Egy fának dőlve, elmélázva néztük
A vérvörösen leszálló napot.
Oly szép volt, midőn süllyedő korongja
Mindig vörösebb színt kapott.
“Nézd a napot, nézd” – mondtad elmerülve –
“Olyan mint egy narancs, ugye olyan?”
Én nem feleltem, csak néztem a napba,
Borongó arccal, komoran.
Eszembe jutott akkor hirtelen, hogy
Mennyivel boldogabb is vagy te, lám:
Gyermeklélekkel te narancsnak nézted,
S én vérző szívnek gondolám…
Forrás: Lélektől lélekig
Legszebb dalomat akkor írtam én meg,
Amikor először megláttalak
S örök raboddá lett e szív, e lélek
Egy röpke, tűnő pillanat alatt.
Egy dalt akartam hozzád írni nyomban,
Egy dalt, amelyben minden benn legyen:
A vágy, amelytől szívem félve dobban,
Rajongás, hév, imádat, szerelem.
Töprengtem órákhosszat – de hiába.
Sehogyse ment. Zavaros volt fejem.
Oly nyugtalan voltam s oly kába, kába;
Forgott, keringett a világ velem.
“Szeretlek” – ezt vetettem csak papírra,
Töprengtem bár soká, soká nagyon.
Ez egy szó volt a tiszta lapra írva…
Ez egy szó volt az én legszebb dalom.
Forrás: Lélektől lélekig
Egyedül ülök a szobában,
A gyertya sárga fénye mellett…
A bús magányban eltűnődöm
A légbefoszlott szép időkön,
Mik elrepültek, mint lehelet…
Elnézem a gyertyát merengve,
Körötte annyi pille repked.
Epedve körülszálldogálják,
Körülrajongják sárga lángját,
Zümmögve néki hő szerelmet.
Így voltam én is hajdanában,
Amint e sok kis éji lepke;
Így, így rajongtam Ő körüle.
Csak látásának is örülve,
Így vágytam őt, kínban epedve…
– – Egy percegés… egy pille szárnyát
Elkapta most a gyertya lángja!
Szegényke nem állhatva ellent,
A lánghoz nagyon is közel ment
És most lehull a föld porába..
Forrás: Lélektől lélekig
Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jajokat,
hát új gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll –
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.
Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostűjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsőnk odvába bútt a hálás
hűség, a könny lángba pereg –
űzi egymást a bosszúállás
vágya s a lelkiismeret.
S mint a sakál, mely csillagoknak
fordul kihányni hangjait,
egünkre, hol kínok ragyognak,
a költő hasztalan vonít…
Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
vastőrökül köröskörül
hányszor lelkembe vagytok szúrva –
(itt csak meghalni sikerül.)
S mégis bízom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy ily sivár!…
Bízom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín –
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.
1937. január
Forrás: Lélektől lélekig
Légy tenger, én a holdfény
fehér árboca leszek,
s az első este szerelme.
Gyöngédség leszek játékod homokjában,
fül emlékeid algái közt,
tenger,
kagyló, beszédre, csöndre,
madár, válaszul,
tenger,
első megadásod lélegzete,
első érintésed kék virága.
Légy tenger, én a holdfény
fehér árboca leszek,
és minden este szerelme.
Égő szád szomja leszek
és nagy vízcsepp,
tenger,
torok leszek fehér nyakadon,
rózsa válladon,
tenger,
seb leszek és kiáltás a sebedből
a csillagok magas hideg tüzéhez.
S aztán
tenger leszek én, s te a fájdalom
fekete árboca,
s utolsó este szerelme.
Lator László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Virágfoltokban
meggyűl a víz
dér perzseli
az ajkat a szívet
mint gyenge bokrot
szél rázza a szeretőket
ereik fenyőtűvel
vannak tele
a folyó felett az alkony
sápadt törékeny
mint puszta kutyaól
üresek az esték
minden ujjadban
szorongás kuporog
minden körmödben
csöpp borzadály
az égerfák
hirtelen sötétre válnak
melledben szól
fekete muzsikájuk
szádban
őrült kívánkozás
az orbáncfű
édes ízére.
Lator László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Betonpalánkra írt nevek
elmúlt szerelmek
lassú zakatolása
háttal ülve, akárha
a múltba vinne a vonat
talpfák sora rozsdás
sínek íve kanyarog
útközben megannyi állomás
és a borostás kalauz
még a jegyed sem kéri
másodosztályú huzat
járja át a kocsit
valaki a peronról integet
sosem látott arcáról
tudod nem neked
aztán könyvedbe mélyedsz
és fel sem fogod
hogy az élet a 3-as vágányon
már rég tovarobogott.
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég,
akkor szeretném látni a szemedet.
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném
megcsókolni kezedet merészen.
Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok melletted, tudom,
hogy nem fogom megcsókolni a kezedet.
Forrás: Lélektől lélekig
