Szerző: Mária Németh

  • Somlyó Zoltán: Öreg nénikék

    Vigyázva mennek át a széles utcán,
    a bú borong rajtuk s az ó-divat.
    Autó, bicikli, villamos meg hintó,
    mind-mind csak az ő útjukba szalad.

    Savós szemükben rémület tanyázik,
    vékony karjuk tétován lengedez…
    Árnyékai sok régi szépleánynak;
    az élet furcsa, furcsa rendje ez…

    A szürke járda szélén úgy topognak,
    remegve, félve, akár a veréb.
    S megcsudálják a divatos cipőket
    s az elegáns hintók lágy féderét.

    A fűszerárús bolt előtt megállnak:
    kakaó, keksz, meg tejfeles csupor…
    Majd két sovány kezüket összecsapják:
    Jesszus! Huszonkétezer a cukor!

    S elálmélkodva nyitva marad szájuk
    s a szívükön a régmúlt rezeg át…
    Csak otthon érzik jól maguk, az árnyék
    szürke honában, mint a rezedák…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marion Zimmer Bradley: Idézetek

    „Soha nem volt és nem lesz könnyű dolgunk!
    De a reményekkel kikövezett út kellemesebb az utazónak,
    mint a kétségbeeséssel teli, bár mindkettő ugyanoda vezet.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erich Fromm: Idézetek

    „Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés:
    az döntés, ítélet és ígéret.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Rejtekemben

    Emlékek ezreit őrizem magamban.
    Ujjam végében érintések hevét,
    két tenyerem közt egy-egy éjszakát.
    Lépteim nyomán, a por verte úton
    keresztutak fái integetnek át.
    Hajamban megbújnak copfos éveim,
    pántlikát köt bele egy ifjúkori nyár,
    tudatom legmélyén nem várt válaszok,
    s pár kérdés még megtorpanva áll.
    Szememben tükörfény szemeket vigyázok,
    mélybarna íriszem elrejt téged is.
    Ajkamon feldereng néhány elfeledett csók,
    s képzeletem néha messze-messze visz.
    Mosolyok ívébe simítom az arcom,
    neveket dajkálok a homlokom mögött.
    Ha futott is szívem szerte a világba,
    megbékélt végre, s hazaköltözött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Rövid napló

    Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
    emlékeimet nevükön szólítom,
    szeretem az embereket.
    A csillagok fényes esője alatt
    böjtölök és imádkozom este
    és a Halálnak minden vacsoránál
    külön tányért teszek asztalomhoz.
    Ha kérdeznek, halkan felelek,
    hiszem a föltámadást.
    Márványba vések egy fehér nevet
    s eltemetem mélyen a föld alá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Alkonyati rózsák

    Mikor az élet mámoros királya
    kékes palástot öltve elhaladt,
    rejtelmes, égő kelyheit kitárja
    a rózsaszínű őszi alkonyat.

    Ó délibábos alkonyati rózsák …
    Ó őszbe szálló, szép álom – hajó …
    szökött napunkat újra visszahozzák,
    csak hinni kell, csak hinni, hogy való …

    Mikor a fátylas őszi hervadásra
    reá-lehel az alkonyat varázsa,
    a múlt nyaránál fényesebb a fény …

    Az elmúlást ki sohasem csodálta,
    akinek nincs egy délibábos álma:
    Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény …

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Székely himnusz

    Ki tudja merre, merre visz a végzet,
    Göröngyös úton sötét éjjelen.
    Segítsd még egyszer győzelemre néped,
    Csaba király a csillagösvényen.

    Maroknyi székely porlik, mint a szikla
    Népek harcától zajló tengeren.
    Fejünk az ár ezerszer elborítja,
    Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem!

    Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
    Megtörni lelkünk nem lehet soha;
    Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján,
    Legyen a sorsunk jó vagy mostoha:

    Keserves múltunk – évezredes balsors,
    Tatár s török dúlt, labanc rabigált.
    Jussunk e honban, magyar-székelyföldön,
    Szabad hazában élni boldogan.


    Rövid háttér
    A 20. század elejének történelmi traumái nyomán született, és a közösségi összetartozás, valamint a megmaradás vágyát fejezi ki.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kölcsey Ferenc: Hymnus

    Isten, áldd meg a magyart
    Jó kedvvel, bőséggel,
    Nyújts feléje védő kart,
    Ha küzd ellenséggel;
    Bal sors a kit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbűnhödte már e nép
    A múltat s jövendőt!

    Őseinket felhozád
    Kárpát szent bércére,
    Általad nyert szép hazát
    Bendegúznak vére.
    S merre zúgnak habjai
    Tiszának, Dunának,
    Árpád hős magzatjai
    Felvirágozának.

    Értünk Kunság mezején
    Ért kalászt lengettél,
    Tokaj szőlővesszein
    Nektárt csepegtettél.
    Zászlónk gyakran plántálád
    Vad török sáncára,
    S nyögte Mátyás bús hadát
    Bécsnek büszke vára.

    Hajh, de bűneink miatt
    Gyúlt harag kebledben,
    S elsújtád villámidat
    Dörgő fellegedben,
    Most rabló mongol nyilát
    Zúgattad felettünk,
    Majd töröktől rabigát
    Vállainkra vettünk.

    Hányszor zengett ajkain
    Ozman vad népének
    Vert hadunk csonthalmain
    Győzedelmi ének?
    Hányszor támadt tennfiad
    Szép hazám kebledre,
    S lettél magzatod miatt
    Magzatod hamvvedre?

    Bújt az üldözött s felé
    Kard nyúl barlangjában,
    Szerte nézett s nem lelé
    Honját a hazában.
    Bércre hág és völgybe száll,
    Bú s kétség mellette,
    Vérözön lábainál,
    S lángtenger fölötte.

    Vár állott, most kőhalom,
    Kedv s öröm röpkedtek,
    Halálhörgés, siralom
    Zajlik már helyettek.
    S ah, szabadság nem virul
    A holtnak véréből,
    Kínzó rabság könnye hull
    Árvánk hő szeméből!

    Szánd meg Isten a magyart,
    Kit vészek hányának,
    Nyújts feléje védő kart
    Tengerén kínjának.
    Bal sors a kit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbűnhödte már e nép
    A múltat s jövendőt!


    Rövid háttér
    A mű 1823-ban született, és a magyar történelem szenvedéseit, valamint a reményt fogalmazza meg. Később vált nemzeti himnusszá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Francis Scott Key: The Star-Spangled Banner

    Oh, say, can you see, by the dawn’s early light,
    What so proudly we hailed at the twilight’s last gleaming,
    Whose broad stripes and bright stars, thro’ the perilous fight,
    O’er the ramparts we watch’d, were so gallantly streaming?
    And the rocket’s red glare, the bombs bursting in air,
    Gave proof through the night that our flag was still there.
    Oh, say does the Star-Spangled Banner yet wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.

    On the shore, dimly seen through the mists of the deep,
    Where the foe’s haughty host in dread silence reposes,
    What is that which the breeze, o’er the towering steep,
    As it fitfully blows, half conceals, half discloses?
    Now it catches the gleam of the morning’s first beam,
    In full glory reflected now shines on the stream,
    ‘Tis the Star-Spangled Banner, O long may it wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.

    O thus be it ever when free men shall stand
    Between their loved homes and the war’s desolation!
    Blest with vict’ry and peace may the heaven-rescued land
    Praise the power that hath made and preserved us a nation!
    Then conquer we must, when our cause it is just,
    And this be our motto: “In God is our trust”,
    And the Star-Spangled Banner in triumph shall wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.


    A csillagos-sávos lobogó (magyar fordítás)

    Oh, mondd, látod-e a korai hajnali fénynél
    Azt, amit oly büszkén üdvözöltünk az alkony utolsó ragyogásánál?
    Azt, amelynek széles csíkjait és fényes csillagait, a veszélyes csatában
    A bástyák fölött figyeltünk, hogy oly büszkén lobog.
    És a rakéta vörös fénye, a bombák robbanása
    Mutatta az éjben, hogy zászlónk még fenn lobog.
    Oh, mondd, a csillagokkal borított lobogó még ott lebeg-e
    A szabadság országa és a bátrak hona felett?

    A part csak halványan dereng a vízen borongó ködben,
    Míg az ellen gőgös hada rettegett csendben pihen.
    Mi az, amit a szellő a tornyosuló hullámok között
    Míg fúj, időnként félig rejt, félig fölfed?
    Most fölragyog a fölkelő nap sugarában,
    És teljes glóriája tündököl a víz tükrében –
    Ez a csillagokkal borított lobogó!
    Lobogj a szabadság országa és a bátrak hona felett!

    És így legyen mindörökké, ha a szabadság hőseinek
    Kell állniuk szeretett honuk és a háború között:
    Áldozatuk győzelmet és békét teremt. A Gondviselés
    Megmentette nép dicsérje a nemzetet mentő Urat,
    Mert győznünk kell, amikor az ügyünk igazságos.
    Legyen jelszavunk: Tebenned a bizodalmunk!
    És ez a csillagokkal borított lobogó győztesen fog lobogni
    A szabadság országa és a bátrak hona fölött.


    Rövid háttér
    Az amerikai himnusz szövege 1814-ben keletkezett az angol–amerikai háború idején. Francis Scott Key a baltimore-i ostrom után, a hajnalban meglátott zászló hatására írta meg a verset, amely később vált nemzeti himnusszá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Géraldy: Idézetek

    “Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók és a gyönyör, ha szeret: nem elég.”

    Forrás: Lélektől lélekig