https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Wisława Szymborska: Buffo

    Vége lesz a szerelmünknek,
    majd eltelik száz, kétszáz
    év, és együtt leszünk újból:

    két vidám komédiás,
    a közönség két kegyeltje
    eljátssza a szerepünket.

    Kis bohózat, néhány kuplé,
    kevés tánc, sok nevetés,
    találó társadalomrajz
    s lelkes taps.

    Kacagtató leszel szörnyen:
    a színpad féltékeny hőse,
    fura nyakkendőddel.

    És én: szegény, buta lány,
    fejem, szívem, koronám;
    szívem, bútól hasadó,
    s koronám, a lehulló.

    Találkozunk s elválunk majd,
    és a nézők jól mulatnak:
    köztünk hét hegy, hét folyó,
    soha többé nem láthatlak.

    S mintha nem lenne elég
    sok valódi szenvedésünk:
    megtetézzük gyilkos szóval.

    Azután meghajolunk:
    itt a vége, fuss el véle.
    A nézők a kacagástól
    könnyes szemmel hazatérnek.

    S aztán szépen tovább élnek,
    hámba fogják a szerelmet,
    kézből etetik a tigrist.

    Mi pedig – két ilyen-olyan,
    a fejünkön csörgős sipka:
    csak csörgését lessük folyton
    áhítattal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő: Mikor ő nálam volt

    Eljött hozzám drága nagysád?
    Meghatotta önt dalom?
    Oh, mi ritka már manapság
    Ez a kedves bizalom!

    Csakugyan, hát mondja, nem fél,
    Hogy utóbb még hírbe jön?
    „Kérem, hisz egy gentlemannél…”
    Köszönöm, oh köszönöm!

    Tudom, mit kiván a bon-ton,
    Mit kiván az etikett,
    Édesem, szavamra mondom,
    Teljesen nyugodt lehet.

    Mint urának jó barátja
    Tiszteletben tartom önt,
    Ugye érti, megbocsátja
    Ezt a rengeteg közönyt?

    Bár az ajkam azt hazudja,
    Hogy közömbös énnekem,
    Ugye érti, ugye tudja,
    Hogy szeretem, szeretem!

    És hogy forr a vér eremben,
    Nemde azt is sejti már?
    De lovagnak ismer engem
    S annak is tart, ugyebár?

    S most bocsánat, drága nagysád,
    Hogy önt keblemre vonom,
    Kérem, tegye le kalapját
    S csókoljon meg, asszonyom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Júniusi reggel

    S így lassan mégis elmaradtam
    És gombjaim is leszakadnak.
    Poros és kócos rendbe raktam
    Emlékét a régi szavaknak.

    Lehet, hogy egy hibát csináltam,
    Üzentek, s éppen lusta voltam.
    Autóztam tán, vagy udvaroltam,
    Cikket írtam, vagy nem tudom mit.

    Vagy nem mentem a telefonhoz
    S lehet, hogy Isten hívott éppen.
    Talán kártyáztam egy szobában
    És valami másról beszéltem.

    Hol romlott el? Uram! Mi történt?
    Hol a hiba? Ki tehet róla?
    Hisz itt belül minden meleg még
    S nem leszek már Savonaróla.

    Rekedt nyögés ez csak, nem ének,
    Görnyedten és egyedül állok,
    És mint a gyerek, kiabálok,
    Ha fölébred s fél a sötétben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ébredés

    Éltem aluvó asszonyéltemet
    Testem nem volt más: minden nyarak teste,
    Hajam a fáknak kusza lombja volt,
    Szívem a nappal leáldozott este.

    És nem volt más álomra nyílt szemem
    – Hiába hajlott ködfejtő betűkre –
    Mint minden víznek és minden egeknek
    Egymásba mélyedt magalátó tükre.

    Bús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
    November hóban őszi pára ült meg.
    Mindenik maggal kipergett az éltem
    És lenge lelkem lebegett a szélben.

    – Te eljöttél és kiváltottál engem,
    Te csudahántó megváltó szerelmem.
    Hogy gyökeret vert tebenned a lelkem
    Én fölsikoltva önmagamra leltem.

    Az én karom reszket ölelve téged,
    Az én szívemre verődik beszéded:
    …Sebzett lelkem a nyarakból kiválott
    Most talpig saját fájdalomban állok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Tudom, hogy vagy

    Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
    Állok az esőszagú kertközépen
    És kinyújtom két áldott, dús karom
    Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.

    Nem kereslek, és mámort nem remélek
    Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
    A lombos kertnek minden szála rebben
    És elmerül tengernyi tárt szívemben
    Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.

    Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
    Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
    Szerelmem fáján virágként megülnek
    Dalos virágok dús szerelmem fáján
    Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
    Nincs fény többé az égi mezők táján,
    Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
    Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.

    Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
    Karom sem más, csak bontott ölelésed,
    A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
    Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
    Gazdag tejútja a százkeblű létnek.

    És utolsónak bevonulok én is –
    Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
    Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
    Nem kell lennem többé: te vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Utassy József: Ámulat

    Ha tóra nézel, égre látsz,
    vonuló nagy vizekre.
    Napot fáraszt a vén halász,
    fölé feszül az este.
    És fúj a szél, és leng a nád,
    egy sirály vízre csattan.
    Micsoda csók, micsoda vágy,
    micsoda alkonyat van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilas József Tamás: Nem érdekel

    Nem érdekel, hogy hány csepp a tenger,
    vagy hány bolygó a világegyetem
    azt akarom tudni, mire gondolsz, mikor
    a fülembe súgod: szeretlek, kedvesem.
    és ha az alagút végén a fény a
    kivégzőosztag torkolattüze,
    vajon átölelsz-e?
    forró csókkal suttogva, hogy
    több ez a másodperc velem,
    mint lenne tíz élet nélkülem…

    nem érdekel, hogy kié voltál mielőtt szívedhez értem
    azt akarom tudni, megállsz-e előttem,
    teljességeddel, hogy szerethesselek.
    és meleg télikabátként hagyod-e,
    hogy átöleljen a szerelmem.

    nem érdekel, hogy hányszor estél el,
    azt akarom tudni, felállsz-e,
    hogy újra csókot lehelj fáradt lelkemre.
    hogy álmos hajnalon a víz tükrébe belenézve
    valóban önmagad látod-e.

    nem érdekel, hogy hány szívet törtél,
    vagy a Tiéd hányszor tört össze.
    azt akarom tudni, vajon
    karjaidban lejárt-e a törések ideje.

    nem érdekel, hogy milyen sötét fellegek takarják
    el az eget, vagy a világ holnapra elsüllyed-e,
    azt akarom tudni, minden hátralévő percben,
    hogy milyen nektárt rejt még ajkad íze.

    nem érdekel, hogy mi az, amit már megkaptál,
    azt akarom tudni, hogy még mire vágysz,
    és felismered-e, ha szembe jön Veled a boldogság.

    nem érdekel, hogy mi az, ami fájt,
    azt akarom tudni, fájna-e, ha nem az enyém volnál.

    nem érdekel, hogy hol van az, ahol még nem voltál,
    azt akarom tudni, meddig jössz el velem,
    hogy megtaláljuk azt, amit egyedül nem találnánk.
    hogy Neked én, nekem Te, kettőnknek egymás a világ
    és az utolsó három szavad:
    „szükségem van rád!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Perzsa közmondás: „Ha” és „De”

    „Ha” és „De” összeházasodott,
    gyereküket „Talán”-nak hívják.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Telihold

    Az ablakot becsuktad,
    a függöny leszaladt,
    a szemeid is lecsuktad
    s a szív robogva rúgtat
    és sír a Hold alatt,
    mert újra csak kicsuktad.

    Jaj, kár az éjszakáér’!
    mert alhat, aki holt,
    és alhat, aki ráér,
    de minket mennyi kár ér,
    míg száll a telihold!
    Be kár az éjszakáér’!

    Ha most szemed kinyitnád,
    vágynál a Hold felé,
    a függönyt felguritnád,
    és szent parázna titkát
    a Hold megfejtené!
    s az ablakot kinyitnád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Nekem az ég

    nekem az ég régen is kék volt
    ha kék volt
    borúsnak miért mondanám most
    s nagyon szerettem ezt a
    már nem-szeretem várost

    nekem a jó régen is jó volt
    ha jó volt
    miért mondjam utólag rossznak
    csapjak föl én is buzgó
    megkésett panaszosnak?

    nekem a rossz régen is rossz volt
    s mert rossz volt
    hát kiköptem unom a kókadt
    a most-merész a hőssé
    horgadt szókimondókat

    nekem a hit régen is hit volt
    s mert hit volt
    az életet is hittel éltem
    hagyjatok meg hát engem
    ebben a balga hitben

    Forrás: Lélektől lélekig