„Ne félj, van fejed, és van szíved. Ne félj. Én hiszek a fejemben, és hiszek a szívemben, és hiszem, hogy együtt tudnak működni.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Ne félj, van fejed, és van szíved. Ne félj. Én hiszek a fejemben, és hiszek a szívemben, és hiszem, hogy együtt tudnak működni.”
Forrás: Lélektől lélekig
I.
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka sokat megenged
ehetsz a tiltott gyümölcsből
szerethet az, ki nem szerethet
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
lehullnak a fátylak
talpig meztelen
meglátod, aki nem láthat
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka mindenható
átrepül határt, éveket
léghajós vagy és léghajó
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
mindent lehet, mindent szabad
akit megszólítasz, megjelen
feltámasztod a holtakat
II.
Elalvás előtt
mindig más alakban
közelébb jő a tapasztalhatatlan
zsibbasztóan
a medve álma
dermed egy
fehérebb világba
fészket rakunk az öntudatlanságon
emléktelen dió héjában téli álom
emléktelenség héjában téli álom
menedék-hely az öntudatlanságon
egy zsibbasztóan fehérebb világba
át dermedünk akár a medve álma
közelébb jő a tapasztalhatatlan
elalvás előtt
mindig más alakban.
Forrás: Lélektől lélekig
Kirakom a kést, az órát, a vén
naptárt, a sok súlyt, papirost;
ülve magamban az ágy peremén
nem bánom, nem fáj az se most,
hogy nem vagy enyém, –
hogy melléd nem én
fekszem s tudom, hogy nincs is rá remény.
Öregszem. Ez az öregség? Hanyatt
nézem a hessenthetlen éjt,
amely beszív majd és feloldja majd
a szenvedést és szenvedélyt,
lágy mosolyodat,
mely napjaimat
nyitotta-zárta, mint a hajnal s alkonyat.
Sötét világ. A sírhoz szoktatom
A lég voltál, a völgy, tavaszi szél?
Hogy elmaradtál, lágy világ!
Barackfa-illatod utánam ér,
átfog, visszahúz, elbocsát,
lassan, mint ki fél
nézek hátra mély
meredélyedbe, gyönyörű veszély.
Az óra, hol mint alvó csiz piheg,
hol mint… gyors lépteim után
köveivel az ösvény megered,
lefoly egy vad hegy oldalán –
Hullok, fölkelek,
némán így megyek
mind messzebb, meleg,
édes valóság, szép honod felett.
Forrás: Lélektől lélekig
Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
E föld örökre altatón maraszt,
E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
Csak gúny és vád, örökös örököd.
Itt bújdokoltál hosszú éveken
Nehéz robotban, messze végeken,
Tanítva és tanulva éjt, napot,
Megsüvegelve urat és papot.
És álmodoztál Párizsról, a vak
Végvári éjben, őszi ég alatt
És Pestig sem jutottál el, szegény,
Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
Már itt maradsz e földön, föld alatt.
Még könnyed és pár versed megmaradt,
Ha sanda szem rád görbén néz talán,
Megbékél pár szív a szíved dalán.
Forrás: Szeretem a verseket
Öt kölyök tücsök ötvenöt törött köcsög között sündörög.
Kilenc öles köleskazal.
Öt gödörben öt török öt görögöt dögönyöz.
Kőkapui kapukő, kapukőben laputő, laputőből lapu nő, lapus lesz a kőkapui kapukő.
A szamaránál is szomorúbb Szemere sem szerzett hamarább szamárlány szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szomorú szamárkönny szemerkélt a szamárnál szomorúbb Szemere szomorú szamara szeméből.
Csalitban csicsergés, csattogás,
Csörgedező csermely-csobogás,
Csonka cserfán csúf csóka cserreg,
Cserkészfiúk csapata cseveg,
Csokrot csinálunk csillagvirágból,
Csípéseket csalunk csalárd csalánból,
Csiga csöndben csúszik csicsóka csúcsára,
Csipkés cserlevélen cserebogár csápja.
A nagyanya agya nem gyagya.
Elöl megyen hat bak, utána megy hat pap. Hatot ütött, bakot ütött, hatot, bakot bottal ütött hat pap.
Mit lopsz küklopsz? Gipsz klipszet lopsz, küklopsz?
Föld bömböl, döbörög, ördögökhöz könyörög.
Azt mondták a hatalmasok: akinek a hat alma sok, az már ahhoz hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok!
Netán platán, netán palánta, netán tán platánpalánta?
Öt ördög görget görgőn, görbe úton görgő, öt gömbbé gömbölyödött görögdinnyét.
Kedden kedvem kerekedett kocsikázni. Kocsikázás közben Károly kocsisom keze kitörött, kérem kedves Katica kisasszonyt, küldjön kilenc kiló köleskását Károly kocsisom kitörött kezére.
Cirkuszi csibecombcsont.
Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?
Lenin mauzóleumának millenniumi lelinóleumozása.
A kotyogó klotyó felé totyog a vén, motyogó lotyó, de késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó.
A savas alma a kamasz hasat karbantartja: ha lassan halad, hajtja, ha szalad, marasztalja.
A pápua törzs főnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót. Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökereket-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott: Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú Pónilópopó-lopó Pótpápua Puapó.
Csóri csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve leng fent.
De a csalán nem tűrte, s csóri csiga csupasz csápját megcsípte.
A szecsuáni síncsiszoló sínt csiszol Szecsuánban.
Kicsi kacsa kicsi kecsege, csíz csacsog-e, kocsi recseg-e?
Meguntam gyönyörű Győrnek gyöngyvárában laktomat,
Mert a Duna, Rába, Rábca rákja rágja lábomat.
Potyogó orsó, kotyogó korsó, rotyogó borsó, motyogó kutya, lötyögő gatya.
Nem minden csacsi csöcse csecse, csak a csecse csöcsű csacsi csöcse csecse, mert ha minden csacsi csöcse csecse volna, akkor minden csacsi csecse csöcsű csacsi volna.
Kecském kucorog, macskám mocorog, vizslám vicsorog, ürgém ücsörög s vígan vigyorog.
Nem lehet a Márta másé, mert a Márta már Tamásé.
Ha összejöttek, ettek, ettek; ettől lettek a lettek molettek.
Zöld öblös köcsögöt örökölt Ödön. Zöld öblös köcsög fölött bögöly röpködött, s köpött. Ödön hörgött: dögölj, bögöly! Rögöt lökött, köcsög törött, bögöly döglött, Ödön röhögött: höhöhö!
Derengett, borongott, merengett, szorongott, kerengett, dorong ott, de nem vett korongot.
Száz sasszem meg száz sasszem az sok száz sasszem.
A kövér kuvik a vak kivi kovakövére kíváncsi.
Három hordó portói bortól a portugál portás a pult alatt horkol.
Kint sincsen kincsünk, bent sincsen kincsünk.
Peckes cickány-fickó picike kocka-vacka.
Rájár a rájára a rúd: rút arája jó pár órája vár rája.
Sziszi, a széles szájú sziszegő szószegő szívesen szundít a szalmakazalban
A nagypapa papagája a papa papagájának a papája.
Nappal a lapp pap a lapp paplak nappalijában pipál.
A svédek kese kapusa nem is svéd és nem is véd.
Lám, a láma-mama nem áll a málha alá ma.
Ede, de bedezodoroztad magadat!
Lali, a lila ló, elalél.
Adj egy falat falat, mondta a falat faló fa ló.
Kerekes Kelemen kerekét kerekíti kerekre.
Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.
Akkor jó a jó hajó, ha jó a jó hajó hajóvitorlája.
Piros csíkos cinkcsészében cukros csirkecomb.
Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök.
Sztreccs strucc cucc.
Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé.
Jamaika a jamaikaiaké.
Ádám bátyám pávát látván száját tátván pávává vált.
Jó nyár jár rája.
Egy meggymag meg még egy meggymag az két meggymag.
Mit sütsz, kis szűcs? Sós húst sütsz, kis szűcs?
Sárga bögre, görbe bögre.
Te tetted-e e tettetett tettet, te tettetett tettek tettese, te!
Két pék két szép kék képet kért.
Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt egy másik icike-picike pockot, mire a pocakon pöckölt icike-picike pocok is jól pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő icike-picike pockot.
Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa.
Nem minden fajta szarka farka tarka-barka, csak a tarka-barka fajta szarka farka tarka-barka.
Egy tucat kupac kopasz kukac, meg még egy tucat kupac kopasz kukac, az két tucat kupac kopasz kukac.
Fekete bikapata kopog a patika pepita kövezetén.
Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.
Bagoly mondja bögölynek:
hülye bögöly dögölj meg!
– Nincs-e Nietzsche?
– Nincsen itt se.
Egy kis kertet kerteltem,
benne vermet vermeltem,
répát, retket termeltem.
Hátamon a zsákom,
Zsákomban a mákom.
Kilyukadt a zsákom,
Kihullott a mákom.
Aki szánja károm,
Szedje össze mákom!
Roppant bottal
koppantottam,
szöcském csacskán
szökkent,
papnadrágban
kappant fogtam,
macskám fecskét
hökkent.
Most Dorogon volt dolgom, hol koros rokonom, Zsoldos Kolos boltos kosztolt. Kosztom dohos rozs volt; gyomrom korgott, s koros komondorom, Lompos, nyolc fontot fogyott.
Óperenciának
országában,
odvas olajfának
oltalmában
oázisnak oroszlánja
olvasásra oktatgatja
(okvetlenül órák után)
oktondicska orángutánt.
Ablak alatt agárkutya
akácmézet adagol,
ajtórésen almakukac
az anyjához araszol,
apátfalvi Anna-bálon
angyalbaba aluszik,
Aggteleken Apor s András
aranyhalra alkuszik.
Az apróka
pók-apóka,
s a porhanyó
potrohú
pókanyó
a pékségben
a szennyezett
mennyezetre
nyálból való
máló
hálót
font, –
pont.
Ciklámen
cirkuszban
cafrangos
Cirmoska
citromfán
cinkével
cudarul civakodik.
Csin-Csung császár
csacsisor csapata
csoszogón csetlik s
csatadalt csendít
csütörtökön.
Tekerjetek emerre, ne legyetek leverve, jelenjetek meg egyes helyeken kedves emberekkel, legyen eszetek, de nevessetek rengeteget, rendesen szeressetek, keressetek eleget, de legyetek emberek.
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Halló! Lajos!
Hajó Lajos!
A te hajad
haj-olajos…
Engem kétszer csapott kupán,
S ő egy pofont kapott csupán.
Mégis elment. És vissza nem jön soha.
Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire
szerettem, azt sohasem érezte meg.
Kitépte s elvitte szívemet. Pedig
nem kellett neki. Mégis elment vele.
Aki menni akar, azt engedni kell.
Ki tudja hova, kiért, miért megy el.
Aki szívvel él, szívébe hal bele –
a gondolkodónak más az élete.
De a józanságnak mindig ára van,
pózoló, festett színész sorsára jut.
Igaz, hogy nem látja más, de tudja, hogy
prózai szerep. Semmit se ér vele.
Hát elment és vissza többé sose jön.
Egyszer… Talán majd meglát kint az utcán,
lehet, hogy akkor már vissza sem köszön.
Minden virágnak sorsa a hervadás,
nem gátolhatja a józan ész. Egyszer majd
ő is rádöbben, hogy csak egy van, ami
fiatal marad. A szív, mely szeret.
S míg rájön, egy egész életbe kerül.
És letagadná a szívét józanul.
De nem megy. Ezt nem lehet! Belátja mind,
ha elvirágzott. És akkor már késő!
Sokan próbálták már – sikertelenül.
A szívtelen csak magával vétkezik.
Mit ér a győzelem, ha jutalma nincs?
S győz-e mindig az, ki célba érkezik?
Holdfénynél napozni szerfelett nehéz,
s a múltat pótolni ezért nem lehet.
Ő is rájön. Majd később, ha visszanéz.
Ha találkozunk és szembejön velem,
lehet, hogy halványan eszébe jut egy
régen volt, játékos, félig szerelem,
amely bennem még akkor is élni fog,
de benne nem! Divatjamúlt szerep, hogy
arcától felém a józanság ragyog.
Már most tudom, ő majd akkor tudja meg,
hogy a vesztes ő, s a győztes én vagyok!
Sugárzó arcán is rajta lesz kora,
a ráncok látszanak – az idő halad -,
szeretni tudni és nem akarni kell.
Csak a szív ránctalan, s aki szívvel él,
és szeretni tud, az fiatal marad!
Forrás: Arcanum
Novemberestén, – párás, szürke légben
Végigsuhant fehéren, – hófehéren
Zsibongó utcán, téren.
Hol kába fényt szór minden kirakat,
A sivár, gőgös ívlámpák alatt
Sietve elhaladt.
Míg karcsú árnya a házak falán
Úgy fut utána – üldözi talán:
A gondűzött, a szomorú leány.
S egyszerre, – megáll a sarkon.
Ott benn, a kávéházi füstbe, fénybe,
A csúf, közömbös, hétköznapi létbe,
Ott, – valaki. Ez ő! Nem tévedett!
Egyhangú közöny az arcon.
Egy pillanat. Csak amíg átsuhan
Egy szíven a ború.
Míg széttekint – magába, társtalan
Egy lány ki szomorú.
Egy pillanat, míg az emlékezés
Zokogva tör elő.
Egy pillanat csak. És szemükben ég
Sóvár, tüzes, dacos gyönyörűség,
A mindent feledő.
Csak ennyi! És míg gyorsan összefogja
Remegő kézzel sötét köpenyét, –
Megcsukló vállal, – tétovázón, félve
Vagy visszahívó, édes szót remélve
Megindul, – a ködbe, – odébb.
1903
Forrás: Arcanum
Van egy leány, – csak a mesébe él, –
Mondják, – nem is különb a többinél.
Elszállt fölötte édes, röpke mult,
Siratni vágyott, – kacagni tanult…
Ám akik szánakozni jobb szeretnek,
Sehogysem tetszik a jó embereknek,
Fürkészik arcát reggel, – látni vágynak
Könnyek nyomát, virrasztott éjszakákat,
S a vigalomba ha elfárad estve,
Föléhajolnak az álmára lesve,
Összesúgnak a bölcs, jó nénikék:
“- Hajh, a régit, – most is szereti még!”
S van egy ember. Mesevilágba jár,
Nagy álmodó, de jobb százannyinál,
Szemébe néz csak, – aztán mitse kérdez,
Kézenfogja és nem nyul a szívéhez,
Elmúlt szerelmet sohsem emleget,
Kímélve, félve kerül egy nevet,
Forrás: Arcanum