Ezüst kötésű páncél rajtam,
sűrűszemű magány:
valaha Isten lánya voltam,
még az vagyok talán.
Forrás: FB
Szerző: Mária Németh
-
Hajnal Anna: Kegyelem
-
Hajnal Anna: Formáltál engem örömödre
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,
s ha hirtelen kinőne szárnyam,
nem lenne váratlan ajándék,
mert aki lát, meglátja rajtam:
ez itt az Isten kedvelt lánya,
akit a szelek körüllengnek,
s kinek a tavasz új ruhája.Formáltál engem örömödre,
de ékesíts fel most csodákkal!
szivárványt küldj sötét szemére,
ha lát, lásson hétszín varázzsal!
hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit ékes villám keltett,
s utána szédülten virrasszon.Ha jön a reggel, minden fényben,
harmatban, hőben felidézzen,
ha nem lát, értem sóvárogjon,
és hogyha lát, hát megigézzem.Formáltál engem örömödre,
de öltöztess most illatokba!
lépéseim füröszd zenében,
s csillagokat bűvölj hajamba.Tedd meg most legnagyobb csodádat,
segítsed meg most kicsi lányod,
mert ha nem látom, érte sírok,
s ha látom, majdnem holtra válok,
tedd, étlen-szomjan engem várjon,
és sírjon értem apadatlan,
s boríts el minden édességgel,
hogy mindezért megvigasztaljam.Forrás: FB
-
Hajnal Anna: Kisüt a nap
Ingó árnyékunk összeér,
esőhízott lombok remegnek,
száradó madarak csevegnek,
napfoltokat rezget a szél;
zöld tenyeredben ringok én,
te emelsz vízirózsaszőnyeg,
víz lettél? lágy hullámok nőnek,
te hűlsz, te melegszel körém?Párában zsibbadó karok
üresen nyúlnak ki utánad,
– elfelejtem mit akarok –
illattal érinted a számat,
megcsókolsz átfutó eső.Most felleg vagy? emelkedő?
eltűnsz a téged kereső
vágyó szemek látóteréből,
átlátszó, fényes lebegő.Képlékeny lettél? légnemű?
betöltöd a teret köröttem.
Átengedsz. Hangtalan kinyílsz
s hangtalan bezárulsz mögöttem.(1975. június)
Forrás: FB
-
Dsida Jenő: Valami eltörött
Az őszi alkony mély, parázna
vággyal simúl a hegy fölé,
beteg szélben liheg
a hamvadó nap parazsára.Sok vén, esőlocsolta háznak
falán rikolt a nyomor-plakát.
Autóbuszokon vézna emberek
döcögve fáznak.Szemek futnak a hideg holdig.
Egy kisfiú a szívét fogja,
a toronyra néz, a levegőbe:
úgy fél, hogy összeomlik.Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.Valahol valami eltörött,
valahol valami nincsen rendjén.
…Künn a határban Kain zokog
a holt Ábel fölött.Forrás: Lélektől lélekig
-
Fodor Ákos: Nagyság
Említésreméltót semmit nem tett
jóideig. Aztán sem. De később:
kőbevésett végrendeletében
ránkhagyta a követ és a vésőt.Forrás: Lélektől lélekig
-
Johann Wolfgang Goethe: A Tündérkirály, Johann Wolfgang Goethe A Villikirály
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.“Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”
„Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng …”
“Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”“Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.”„Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat…”
“Fiacskám, csendbe maradj, – ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél.”“Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,-
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük.”„Hát nem látod … ott – nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám.”
“Fiam, fiam, én jól látom: amott
a redves fűzfák törzse ragyog.”“Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?”
„Édesapám, ne hagyj … ne – megállj:
megragad – elvisz a Tündérkirály …”Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott./Képes Géza fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
Johann Wolfgang Goethe
A Villikirály
Ki nyargal a szélben, az éjen át?
Egy apa az, ő viszi kisfiát.
Karjába szorítja gyermekét,
átadja teste melegét.- Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt?
- Apám, nem látod a villikirályt?
Koronája fehérlik, uszálya suhan.
-A köd gomolyog, csak a köd fiam!
“Jöjj hát velem, édes gyermekem!
Játszhatsz gyönyörűen énvelem,
mutatok majd tarka virágokat,
anyám arany ruhákat ad.”- Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már,
mit igér suttogva a villikirály? - Fiam, csak csitt, nem mozogj, ne beszélj:
a száraz avart zizzenti a szél.
“Most, szép fiu, jó fiu, jössz-e velem?
A lányaim ápolnak majd szeliden.
Már járják az éjben a táncaikat,
s álomba táncolnak, dúdolnak.”- Apám, jaj, apám, nézd, ők azok,
a villi-királykisasszonyok! - Látom, fiam, ott fehérlenek
a sűrű sötétben a vén füzek.
“Szeretlek, a szépséged ingerel;
eljössz, vagy erővel viszlek el.”- Apám, most bántott, jaj, de fáj!
Megfog, nem ereszt el a villikirály!
Borzongva az apa üget tovább,
karolja nyöszörgő kisfiát,
a ház kapuján bajjal bedobog:
karjában a gyermek már halott.Vas István
-
Weöres Sándor: Örök pillanat
Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent —
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.Forrás: Lélektől lélekig
-
Keresztes Ágnes: Tökéletesre törekedem
Nyakamig ér a szorgalom pora,
a tyúktojás nagyságú drágakő
lassan hangyatojássá finomul
és mégse tetszik.Nem könnyebb munkát kérek én, Uram,
de nagy képességet, vagy kis igényt,
mert így csak kudarcom tökéletes.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kányádi Sándor: Még süt a nap…
Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.
Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fáknak búcsút intenekForrás: Lélektől lélekig
-
Tóth Árpád: Szeretsz?
Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
S ezek a kicsi finomka dombok
Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át,
Most megérezheted, ha akarod,
Hogy meghatódtam, hogy sírok bévül, hogy friss lombkoronák
Zúgása csapta meg egyszerre a fülem,
S hogy mit daccal és gőggel zártam kívülem,
Most újra betör hozzám, és a nyakamba ugrik,
S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.Szeretsz?
No, ülj le szépen, kedvesen a térdeimen,
Hajtsd hátra, lassan, a vállamra nyakad,
Így, megadva, meghódolva hagyd el most magad,
Hadd nézzelek,
S még egyszer puhán s zengőn hadd próbálok szólni,
Hadd élvezem magam, gúnyosan s betegen:
Hogy fáradt szívem megint csak érzeleg.Csitt! véletlen diadalom, csitt! égből pottyant csodám,
Lealázó, kínlódó “lám-lám” csatán
Hadd szokjam meg egy kicsit most, hogy újra, újra szeretnek,
Hadd szúrjam szíven magam: Hát oda a rezignációm?Be olcsón vett meg
Egy kis szűz nyafogása…
Húnyd le a szemed,
Most kegyetlenül könnyeim erednek.
Hát te vagy, te vagy a forró kása,
Amit kerülgettem, hát te vagy az új?
Hadd röstellem agyon magam!Kinyitod a szemed, és azt ragyogja: Minden rendben,
Egyszerű és édes az élet!- Ó, tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? –
S én nézlek – s megrándul a vállad a kezemben
Forrás: Lélektől lélekig
- Ó, tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? –
