Virágfoltokban
meggyűl a víz
dér perzseli
az ajkat a szívet
mint gyenge bokrot
szél rázza a szeretőket
ereik fenyőtűvel
vannak tele
a folyó felett az alkony
sápadt törékeny
mint puszta kutyaól
üresek az esték
minden ujjadban
szorongás kuporog
minden körmödben
csöpp borzadály
az égerfák
hirtelen sötétre válnak
melledben szól
fekete muzsikájuk
szádban
őrült kívánkozás
az orbáncfű
édes ízére.
Lator László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Betonpalánkra írt nevek
elmúlt szerelmek
lassú zakatolása
háttal ülve, akárha
a múltba vinne a vonat
talpfák sora rozsdás
sínek íve kanyarog
útközben megannyi állomás
és a borostás kalauz
még a jegyed sem kéri
másodosztályú huzat
járja át a kocsit
valaki a peronról integet
sosem látott arcáról
tudod nem neked
aztán könyvedbe mélyedsz
és fel sem fogod
hogy az élet a 3-as vágányon
már rég tovarobogott.
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég,
akkor szeretném látni a szemedet.
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném
megcsókolni kezedet merészen.
Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok melletted, tudom,
hogy nem fogom megcsókolni a kezedet.
Forrás: Lélektől lélekig
Agytréning
„Nem az a baj, ha téveszméid vannak, hanem az, ha meg is akarod valósítani…”
Forrás: FB
Fagyott tócsák között bukdácsol január
rossz autóbusza. Harmincegy ablakán túl
az év hadifoglyai, a csüggeteg fák
borotválatlanul, soványan ácsorognak.
Köztük énekem is madártalan. Ziháló
lélegzetem páráiból a rosszkedv varja száll föl.
Kétszerkettőnégy király fázó hadában
gondok deres vasát cipeli a hátam.
Tavasz, találj rám!
Legyen földszag a szélben,
vakondtúrás a fűben,
rügyezzenek ki ujjaimból
az elfagyott cirógatások!
Forrás: Lélektől lélekig
Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel, és ölelkezett:
Sírás, csend, szigor, és révület
– mi minden?
Csak szemem és szemed.
Ki végtelen feledésednek ajánlom
múló esetemet,
tőled, magamtól már csak azt kívánom:
ha találkozunk még, bárhol e világon,
ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.
Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel, és ölelkezett:
Sírás, csend, szigor, és révület
– mi minden? mi minden?
Csak szemem és szemed.
Forrás: Lélektől lélekig
Égi vizekben elázik a hold,
kifakulnak az árnyak,
őszi kolompszó sírva barangol az
árva határban.
Rózsa lobog még, izzik az őszben
a hárs, a kakukkfű
illata száll, kicsi nyírek a fénybe
fogódzva zokognak.
Rőt tarlón citerázik a szél, hova
bújsz, ki elől futsz?
Csillagok éles körme hasítja az ég
sima bőrét.
Mondd, tudnál-e nevetni ma úgy,
mint fürge patak szól
zöld köveken, hideg éj kupolája
alatt tovafutván?
Sok tovaringó évszak után dideregve
az emlék
hűlt parazsánál föl tudnád-e
idézni, ki voltam?
Forrás: Lélektől lélekig
Ne szánakozz rajtam, ha keserű is
távozásod – mily szép az emlék,
mit bennem felejtesz
s a fájdalom, mivel visszagondolok reád
mosolyként bólogat szikkadt ajkamon.
S látlak majd, ahogy mellém ülsz
s úgy csüngnek lábaid alá,
mintha patakban fürösztenéd őket
s úgy nyúlsz az oktalan cigaretta után,
mintha gyümölcsöt tépnél lehajló ágról.
Lám, el se mégy te, csak énekké válsz:
lombosodó ének árnyában fekszem én –
s ajkaim közt, mint csiklandó virágszál
örökös nyílásra kifakad neved.
Forrás: Lélektől lélekig
