https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Parancs János: Tanácsok

    Ne lépj soha fölkészületlenül
    az emberek közé. Légy alázatos és szerény.
    Légy kíváncsi a dolgaikra. Hallgasd meg őket,
    kérdezd ki őket. Tanulj tőlük, amíg lehet.
    Vizsgáld meg érveiket. S amíg hamissága
    ki nem derül, semmit el ne vess. Ha jót akarsz,
    ne ítélj elhamarkodottan. Magadat csapod be,
    ha nem figyelsz minden mozzanatra, ha
    üres hólyagnak, ostoba fajankónak tartasz
    bárkit is, mert nem érted, mert a véleménye más.

    Légy igényes. Ne törődj senkivel.
    Befelé figyelj a makulátlan, belső lobogásra.
    S ne higgy a szavaknak, a dörgő szónoklatoknak
    csak azért, mert izgatóak, vagy szépen hangzanak.
    Az irgalmatlan igazság hitvallója sose légy.
    Többnyire kiátkozás, önkény és öldöklés
    jár a nyomában. S ezekre nincs bocsánat.
    Légy megértő és türelmes, megalkuvó soha.
    Akik a mások életére törnek, így vagy úgy,
    azokhoz ne legyen közöd. Inkább légy áldozat.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: Önarckép és helyzetjelentés

    a megaláztatás ideje
    a szégyen ideje
    a kishitűség és a félelem ideje
    a hiúságé is talán

    arra várok hogy szó nélkül értsenek
    s elfogadjanak úgy ahogy vagyok
    nem akarok önmagam élő reklámja lenni

    tudom hogy ki vagyok mennyit érek
    amit leírtam az vagyok
    többé-kevésbé azonosítható rögeszme
    elevenen vergődő lelkiismeret
    fegyvertelenül is veszélyes álom
    akit idomítani nem lehet

    aki hajlik a meggyőző szavakra
    ha érveit okosan megcáfolják
    s aki nem nem! nem hisz a szavaknak
    ha a tettek után bűzleni kezd a valóság

    ami könnyen ellenőrizhető még ma is
    csak bele kell szagolni a levegőbe
    s előbb-utóbb megorrontja
    bárki a nyilvánvaló igazságot
    a felemás lavírozgatást a pocsolyában
    ami most már-már elviselhetetlen

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: Az előkelő tél

    Olyan halk és hideg idő van,
    halk és hideg, halk és hideg:
    hallani szinte suhanóban
    a gyöngyház égen a telet.

    Selymesen száll ő rongyaink közt
    s arcba legyez, bár semmi szél…
    Óh láthatatlan, hűvös angyal,
    előkelő, gyönyörű Tél!

    S a hó is itt lesz nemsokára
    s minden egyszerre eleven.
    Aki rápillant ablakára,
    fehér apácák végtelen
    meneteit véli vonulni,
    s ki boltból az utcára lép,
    lágy-fehér könnyek ostromolják
    kemény csomagjait s szívét.

    Estefelé kitisztul néha,
    a csillagok kilátszanak
    s mint gyermekek állunk alélva
    egy nagy karácsonyfa alatt,
    amelynek ágát föl nem érjük,
    de gyertyás fénye ránk sajog:
    gyertyásan és csúfolva néznek
    a karácsonyi csillagok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Akivel néha találkozom

    Úgy irigylem azt az embert,
    akire csak néha találok
    csöndes szobámban, lefekvés előtt,
    vagy a szerkesztőség zajában, kezébe
    temetett homlokkal, szelíden.

    Túl van minden problémán,
    nem komplikálja az életet,
    nem bontja fel százezer elviselhetetlen
    borzongásra; a rémeket elűzte.

    Testét kerékbe törték, de feltámadt
    s ha lassan is, de jár
    s úgy nézi a kezére száradt vért,
    mint valami idegen ékszert:
    a bölcs emberek különös mosolyával.

    Cigarettáját is mélyen odagondolva
    szívja, s míg mellében kihagy
    a szív, s nehéz szúrások fájnak,
    barátaival figyelmesen beszélget.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Bertók László: Udvara nő

    Végül csupán a betegek,
    becsapottak, árvák maradnak,
    körülülik az életet,
    mint ünnepre terített asztalt,

    kínálják egymást, kóstolgatnak,
    hinnének még, de nincs kinek,
    kivágódik néha egy ablak,
    végigfut rajtad a hideg,

    megkérdezik, mi van veled,
    s leülsz, mint akit beavattak,
    minden sebed lüktetni kezd,
    de azt válaszolod, hogy jól vagy,

    és udvara nő minden szónak,
    hogy elférjen a sok kereszt.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Komjáthy Aladár: Varázs

    Holdfény alatt sétál a szerelem,
    sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
    Kék ködben ül a táj, a tó felett
    emlékek és árnyak keringenek.

    A fákon átlebeg a rezge fény,
    olyan, mint egy verlainei költemény:
    lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
    felsóhajt és a földre hull az éj.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: Reggeli ének

    A reggelt éneklem, az enyhe szépet
    Ó reggeleim!
    jó reggeleim!
    Testem mint egy eleven béke ébred
    Tejjel és mézzel folynak ereim.

    Lelkem kilép az álom fürdejéből
    Megint üde már
    oszlik köde már.
    Kilép az álmok sötét erdejéből
    s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.

    És így néz széllyel hajnala hegyérül
    mély multja fölé,
    mult mélye fölé
    s a tegnap és a tavaly köde gyérül
    lába alatt, amint néz lefelé.

    Nézi, mint új ruhán foszolni fércet
    a táj köd-egét
    homályüvegét
    s a kukoricaszál, a lenge, délceg
    hogy hajlogatja tollas süvegét.

    S a völgy fölött lassan mélyülve kékell
    a szerte határ,
    mit a menny kitár
    s egy messze vers ébredő ütemével
    kóvályg benne, mint hajnali madár.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lesznai Anna: Dédanyám

    Ösmeretlen temetőben sok idő járt el feletted.
    Emléket sem hagytál reám – dédanyám, rég elfeledtek.
    Merre laktál, milyen voltál? Csak azt tudom én terólad,
    Hogy éltedet hegyek mögött, fehérfalú házban róttad!

    Talán boltosasszony voltál, nyirkos, sötét, kicsiny boltban
    Éldegéltél liszt közt, bors közt, pántlikák közt, füstben, porban.
    Házatokban, mint rendesen, korcsma is volt a bolt mellett,
    Két kezednek, szorgos kéznek bizony sürögnie kellett,
    Kenyeret kért a sok gyermek, altattad a legkisebbet.
    Bölcs számítás a kis boltban, a korcsmában víg szó kellett.

    Élted így telt, sok nehéz nap, munka közt és gondban éltél.
    Álmaid tán nem is voltak, szerelemre rá sem értél.
    Terólad nem regél senki, örökséget rám nem hagytál
    Egyebet, mint a sok álmot, amiket elmulasztottál.

    Sötét, nyirkos, kicsiny boltban, a szívednek rejtekében
    Édes öntudatlan álmok összegyűltek csendben, szépen.
    Illatos szerelmi vágyat, amely tán lelkedbe’ támadt,
    Elzártad az ünneplőddel – “jó lesz majd az unokámnak”.

    És én, késő unokája ösmeretlen dédanyámnak,
    Örökségül örököltem régi álmot, régi vágyat;
    Rég elfeledt tavaszoknak rózsafája nyit szivemben,
    Ösmeretlen dédanyáknak ifjúsága ébred bennem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • La Rochefoucauld: Idézetek

    „Semmi sem gátolja annyira, hogy természetesek legyünk,
    mint az, ha természetesnek akarunk látszani.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László: Rajtad kívül…

    Rajtad kívül nincs más menedékem,
    meddig szem ellát e sivár vidéken.
    Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
    s nappalom Tőled ragyog fényesen.

    Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
    Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
    Hozzám bújnál, mintha soha többé
    nem akarnál elengedni. Mintha már
    nélkülem akár nem is bírnád tovább.

    Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
    Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
    Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
    S hogy éjjel, színezüst fényével
    betakart-e Téged? S hogy ha látott,
    vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
    S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.

    Rajtad kívül nincs más menedékem.
    Hozzád s Te utánad vágyom.
    Rólad szól a legszebb álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig