Ki őrzi meg majd legtovább
gyermekkorából az eget
s hogy mindig mindig béke lett
Barangolva mezőkön át
bokrok nyújtottak kezet
ki-ki játékban megtalálta
a maga szelíd madarát
Ki őrzi meg majd legtovább
a füvek s a fák jelbeszédét
Ki lesz ki arcán muzsikát hordoz,
mint lombjuk közt a fák
Ki lesz akiben béke lesz
ha a lélek fényességét
roppant sötét öleli át
Forrás: Lélektől lélekig
Szívesen írnék két három
rád hasonlító mondatot
melyek olyanok mint te
legföljebb le tudnálak írni
farkas vagy
farkasbőrben
s bárány
báránybőrben
jól tudod ezt
a karikák a szemem alatt rád hasonlítanak
ha átugrod nevetnem kell
gyakran mondod hopplá
akkor is amikor nem mondod
jobban mondva: gondolod
még csak fél hét
de már teljesen sötét van
ilyen vagy te is
a szemed színes pamutgombolyag
Forrás: Lélektől lélekig
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.
Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.
Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!
Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:
ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.
Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.
Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.
Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.
Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.
Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Forrás: Lélektől lélekig
hogy jó egyáltalában nem vagyok,
csupán tehetségtelen-rossz, vagy gyáva-rossz,
vagy rest a rosszra, hitetlen a rosszban?
Végül is
lehet, hogy mindegy. Hogy csak ennyi számít:
a bárány meg a rossz farkas
közös mezőn időzget s nem történik gonosz tett.
Forrás: Lélektől lélekig
Kerestelek égen és földön – kerestelek magamban
S jönnek zuhogások esőlábon
Vihar játszik szél hegedűjén hattyúdalt
Lélek megfeszült húrjait pengeti hullámverés
Vándorolnak víz alatti kék világban
várakozás jéghegyei
Ringató figyelemmel nézi a tenger
a piciny vízcsepp csöppnyi kezét
Végigsimítja magányos remegését
Hiszi – van még holnap
Csak tévedés hangja dobott hurkot
elzuhanó szónak
S jönnek-jönnek – potyognak a cseppek
Menetelnek – mint Anyjához a gyermek
Már patakokká válnak – patakok csordogálnak
tenger végtelen keblére
Téged sírnak az egek
Téged sír ezer csepp kékje
Beléd vágynak olvadni
patakokban folyó tengerkönnyek
S nem találnak –
S nem talállak…
Nem találom a nyomaidat
a parti homokban többé
Pedig kőbe véstem minden mozdulatod
Megyek bele a végtelen kékbe
Megyek életed tengerébe
szeretni Téged…
Forrás: Lélektől lélekig
Dalolj rigó!
Ha úgy érzed, nehéz az életed,
mert senki nem hallgatja éneked,
meghalt a vágy, kihűlt a szerelem,
akkor gondolj rám és dalolj nekem!
Füledbe súgom halkan: élni jó…
Dalolj rigó… dalolj nekem rigó…!
Forrás: Lélektől lélekig
Ne szólj! Ne sírj!
Az álmok,
a gondolatok úgyis megmaradnak.
Nem tartozol senkinek… senkihez.
Adósa nem vagy másnak,
csak magadnak.
Forrás: Lélektől lélekig
Titok a rózsa.
Aki firtatja – talmi a tudása.
Ki csak csodálja: az a tudósa.
A rózsa: rózsa.
Forrás: Lélektől lélekig
