https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Fekete István: Egy

    Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
    Egy tölgyfa-ajtó, erős, barna…
    Egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
    Egy lábtörlővas, régibb fajta.

    Egy szoba: csupa kedves árnyék,
    Egy ágy – fekvéskor megnyikkanó –
    Egy lámpa: derűs sárgafényű
    S egy öreg asztal, persze: dió…

    Egy képen ködös őszi tájék,
    Egy ablak, mely nem néz, csak lát…
    Egy szék, ívelt, sima karfájú,
    Egy kályha s hozzá parázslapát.

    Egy kutya: komoly házőrző
    – Bár nincs mit őriznie soha –
    Egy macska is, hogy doromboljon,
    S ne unatkozzon a nagy kutya.

    És egy árva szomszéd is lehet!
    Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
    És megtaláljon álmomban békén,
    Megtaláljon, ha meghalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Respublika

    Respublika, szabadság gyermeke
    S szabadság anyja, világ jótevője,
    Ki bujdosol, mint a Rákócziak,
    Köszöntelek a távolból előre!


    Most hódolok, midőn még messze vagy,
    Midőn még rémes átkozott neved van,
    Midőn még, aki megfeszíteni
    Kész tégedet, azt becsülik legjobban.


    Most hódolok, most üdvözöllek én,
    Hisz akkor úgyis hódolód elég lesz,
    Ha a magasból ellenidre majd
    A véres porba diadallal nézesz.


    Mert győzni fogsz, dicső respublika,
    Bár vessen ég és föld elédbe gátot,
    Miként egy új, de szent Napóleon
    Elfoglalod majd a kerek világot.


    Kit meg nem térít szép szelíd szemed,
    Hol a szeretet oltárlángja csillog,
    Majd megtéríti azt szilaj kezed,
    Melyben halálos vésznek kardja villog.


    Te lész a győző, a diadal-ív
    Ha elkészűl, a te számodra lészen,
    Akár virágos tarka pázsiton,
    Akár a vérnek vörös tengerében!


    Szeretném tudni, ott leszek-e én
    A győzedelmi fényes ünnepélyen?
    Vagy akkorára már tán elvisz az
    Enyészet s ott lenn tart a sírba’ mélyen?


    Ha meg nem érem e nagy ünnepet,
    Barátim, emlékezzetek meg rólam…
    Republikánus vagyok s az leszek
    A föld alatt is ott a koporsóban!


    Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok
    Siromnál éljent a respublikára,
    Meghallom én azt, s akkor béke száll
    Ez üldözött, e fájó szív porára.


    Pest, 1848. augusztus

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Yüan Hung-tao: A Hua-hegy csúcsán — Útitársamnak: a taoista Shúnak

    Bejártad az őszi fellegek hátát,
    bordó mohán taposott a lábad.
    Fenyők után kutattál
    a Nagy Szellem tenyerén.
    Chang K’ai ködöt varázsolt,
    mely a völgyből szállt fel, ahol lakott.
    Tung-fang Shuo egy előző életében
    a vihart igazgatta.
    Te is mestere vagy a taoista varázslásnak,
    és ráadásul még szellemes is –
    csaknem mint egy Halhatatlan!
    A Lótusz-csúcs: 40 000 lábnyi meredély –
    csak a bolondok kapaszkodnak fel ily messzire.

    (Fordította Máthé Veronika)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vas István: Ablaknál

    Már fordulnak és intenek az évek,
    a szerelem, ha néha még betéved,
    a mélabú mezébe öltözik.
    Az élet mintha négyökrös szekéren,
    mocsáron át és csörgő, tiszta éren,
    egy más vidékre lomhán költözik.

    De költözni mit ér? Mit ér a holnap?
    Akárhová méssz, véled vándorolnak
    a régi rongyok, régi bútorok.
    Egy régi életet hoz mind magával,
    gyermekkorod kaján tanúja rád vall
    és nőttön nő a régi undorod.

    Csak emlék a világ. Jobb volna élni,
    jobb magadat merészen felcserélni,
    elhagyva élted rég megunt körét.
    De hű a szív, a régit kezdi újra,
    jobb volna élni, máskép, megújulva,
    mint tavasszal a föld, a fák, a rét.

    A padló tompa gúnyt recseg alattam,
    a gond harangoz minden gondolatban,
    egy hűs szellő fúj, lankad már a nyár.
    A lélek hullna, kétes mélybe veszne.
    Mi tartja fönn? Csak egynéhány rögeszme.
    Mint zsákmányát a lengő sasmadár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vas István: Minden jelben…

    Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
    Új dalomnak ringatója csak te vagy.
    Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
    és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
    Leng szívemben rózsakendőd, kék ruhád;
    csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
    A virágok szép nevére megtanítsz:
    kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
    Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
    életemnek fűszersója csak te vagy.
    Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
    nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
    Árnyaival üldözött az alvilág,
    szól a kakas virradóra: csak te vagy.
    Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
    Kajszínarcod néz le róla: csak te vagy.
    Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
    versem édes csattanója csak te vagy!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVI. szonett

    Szerelmem lordja, kihez érdemed
    Jobbágyként köti hódolatomat,
    Hozzád küldöm írott hírnökömet;
    Hódol csak, és nem szellemet mutat.
    Oly nagy hódolat, s ha ily kicsi szellem,
    Nyújtja, pőrén hat, nincs szavam elég rá;
    De így is hiszek ötletes kegyedben,
    Hogy az lelkedből takarót terít rá,
    Míg valamely csillag, sorsom vezére,
    Kedvező jegyben rám nem mosolyog
    S talárt nem vet szerelmem rongy-mezére,
    Hogy lásd: figyelmedre méltó vagyok.

    Akkor majd büszkélkedem, hogy szeretlek;
    Addig ne vizsgálj, fejem födje rejtek.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVII. szonett

    Hogy lesz egykor versemnek hitele,
    Zsúfolja bár nagy érdemeidet?
    Pedig, Ég látja, csak sírod jele:
    Félig se tárva rejti életed.
    Hogyha le tudnám írni szép szemed,
    S volna bájad zengeni friss zeném:
    Hazugság, mondanák az emberek,
    Földi arcot nem fest ily égi fény.
    Nevetnék sárgult papírom: fecseg
    A pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
    S a valóság költői őrület
    És dagály lenne, ódon költemény.

    De maradnál meg valami utódban,
    Kettőzve élnél: benne s a dalomban.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves: Mi a szerelem?

    Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.
    Visszatalálás legbensőbb magunkhoz,
    Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?

    Talán a lét legelső vad csatája,
    Elérni önmagunk szélső határát,
    S néhány óránk csodás mindentudása?

    Vagy mi még? Eredendő látomás,
    Mely vészes jóslattal ragyog előttünk,
    S a haláltól vár gyors feloldozást?

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos

    KÖZMONDÁS-MÓDRA

    Aki csúful bánt veled:
    ezt sosem bocsátja meg
    ___________________ neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákos Sándor: Ismerősök

    Hallomásból ismer mind, aki ismer.
    Félreért, átsiklik a lényegen.
    Csak az isten ismer személyesen.

    Forrás: Lélektől lélekig