Jaj, csak soha ne
hallanám, hogy mit mond Más
egy Harmadikról!
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Illyés Gyula: Sötét volt az utca
Sötét volt az utca, sötét a
szívem, reménytelen.
Dőltem egy külvárosi háznak,
lehunyva szemem.Pillám is alig bírta, oly nagy
volt a súly.
Poklomban álltam, mindörökre,
megválthatatlanul.Azt hittem, nem jössz, és kívántam,
ne is jöjj már soha.
Dühömben álltam, nincsen annál
sötétebb éjszaka.S egyszerre – kipp-kopp nesze – mégis! –
lépésed kopogott!
Léptél éjembe gyalogútnyi,
tejútnyi csillagot.És mire odaértél és át-
öleltél, századok,
évezredek teltek, s a földön
új boldog nép lakott.(2)
Sötét volt az utca, sötét a
szívem, reménytelen.
Kopott házfalnak dőlve álltam,
lehunyva a szemem.Egyszerre – kipp-kopp – ismerős zaj,
lépésed kopogott.
Léptél reménytelen egemre
megannyi csillagot.Mit tudsz magadról? Azt hiszed, hogy
az vagy csak, ami vagy?
Jöttél, és hoztad mennyemet
és angyalaimat.Forrás: Lélektől lélekig
-
Bertók László: Fölösleges
Az idő, ha siettetni szeretnéd,
lassabban múlik, a tér, ha nem tudod
eldönteni, hol állsz, kiterjed.
Ha valaki hajnali fél négykor
le-föl mászkál a házban, mintha
az éjszaka széteső darabjait
szedegetné össze számodra, akkor
fölösleges azon tűnődnöd, hogy a
következő lépése vajon akkorát
dobban-e, mint az eddigiek, s hogy az
összes lépése valamiképpen
benne lehet-e egyben-egyben,
vagy csak te érzed úgy, miközben a
következőre vársz. Ő bizonyára
elfoglalja magát a működéssel, hogy
belegyömöszölje, beletapossa a világot
a láthatatlan, de bizonyíthatóan
mindent elnyelő fekete lyukba,
amelybe te képtelen vagy visszaaludni,
s nagyon kell ügyelnie, nehogy
kimaradjon, kilógjon vagy elvesszen
valami, s dehogy gondol arra, hogy te
éppen róla gondolkozol, s a pokolba
kívánod, mi több, egyre inkább
rettegsz is tőle, mert bárhogy figyelsz,
lehetetlen pontosan behatárolni,
melyik lakásból, s hogy lakásból
hallod-e egyáltalán, vagy a
lépcsőházból, esetleg a folyosószerű
kapualjból, netán a koponyád sötét
boltozatáról a kopogást. Legjobb tehát,
ha fölkelsz, kezedbe fogod a
zseblámpát és a sarokba állított
furkósbotot, s végigjárod a lépcsőházat,
megnézed a kaput, belehallgatsz az
utcai neszekbe, a szemét dörzsölő hajnal
mocorgásába. Ha te is elfoglalod magadat
az érzékszerveiddel közösködő
közvetlen valósággal, amely, lám, megint
túltesz a fantázián. Nem érdekli az sem,
ha verekedned kell, s leütnek.Forrás: Lélektől lélekig
-
Gergely István: Viszockij
S mert nem lehetett élni, ahogy lehetett,
köpött egyet s gondolt egy nagyot:
„Ha lehetetlen élni, ahogy szeretek:
meghalok.” – s hát meghalt valahogy.Forrás: Lélektől lélekig
-
Vlagyimir Viszockij: Adjatok a kutyáknak húst
Adjatok a kutyáknak húst,
Na, aki kapja, marja!
A másnaposoknak kvászt!
Össze is kapnak rajta.Hogy ne hízzon a varjú,
Álljon több madárijesztő.
Békés, rejtett, zugokat
Kapjon a sok szerető.Lehet, hogy kicsíráznak,
Vessétek el a magot –
Jó, alázatos leszek –
Hát szabadságot adjatok!Pár csontot az ebeknek,
De ők nem verekednek,
Piásoknak adtak vodkát,
Ők visszautasították.Ijesztgetjük a varjakat,
Soha el nem szállnának,
A párokat meg összeadják,
De ők inkább elválnának.Megöntözték a földet,
Nincs kalász, mi a fene!
Tegnap szabadságot kaptam,
Mihez kezdek majd vele?Megöntözték a földet,
Nincs kalász, mi a fene!
Tegnap szabadságot kaptam,
Mihez kezdek ma vele?ford.: Földes László
-
Somlyó Zoltán: Megbeszélések az Istennel
I. [Hajnali imádság]
A szűk Könyök uccán hazamegyek,
most hajnali három óra.
Istenem, vezess a jóra!Békevirágok e szürke kövek
és béke e hajnali ég.
Istenem, szeretsz-e még?Züllenem, hullanom rendeltetett
és lehull, aki arravaló.
Légy velem, Mindenható!Hajnali percek szemeznek alá
s a harang a szívükbe sikolt.
Istenem, sok bánatom volt!Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
És a nők se szereztek nekem semmi jót.
Eldobtak, mint az odvas diót.Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
ma sápadt és zord halovány alakom:
istenem, a szívedbe lakom.Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
csak e hajnali ég, csak e kék…
Istenem, szeretsz-e,
istenem, vezetsz-e,
istenem, megversz-e még?Forrás: Szeretem a verseket
-
Wass Albert: Jó lenne így…
Bárkába szállni, nagyba, feketébe,
úgy evezni ki a messzeségbe.Sohanemlátott part felé sietve
kikötni egy névtelen szigetre.Lenni megbékélt önmagunknak árva,
nevétől fosztott Nemo-kapitánya.Hullám felett, sziklába vájni házat,
gyökereket enni és csigákat.Életet élni egymást nézve,
megcsöndesülve, megigézve.Hegyre futni, ha jönnek mások:
babonás régi látomások.Keresztet építeni, szörnyű-szépet,
homokba írni végtelen meséket.Ha messziről jött honvágyak gyötörnek:
múlását lesni csendnek és időnek.S amikor halkan közelít az óra,
befeküdni egy ringó koporsóba,zöld vizeken sötétkék égre nézve:
úgy suhanni ki a semmiségbe.Forrás: Szeretem a verseket
-
Reviczky Gyula: Egyedül
Magány! Magány, téged szeretlek!
De csönded mégis fáj nekem,
Ha úgy magamban elmerengek
S végig tekintek éltemen,
Egy szó, mint kő, szivemre nehezül:
Egyedül, egyedül!Azt hallom a zajos teremben:
Ezek közt senki sem szeret!
S hallom: nem ért itt senki engem!
Ha emberek közé megyek,
Szivem e hangtól sohse menekül:
Egyedül, egyedül!Ott fészkel állandón szivembe’
Rosz álmival a bús magány,
S ugy megpanaszlok éjjelente
S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
És könyre köny lassan szemembe gyül:
Egyedül! egyedül!Forrás: Lélektől lélekig
-
Csukás István: Várakozó
I
Hiányod moccanatlan ünnepe ez.
A nappal áttetszőn fölépül
az őszi omlás meredélyén,
átvilágít rajta a nyár,
átvilágít rajta a tél.Különben semmi újság.
Az üzletek kinyitottak,
a villamos zümmögve húz a hegynek,
a fák csontosodnak az utcán.Fekszem, fölkelek. Az ablakon
cigarettám piros csillaga ég.
A könyvek gerince, a bútorok
éle határolja magányomat.
Imbolygó sarki Nap, virraszt a szívem.II
Most elmondhatom, most itt az alkalom,
száraz torokkal, mint üres kút az üres vedret,
lököm magamból a szavakat s hallgatom:
most tudom csak, hogy mennyire szeretlek!Mit köréd képzelek buzgón, a világból,
hogy legyen levegőd, Napod, vized, ételed, –
a tizedmásodpercnyi évekből te hiányzol,
s mert hiányzol, félek s féltelek.Mert jó volna megállni áttetszőn, tündökölve,
a szerelem csillagán, az őszi omlás meredélyén,
nagycsontú szárnnyal megőrző égbe törve,
konokul az örök életet remélvén! –Szívem s az elmúlás közé szelíd ütemet
csúsztatott hiányod. Fekszem, fölkelek, az ablakon
kinézek, villamos zümmög el, üres lett
az utca, várlak. Négy fal közt, a földön lakom.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csukás István: Ennek a télnek sose lesz vége
Árva rigó süvít mélyrepülésben;
ennek a nagy télnek sose lesz vége!
Hányadik is? Már a negyvenötödik!
Ennyitől már minden ember megtörik.Mintha egy nagy hűtőszekrény ajtaját
nyitnák-csuknák: most nyár, most meg jégvilág.
Ki babrál a zárral, nagyon is gyanús,
miért lettünk mélyfagyasztott marhahús?Utcasarkokon fülelünk farkasszót,
elsuhanni látunk szánkós eszkimót,
az orr cseng, s a fül pendül, mint az üveg,
a fák mélán ránk ejtik hó-terhüket.Mit tehetnék, ha már így van, kibírom,
vacogok, mint a betűk e papíron,
s hiába hogy jellem vagyok, kiforrott,
gyerekként törülök csöppenő orrot!Forrás: Lélektől lélekig
