Szerző: Mária Németh

  • Max Ehrmann: Desiderata

     Haladj nyugodtan a lárma és sietség közepette,
    és emlékezz arra a békére,
    ami létezhet, jó kapcsolatod legyen az emberekkel.
    Mondd ki finoman és világosan az igazságot;
    s hallgass meg másokat, még az egyszerű és tudatlan lelkeket is; nekik is megvan a saját történetük.

    Ne hasonlítsd magad senkihez;
    ezzel kockáztnád, hogy léhává és hivalkodóvá válsz.
    Mindig vannak Nálad nagyobbak is, kisebbek is.
    Örvendj a terveidnek, ugyanúgy, mint a teljesítményeidnek.
    Törődj a hivatásoddal, mégha mégoly szerény is;
    ez igazi érték az idők változó virágzásában.

    Légy óvatos a Veled történtekkel kapcsolatban,
    hiszen a világ tele van csalásokkal.
    De ne légy vak, ami a bátorságot és a lelkierőt illeti,
    mert ez létezik. Sok ember keresi a nagy ideálokat;
    és az életben mindenütt meg lehet látni a hősiességet.
    Légy önmagad. Különösen ne színleld a barátságot.
    Ezenfelül ne légy cinikus a szerelemben, mert az –
    minden esetleges terméketlenségével és kiábrándulásával együtt is – ugyanolyan örök, mint a fű.

    Fogadd szívesen az évek tanulságait, emelt fővel hagyva magad mögött/lemondva a fiatalságodról.
    Szilárdítsd meg a lélek azon képességét,
    hogy megvédhesd magad váratlan szerencsétlenségben.
    De ne bosszantsd magad agyrémekkel.
    Sok félelem születik fáradtság és magány miatt.
    Egy egészséges fegyelmen túl, légy jó magadhoz.
    Te a világmindenség gyermeke vagy, nem kevésbé,
    mint a fák és a csillagok; jogod van itt lenni.
    És függetlenül attól, hogy Számodra világos vagy nem,
    a világmindenség úgy halad a maga útján, ahogy kell.

    Találd meg a békét Istennel, bármi legyen az elképzelésed róla,
    és bármilyen munkáid vagy álmaid legyenek,
    őrizd meg az élet hangos zűrzavarában a békét a lelkedben.
    Minden álnokságával, unalmas gondjaival
    és összetört álmaival a világ mégis szép.

    Figyelj. Törekedj a boldogságra.

    Forrás: Lélektől lélekig… Gyakran „1692-ben Baltimore-ban talált ismeretlen írásként” terjed, de a szöveg szerzője Max Ehrmann (1872–1945), és a mű a 20. században született

  •  Babits Mihály: Délszaki emlék

    Olyan meztelen volt az ég
    fényes köldökével, a nappal;
    akár egy szemérmetlen őrült,
    ugy ünnepelte önmagát.

    A kába tó fehéren izzott
    s ugy hullt rá a fekete hegy
    bozontosan; kacagtak véres
    foggal a gránátalmafák.

    Guruló, tüskés gesztenyék
    csiklandozták a buja föld
    néger husát; a fény sötétkék
    nyelvei nyalták a tarajt,

    hol az erdőtüzek kiégett
    tarlói ujravörösödtek,
    mint napvaditó lobogók
    s most a nap egy végsőt rivalt

    s egyszerre meghalt; s akkor oly
    csönd lett egyszerre, s oly sötét és
    olyan hideg hogy vacogott a
    nőkön a bolyhos, puha sál,

    vacogtak a bolyhok és rojtok;
    ür hullt az ég és föld közé,
    magasba szökött föl az ég
    s a mélyben meglapult a táj,

    mint szükölő vadállat. Én is
    összehuztam galléromat
    s ugy néztem az idegen ürbe
    mint a bujdokló bujdosók,

    ha veszélyes tisztásra buknak…
    Kezem kezedben lüktetett.
    Remegtünk, mint két gyáva bajtárs
    egy part élén hol nincs bozót,

    nincs fedezék… Előbb-utóbb
    szembe kell nézni a halállal,
    dobolta egy bolond ütér,
    mig a társalgás elakadt.

    Ideges, ijedt és pici
    csillagok cincogtak az ürben
    s egy reflektor hideg tüze
    karmolta simán a tavat.

    Mint régi társak, kikre már
    a halál is duplán les, álltunk
    az éjben mely oly hüvösen
    tagadta forró nappalát,

    a messze, forgó ég alatt,
    melyre reggelig új lemezt
    csavart a nap, hogy tarka táncát
    folytassa a sodrott világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dóczi Lajos: A csók

    Nem értik meg, csak a suttogók,
    Hogy mi az édes, az igazi csók.
    Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,
    Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
    Szüli a perc váratlan, hirtelen,
    Midőn egy szikra gyújt két födelen.

    Édes a csók, ha alszik kedvesed
    S mit önként adna, lopva elveszed;
    Édesb a csók, ha durcás ajakat
    Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.
    Legédesb csók, ha minden szomjú fél
    a csókot adva, csókot lopni vél,
    Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
    Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád.

    Ám ilyen csókot is százat terem,
    Nem házasság, de édes szerelem;
    De ami ennek is még mézet ád:
    Ha a világ, az irigy, a mostoha,
    Mint őrszem leskelődik rá s reád,
    S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!

    S a karba kar és ajkra ajk repül,
    S minden erő és érzés az ajkba gyűl,
    Mindenik első, végső mindenik,
    Mindenik csókol és csókoltatik;
    A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
    Leszáll a pillanatnak fenekére –
    Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
    Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Anna Ahmatova: Hajnaltájban felriadni

    Hajnaltájban felriadni

    édes, fullasztó örömre
    és a kajüt ablakából
    elnézni zöld vizet,
    vagy fedélzeten, viharban,
    puha prémbe burkolódzva,
    motor dohogása mellett
    nem gondolni semmire.

    Mégis, találkozást sejtve
    azzal, ki csillagom lett,
    sós szelektől, gyöngyös víztől
    ifjulni szemlátomást.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: HAJNAL

    A szálló porban az úton
    még csak a hajnali szél kanyarog.
    Övig mezítlen férfiak
    állnak a fényben arany patakok
    partján s aranyban mosdanak.
    Csattan a víz, tele füttyel a táj
    s fenn a hegyen tüzeket rak a nap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A márványunk meséje

    Egy bősz villám-ököl lezúzta.
    Kövirózsás, szeles, derült
    magasságból patakmederbe,
    iszap-gödörbe úgy került.

    Kövirózsák közt ezer évig
    megváltó mesterkézre várt,
    hogy egy világnak megmutassa
    a benne alvó ideált.

    Iszapsírból durván kivette
    egyszer nehány paraszt-tenyér,
    s otromba épületkövekkel
    elvitte egy zörgő szekér.

    És lépcső-alja lett belőle
    a gazdasági udvaron,
    goromba lábbal megtapossa
    tudatlan ember és barom.

    Béres-bakancs döngő zajára
    remegve fölneszel, vigyáz,
    vörös fénye tompán kicsillan
    a napsugárban: “Pheidias?…”

    …Idő-ciklon száguld felettünk,
    rom lesz a lépcső, rom a ház.
    Romok között a holdsugárban
    hideg halálszél harsonáz.

    S a szél reáhord szemfedőül
    sötét földet, sötét mohát –
    s a szépség ismeretlen arca
    vég nélkül álmodik tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csanád Béla: Vers születésnapra

    Mert nem csak magadnak születtél
    Ünnep lett születésnapod
    Kerestelek, mint őszidőben
    didergő csillag a napot.

    Nem tudtam, te is arra vártál
    (állig begombolt egymagad),
    hogy felfedezd a sivatagban
    vándorló szomjas társakat.

    Nem mondtad, alig mosolyogtál,
    csak égig érő vágyaid
    csapkodtak hűvösen, kimérten
    őrizve szíved álmait.

    Valamit mégis megtanultam
    már akkor: születő világ
    jövőt ígérő zálogát: a
    féltő szeretet szigorát.

    S hogy tenni kell, nem csak beszélni,
    ha megtaláltad már a hit
    ösvényeit, keresd az Isten
    benned örvénylő fényeit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ábrányi Emil: Kit szeretek?

    A gyöngéd lelkű asszonyt,
    Csak azt tudom szeretni!

    A tiszta lelkű asszonyt,
    A hűségére büszkét,
    Akit pirúlni késztet
    A szép, nemes szemérem,
    Bár nem tapasztalatlan:
    Csak azt tudom szeretni!

    Csak azt tudom szeretni,
    Aki hibámat látja,
    És mégis megbocsátja,
    Szelíden megbocsátja.
    Csak azt tudom szeretni!

    A gyöngéd női lelket.
    Az irgalomra hajlót,
    A bájosan türelmest,
    A nyájasan mosolygót,
    A bajban is vidámat:
    Csak azt tudom szeretni!

    1897.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: MAGYARÁZÓ TÁBLÁCSKA A VIVÁRIUMBÓL

    Sürgeti, amit akadályoz.
    Topog. Vádol. Boldogtalan.
    Tesz-vesz, gyűjt-veszít lázasan.
    A Szörnyeteg sosincs helyén:
    időt képzel és abban él
    (ideje nincs, ideje van);
    tervet sző, emléket ajnároz,
    cigányutat sem lel a mához
    – ilyen a Szörnyeteg, szegény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: IRÁS KÖZBEN

    Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
    ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
    e forduló világ és az ordas emberek.
    Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek
    között neveltek engem gyilkosok s megszoktam
    rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.
    Igaz, jó szerteütni néha, de békében
    élni is szép lenne már s írni példaképen.
    Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
    mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
    Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel
    s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

    Forrás: Lélektől lélekig