https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Kányádi Sándor – Ahogy

    ahogy tenyered homlokodra
    ellenzősíted meg-megállva
    ahogy el-elmagányosodva
    meg-megszállsz egy-egy éjszakára

    ahogy az üres polcra bámulsz
    s nem hiányoznak már a könyvek
    ahogy reggelente az ágy húz
    és nem-fölkelni volna könnyebb

    ahogy otthonod még hiányzik
    van-e otthonod igazában
    ahogy a szó is el- s kivásik
    az otthonokban most lakás van

    ahogy nyelved a rímre rájár
    mint ujjaid a billentyűkre
    ahogy foncsorosodva már-már
    arcod lesz tükrödnek a tükre

    ahogy a tűznek csak a korma
    senki senkinek számadással
    ahogy elfacérul a forma
    s a múzsa markát tartva házal

    ahogy az ismerőst felejted
    s az ismeretlen ismerősül
    ahogy a rég magadba-rejtett
    titok veled öregszik, őszül

    ahogy az isten észrevétlen
    beléd épül minthogyha volna
    ahogy te is valamiképpen
    vagy a ház és annak lakója

    ahogy az erek mint a húrok
    aztán csak száll elszáll a lélek
    vagy sortűz nyomán tova surrog
    rajban akár a seregélyek

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna – Szerelmesek

    Két külön világegyetem
    bőrrel határolt végtelen
    kikben külön folyó erek
    külön párálnak, gőzlenek
    kikben két külön öntudat
    jár külön-külön utakat
    törékeny diplomáciák
    vad áradást hidalnak át
    kigyúlt mágneses pólusok
    kék északfénye felragyog
    s egymáshoz vonzott részletek
    összefonódva fénylenek

    Elfordulnak a pólusok
    eloldódó mozdulatok
    félöntudatlan fordulat
    hagy el idegen partokat
    kihűlt ragyogás, hűs sötét
    védi a magány felszínét
    külön-külön hűlő világ
    viszi hunyó zsarátnokát
    űrben, mely őrzi távolát:
    külön keringő két halál

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Megátalkodottság

    Nem adom vissza:
    szemhéjam mögött őrzöm
    legszebb képedet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákos Sándor – Dal a várakozásról

    várlak még el se mentél
    máris várlak haza
    ha kettesben magammal
    az a pokol maga

    várlak mint bezárt állat
    a gazdájára vár
    várlak mint a rab várja
    hogy ideje lejár

    várlak mint várban várta
    az ostromlott csapat
    vágtasson a segítség
    mert falak omlanak

    várlak miként a hívő
    égi csodára vár
    gyorsan belépsz az ajtón
    s kizárod a halált

    várlak s kérlelhetetlen
    szívem dobajjal int
    úgy menj el hogy ne menj el
    s úgy jöjj vissza megint

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bari Károly – Örökké szerelemben

    Vérem riadalmának énekeibe
    bújtattalak, az irigység halálsápadt, sisakos
    harcosai elől, akik sötét szemük
    barlangjaiban őrzik a gyilkos kést,

    az öröm virágait elpusztító átkot,
    amelytől az arcod tájain táncoló
    piros sugaras boldogság emlékké halványodna,
    s üldögélnél szomorúan a sírás

    falai alatt, nem akarom, hogy
    tűzben-vonagló éjszakáinkat megkoronázza
    fekete töviseivel a bánat,

    világra szültek bennünket, kötelező élnünk,
    örökké szerelemben, örök átkok homályától
    vérem riadalmának énekeibe bújtattalak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bozók Ferenc – Gráciák

    Pihekönnyű daluk árad,
    Rokokó-báj: szerelem.
    Zene sincsen – susogás csak –,
    Puha táncuk figyelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Celan – Egy homokszem

    Kő, amelyből faragtalak,
    mikor az éj az erdőket letarolta:
    fának faragtalak,
    s kérgül leghalkabb bájolóm
    barnája borult rád.

    Madár, a
    leggömbölyűbb könnyből kiszökött,
    moccan lombként fölötted:

    várj, míg szemek közt
    egy homokszem neked föl nem parázslik,
    egy szem homok,
    mely álmot adott nekem,
    mikor lebuktam a mélybe, érted –

    Felé törekedsz gyökereddel,
    s röpke leszel, mikor halállal izzik a föld,
    felmagasulsz,
    s levélként szállok előtted én,
    mely tudja, kapuk hol nyílnak.

    Fordította: Lator László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály – Hűség

    Ha szereted magad azért,
    mert az enyém vagy,
    becsülöd tisztaságodért,
    mely nekem fényt ad;

    ha akarod, hogy büszke légy
    magadra s joggal,
    s magadig naponként felérj
    tiszta homlokoddal;

    ha akarod, hogy az maradj,
    ki vagy – szemedben,
    s nyitott szemmel nézhess – magad
    magaddal szembe;

    Ha önmagadhoz hű maradsz:
    – hű énhozzám is;
    maradj mindig az, aki vagy,
    s a szívem már hisz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza – Nem bánat az…

    Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
    Ha már tied volt s akkor elveszíted.
    Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
    S most más csüng édes szédülésben rajta.
    Ha boldog órák, pásztorórák képe
    Kísér a puszta, magányos sötétbe,
    Mint téli kertbe a színes tavasz –
    Nem bánat az.

    De az a bánat, ha kezét se fogtad,
    Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
    Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
    Dalos fohászba, kérve, sírva, vágyva.
    Tied se volt s már életedhez kötve
    És akkor, érzed, elveszett örökre
    És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
    Az a bánat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva – Kedvesem

    Ne szégyellj engem, hozzád tartozom,
    ne szégyelld kopott ruhám, kopott bakancsom.
    Szegénységem emelt fővel vállalom,
    leteszem eléd egyetlen vagyonom,
    csillogó szelencém csupán álom,
    bükkfa ládába rejtettem – – –
    Higgy nekem kedvesem, szótlan csenddel
    ölellek körül, megérkezek újra otthonunkba,
    s a szelídült vihar után, fejem válladra hajtom.
    Kezedre csókolom fagyott ajkam, mosolyom,
    mit hideg vackomon a magány hagyott emlékül.
    Görcsös félelmed hagyd az ajtón kívül,
    kioldozlak köteleid gúzsából.

    Kulcsot hoztam, messziről jövök,
    távoli országokon át, szomjam nem oltotta
    idegen források vize, adj innom a te forrásod
    friss nektár. Napkeltével indultam, utak nyíltak
    végtelen időkön keresztül, vezetett a fény,
    mögöttem árnyak loholtak. Kedvesem hagyd,
    hadd szeresselek még. Szemedbe merült tekintettel
    nézlek, arcodon könnyek futnak, félelmünk
    keveredik, elveszett boldogság. Egeket tépek neked,
    lábaid elé teszem a bolondok aranyát.
    Kellj fel kedvesem, ne hidd, hogy részeg vagyok,
    csak valami látomás gyötör szüntelen.
    Zuhansz a magasból, távolodsz egyre messzebb.

    Ne hagyj itt! Látod feléd nyújtom kezem.
    Ne hagyj itt! Látod eléd teszem a hegyeket,
    azokon lépj hozzám. Madarakat küldök,
    emeljenek, s ne hagyják porcelántested összetörni.
    A horizont legendájának könyve őrzi neved,
    vörös pírral írt betűk. Kedvesem, örvénybe kerültem,
    tegnapokba merült álmokkal vívódok,
    kedvesem hagyd, pillanatképekben is szeretnélek,
    látod, lenhajammal takarlak, így adok oltalmat,
    védőn féltve a múlt rémeitől.
    Magaddal vitted utolsó levelem, mit zokogva írtam,
    mond kedvesem, mondd, hogy elolvastad,
    mond, még egyszer utoljára, hogy jó volt velem…

    Forrás: Lélektől lélekig