https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Hajnal Anna: Sohse hagyj el…

    Itt hol a ködben, az időnek villanva suhogó szárnya megbénul,
    súlyos falak közt, én felébredt tavaszom csengettyű hangod megnémul,
    menjünk a régi rétekre megint,
    hol tavaszi árvízről a nap az égre s onnan nevetve magára tekint.

    Itt vagyunk, várj amíg feltűröm, bokáig leérő, hosszú ruhámat,
    indulj te előre, térdig sem ér a víz, könnyen lábalok utánad,
    ott túl a zsendülő bokrok alatt,
    félig a vízből kiállva a gólyahír sárga virága fakad.

    Hallod az erdőben szerelmes kakukok egymásra találva szólnak,
    menjünk és kérdezzük tőlük, hogy boldogok leszünk-e soká vagy holnap?
    fussunk az erdei puha mohon,
    nedvesen csillogó meztelen lábbal az úton játszó napfoltokon.

    Tavaszom, csengessed erdei csendbe most csengettyű hangod zenéjét,
    gyermekkor, hadd igyam csapongó gondtalan örömed mézét,
    vágyak és szerelem muljatok el!
    gyermekkor szép ege, ártatlan derüje, sohse hagyj el!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: ahogy a tenger ír a fövenyre

    ahogy a tenger ír a fövenyre:
    írja-törli
    írja-törli
    mindig ugyanazt
    -sosem ugyanúgy

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: Forrás mellett…

    Táncoló forrásvíz, ahogy most lüktetve csendülsz
    s kezemet hűsítve nevető ivekbe pendülsz,
    fáradt szivem
    zenéddel ringatod, lágyan pihen.

    Tenyerem emlékszik, szememben, fülemben ébred
    elfeledt emléke sok ilyen csendülő képnek,
    gyermekkorom,
    lendülő íveden visszaoson.

    Malomgát zúgása, lendülő kerékről omlik
    tündöklő vízsugár s száz fehér szirommá bomlik
    s lábamon át
    zöld-mohás mederben siet tovább.

    Felkelek partjáról, – hogy csillog minden a napban,
    pedig már alkonyul – távolabb lenn a patakban
    gyapjumosók
    éneke csattog mint távoli csók.

    Be gyorsan hajlik a nap ma, de már oda érek,
    a kanyaron túl, ott a fák közül száll fel az ének,

    • itt vannak már,
      parton a sok magas fűzfa kosár.

    Bíborszín gyapjút mos kilenc szép lány itt a vízben,
    szoknyájuk feltűrve, válluk megfeszül az ingben
    amott az öreg
    nézi a bíboros eget s vizet.

    Hűvös van, csend is tett, sötétlik künn a sikon,
    köveken át fut a víz, csörrenő fehér kavicson
    csillag ragyog,
    be jó hogy most hazaindulhatok –

    aludni – álmodni – mindig ha fáradt a lelkem,
    gyönyörű hajdani táj, felébredsz befogadsz engem
    s ki téged idéz
    áldott légy csendülő forrás te gyógyító kezembe símuló tündéri kéz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bertók László: Jóhiszemű vagy

    Jóhiszemű vagy,
    s lám, mint tökkelütöttet,
    megmosolyognak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Akkor…

    …amikor szívhez szól a dal,
    de nem érzem, és elmúlik hamar,
    hirtelen a szép pillanat;

    s mikor nappal száll az álom
    fejemre, és nézem – de nem látom –
    a múltat, a jövőt, magamat.

    …amikor keresel engem
    az üres szobában és a csendben,
    megbújok gyorsan két kezem mögött;

    s mikor lopva körbe nézel
    és meg-megsimítasz puha kézzel,
    akkor én lassan, mélán előjövök.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Észrevettem

    Eddig nem tettem mást, mint
    észrevettem,
    és nem is kell mást, mint
    észrevennem;
    észrevétlen észrevenni mindent,
    ott fönt és itt lent.

    Észrevenni az újat és a régit,
    barátot, ellenséget, ha feléd int,
    a völgyet a magas hegyek között,
    egy hatalmas kezet fejed fölött;
    a számtalan tágas mezőt
    és rajtuk a virágszőnyeget,
    azon egyetlen virágot,
    s szárán az összes levelet;
    s a virág szirmán gyönyörű lepkét
    és a lepkén a színes pöttyöket,
    azokon azt a vakító fényt,
    és a fényben hirtelen jöttödet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Az élet szép

    Nyílnak és elhervadnak a virágok,
    épülnek és összedőlnek az álmok,
    elnémul a hang, miután kiáltok;
    zöldellnek a fák és lehullanak a levelek,
    felkerül a vakolat és majd lassan lepereg,
    s a múlt csak a jövőben jelenik majd megint meg;

    De az élet szép,
    mert nyílik a virág
    és épülnek az álmok
    és hangosan kiáltok
    és zöldellnek a fák
    és áll a ház
    és van jelen

    És az élet szép,
    míg fent az ég (s míg fent marad)
    és lent a Föld (s míg lent marad),
    s a kettő között élhetünk,
    és egyszer le-, s majd felmegyünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Basho-hommage

    Virágom szirmán
    Vízcsepp: pillanat-gyémánt!
    Most gazdag vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Kimittud

    Van, ki gyorsan fut.
    Van, ki gyorsan olvas, ír.
    Én gyorsan érzek.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Fodor Ákos, emberi természet, önismeret, aforizma

  • Fodor Ákos: Kérelem

    rajtam úgy segíts:
    gondjaimból részt ne végy,
    csak tudd, hogy vannak

    Forrás: Lélektől lélekig