    Ködös őszi táj ez a szív,
    de ha nap besüt,
    üveges lombja fölragyog,
    tündöklik mindenütt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Kaszáscsillag

    Kora este a padon
    Ülök, künn a Bástyán,
    Tűnődöm a csillagok
    Néma fordulásán;
    Kaszáscsillag, az öreg,
    A nyugati szélen
    Éppen nyugszik: eleget
    Ragyogott a télen.

    Hányszor néztem akkor őt
    Fájó órák éjén,
    Virrasztott a téli ég
    Kopár meredélyén,
    Égett nagy fényjelekkel,
    Csuda-rejtelemmel,
    Ő, az örök Orion,
    A vén Égi Ember.

    Biztatgatott, csüggedőt,
    Hű, szigorú fénye:
    Ne félj öcsém, istennek
    Kisebb teremtménye!
    Fény vagy te is, lobogj hát,
    Melegíts és égess,
    Hinned kell, hogy a világ
    Teveled is ékes! –

    Téli csillag, csillagom,
    Tavasz akar lenni,
    Kamasz-fények villogják:
    A mi tüzünk semmi;
    Furcsa, vad reflektoruk
    Vén fényünkbe lobban,
    Öreg csillag, Orion,
    Hát lenyugszunk mostan?

    Csillagapám, fénysubás
    Öreg égi pásztor,
    Vagy tán dac az, amit most,
    Búcsúzva, példázol?
    Így a bölcsebb? – letűnni
    Büszke, bús kudarccal
    S száz év múlva kelni majd
    Örökfényű arccal?

    Ülök este a padon
    Idekünn a Bástyán,
    Tűnődöm a csillagok
    Néma fordulásán;
    Kaszáscsillag, az öreg,
    A nyugati szélen
    Leáldozott. Méla csönd
    Éje maradt vélem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Húsvét

    Fakadnak már a virágok,
    Kiderül az ég,
    És a föld most készül ülni
    Drága ünnepét.
    Szíveinkben, mint a földön,
    Ma öröm legyen,
    Feltámadt az isten-ember
    Győzedelmesen!

    Aki tudja, mint töré fel
    Sírját a dicső;
    Aki látja, hogy a földön
    Minden újra nő:
    Gondoljon feltámadásra,
    Mely örök leszen…
    Feltámadt az isten-ember
    Győzedelmesen!

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Lelkes Miklós: Húsvéti hold

    Húsvéti hold, gyermekes álmú hit,
    ha faág fehér sziromrímeit
    árnyakra szórja, s fentről csillagok
    ígérgetnek piros pillanatot!

    Gyermekszívvel sokkalta szebb a szép,
    s mikor szétugrál fény-manócskanép
    a kelő napról visszatündököl
    egy hímestojást dajkáló tükör.

    Gyermekálom-hit régen elhagyott.
    Húsvét-holdamon felnőtt bánatok,
    s nem hozza már nyulacskák lábnyomát
    fürdető szélben felfrissült világ.

    Ám olykor mégis egykor-ég emel
    az alkonyomon túli tájba fel,
    hol Messzeség kíváncsi gyermeke:
    szívekbe látó Tavaszhold-mese.

    Forrás: Lélektől lélekig