ahol,akárhol,
akárki imádkozik,
az a hely:templom
Forrás: Lélektől lélekig
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Forrás: internetes gyűjtés
Anyámnak szép írása volt,
akár a menüett,
úgy kanyarította alá
a kecses betűket,
keringtek és lebegtek és
perdültek, mint a tánc,
apámra kacskaringatón
fonódott így a lánc.
Anyám azt mondta: nem jöhet,
mert fél, nem szereti,
apám azt írta: mindenét
fölajánlja neki.
Anyám azt írta: nem lehet,
apám azt, hogy muszáj,
és röpködtek a levelek
és suttogott a száj.
Anyám mindíg ellenkezett,
azt írta, hogy: ne, ne!
apám a levelek között
csak fuldokolt: te, te!
Forogtak, lengtek a betűk,
kulcsoltak, mint a lánc,
és így lett egyre szabadabb
és szédítőbb a tánc…
Forrás: Lélektől lélekig
Zománclavórt sodort partra az áradat.
Bús románcot látott, ki később ráakadt.
Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,
és ragyogott szegény. Azt hitte, megnősült.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.
Forrás: Lélektől lélekig
Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.
Forrás: internetes gyűjtés
Eszembe’ vagy, ha tenger tükrén látszik
a déli fény.
Eszembe’ vagy, ha hold remegve játszik
az ér vizén.
Veled vagyok, ha porfelhő borít el
s köd fojt sürűn,
s ott reszketek veled és lépteiddel
keskeny bürűn.
Hallak, midőn a zúgó hab megrekken
a szírt fokán,
és hallgatózom, mint súg a berekben
a halk magány.
Bármerre szállj, mindég nyomodba’ járok
közel, közel…
A nap lenyugszik… csillagomra várok.
Jövel! jövel!
Forrás: Szeretem a verseket
Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén, boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb, –
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanúl,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fénybe kéjesen
belemosni millió levelem.
Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.
Jó volna, – óh, de nehéz a szívem! –
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh, elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert, – s virág
lenni csak, pipacs, szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác!
Forrás: Szeretem a verseket
Rég gyötrődve kutatjuk,
hogy a tojás volt-e előbb vagy a tyúk.
A tyúkot ez a gond sohasem bántotta,
csak az, mi lesz előbb: pörkölt vagy rántotta?
Forrás: Szeretem a verseket
Tudod, hogy mi a szerelem?
– hogy vele igen – vele nem.
Hogy mi a tűzbocsátkozás?
– csak ő legyen és senki más.
Az utcán meg sem ismerem,
– még szemhéját is szeretem!
Minden mozdulata hamis!
Mosolya, csókja – akkor is!
Torkomig ér gyűlöletem:
senkivel se – vele igen!
És kerülöm és megvetem
és átkozom – és szeretem!
Őrült vagyok és lángolok
karjában – mint a csillagok.
Forrás: Szeretem a verseket