https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Pablo Neruda: Az én szívemnek…

    Az én szívemnek elég a te lelked,
    s neked az én szárnyam elég szabadság.
    Az én ajkamról lengve égre kelnek,
    mik benned az álmok álmát aludták.

    Tebenned él a mindennapos ábránd.
    Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
    Távolléted a láthatárt ledönti,
    te örök menekülő, mint a hullám.

    Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
    akár a déli fenyvek vagy az árboc.
    Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
    bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

    Úgy vársz rám, mint egy régi ösvény,
    melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
    S arra riadok, hogy rebbennek olykor
    a madarak, mik lelkedben aludtak.

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fésűs Éva: A lényeg

    A szépben az a legszebb,
    ami leírhatatlan,
    a vallomásban az,
    ami kimondhatatlan,
    csókban a búcsúzás
    vagy nyíló szerelem,
    egyetlen csillagban a végtelen.

    Levélhullásban erdők bánata,
    bújócskás völgy ölében a haza,
    vetésben remény, moccanás a magban,
    kottasorokban rabul ejtett dallam,
    két összekulcsolt kézben az ima,
    remekművekben a harmónia,
    részekben álma az egésznek,
    és mindenben a lényeg,
    a rejtőzködő, ami sosem látszik,
    de a lélekhez szelídült anyagban
    tündöklőn ott sugárzik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tamkó Sirató Károly: Evianne

    Betűkből építelek föl
    vonalakból
    színből
    izzó szavakból
    rebbenő könnyűségből
    áttetsző-meleg-lüktető
    világdarabnak
    szép reggelnek
    mosolyos délutánnak
    életem el nem szakadó részének.

    Fájdalmasan és izgatottan
    mint egy Rodin-szobor
    bomlasz ki a ködből
    egy világváros mélységeiből
    zilált véletleneken át.

    Az el nem szállt nyilak tömörségével zuhogok
    feléd.

    A boldogság fehér selyméből
    adhat-e rád köntöst
    karjaim feszülő íve.

    A hideg magány zuzmaráz
    és a sötétülő idő
    mint egy híg hüllő gázol át rajtam.

    Életünkből
    boltozhatunk-e palotát
    amelyben
    szűrt fényű szemeid gyönyörű csendje világít?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Gyakran eljön

    Éjjel meglátogatott.
    Azt mondta: szeret engem. Sok-sok nap óta
    figyel engem. Szeretne több nevetést látni az arcomon.

    Megsimogattam nagy hűvös haját:
    az szikrázott, mint karácsonykor a csillagszóró.

    Meg akartam csókolni.
    Huncutkásan megfenyegetett.

    Aztán megígérte, hogy gyakran eljön.
    Végtelenné tágult szobámon a puszták illata remegett át,
    s mi labdázni kezdtünk nagy, zöld csillagokkal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Köszönöm mégis…

    Köszönöm mégis, hogy láttam siroccót.
    A leszakadó hullám-emelet
    párkányának tört tajték-cirádái
    horzsolták lelkemet.

    Köszönöm mégis: éreztem a csend
    milyen lenne – ha lehetne enyém.
    Milyen lenne a szabad láthatár,
    a mély élet és a mély költemény.

    Köszönöm, tenger, mindazt, amit adtál.
    S ami belőle fájna, hát hadd fájjon.
    Megtanultam: soká bír fennmaradni
    a hajótörött is egy deszkaszálon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Egy szellő

    Egy szellő jött, nyugatra induló.
    Üzentem vele Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Olyant küldtem vele,
    mit nem bír el levél.
    Amit elejt a drót is,
    amire odaér,
    és semmi hullámhosszon
    nem lelni állomását:
    a szívem dobbanását!

    Egy szellővel
    ma este-tájt
    küldtem valamit Néked.
    Talán elér,
    talán átadja,
    talán megérted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Hozzád mindenkiért

    A bőröm vágyó kézhez érni,
    a számra szomjas szájhoz érni,
    a szómra szomjas fülbe szólni,
    a vágyam vágyó ölbe hullni – –

    Három milliárd idegent
    gondommá te varázsolsz.

    Ha veled a poklokra szállok,
    akkor tudom, mi másnak a pokol.
    Ha veled az egekbe szállok,
    akkor tudom, mi másnak az ég.

    A testeden szétránduló iszony,
    a testedben szétáradó öröm
    a katekizmusom.

    Tőled tudom:
    „Azért vagyunk e földön, hogy aki
    szintén e földön van, segítsük élni.”

    Lám, ha éjszakánkint
    álmod útvesztőiben
    el-nem-érhetőn bolyongsz,
    fázom, hiába rántom állig paplanom.

    Fényeim, árnyaim,
    tükrözd hűségesen,
    visszhangozd lényemet!
    Ne engedd soha a magányt szívemhez!
    A dögvészek dögvésze ő.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Visszanyert fény

    Járosi Andornénak

    Sötét a fenyves, sötét a világ.
    Előttem az út egyre feketébb.
    És mégis olyan biztosan megyek,
    Ó, kibeszélhetetlen békesség –
    Kezemben olyan békés fegyverek:
    Jobb kezemben szeges bot, egyszerű,
    Bal kezemben zseb-villanylámpa ég.
    Ha eloltom, sem félek semmitől,
    Véd az erdő és segít a sötét.
    Futtatom magam előtt fényemet –
    S fel a fákon, mint víg mókusokat:
    Táncoltatom a szelíd sugarat.

    Sötét a fenyves, sötét a világ.
    Mögöttem messze, milyen messze már
    Fülledt, gyötrelmes kórházi szobák –
    Végnélküli orvosi rendelők –
    Tátongnak, mint vak, süket folyosók.
    Ó – és itt – most – sziklák, fenyők, erők,
    Gyanta, tömjén, olajok, illatok
    És balzsamok.
    Nem is ezen a világon vagyok.

    Sötét a fenyves, sötét a világ.
    De fenn a fenyőn vidám mókus ül.
    Fény-mókus. Én futtattam fel a fára.
    Ül és fütyül a fekete világra.

    Sötét a fenyves, sötét a világ
    És háború van s ó, annyian félnek!
    Uram, bűnömül ne vedd – én nem félek.
    Bízom, hiszek, s fényem táncoltatom –

    Ó, visszanyert Fény – Ó, Lámpa – Ó, Lélek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lao-ce: Az út és az erény könyve (67. rész)

    Nagy az én utam, tudja egész világ,
    s nem apad soha:
    mert végtelen,
    azért nem apad soha.
    Hogyha fogyna,
    az időben már elfogyott volna.

    Három kincsemhez ragaszkodom:
    első a szeretet,
    második a mérték,
    harmadik a tartózkodás.

    Szeretek, ezért bátor vagyok,
    mérték által hatalmas vagyok,
    visszavonulok, hát vezető vagyok.

    Manapság
    szeretet nélkül merészkednek,
    mérték nélkül vezérkednek,
    tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
    ezért elpusztulnak.

    Aki tapintattal vezet hadat,
    győzelmet arat;
    a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
    A természet fegyverezi
    s a szeretet védelmezi.

    Fordította: Weöres Sándor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bródy János: A város fölött



    Nyár éjszakán felkapott a szél
    oly könnyű voltam, akár egy kis levél
    Magasra szálltam és átölelt az ég
    oly felhőtlen volt a kép

    Néztem a várost, békésen pihent
    felülről úgy tűnt, hogy zavartalan a rend
    Egy diszkóbárból dzsessz-rock-funky szólt
    és kacsintott rám a Hold

    Lebegtem az égen a belváros fölött
    alattam csillogott a felosztott Föld
    Távolban gyárak és halvány csillagok
    hallgattam a bölcs folyót

    Magamba szálltam, későre járt
    már látni véltem egy új kor hajnalát
    Mikor egy hang szólt az alsó rakpartról
    éreztem, hozzám is szól

    Van még, ki rosszkedvűen ébred
    van még, ki holtvágányon áll
    Van még, ki gátlásoktól szenved
    van még, ki megváltásra vár

    A földhözragadt ember dülöngélve járt
    a kereszteződésnél tétován megállt
    felnézett rám és bár nem láthatott
    a szívéből átkot szórt

    És hirtelen rám tört a félelem
    éreztem, nem tart fenn többé semmi sem
    Zuhanni kezdtem és az álom véget ért
    Oly távol van most az ég

    Van még, ki rosszkedvűen ébred
    van még, ki holtvágányon áll
    Van még, ki gátlásoktól szenved
    van még, ki megváltásra vár
    Van még, ki rosszkedvűen ébred…