https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Szabó Lőrinc: Úgy látszik

    Úgy látszik, fekete volt,
    amire azt mondtam: fehér;
    úgy látszik, rossz pap voltam én,
    ki Krisztust hisz és ördögöt beszél;
    úgy látszik, odavitt rossz szemem,
    ahová lábam nem akart;
    úgy látszik, az én nyilam ez a nyíl
    s az én kardom szivemben ez a kard.

    Úgy látszik, sorsom játszik, játszik,
    s az én igazam sose látszik.

    Soká botorkáltam, vakon,
    és senki se nyújtott kezet;
    sirattam a szegényt, és elhagyott,
    s a gazdag kinevetett;
    iszonyú látni, hallani,
    mit akartam és mi lett;
    nem merek szólni, árvaság
    lettem és rémület.

    Semmi sincs úgy, ahogy ma látszik,
    életemmel valaki játszik.

    Úgy látszik, barátom, a legjobb,
    még az se szeretett,
    úgy látszik, ő se látta meg
    igazi szívemet;
    úgy látszik, vezekelni kell
    egy varázsló gonoszért;
    úgy látszik, rossz csoda büntet,
    de miért? de miért? miért?

    Úgy látszik, minden játszik, játszik,
    s aki angyal, ördögnek látszik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Mintha te

    – Majd a kések, a jó anyák,
    öled helyett is megneveznek,
    – megölelnek balták, kaszák,
    – mintha te – mellém heverednek.

    – Nem vér, virág hullik a számról.
    Havazik mint… És szeretlek.
    Csönög a szél. Árnyamhoz láncol.

    S már soha többé nem eresztlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Percy Bysshe Shelley: Szabadság

    A tűzszívű bércek egymásra rivallnak,
    s dörgésüket délkör délkörre veti;
    álmából tenger a tengert költi viharral
    s Tél trónja körül rázkódnak jég-hegyei,
    ha megharsannak a Tájfun kürtjei.

    Egy magányos felhőn villám tűze cikázott
    s fényére körbe kigyúl ezernyi sziget,
    földrengés tapossa romba a várost,
    tántorgó, vacogó ezrek; s a siket
    mélyből a hang visszaremeg.

    De villámnál vakítóbb, ha te nézel,
    s a földrengésnél is lépted rohanóbb;
    te megnémítod a tengert, s ha szemmel igézel,
    megvakul a vulkán; s a te fényed előtt
    pislákol a nap, mint lápi ködök.

    Habok közül és hegyoromról, hogy belereszket
    a párás lég, felszökken a nap s kiragyog;
    léleknek a lélek, nemzetnek a nemzet,
    város falunak viszi virradatod
    és szolga, tirannus, mint éjszaka árnya,
    úgy vész el a reggel új sugarába.

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Erdős Renée: Kék pillangók

    Kék pillangók szálltak fölöttem,
    Hogy a réten keresztül jöttem
    S incselkedve, tánczolva félig:
    Elkísértek az erdőszélig.

    S hogy utam az árnyékba tévedt;
    Riadtan, némán összenéztek.
    Félték a lombok hűs homályát,
    A rengeteg halk mormolását.

    A míg arany napfényben jártam,
    Gázoltam színes vadvirágban,
    S felém a rózsák integettek:
    A kék pillangók hogy szerettek!

    De csalt a sötét erdő mélye,
    A vízmoraj, a lomb zenéje.
    Csalt a magány. Egy titkos ének-
    S a sohsem ismert szenvedések.

    Magányos erdő útját járom
    S nincs vezetőm és nincsen párom.
    Tövises ágak meg-megtépnek.
    De még dalolok, de még élek.

    Hangomat a szűz magány hallja,
    Rám simul a csend puha karja.
    De tudják e a rétek, kertek:
    A kék pillangók hova lettek?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Vészi Endre: Hazám az anyanyelvem

    Olyan puhán leomló a sűrű ösztönélet,
    ámde a tudatosság világosabb, keményebb,
    amaz felszabadít, ez pedig kötelez,
    hát együtt mind a kettőt, a lélek nem felez.

    És soha nincs nyugalmam, és nincs jól ahogyan van,
    ág hegyén az esőcsepp ezer kristályba robban,
    esők füstfellegében narancs köpenyek égnek.
    Kinek viszem a fáklyát? Magamnak? A sötétnek?

    De nem vagyok próféta, sem igéket suhintó,
    hisz magamat se tudtam megváltani a kíntól,
    nem prédikálok üdvöt, nincsen szíjostorom sem,
    a győzelmet, s a bukást megérteni igyekszem.

    Nincs ősöm, aki büszke, sem gyökerem mely ágas,
    hazám az anyanyelvem, nem is oly szűk világ az,
    s bármilyen is magányom, az emberség a létem,
    a hárommilliárdnak pár mondatát megértem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc: Magány

    Sok kétely és bűn a halálba láncol,
    de soktól néha már szabadulok.

    Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol,
    barátaim a fák s a farkasok.

    Az utak, melyek innen szertefolynak,
    erdőmön túl az égre fölhajolnak

    s minden virág, fű, óra, cserje, kő
    egyetlen, boldog, nagy jelképbe nő

    s annak fényébe szőve éjszakám
    istent szívembe lopja a magány.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Ó el ne ítéld…

    Ó el ne ítéld azt, ki élte végén
    sötét szemekkel, búsan áll eléd,
    és tétovázó kézzel eltakarja
    ledőlt világát, hitvány szégyenét.

    Az ő szívében is volt fényes oltár,
    mely egykoron szent lánggal volt tele:
    nézz a szemébe mélyen, résztvevően,
    s a hűlt hamun együtt zokogj vele!

    De hogyha lelsz olyat, ki csak hivalgott,
    kinek világa meddő volt s kopár,
    ki sose küzdött és sosem bukott el,
    kié sosem volt az ürömpohár,

    ki a szemét nem is gyújtotta lángra,
    s nem látta hunyni hűlt zsarátnokát:
    nézz jéghideg tekintettel szemébe,
    emeld fel a főd – büszkén menj tovább!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szent-Gály Kata: Kérdések válasz nélkül

    Mért nincs szavam, hogy elbeszélni tudjam
    hányféle sárgában, vörösben, aranyban
    kel föl a nap,
    milyen a nyári alkonyat,
    és hogy a felhők belángolt széle
    most milyen,
    és milyen az a cirpegő béke,
    mely az elalvó réteken pihen?

    S mért kell sötétlő háttért festenem
    Neked: mi nem lehetsz?
    Mért kell a bűn, hogy érteném: szeretsz?
    Fényed mért így ragyog?
    Mért nem tudom leírni sohasem:
    milyen vagy, Isten, akié vagyok?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Alkalom

    Vagy társ voltál egy örök tévedésre?
    Fáradt vagyok már… És, jaj, mi “igaz”?!
    A valóság egy darabig az…
    Tévedés? Szívem legszebb tévedése!
    Ha véletlen, bár ma is igézne!
    Ha látomás, tűntödben is vigasz!
    Akármi, minden veled sugaras:
    kettő kellett hozzá, a szívem és te.

    Rád vágyik vissza minden örömöm.
    A legnagyobbat neked köszönöm,
    s hogy nem még többet, csak az én bűnöm.

    Alkalom voltál, hogy boldog legyek.
    Alkalom, hogy meg ne becsüljelek.
    Alkalom, hogy sose felejtselek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Előled is Hozzád

    Szeretni foglak tegnapig.
    Jövőd múltamba érkezik,
    S múltadból érkezik jövőm.
    Csak tegnapig szeress, de hőn.
    Mielőtt megismertelek,
    Már szakítottam rég Veled,
    Nem is tudtad, hogy létezem,
    És szakítottál rég velem.
    Elváltunk végleg, mielőtt
    Megjelentünk egymás előtt,
    Én jobbra el – Te balra át.
    S most jobb a ballal egybevág.
    Kiadtad utamat s utad
    kiadtam én is. Menj. Maradj.
    Te érted ezt? A távozó
    Nem el, de feltűnik. Hahó,
    Hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
    Isten hozott! Isten Veled!
    Isten Veled! Isten hozott!
    Futok Tőled, s Hozzád futok,
    S Te tőlem énhozzám szaladsz,
    Előlem is hozzám szaladsz –
    Ki érti ezt? Ki érti azt?

    Forrás: Lélektől lélekig