“Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Blaise Pascal: Idézetek
“Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.”
Forrás: Lélektől lélekig
-
Gárdonyi Géza: EGYEZÉS
Minden keréknek más a fordulása
s minden embernek más a kereke.
Ma is zúg még a babiloni lárma:
bomlott óra a világ élete!De mink kettecskén ugye tulipánom:
nem disputálunk semmin a világon.
Amit te mondasz, szép lelked zenéje.
S az én lelkem, miként az erdő mélye
visszhangzik rá híven figyelmesen.
S amit én mondok, azt te kedvesem
mosolyogva, bólintva hallgatod,
Legfeljebb ha a szóban akadok,
szép selyemszálként fűzöd a beszédbe,
ami csak lánynak juthat az eszébe,
Mi néked kedves, kedves nékem is
mi néked ízlik, ízlik nékem is;
ha te nevetsz, én is vidám vagyok;
ha te bús vagy, én is csak búsulok;
s ha én susogva szíved kérdezem,
csókkal felelsz rá én szép kedvesem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád
ujjaim kibogoznád
ha eljuthatnék hozzád
és várnál kaviárral
suhogó zöld madárdal
lugasávalszínezüst halat adnál
ott állnék asztalodnál
napfény és hajad méze
hullna a terítékre
végreForrás: Lélektől lélekig
-
Fodor Ákos: Xéniák (31)
szinopszis
mi egy csattanós
ütközés a néma le-
hagyáshoz képest!Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Jönnek jobb napok
Jönnek majd jobb napok is
S egyszer
(Be jó lesz, ki megéri)
Torkig a förtelemmel
S emlékezve
Megállítjuk
A gonosz szédítőket,
A tegnapi időket.És csöndesen megkérdjük:
Milyen halált akartok,
Buta és elnyűtt
Régi, ostoba kardok?Egyszer,
Tele emlékezettel
Még kérdezni is merünk:
Jönnek még jobb napok is.Forrás: Lélektől lélekig
-
Jean de La Fontaine: A tücsök meg a hangya
A tücsök dalolt egyre, bár
Ízzott a nyár,
Úgyhogy mikor jött a komor
Tél, része gond volt és nyomor:
Még egy picinke kisdarab
Legye, vagy férge sem maradt.Hét ment is a hangyához át
Elpanaszolni nyomorát,
És kérte, adjon néki kölcsön
Zsákjába egy kis magot töltsön.
Új aratásig, legalább.“Majd megadom, lesz erre gondom,
Nyáron, tücsök-szavamra mondom
A tőkét meg a kamatát.”Bosszantja a tücsök kalandja,
Nem is adott magot a hangya. –
De ezt kérdezte végre tőle:
“Mit tettél a meleg időbe?”“Éjjel-nappal munkába voltam,
Fűnek-fának folyton daloltam.” –“Daloltál? rendbe van, komám,
Akkor ma táncolj, szaporán.” –(Kosztolányi Dezső fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály: A jövő irgalmáért
Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
s kiket a kétség megöl;
kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
aggódásotok felől.Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
gyűlölködve szeretők!
Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
üldözők!Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
ölitek.
Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
lelketek.Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
és istene;
ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
és a Lét ítélete.Szeretek köztetek élni, emberek! –
és azt hiszem,
nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében,
féltében
mint segít magán az ember, s hogy éli át
itt és ott és mindenütt
ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
e szörnyűt és e gyönyörűt.Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
tereli.
Én jövője irgalmába ajánlom, és forrón, szívből
megbocsátok már neki.Éljetek hát boldogan e világon:
– talán lehet.
Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
nincsen semmi nehezebb!Forrás: Lélektől lélekig
-
Tóth Árpád: Jól van ez így
Hogy miért vagyok többször szomorú,
mint víg, ó, kedves, kár úgy számba venni,
jól van ez így,
lásd, kell szomorú embernek is lenni.Kell lenni szívnek, amelyben kihajt
s dússá érik az élet szenvedése,
vak, ferde mag,
mely mégis, mégis istennek vetése.S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés
legsúlyosabb kalászát akkor kapja,
– furcsa titok –
ha jó időnek fénylőn süti napja.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kányádi Sándor: Metszet
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol csak keserű
lapi tenyészget sanyarú
sorsú emberek szomorú
szemében alig pislogó
mindegyre el-ellobbanó
fakó reménység révedez
hogy egyszer mégis vége lesz
fekete kendők kalapok
pergamen arcok alattuk
s mint a kezek a térdeken
ülnek maguk is félszegen
a velük rozzant egy-rokon
megszuvasodott padokon
ülnek akár egy metszeten
mexikóban vagy messzi fenn
vancouver jólápolt gyöpén
indiánokat láttam én
így ülni ilyen révedőn
reményt már alig rebbenőn
térdükre ejtett két kezük
az életünk az életük
azért mentem oly messzire
belémdöbbenjen mennyire
indiánosodik szemünk
tekintetük tekintetünk
akár egy temetés utánForrás: Lélektől lélekig
