Szerző: Mária Németh

  • Eötvös József: Dalnok és király

    Szélvész üvölt, – a tenger
    Egy sajkát zúg körűl,
    Rajt’ egy öreg király és
    Egy ifju dalnok űl.

    S mig korona övedzi
    Az aggnak ősz haját,
    Még fris babér az ifju
    Redőtlen homlokát.

    „Mit ér mostan hatalmam, –
    Szól búsan a király; –
    Ki annyi harczban győzött,
    Dicsetlen sírt talál.

    A nép könnyen felejti
    Meghalt királyait,
    Csak a ki jutalmazza,
    Említi tetteit.”

    „Isten veled, szerelmem! –
    A dalnok énekel; –
    Isten veled örökre,
    Ifjadnak halni kell.

    Ha majdan énekemnek
    Ismétled hangjait,
    Gondolj reám is akkor,
    Ki némán fekszem itt.

    Elég gyönyört találtam,
    Ne sírj, oh kedvesem:
    Szerettem, énekeltem,
    És ez elég nekem.”

    S a tenger inkább ordít,
    A szél inkább fütyül,
    A sajka szirtre vetve,
    Törötten elmerűl. –

    Megszűnt a vész, nyugodtan
    Áll a tenger megint,
    A holdvilág felkelve,
    Reá ezüstöt hint.

    A dalnok fris babérja
    Fenn úszik tükörén:
    Az aggnak koronája
    Temetve fenekén.

    1835.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Czóbel Minka: Rétegek

    Orgona hanggal hangzik az ének,
    Ünneplik napját Megváltónk
    Mennybemenetelének.

    Ott térdel a nép
    Sürűn egymás mellett:
    Durva szövetü földi alakok
    Terjesztik a köznapiság lehét.
    Minden szívben sajátos kicsinyes gondok:
    Az önzés, a vétek. –
    Közöttük téved,
    Az őrület sötétlő árnya,
    Anyagiasság durva homálya.

    Növendék lányok szines ruhákban,
    Fejecskéjükben: hiúság gondja,
    Érzésűk: „kényelmetlen”
    Czifra, szokatlan, új öltözetben.

    * * *

    Amott egy sorban hetyke legények:
    Kihívó szemek felvillanása.
    Még most is? – Itten?
    – Hisz’ jó az Isten! –

    Öreges asszonyok.
    – Hosszú az élet –
    De minek éltek?
    Szivűkben még mindig az anyag hatalma,
    Mely egyre csalja
    A földi embert
    Vágyról vágyra,
    S nem nyujt nyugalmat, és nem nyujt élvet.

    * * *

    De im, a sok lehajtott fej felett
    Kitárt nagy templom ajtón
    Beolvad, beözönlik
    A forró, arany déli fény.

    Tömjén-felhőkön szállva
    Napfény, s égő viasz-gyertyák sugárja
    Arany fátyolt szőtt, mely ott lebeg
    A sötétlő fejek felett.

    * * *

    S a fátyolon túl, egy más rétegen,
    Magasztos-édesen,
    Elszálló hanghullámok:
    Az orgona mély, zúgó hangja.

    * * *

    Keresztül tör most rajta
    Fényes sugárként
    Az oltár felöl felhangzó szó:
    Sursum corda!

    * * *

    E szóba füződik most minden eszmény,
    Mely mint fehér vágy, tiszta gondolat
    Ott lenn fakadt
    A sötétlő szivekben:

    A szeretet egy-egy csilláma,
    A hit, a lelkesülés, a remény.
    Felszáll e szóval, mint kúszó növény
    Sugár fa ágán,
    Hogy nő, hogy terjed!

    Már áttöré a templom boltivét,
    Már ottan száll
    Napsugaras, kék, forró nyári égen,
    Mint egy hatalmas nagy madár.

    * * *

    Hogy lenn maradt a vétek,
    Salak, sötétség,
    Oh e legfelső réteg!

    Nagy Istenség, ezen keresztűl látlak,
    Felszállok hozzád,
    Im, elérlek!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Gyóni Géza: Piroskának

    Fényes ajándék nem telik, tudod.
    Egy imakönyvet hoztam ím neked,
    Beragyog mégis sok csöndes zugot,
    Mert fényesebb nincs, mint a szeretet.

    Ki nem tanultál mást, még nem, soha,
    E tiszta nyelvet hogyne értenéd!
    Ez egyszerű könyv mindenik sora
    Szent szeretetet sugároz feléd…

    Ma csak mosolyát látod a világnak.
    A fény mellett az árnyat nem leled –
    S hogy orvul hányszor tiszta szivbe vágnak,
    Te még csak a meséből ismered.

    Imádságod is oly derűs, sugáros,
    Mint lelked, melynek csak mosolya van –
    E könyv feléd csak tiszta fényt sugároz,
    Mely mint a lelked, oly zavartalan.

    De majd, ha bánatos lesz ébredésed, –
    Az élet tövist rejt ajándékul –
    Ha tiszta lelked elszorulni érzed,
    És a szemedbe fájó könny tolul,

    Tekints e könyvbe – s már remény-veszetten
    Szent béke szárnya érint csöndesen, –
    Mert mig imádság zsong bizó szivedben,
    Árvák közt nem vagy elhagyott te sem!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Szenes Hanna: Chanuka

    Chanuka van, a gyertya fellobog,
    És minden zsidó szív erősen feldobog.
    Eszünkbe jutnak hősi képek,
    Eltünedezett ősi népek.

    Volt Pharao, volt görög uralom,
    S nem törhetett meg minket semmilyen hatalom.
    Vittük a Tórát, vittük velünk,
    Abból merítettük minden hitünk.

    És mentünk a pusztán éhezve, szomjazva,
    de velünk volt Isten, nem voltunk elhagyva.
    És mi, kik ilyen ősöktől származunk,
    Nem csüggedünk, mi tovább harcolunk.

    Hisz bíztatóan int a gyertyafény:
    Ne csüggedj Izráel, van még remény!

    Budapest, 1933. december

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ráday Pál: Búcsú

    Isten minden részét az új esztendőnek
    Tegye szerencsessé kedves személyednek.
    Szerencsémre áldjon, s engedje kedvemnek,
    Hogy véle közlése legyen szerelmednek.

    Kivánom, virrasszon többekre nagy frissen,
    Egymás szerelmében élhessünk kedvessen,
    Életünk örömmel mindenkor telhessen,
    Csoportos nagy áldást Isten ránk terjesszen.

    Igaz szerelmemet tőled nem tagadom,
    Kivánt személyednek magamot megadom,
    Szerelmedet hozzám én is tapasztalom,
    Folyását éltednek azért rám vállalom!

    Az országon kívül egy útra indulok,
    Isten jóvoltából onnan megfordulok,
    Tőled azért szívem most szívből búcsúzok,
    Tiéd leszek, édes, holtig, s tied vagyok.

    1704.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Gárdonyi Géza: Történetem

    Az Úr bement a gyúróműhelyébe.
    – Ma csinálok – mond – egypár állatot:
    Kell egy bagoly, egy tigris és egy bárány,
    meg egy tücsök.
    És hozzá is fogott.

    De mert kevés volt éppen az agyag,
    apró lett némely nagynak szánt alak.
    – Ej, – szólt boszúsan, – máma rosz napom van,
    nem is vagyok a jóhangulatomban.

    És összegyúrva a négy alakot,
    belőlük gyorsan engem alkotott.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: A karácsony férfi-ünnep

    Bethlehem, a te hajnalod
    Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,
    Hogy fia fogant Máriának.
    Mienk az arany, myrrha, tömjén
    S a nagy, fájó gondolatok.

    Mienk az élet s kötelez:
    Kisded-sírás velünk veszekszik,
    A nagy Titok fejünkre fekszik.
    Óh, testvérek, miénk az élet,
    Bennünket biztat és sebez.

    Óh, élni bús és élni szép:
    Áldott az, aki befogadja.
    Ma, akinek van édesanyja,
    Hím testvérem, borulj elébe
    S csókold meg sírva a kezét.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Babits Mihály: A Magyarok Istenéhez

    Vagy-e? S ki vagy? S mienk vagy-e? Csupán
    mienk és senki másé? Szabad-e
    hogy csupán a mienk légy? És lehetsz-e
    az, aki vagy, ha csupán a mienk vagy?

    S mégis: lehetsz-e aki vagy, ha nem tudsz
    csupán-mienk is lenni? Lehet-e
    világod végtelen, ha nem vagyunk
    mi is középen, és sorsunk a Tengely?

    Mi vár reánk? És jön-e még igazság?
    Vagy mi leszünk a keresztrefeszített
    a nemzetek közt? Akkor is középen
    áll a Kereszt, s ki szenved: Messiás.

    És ez van talán hátra még. Az embert,
    az aprót, megváltottad már. A népek
    váltsága jő most. S bizonnyal mienk vagy,
    Isten, amíg mi hordjuk a keresztet.

    Mert nem lehetsz a mérges kis Wotanok
    öccse te, egy a sok közül, pogány
    csillag, hanem ki eljött, csillagoltó
    nap, s kinél kisebb nékünk nem elég:

    magyarok és mindenek Istene.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Jászay-Horváth Elemér: Beszélgetés az életről

    Szivem titkos bensejében,
    Ahová szem már nem lát el,
    Ül egy vén jezsujta páter
    Talpig omló feketében
    S én beszélgetek vele:

    – Páterkém, de szép az élet!
    Óhajtása, vágya, mersze,
    Színe, bűne, minden perce;
    Lányokról nem is beszélek,
    Mert tudom, hogy fáj neked.

    „Életünk, fiam, mi kurta!
    Röpte, mint a puszta szónak
    Útja, mint a lelkes szúnak,
    Mely magát a fába fúrta
    S volta, élte semmiség.”

    – Páterkém, de víg az élet!
    Az egészség kacagása,
    Vérnek tánca, férfi násza…
    Minden felhő szerteszéled
    S mosolyog az ég szeme.

    „Életünk, fiam, bolyongás
    Siralomvölgy erdejében.
    Minden fája barna ében
    S örökös a harang-kongás,
    Mely halálra hívogat.”

    – Páterkém, de szent az élet!
    Az Öröknek csöppnyi mása
    Soha napján elmulása;
    Minden perc, mely semmivé lett,
    Egy-egy istent szült nekünk.

    „Életünk, fiam, mi átkos!
    Képzelmünknek duzzadt hátán
    Vigyorogva ül a Sátán,
    S minden percben, mely halált hoz,
    Egy-egy lélek pusztul el.”

    – Páterkém, való az élet!
    Minden jóság, minden gazság
    Egyetlen, merész igazság,
    Melynek fényén szerteszéled
    Komor álmok árnyhada.

    „Életünk, fiam, csak álom,
    Képzelődés minden tettünk.
    Meghalunk, mivel születtünk:
    Szél hulláma, légbe szállón,
    Minden e két part között.”

    Szivem titkos bensejében,
    Ahová szem már nem lát el,
    Így beszél a csöndes páter
    Talpig omló feketében,
    És én félve hallgatom.

    Nyugat, 1912/10. szám

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Dsida Jenő: Fizikai kísérlet

    Kísérletezik a jó Isten,
    a bölcs Professzor,
    mert furcsa dolog az a lejtő
    és furcsa dolog az a kis golyó
    és furcsa dolog az a nagy futás:

    egyenletesen mindig gyorsuló.

    A Magasságból indul el az ember
    – mert a kis golyó mi lehetne más? –
    s célok felé viszi,
    színek felé viszi,
    szeretetbe viszi,
    mélységekbe viszi
    a gátnélküli őrült rohanás.

    Gördül a golyó, rohan a golyó!
    lobogó lánggal benne izzanak
    a nem-nyughatás dübörgő csatái, –
    s senki se tudja Istenen kivül,
    hogy hol az állomása
    s törve, vagy épen mikor fog megállni.

    1924. október 3.

    Forrás: Vers mindenkinek