https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Ady Endre – Beteg szívemet hallgatod

    Téged keresve útján, harcán,
    Milyen bátor, erős szivem volt,
    Milyen muzsikás, milyen harsány.

    Milyen beteg most, milyen vásott:
    Dobbanását nem tartja más, csak
    Te nagy, szerelmes akarásod.

    Ha még egyszer vadul fölzengne,
    Himnusza a kíné s a kéjé,
    Himnusza a himnuszod lenne.

    Himnusz, hogy mégis rád találtam,
    Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,
    De élve és nem a halálban.

    S mindent megér, ha csak egy óra
    Dalolta el dalát melletted
    S nem nyílhat a szám átok-szóra.

    Beteg szívvel, istenes ember,
    Vallok neked, ím, kicsi párom,
    Áhitatos, bús szerelemmel:

    Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
    Jó a szivem, mert benne vagy te
    S sziveink az órákat éljék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Andrew Carnegie – idézet

    „Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra.
    Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat.”

    Forrás: Andrew Carnegie

  • Gabriel García Márquez – idézet

    „Ne küzdj túl erősen.
    A legjobb dolgok váratlanul történnek.”

    Forrás: Gabriel García Márquez

  • Mark Twain – idézet

    „Az időjárás az az állapot,
    amire mindenki panaszkodik,
    de senki sem csinál semmit ez ügyben.”

    Forrás: Mark Twain

  • Vavyan Fable – Tündértánc (részlet)

    „Kezdetkor mindnyájunk élete egy-egy nyers drágakő.
    Lényünk, tetteink folyamatosan koptatják, vásítják, homályosítják,
    avagy éppen csiszolják, karátosítják azt.”

    Forrás: Tündértánc

  • Fodor Ákos – Az emberi állapotról

    bizakodj — lévén
    helyzetünk mindenkor a
    l e g pillanatnyibb

    Forrás: Lélektől lélekig

    Fodor Ákos, haiku, létállapot, idő, pillanat

  • Karafiáth Orsolya – Amíg alszunk

    Ma egy másik kastélyba zársz.
    Vihar lesz – szoknyám suhogása –
    elhagyom a lépcsőfordulóban.

    Egész a toronyszobáig követsz.
    Csapódó ablaktáblák: csontszínű
    költeményemből szabadult kísértetek.

    Sokáig nézlek szótlanul.
    Lélegzetünk gyolcs és csipke,
    sötétségből épült baldachin.

    Amíg alszunk az esőt áteresztik
    a falak. Új kastélyt vonnak fölénk
    a bőrünkből kioldódó cseppkövek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Sajnálom őt…

    S néha messzebbről látom őt,
    aki most hozzátok beszél.
    Látom, amint a hűvös szalonban
    lassan cigarettára gyújt
    s fáradtan csöppen ajkáról a szó.
    Látom arcán a kora ráncokat,
    látom kusza erőtlen haját.
    Látom, amint lemegy a lépcsőn,
    s a kövezeten kong a lépte,
    s a háta csüggedten előre hajlik,
    s a két karját lóbálja
    szerencsétlenül.
    Látom, amint egyedül baktat
    keresztül a sötétedő sétatéren.
    Felöltőjét nyitogatja a szél,
    s kajla kalapja ereszként csurgatja
    az egyhangú, tavaszi esőt –

    És olyankor nagyon,
    nagyon sajnálom őt…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Magda – Elfogadlak

    Ki vagy te, aki visszafogtad
    futásomat?
    Mért vagy erősebb, mint az ösztön,
    mely mást mutat?
    Iszonyodásom menedékét,
    mért szegetted velem a békét,
    amelyet a földdel kötöttem,
    hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?

    Szóba se álltam az idővel,
    most alkuszom vele;
    hiába érzem, hogy vulkán e föld,
    hogy füstöl krátere,
    riadozó álmom felett
    neveli suta magzatát, lebeg
    az együgyű reménység,
    hogy te meg én s a jegenyék talán,
    akik hallgatták vad szívünk verését,
    mi mégis, mégis, mégis…
    ó, talány,
    ki fejt meg téged?

    Ha körülnézel, kiborul a táj,
    feldőlt kosár,
    mikor mosolyogsz, jó mezőn
    futkos valami nyáj,
    ha megszólalsz, felemeli fejét
    a folyó, úgy lesi beszéded.
    Téged szeretlek? Téged, vagy a
    mindenséget?

    A karcsú hegyek hajlatán
    úgy lebben, mint a láng
    ez a hajlékony, nyári éjszaka.
    A ház. Haza. Világ.
    Futni szeretnék, be az éj alá.
    Ki van ott, aki hív?
    Ha láthatnál most szívemig!
    Milyen zavart e szív.

    Én nem örömökre születtem.
    Neked mért örülök?
    Rég nem lehetnek terveim.
    Most mire készülök?
    Bokám és útjaim szilárdak.
    Most miért szédülök?
    Jaj, mennyire félbemaradtam!
    Hát mégis épülök?

    Még nem tudom, mi vagy nekem,
    áldás vagy büntetés.
    De elfogadlak, mint erem
    e lázas lüktetést.
    Hát vonj a sűrű méz alá,
    míg szárnyam-lábam befenem,
    s eláraszt villogó homállyal
    az irgalmatlan szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kutasi László – Rólad…

    Áldott az álom, mely ilyen szépet ad,
    és áldott a szép,
    ha halandó létnek ilyen álmot ad.

    Forrás: Lélektől lélekig