„Mit mondanál – szóltam magamhoz –
mit mondanál, boldogtalan,
ha jönne Ő s azt mondaná,
hogy minden épp forditva van:
hogy amit róla tanitottál,
hittél s akartál, tévedés,
s Ő, kit annyiszor vágyva hivtál,
most ime jön, mert kedvel, és
legbuzgóbb papjának, neked,
ez éjen megmutatkozik,
hogy ezután akarata
szerint végezd parancsait,
különben ép ugy vétkezel,
mint eddig, oltárainál:
ha Ő maga jelenne meg
s ezt mondaná, – mit mondanál?”
– Azt mondanám, hogy ő az ördög
és imádkoznék ellene;
azt mondanám, hogy hazudik,
s tünjék el gonosz szelleme.
„De ha látnád, hogy mégis: ő az,
kit kerestél, az Igazi?”
– Azt hinném, hogy próbára tesz.
Nem hagylak! mondanám neki.
„S ha látnád, hogy nem próba ez már,
s tévelygés voltál, bün s hiba,
s szavaiban feltündökölne
ellenfeleid igaza?”
– Nem igaz! mondanám. Igazság
nincs, s ha van, bennem több lakik:
az igazság kétes kisértő,
törvény s valóság csak a hit!
„S ha meggyőzne, hogy ő a törvény?”
– Akkor is birkóznék vele;
én jobban tudom, mondanám,
hogy milyen isten kell ide.
Ugy kellesz ide, mondanám,
ahogy megfaragott kezem;
az ideál nem ideál,
ha nem olyan, mint képzelem.
Ha valóság vagy: általam
lettél még tökéletesebb,
s ezt védem most, ha nem hagyom,
hogy meghamisitsd lényeged.
Ha meg lidérc: akkor agyam
szülötte vagy csak, birtokom;
rabszolga, menj! ábránd, ne lázadj!
eszme vagy, s én a hatalom!
„És ha mindez semmit sem érne
s Ő, az Igazság, csendesen
csak mosolyogna s mosolya
átsütne minden vérteden,
s végül, kétségbeesve, látnád,
hogy nincs ellene cáfolat?”
– Megölném Őt, s ha nem lehetne,
akkor megölném magamat.
Forrás: Lélektől lélekig
