Mikor önmagamnak is nehéz
elviselnem magam, és
arra vágyom, hogy
valahol máshol legyek,
– csak én, egyedül,
csend vegyen körül,
és a tiszta,
szabad természet –
arra gondolok, hogy
egy dombon ülve,
lehunyt szemmel
tartom arcom
a lemenő Nap
melegébe, és ahogy
gyengül fénye,
úgy halványul testem,
míg végül eltűnök,
csak lelkem izzik
még egy röpke
pillanatig a levegőben.
Forrás: Lélektől lélekig
Légnek hulló harmata,
égnek földre fagyott
könnye mondja el
helyettem, mennyire fáj:
most,
így…
Forrás: Lélektől lélekig
Száz mese szárnya
repítse felém álmod:
szerelemcsókod.
Forrás: Lélektől lélekig
Én még sosem láttam a tengert.
Nem álltam partja homokjában,
hűs vize nem ölelt,
hulláma nem ringatott.
Nem láttam felette felkelni
vagy lenyugodni a napot,
víztükrében az éjszaka csillagait,
vagy az ég kékjét.
Nem csapta szélvihar arcomba
sós vízcseppjeit,
soha nem éreztem illatát
és nem láttam a háborgó vízbe
csapódó villámokat.
De néha elképzelem,
hogy ott vagyok és látom.
Úgy érzem, hazaértem,
megtaláltam otthonom.
Érzem érintését testemen,
ringat csillagfénytől ezüst
hullámain és úgy ölel,
olyan szerelmesen,
miként most csak
vágyaimban, kedvesem.
Forrás: Lélektől lélekig
Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;
Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!
Forrás: Lélektől lélekig
„Mások előtt mindenki igyekszik méltóságát megőrizni,
de lelke mélyén nagyon is jól tudja, mennyi bevallatlan dolog
játszódik le benne, amikor csak önmagával áll szemben!”
Forrás: Lélektől lélekig
„A kutya nagyon okos állat.
Nagyon sajnál, amiért olyan sok levelet kapok;
ezért próbálja mindig megharapni a postást.”
Forrás: Lélektől lélekig
A sárkányfejű szigonyos kályhát
befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
ez a bolond boszorkányfészek.
Szorosan összekötözök
két unatkozó bársonyszéket:
itt te fogsz ülni, itt meg én…
Rendezgetek. És fütyörészek…
Itt te fogsz ülni, itt meg én;
zimankós szívem összerázod,
bolond fejem öledbe hull,
s a könnyeidet magyarázod…
Zimankós szívem megpendül,
mint éle jó, hevert acélnak –
Sok ránc lesz majd a szőnyegen
s a bársonyszékek elalélnak…
És átkozol majd és gyűlölsz
s a csókjaidat megtetézed…
… A sárkányfejű szigonyos kályha
ropog. Várlak. És… és fütyörészek.
Forrás: Lélektől lélekig
A holdbéli csónakos:
Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig-láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.
Pávaszem:
Holdbéli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbéli csónakos, te légy a párom.
A holdbéli csónakos:
Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomba,
hajad az eget aranyba vonja,
a lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted.
Forrás: Lélektől lélekig
