https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Kányádi Sándor: Tudósítás

    Báránybőgéstől hangos a határ.
    Nyílik az ibolya.
    Tavasz van.
    Különben az utak tele sárral
    s az emberek panasszal.

    Forrás: Lélektől lélekig

    K

  • Kányádi Sándor: Csók a lépcsőházban

    Összerebbentünk ijedten:
    „Jaj, ne, ne, meglátnak”.
    S látod, most eldicsekedem
    az egész világnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Árvíz

    „Árvíz! árvíz!” sikoltják mindenütt
    Riasztó hír-harangok.
    Amerre nézek: tenger a világ.
    Kilépett medréből a Bánat,
    Elszakította gátját a Betegség,
    Hidakat sodort el a Balszerencse,
    A Nincstelenségnek már partja sincs,
    A viskók eltűntek, a paloták
    Talapzata alámosva inog,
    És mindenünnen kezek nyúlnak ki,
    Szegény, kapaszkodó kezek az árból,
    Keresnek valamit, hogy mit, maguk se tudják.

    Mivel dugjam be fülem, hogy ne halljam
    A vészharangot, – hogy vakítsam meg
    Nyomorúságra táguló szemem?
    Hogyan némítsam el a rettegést
    Világban elszórt szeretteimért?
    Hogyan markoljam meg a kezüket,
    Hogy mentés helyett akaratlanul
    Le ne rántsam magammal őket is?
    Mert víztől sodort szegény száraz ág,
    Tehetetlen gally az én kezem is.
    Visz a betegség, tép a balszerencse,
    Ragad és eltemet a szomorúság.

    Örökkévaló Árvizi Hajós,
    Kegyetlenül kegyelmes,
    Ki láthatatlan ladikoddal
    Lebegsz a nyomor vizei felett, –
    Ki némelyeket felveszel hajódra,
    Ki másokat a mélybe visszalöksz,
    Én nem tudom, csak Te tudod, miért –
    Ó, vedd fel az én kedveseimet! –
    Mindenkit, akinek szívétől
    Az én szívemig szálat feszítettél.
    Nem tudok én most népekért,
    Világokért fohászkodni Tehozzád,
    Egyesekért, személyszerint könyörgök:
    Ne hagyd, ne hagyd, ne hagyd alámerülni!

    Örökkévaló Árvizi Hajós,
    Kegyetlenül kegyelmes,
    Ki láthatatlan ladikoddal
    Lebegsz a nyomor vizei felett –
    Ha nem férünk fel ladikodra mind
    Tehetetlen, nyomorult emberek:
    Ó, vedd fel, akiket én szeretek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy Attila: Az élet zarándoka

    Indulnom kell tovább, ez a dolgok rendje,
    ahogy minden elmúlik, mögém, az enyészetbe.
    Talán sírni kéne, de nem fog már menni.
    Eltűnt a varázslat, nekem megint nem maradt semmi.
    Összekócol a szél, az éjszaka emlékekkel kínoz,
    tovább kell mennem, tovább, az élet bármit is hoz.
    Sebhelyeim, vesztett csaták emlékei, összetört szívem,
    megroskadva, kínokban égve egyre csak tovább viszem.

    Miért van a jó,
    ha elmúlik újra?
    Miért fogadtak be,
    ha megint rá kell lépnem az útra?

    Csend vacog szívemben, ez a dolgok rendje,
    majd lassan elmúlik, velem, az enyészetbe.
    Talán csak azért fáj, mert elfeledtem
    pár pillanat melegben, hogy ennyi jutott nekem.
    Megtépáz, átjár a sors, az égre tekintek,
    a csillagok felhők fölött, szégyenben rejtőznek.
    Sebhelyeim, dicső csaták emlékei, gyémánt szívem…
    a kegyetlen évek nem tudtak megölni, azt hiszem.

    Szellővel szaladok,
    legyőzöm a halált.
    Ott leszek mindig,
    s dúdolom az ezüst holdnak a magány dalát.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Nagy Attila, életút, veszteség, kitartás, belső harc, magány, úton levés

  • Áprily Lajos: Majd az idő…

    Majd az idő – mondjátok részvevőn,
    mióta így maradtam itt magamra.
    Csodálkozom: nem néztek ősz hajamra?
    S nem gondoljátok, hogy nincs már időm?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Gyöngy

    Szeretlek, mondom.
    – Látod: már ez a nap sem
    kelt s telt hiába.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Veronica A. Shoffstall: Egy idő után

    „Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
    És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
    És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
    És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
    És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
    Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
    Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
    És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
    Hogy valóban erős vagy.
    És valóban értékes.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Apáthi Gábor: idézet

    „Úgy szeretnék napfény lenni,
    hogy megcsillanhassak magamon –
    mondta a tó tükre,
    és nem vette észre, hogy ő csillog.”

    Forrás: FB

  • Nyikolaj Vasziljevics Gogol: idézet

    „Szeress meg koromfeketének,
    hófehérnek bárki megszeret.”

    Forrás: FB

  • William Wordsworth: Tünemény

    Mikor először tünt elém,
    drága volt, mint egy tünemény,
    kit azért küldött életem,
    hogy egy perc dísze ő legyen.
    Szeme mint alkony csillaga;
    s az alkony hozzá a haja:
    csak ennyi benne az, ami
    nem májusi és hajnali.
    Vidám kép, édes könnyűség:
    meglep, megállít és kísért.

    De többször látva: látomány
    volt ő, és mégis földi lány.
    Lépése szűzi és szabad.
    Házias minden mozdulat.
    Alakja nyájas, tiszta fény.
    Nyomában emlék és remény
    kelt: mivel ő sem állt a szív
    mindennapi és primitív
    éhei, kis búk, örömök,
    csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

    Azóta híven nézem őt
    s lesem élete ütemét.
    Lelket lélekző drága lény:
    útitárs a Halál felé.
    Szilárd ész, gyengéd akarat,
    szívós erő halk báj alatt.

    Valódi asszony, jó, s igaz,
    intés, parancs, derű, vigasz.
    Asszony, és mégis valami
    fényt érzek, ami angyali…

    Forrás: FB