Szerző: Mária Németh

  • Szabó Magda: Ma még enyém egészen

    Ma még enyém egészen,

    mint könny a pilla szélén,

    köd és álom takarja,

    s a titkokon lakat.

    Mint magzatot borítja

    az emlék gyönge burka,

    beszélni nem tanult még,

    gőgös és hallgatag.

    Ma még enyém, de holnap

    a rímek ráomolnak,

    a hangok szertehordják

    száz szomjas szájon át,

    csengős bokák kerengve

    megpörgetik ütemre,

    a fátyla földre zizzen,

    feltárja homlokát.

    Hogy titkolnám, ha hagyna,

    takarnám önmagamba,

    hogy ne tudjam én se, hogy van,

    ne tudja senki se;

    szemembe ül, kibámul,

    részt kíván a világból,

    ott villódzik szavamban

    játékos szelleme.

    A börtönét kitárja,

    megvillan gyenge szárnya,

    ma még enyém, de holnap

    elnyeli a világ,

    és ki magában óvja,

    én leszek árulója,

    dicsekvő balga szókkal,

    remegő rímen át.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Guillaume Apollinaire: Loreley

    Jean Sève-nek

    Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép boszorka
    A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba

    Pörbe idézteté s alighogy látta volt
    Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt

    A szemed csupa drágakő gyönyörű Loreley
    Miféle mágustól ered varázslatod felelj

    Az életet meguntam a szemem átkozott
    Püspök ki belenézett az mind elkárhozott

    A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel
    A lángra csak a lángra a férfibűvölővel

    A lángjaidban égek gyönyörű Loreley
    Megbűvöltél most téged már más ítéljen el

    Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a Szűznek
    Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek

    Kedvesem itthagyott már elment messzire
    A halált szeretem s nem vágyom semmire

    Szívem úgy fáj úgy fáj már meg kell halni nékem
    Magamra nézek és bele kell halnom érzem

    Szívem úgy fáj úgy fáj mióta nincs velem
    Elindult és szívem megfájdult hirtelen

    Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás vitézre
    Az őrült nőt e három a klastromig kísérje

    Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát
    Fekete és fehér lesz kolostori ruhád

    És úgy mentek tovább az úton mind a négyen
    Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény az égen

    A sziklafalra föl hadd másszak lovagok
    Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom ragyog

    A tükröm hadd legyen megint a folyam árja
    Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába

    A szélbe odafönt kibomló haja szállt
    Loreley Loreley három lovag kiált

    A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz
    Szeretőm benne ül meglátott hív magához

    Szívem megédesül lent szeretőm suhan
    Előrehajlik és a Rajnába zuhan

    Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain
    A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín

    Vas István fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nagy László: Tenger

    Violás égbolt borul a tájra,
    hullámok villognak alóla,
    hangot hoznak a végtelenségből,
    zúdulnak egymásba-karolva.

    Balcsiknál zordan mormol a tenger,
    szüntelen reszket a rózsafa.
    Szép ez a tenger, vad szeretettel
    mintha a lelkemhez szólana!

    Tenger, te lelkem habos testvére,
    két szemem ragyogva megcsodált,
    de én még ifjan szabad hajóval
    akarom járni az óceánt.

    Én még sokáig akarok élni,
    szállani előre sebesen.
    Zabolát vetni lehet a vízre,
    de énrám, de énrám sohasem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc: Életrajzi szilánkok

    (1900. március 31., Miskolc – 1957. október 3., Budapest)
    Foglalkozás: költő, műfordító

    Anyja: Nagy Erzsébet
    Múzsa: Korzáti Erzsébet

    Érzékeny, vívódó lélek, aki nem félt kimondani az emberi ellentmondásokat.
    Költészetében szerelem, hűség, bűntudat és önvizsgálat fonódik össze, mintha a józan és a szenvedélyes hang beszélgetne.
    A „Te meg a világ” az őszinte önboncolás egyik csúcsa a magyar lírában.

  • Guillaume Apollinaire: A cigánylány

    A cigánylány tudta előre
    Kettőnk életét elzárja az éj
    Búcsút mondtunk neki s e mély
    Kút lett a Remény éltetője

    Mint láncon medve táncba kap
    A szerelem két lábra állva
    Tollát veszté a kék madár s a
    Rongy koldusok Avé-jukat

    Tudjuk elkárhozunk de tán-tán
    A szerelemhez visz utunk
    S kéz-kézben arra gondolunk
    Amit megjósolt a cigánylány

    Vas István fordítása

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: A kék tenger partján

    Ahol mások élnek, szeretnek,
    Én eljöttem ide betegnek,
    Csókot temetni, álmot dobni,
    Nyugodt partokon nem nyugodni.

    Mindig a holnapra mosolygok,
    Elvágyom onnan, ahol bolygok,
    Úgy vágytam ide s most már szállnék.
    Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kosztolányi Dezső: Ábrándjaim, ti…

    Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
    repüljetek az éjszakába szét
    és húzzatok fénysávot gyászmezén át!

    Hisz oly sötét, kietlen így a lét,
    és más világosság nem kell ma nékem –
    cikázzatok, mint hajdanába, rég.

    A hír fagyos sugárát összetépem,
    derítsd te föl, borongó éjszakám:
    szétpattanó tűzbimbóm, fényes ékem!

    Gyöngyös sugárzást ontsatok ma rám,
    ragyogjatok, mint száz izzó csodás nap,
    s szikrás korommal bukjatok alám.

    Míg vázatok tünékeny lángolást ad,
    csak álmodom, és nem törődöm én,
    hogy ott hevertek majd a porba másnap…

    Sötét az éj, de lángár gyúl fölém,
    foszoljatok pompásan semmivé hát
    a végtelen sötétség zord ölén,

    Ábrándjaim, ti lángszínű rakéták!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Zajzoni Rab István: Tudja a jó Isten…

    Tudja a jó Isten,
    Én megházasodnám,
    Kedves magyar lánynak
    Lelkemet odadnám.

    De mind csak hiába,
    Mert én szerény ember
    Nem kérek, és hozzám
    Jőni senki nem mer.

    Ünnepélyes módra,
    Lánykák, kijelentem:
    Ki hozzám bepillant
    S szép, azt elveendem.

    Szépségéhez illik
    Lelki tisztasága,
    S ehhez még, ha lehet,
    Holmi kis jószága.

    Mint tollrágó írnok
    Mindig nem élhetek,
    Pacsirtákkal lenni
    Sokkal jobb szeretek.

    Ottan a virágok
    Csöndes országában,
    Nem lesz bilincselve
    Az én kezem, lábam.

    Nem zúg ott a gondnak
    Halálmadár-serge,
    Nem marja szívemet
    A búbánat férge.

    Ott feleségemnek
    Százszor lágy kebelén
    Leszen az én fejem
    Legigazabb helyén.

    Ott még a viszály is
    Boldogságból ered,
    Ott ki gyűlöl, az csak
    Túlságosan szeret.

    Ott mi boldog leszek,
    Mindenem már sejti,
    S e sejtelmet erős
    Szívem híven rejti.

    Híven rejti, amíg
    Végre kibocsátja,
    Ha édesanyját: a
    Teljesülést látja.

    Szerelmem szerelme,
    Ragyogó reményem,
    Angyalom, ó, mondd meg,
    Mikor karolsz engem?

    Hol jársz? Hol születtél?
    Meddig lész még távol?
    Mikor hárul üdv rám
    Lelked forrásából?

    Szóval: mikor leszen,
    Mikor leszen nékem
    Lelkem? Kit úgy hívok:
    „Édes feleségem.”

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Reményik Sándor: Láthatlan íjász

    A fantáziám madaraira
    Lappangva les egy láthatlan íjász,
    Hervadó lelkem ős-bozótja közt
    Áll, térdel, fekszik, de alig hibáz:
    A sápadt égből kék vér harmatoz.

    És hullanak az ős-bozótba vissza
    Átszegzett szívvel a gyors madarak,
    Csak a nyílvessző még sebesebb szárnya
    Mutatja fölmeredve hallgatag,
    Megtört pályán az induló irányt.

    Kolozsvár, 1928. május 16.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét, emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.

    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.

    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten, álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?

    1903

    Forrás: Vers mindenkinek