Szerző: Mária Németh

  • Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek

    Akarlak, szeretlek, kellesz nekem
    dacos, síró szíved csupa vad szerelem
    csupa vágy, csupa láng
    csupa konok erő
    már lankad az ész, a védekező.

    Félelem? Távolság? Mit jelent?
    Mindig több, több éhséget teremt.
    Hiszen elpusztulunk így Te meg én
    két árva fuldokló, néma, szegény!

    Akarlak, szeretlek, rég elég
    titok és várás és szenvedés
    boruljunk össze, mellre mell
    két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!

    Hasító villám szívemen át
    feszül és tágul az egész világ
    szűk abroncsok a sarkkörök
    kicsap a tenger, s a szent ködök
    ragyogva befödnek, vihar és láng:
    együtt világok várnak ránk!

    Együtt – vagy halál és pusztulás
    szerelem – szerelem, fényvarázs.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Browning: Az elveszett kedves

    Nos vége! s bármily fájó íz is,
    Úgy fáj-e, mint hívém?
    Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is
    Már a tornác ívén!

    A szülők ifjú rügye pelyhes,
    Így láttam én ma még,
    De holnap mind pattanva kelyhes,
    – S lásd minden szín kiég…

    Drágám, hát ránk is ily sors vár? – óh,
    Nyúljak kezed után?
    S barát legyek? csak barát már? – jó!
    De annak is jut ám

    Egy nézés, ében fénnyel villanó! –
    Szívem hadd őrzi görcsösen, –
    S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!
    Lelkemből nem múl sohasem!

    De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,
    Csak tán csöppnyit puhább,
    S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
    Csak tán picinyt tovább…

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: versfordítás-gyűjtemények

  • Emily Brontë: Szerelem és barátság

    Vadrózsa a szerelem,
    a barátság magyalág,
    fakó ez, míg a rózsa nyit,
    de kin van állandóbb virág?

    Tavasszal a vadrózsa szép,
    nyáron meg ontja illatát,
    de ha eljő a tél megint,
    ki dicsérné a rózsafát?

    Vesd meg hát a balga füzért,
    magyallal ékesítsd magad,
    s ha tél hervasztja homlokod,
    koszorúd mégis zöld marad.

    Forrás: versfordítás-gyűjtemények

  • Garai Gábor: Veled vagyok

    Érzed, ha gondod, bánatod van,
    szólok hozzád, veled vagyok,
    mint én is meghallom bajomban
    hozzám szivárgó sóhajod!

    Nélküled élni nem tudok már,
    lásd, ha távol vagy, ha közel
    – édes bájad körül lobog bár –
    keserű mámorod ölel.

    Kik összeforrottunk a bajban,
    tilosban (s bűnben – mondanák a
    szentek!) megleljük-e majdan
    a közös kegyelem szavát?

    Megleljük-e, Veled keresném
    étlen is ítéletnapig!
    Míg ránk gyújtja e képtelen fény
    hűségünk gyémántholdjait.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Jó érezni…

    Csak Veled szép
    Jó érezni azt, hogy szeretlek
    nagyon és egyre-egyre jobban.
    Ott bujkálni a két szemedben
    rejtőzködni mosolyodban.
    Érezni, hogy a szemeid már
    szemeimben élnek és néznek
    s érezni azt, hogy szép, Veled szép
    és csak Veled teljes az élet.

    Mit el nem értünk külön tévelyegve
    talán egy kis fészek adja meg nekünk
    hol ajk az ajkon egymást átölelve
    nevetve-sírva boldogok leszünk.

    Forrás: versgyűjtemények

  • Szabó Győző Gyula: Hétágú lét

    Az vagy, akinek hiszed magad,
    Vagy az, kinek mások tartanak?

    Hétnek hétféle.
    S hét nyelven beszélsz-e?

    Hét éned, hét alakod van tán,
    Vagy hét pecsét van kiléted titkán?

    Van-e hét életed,
    Vagy egy léted hétágú csupán?

    A sorsod most melyik ágon jár,
    Még hány csalódás, újrakezdés vár?

    Hány lesz a hétfejű sárkány,
    S a hétpróbás gazember, ki utadba áll?

    Hány bőrt nyúz le rólad egy élet,
    Talán épp hetet?

    És lesz-e hétszínű szivárvány,
    Mely megbocsájtja létedet?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Isten lánca

    Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
    Az Isten lánca vagyok én neked.

    Kötlek magadhoz élő kötelekkel,
    Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

    A ködlő múltat akarom, feledd,
    S állj meg hajnalló mélyeid felett.

    És nézz magadba boldog félelemmel:
    Isten szemével és az én szememmel.

    És tépd el mind a félig-fátylakat.
    Akarom: láss és megszeresd magad.

    Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
    Erősségnek és mosolygó vigasznak.

    Lásd, hogy világol a boldog titok:
    A zengő porta, mit Isten nyitott.

    Akarom: keljen új életre benned
    Alvó dala az építő igennek.

    És mosolyogd rám, édes jó barát,
    Az erős Isten élő mosolyát.

    Forrás: versgyűjtemények

  • Reményik Sándor: Mosoly

    Mosolyod…
    Mely szívből fakad,
    Aranyozza be arcodat.
    Mosolyod nem kerül pénzbe,
    Mégis sokat ér testvéred szemében,
    Gazdagítja azt, aki kapja
    S nem lesz szegényebb az sem, aki adja,
    Pillanatig tart csupán,
    De örök nyomot hagy maga után.

    Senki sem olyan gazdag,
    Hogy nélkülözni tudná,
    És senki sem oly szegény,
    Hogy meg nem érdemelné.

    Az igaz barátság látható jele,
    Hintsd be a világot egészen vele.
    Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
    Bátorság a csüggedőnek,
    Vigasztalás a szomorkodónak.

    Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
    De semmiért meg nem vásárolható.
    Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
    Mert csak abban a percben van értéke,
    Amelyben arcodon megjelen.

    És, ha ezután olyannal találkozol,
    Aki nem sugározza a várt mosolyt,
    Légy nagylelkű, s a magadét add,
    Mert senkinek sincs
    Nagyobb szüksége mosolyra,
    Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

    Forrás: versgyűjtemények

  • Reményik Sándor: Köszönt egy ember

    Köszönt egy ember: „Egészséggel járjon.”
    „Adjon Isten”… feleltem halkan én.
    Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,
    S szürke varjak egy száraz jegenyén.

    Mint valami fogadás, esküvés,
    A ködben úgy koppant tompán a szó,
    Aztán két összedobbant szívverés
    Elvált, mint óceánon két hajó.

    Először látott — utoljára tán,
    Először, tán utolszor láttam én,
    A varjak e szürke nap hajnalán
    Jajgattak a ködben, a jegenyén.

    A szemünk összevillant hirtelen,
    A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,
    Pedig nem történt semmi, semmi sem,
    Csak jólesett, hogy magyarul beszéltünk.

    1. január 12.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Antoine de Saint-Exupéry

    „Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint másokon. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.”

    Forrás: Lélektől lélekig