https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Joszif Brodszkij: Kedvesem, ma késő este…

    Kedvesem, ma késő este kiléptem a parti sétányra a házból
    friss levegőt szívni, amely az óceán lehelete.
    Az égi karzaton az alkonyat kínai legyezője lángolt,
    és felhő tornyosult, akár egy hangversenyzongora fedele.

    Negyedszázada rajongva szeretted a finn késeket s pipákat,
    tusrajzokat csináltál, egy kicsit énekelni tanultál,
    szórakoztál velem; de azután egy vegyészmérnök lett a társad,
    és, a leveleidből ítélve, rémesen elbutultál.

    Most vidéki templomokban látnak téged és a közös barátok
    gyászszertartásain – ők már tömött sorokban
    távoznak; s én örülök, hogy a földön vannak távolságok:
    felfoghatatlanabbak, mint ami kettőnk között van.

    Kérlek, félre ne érts! A hangoddal, testeddel és neveddel
    már semmi sem köt össze, bár még egyik sem halott,
    de minimum egy élet kéne még, hogy egy életet elfeledjen
    az ember. S nékem ez az osztályrész jutott.

    Szerencsés vagy te is: ily ránctalannak, ifjú-szertelennek
    mi más őrizhetne meg, talán csak a fotográfia.
    Mivel az emlékezettel szemben az idő vereséget szenved.
    Rágyújtok, orromban az apály rothadásszaga.

    1. január 18.

    Fordította: Baka István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket.

    Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent.

    Élj hát most a kérdéseknek. S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.”

    Rainer Maria Rilke

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szijártó Péter: nő

    van amikor a másik szobába vonul, van amikor úgy sír hogy kívül nevet
    van amikor örömében könnyezik, van amikor eltitkolja hogy szeret
    van hogy csak érted él, és tudod hogy halni is érted fog
    van hogy nem viseled el, de van hogy imádod ha nyafog
    könnyű ruhákban jár, s neked örök rejtély marad
    van hogy egy nő csak puha vászon, test, meztelen darab
    mennyi égő virág között van hogy csak egyet mentenél
    van hogy pokolra jutsz miattuk s szíved a tűzbe ér
    van hogy aranyban látod, van hogy egyiptom barna
    s reméled hogy lesz olyan fehér, mint egy papíralma
    van hogy igent mond, van hogy csak a fejét rázza
    van hogy többet mondana rólad egy igaz nő álma
    van hogy bejön a szobádba, van hogy kifesti az életed
    és tudom hogy olyan is van, hogy együtt nem lehet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Titkos fájdalom

    Minden megingott, mikor az utolsó
    napon csók nélkül elhagytál: üres
    szalma lett kezeimben a kalász,
    lepkéim elszálltak s a hegyen is
    értelmetlenül felelt s otthagyott
    barátom, a szél… Ellenségesen
    hallgat ég s föld… Valaki kellene…
    Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni
    a várakozásteljes alkonyat
    mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
    lesz-e még erőm emberek helyett
    isteneknek mesélni kínomat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Egyed Emese: Üzenet

    Ezen a nyári reggelen a nap még nem fogyatkozik.
    A zöld lombokhoz elmegyünk. Nézzük az erdei mozit.
    Ezen a nyári reggelen mégsem kelünk fel hamarább.
    Álmokat sem dédelgetünk. Csak alszunk súlyosan tovább.
    Ezen a nyári reggelen a szorongás elköltözött
    a szívünkből és elveszett ködbe vesző lápok között.

    Adj békességet, Istenem, segíts újulnom reggeleddel,
    kibontakoznom bojtorjános magamból; szívem nem veszett el,
    sem hozzád szálló halk szavam. De mindennek árnyéka van,
    a derűnek, a pillantásnak, a nyári reggel varázsának,
    a játékos versnek, a csöndnek. A csöndben ismeretlenül
    kimondhatatlan sejtéseink nőnek.

    Ezen a nyári reggelen harmatot gyűjt a képzelet.
    Ösvényt választ nagy hirtelen. Az ösvény fény felé vezet.
    Fény felé, megnyugvás felé. (Mert rosszkedvem nem az Övé,
    sem aggodalmam, szemem árka. Pedig ha ránéz a világra,
    engem is lát így; rosszkedvestől, fonnyadó testestől-lelkestől,
    és mert övé, amit teremtett: titkon frissíti fel a kertet.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy István Attila: Szép volt, igen

    Ha végképp elvisz a hallgatás,
    s ajkaim belebotlanak a szóba,
    tekintetemmel se keresem a jövőt,
    és minden elmúlik, ami visszahívna,
    csak te leszel még
    örökké beváltatlanul –
    ősz hajjal, nekem mégis fényesen,
    összetört mosollyal, mégis ragyogón:
    állsz a fejem fölött,
    megértve, nem vitázva,
    s arra gondolsz akkor is,
    ha már a múlt nem vigasztal,
    hogy szép volt, igen, mégis szép.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Alkonyi elégia

    Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
    semmittevés és pillanatnyi csönd;
    az álmos hegyek fejére lassan
    az este ringató folyókat önt.

    A nap zaja elúszik messzire,
    lépek s mintha suttogásban járnék,
    fut macskatalpain a tompa fény,
    halvány árnyat szűl a vastag árnyék.

    Régi halottaimnak húsa fű,
    fű és virág s mindenhol meglelem;
    vékony illatukkal álldogálok,
    s oly megszokott immár a félelem.

    Fodrozó füst az ákácok sora,
    a hallgató sötét rájukhajolt,
    előgurul és tétován megáll
    föltartott ujjamon a lomha hold.

    Esti béke, téged köszöntelek,
    az úton nehéz napom pora száll;
    lassú szívemben ilyenkor lágyan
    szenderg a folyton készülő halál.

    1936

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Zsoltár

    Tőled az utak négyfelé vezetnek
    magamba-mélyre és a szűk hazába
    tengerek görbe hátának s a fellegeknek

    nincs veszélytelen rakpartja a földnek
    kutak áradnak szétporlad a káva
    lepkék és teherautók összetörnek

    vakítanak a zsúfolt rézhegyek
    nyarat fordít a csontokon a pára
    te vagy a forgás bárhonnan nézzelek

    a nap észrevétlen fordulása
    keresztúton az útjel és
    kövek alatt a láva
    négybevágott almában az egybekívánkozás
    az utasnak az utolsó pogácsa

    a sorompótlan világgáfutás
    éjjelenként a csöndbe nappal a vágyba
    sörényrázás a horizonton

    visszatérés hiába
    mert por szállong a városok felől
    most már mindenütt ahol a szél jár

    és azért és mégis
    forgok maradék sejtjeimmel
    az ismeretlen középpont felé
    ahol te vagy az égtáj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza: Csend

    Csend. Nem zavarja semmi sem.
    Árnyék suhan a kék vizen.
    Bús gondolat – tévedt madár –
    Rajzolta röptiben.

    Bús gondolat, mely újra visszatér,
    Bús gondolat, mely elgyötör, kisér:
    Örök hajszában élve élni,
    Harcolni semmiért.

    Célt, célt, teremtő Istenem!
    Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.
    Ne kóboroljak ebként utamon,
    Megtörten, hitlenen.

    Mondd: gyűrű vagyok a vizen,
    Mely célodat tovább viszem
    S a messze ködlő végtelenben
    Eloszlik – semmi sem.

    Mondd: por vagyok, mit szél vihet,
    Por, melyből trónod építed.
    De mondd! A lelkes porszem
    Kér – önts belé hitet.

    Csend. Nem zavarja semmi sem.
    Csillagfény reszket a vizen.
    Isten – lényednek egy sugára –
    Te vagy a cél, hiszem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Egyed Emese: Közjáték

    Egyedül hozzád szólnom nem szabad.
    Fűre hajtották a bárányokat.
    A hófoltok Szinyei Merse
    Pál játéka: dombok és felhők verse.
    Félvágás szekér szomorú lovával.
    Vetési varjak dolgoznak a földön.
    Félbemaradtak házfedelek, kertek.
    Vakondtúrás és mart sárga virága;
    nyíltszíni fejtés, ködbeborulás.

    Hadd soroljak fel élő képeket,
    hadd fűzzek láncot, kalapáljak gyűrűt:
    ékességek születnek vas szavakból;
    későre jár, zátonyrakó idő.

    Nem látható, de erdők lombja nő,
    vizesárkok mélyébe moha fészkel,
    és sem ének, sem álom nem fakad
    vers gyökerén: valami közbejött.

    Egyedül hozzád szólnom nem szabad.

    Forrás: Lélektől lélekig