Szerző: Mária Németh

  • Petőfi Sándor: A faluban utcahosszat…

    A faluban utcahosszat
    Muzsikáltatom magamat;
    Tele palack a kezembe’,
    Táncolok, mint veszett fene.

    Húzd rá, cigány, siralmasan,
    Hogy magamat kisírhassam,
    De majd ott az ablak alatt
    Húzzatok valami vígat.

    Ott lakik az én csillagom,
    Az én bujdosó csillagom,
    Aki tőlem elbujdosott,
    S világát mással éli most.

    Hej, cigányok, itt az ablak:
    Most a leges-legvígabbat!
    Ne lássa az a csalfa lyány,
    Hogy búsulok csalfaságán.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Babits Mihály: Nevessetek!

    Ti szép leányok, két leányok,
    kik úgy nevettetek velem,
    terhet hajómból mind kihányok:
    lám, könnyű lettem hirtelen,
    lám, gyermek lettem újra, lányok.

    Nevessetek, nevessetek,
    minden komoly képet lehányok,
    cigánykerekeket vetek.

    Ti szép leányok, két leányok,
    nevessetek.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Bajza József: Az útas

    Messze vándorútra
    Rég kiköltözém:
    Napjaim haladtak,
    Nem haladtam én.

    Szívem szép hazája
    Még közel virúl,
    Fellegek köszöntnek
    Láthatárirúl.

    Ah, ki honja földén
    Mindent elhagyott,
    Terhes annak útja,
    Nem lép az nagyot;

    Lassan megy, megállong,
    Vissza-visszanéz,
    Zeng-e még felé szó?
    Int-e búcsukéz?

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Juhász Gyula: Születésnapom

    Mint nyárfák hárfázása nyári éjen,
    Olyan magányos és olyan talányos
    Elzengő ifjúságom, vert reményem.

    Ma fájón int felém sok régi város
    És távol táj, hol fiatal fehéren
    Az élet kacagó volt és világos.

    S egy húr ezüstje sír, a fája ében,
    A hold ma sírokon jár s hervadásos
    Az éjszaka. Huszonhat éve éppen…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Tóth Árpád: Svedléri rímjátékok

    Beer Adélhoz

    Adél, Adél,
    Ha jön a dél,
    Mögötted fal,
    S a szájad fal.

    Omond

    Lemorha csengyi lébe gál
    Amonao ribe gége fáj
    Saberla csöndi méla hu,
    Eförtipépi szörde bu.

    Tát Orpód

    *

    A fentieknek nincs értelme,
    Mert ilyeneket nem ért elme.
    De ha Ibi száját nyalja,
    Annak van értelmi alapja,
    Mert, ha meg nem nyalja, hát az,
    Ami a száján nőtt, lesz száraz.

    1917

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét, emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.

    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.

    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten, álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?

    1903

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: Ceruza-sorok Petrarca könyvén

    Itt az írás: nem legényes sorok,
    Régi epedések, régi torok
    Búgása bőgött így ezelőtt,
    Így írtak a hajdani nem szeretettek,
    Így írtak a régi, bús szeretők.

    Nem azért írok, hogy fordítsd felém
    Fehér orcád. Óh, már beérem én,
    Ha torkomon buknak a szavak.
    S szám kérdeni, kérni se, mást sohse merne,
    Mint a sírást és sírni talán szabad.

    Boldog vagyok, mert nagyon szenvedek,
    Boldog vagyok: érted vagyok beteg.
    Halálra szánt, mint rég ezelőtt,
    Mint régen a hajdani nem szeretettek,
    Mint régen a régi, bús szeretők.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram

    Esmérek én egy vént. – Ki az? – Neve nincsen:
    Régen eladta már aztat is a kincsen;
    Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
    Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –

    Hol lakik? – Ott látszik, ama kapu megett,
    Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett.
    Van két palotája a Piac-utcába,
    De azt a rácoknak adta árendába;
    Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,
    S elméjébe mindég a drágaság forog.

    Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
    Tisztelvén a Mammont örök áldozattal.
    A bús gond béesett orcájában hever,
    Mérget kedveltető kincseiből kever.
    Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,
    Mint aranyára vert királyok képei:
    Mint a sírból feljött halott útálsága,
    Amelyről minden húst a párka lerága.

    Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,
    Mért nem adhatja az áert árendába.
    S öszvekalkulálván saját számadását,
    Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.

    Gyász idők! – így kiált, vádolván az eget, –
    Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget!
    Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,
    Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.

    Azonba mely szörnyű károm következe: –
    Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze –
    Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,
    Lantornás ablakom ketté szakasztotta! –

    Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,
    Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Madách Imre: Metamorfózis

    Midőn a lányka csak
    menyasszony,

    Még csupa menny az egész asszony,

    Későbben amint lesz menyecske,

    Fogyton fogy a menny s lesz mennyecske,

    Míg végkép el nem fogy a menny lassan

    S csak az asszony marad meg pusztán.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Fodor Ákos: Jelentés-vázlat a jelenidőről

    valahogy úgy, mint a csecsemők:
    iszom, iszom és szomjazom,
    megkívánok és elunok,
    fogok, megszorítok és elejtek,
    elsírom magam,
    unatkozom, félek.

    Mindentől függök, de alig függök ö s s z e.

    Nagyon megörülök egy érintésnek. Vissza-
    borzadok egy másiktól.

    Nevetnem kell, nevetnem bizonyos szavakat hallva, látva.

    Figyelmem lengőajtaja készségesen nyíldogál
    kifelé-befelé, vagy ácsorog középen: elbámészkodom
    egy színen, formán, hiányon; jót csodálkozom olyasmin,
    hogy hajlik az ujjam.

    Bízom. Ragaszkodom. Hamar
    felejtek. Valahogy így.

    Jöhet
    a jövő –
    úgyis jön
    – nem hívom.

    Forrás: Lélektől lélekig