Szerző: Mária Németh

  • Bajza József: Vándor alkonydala

    Csüggedezve inganak

    A kifáradt láb-inak;

    Esthomály borong utamra,

    Szállnak a fény bájai;

    Idvezllek, ti béke honja,

    Gyászfenyűk magányai!

    Puszta tér vadonjain

    Hagytak útitársaim;

    A korányi bíbor égben

    Fenn ragyogló istenek:

    Kény, dicsőség és szerencse

    Fellegekben tűntenek.

    S mint sötétes éjjelen

    Bolyg a sajka fénytelen,

    Úgy bolygék magamra hagyva

    Hozzád, csendes ősi hon!

    S boldog én már megpihenni

    Itt fogok nyugpartidon.

    Küzdjetek ti, küzdjetek,

    Szélvész-hányta tengerek

    Örvényin, villám s habokkal,

    Bájremények csolnakán:

    E sötét partnál kiköttök

    Majd a hosszas út után.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Tóth Árpád: Vergődni mindhalálig…

    Vergődni mindhalálig,

    Vágyódni mindhalálig,

    Violás pirkadattól

    Rozsdás alkonyodásig,

    Zsenge leánykaroktól

    Vén kéj fojtó karjáig,

    Be sokat fáj az ember,

    Amíg lassan elvásik.

    És mégse elég, mégse,

    Mindig egyre több kéne,

    Szomjas a keserű száj

    Valami csuda mézre,

    Karunk ölelő görcse

    Csak nem tud elzsibbadni,

    Új istennek, ördögnek

    Vágyunk parolát adni,

    S nagy boldogtalanságunk

    Csak nem tud lelohadni…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Radnóti Miklós: Írás közben

    Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,

    ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít

    e forduló világ és az ordas emberek.

    Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek

    között neveltek engem gyilkosok s megszoktam

    rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.

    Igaz, jó szerteütni néha, de békében

    élni is szép lenne már s írni példaképen.

    Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,

    mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.

    Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel

    s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Petőfi Sándor: Sors, nyiss nekem tért…

    Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

    Az emberiségért valamit!

    Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e

    Nemes láng, amely ugy hevit.

    Láng van szivemben, égbül-eredt láng,

    Fölforraló minden csepp vért;

    Minden sziv-ütésem egy imádság

    A világ boldogságaért.

    Oh vajha nemcsak üres beszéddel,

    De tettel mondhatnám el ezt!

    Legyen bár tettemért a díj egy

    Uj Golgotán egy új kereszt!

    Meghalni az emberiség javáért,

    Mily boldog, milyen szép halál!

    Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet

    Minden kéjmámorainál.

    Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,

    Ily szentül!… s én elkészitem

    Saját kezemmel azon keresztfát,

    Amelyre fölfeszíttetem.

    Pest, 1846. április 24–30.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Szabó Magda: Ma még enyém egészen

    Ma még enyém egészen,

    mint könny a pilla szélén,

    köd és álom takarja,

    s a titkokon lakat.

    Mint magzatot borítja

    az emlék gyönge burka,

    beszélni nem tanult még,

    gőgös és hallgatag.

    Ma még enyém, de holnap

    a rímek ráomolnak,

    a hangok szertehordják

    száz szomjas szájon át,

    csengős bokák kerengve

    megpörgetik ütemre,

    a fátyla földre zizzen,

    feltárja homlokát.

    Hogy titkolnám, ha hagyna,

    takarnám önmagamba,

    hogy ne tudjam én se, hogy van,

    ne tudja senki se;

    szemembe ül, kibámul,

    részt kíván a világból,

    ott villódzik szavamban

    játékos szelleme.

    A börtönét kitárja,

    megvillan gyenge szárnya,

    ma még enyém, de holnap

    elnyeli a világ,

    és ki magában óvja,

    én leszek árulója,

    dicsekvő balga szókkal,

    remegő rímen át.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Guillaume Apollinaire: Loreley

    Jean Sève-nek

    Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép boszorka
    A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba

    Pörbe idézteté s alighogy látta volt
    Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt

    A szemed csupa drágakő gyönyörű Loreley
    Miféle mágustól ered varázslatod felelj

    Az életet meguntam a szemem átkozott
    Püspök ki belenézett az mind elkárhozott

    A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel
    A lángra csak a lángra a férfibűvölővel

    A lángjaidban égek gyönyörű Loreley
    Megbűvöltél most téged már más ítéljen el

    Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a Szűznek
    Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek

    Kedvesem itthagyott már elment messzire
    A halált szeretem s nem vágyom semmire

    Szívem úgy fáj úgy fáj már meg kell halni nékem
    Magamra nézek és bele kell halnom érzem

    Szívem úgy fáj úgy fáj mióta nincs velem
    Elindult és szívem megfájdult hirtelen

    Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás vitézre
    Az őrült nőt e három a klastromig kísérje

    Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát
    Fekete és fehér lesz kolostori ruhád

    És úgy mentek tovább az úton mind a négyen
    Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény az égen

    A sziklafalra föl hadd másszak lovagok
    Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom ragyog

    A tükröm hadd legyen megint a folyam árja
    Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába

    A szélbe odafönt kibomló haja szállt
    Loreley Loreley három lovag kiált

    A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz
    Szeretőm benne ül meglátott hív magához

    Szívem megédesül lent szeretőm suhan
    Előrehajlik és a Rajnába zuhan

    Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain
    A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín

    Vas István fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nagy László: Tenger

    Violás égbolt borul a tájra,
    hullámok villognak alóla,
    hangot hoznak a végtelenségből,
    zúdulnak egymásba-karolva.

    Balcsiknál zordan mormol a tenger,
    szüntelen reszket a rózsafa.
    Szép ez a tenger, vad szeretettel
    mintha a lelkemhez szólana!

    Tenger, te lelkem habos testvére,
    két szemem ragyogva megcsodált,
    de én még ifjan szabad hajóval
    akarom járni az óceánt.

    Én még sokáig akarok élni,
    szállani előre sebesen.
    Zabolát vetni lehet a vízre,
    de énrám, de énrám sohasem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc: Életrajzi szilánkok

    (1900. március 31., Miskolc – 1957. október 3., Budapest)
    Foglalkozás: költő, műfordító

    Anyja: Nagy Erzsébet
    Múzsa: Korzáti Erzsébet

    Érzékeny, vívódó lélek, aki nem félt kimondani az emberi ellentmondásokat.
    Költészetében szerelem, hűség, bűntudat és önvizsgálat fonódik össze, mintha a józan és a szenvedélyes hang beszélgetne.
    A „Te meg a világ” az őszinte önboncolás egyik csúcsa a magyar lírában.

  • Guillaume Apollinaire: A cigánylány

    A cigánylány tudta előre
    Kettőnk életét elzárja az éj
    Búcsút mondtunk neki s e mély
    Kút lett a Remény éltetője

    Mint láncon medve táncba kap
    A szerelem két lábra állva
    Tollát veszté a kék madár s a
    Rongy koldusok Avé-jukat

    Tudjuk elkárhozunk de tán-tán
    A szerelemhez visz utunk
    S kéz-kézben arra gondolunk
    Amit megjósolt a cigánylány

    Vas István fordítása

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: A kék tenger partján

    Ahol mások élnek, szeretnek,
    Én eljöttem ide betegnek,
    Csókot temetni, álmot dobni,
    Nyugodt partokon nem nyugodni.

    Mindig a holnapra mosolygok,
    Elvágyom onnan, ahol bolygok,
    Úgy vágytam ide s most már szállnék.
    Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

    Forrás: Vers mindenkinek