„A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak,
sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.”
Forrás: Lélektől lélekig
„A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak,
sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.”
Forrás: Lélektől lélekig
Hogy mit kívánok neked a lét minden napjára?
Azt, hogy lássál,
Hogy a sötétben is lásd a fényt,
Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon a szívedben.
Hogy egyedül se legyél magányos,
Hogy tudjál örülni a vannak,
Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,
Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,
Hogy ne sírasd az időt,
Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,
Hogy a csendben,
a benned levő csendben
meghalljad a lelked szavát.
Bölcsességet kívánok,
sok-sok bölcsességet,
Hogy felismerd,
Hogyan helyes lépned,
Mit érdemes meglátnod,
Mit kell megtenned,
Mit kell szólnod,
Hova kell eljutnod.
Hogy soha semmit ne kelljen
megbánnod.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha majd fényt adni lesz újra lángom,
s tudok visszanézni megbocsájtón,
ha a fájdalom már csak emlék,
s leteszem múltunk minden terhét,
ha árulásod már fájni nem fog,
talán leszek derűs. Nem boldog,
de könnyeim mind elapadnak
s enyhet, vigaszt lelek magamnak.
Ha benned majd a múltat látom,
lehetsz egykor csupán barátom,
de könnyben, kínban gyötrődöm addig,
s lelkem sötét bánatba hanyatlik
magányba burkolózva, fájón,
fényre, melegre, reményre vágyón.
Forrás: Lélektől lélekig
Még szól a tücsök, de már nem soká,
Átadja csöndes birodalmát.
Oly nesztelenül tűnik el,
Mint szeptember s a hulló levelek.
A katonáit elbocsátja,
Szabadságolja tarka udvarát,
Haldokló nemzetének búcsút int.
Még szól a tücsök sárguló gyepen
És vérbehanyatlott bokrok tövén, –
Hallgatja minden fűszál, falevél:
Csendország bánatos polgárai.
Még szól a tücsök, de már nem soká.
Az éjek hűvösödnek,
Fénybogár se marad
Mindszentekre a temető füvében.
Az országból csupán a címer,
Csendország címere: a csillagok.
Isten veled, lantos-fejedelem!
Dalok királya, de már vége annak,
Elmúlott tőlem a királyság,
Ki tudja, hol lel a jövő tavasz?
Forrás: Lélektől lélekig
Fenn húnyik a csillag,
Fenn ébred a hajnal,
Tollászkodik sebten
Sokszáz pici angyal.
Omlása-bomlása
Rózsafellegeknek…
Rózsafellegekbül
Pihe-ágyat vetnek.
Bontják, teregetik
Széltibe, hosszába,
Itt is, ott is leszakadoz
Halovány foszlánya.
És hullong és szálldos
A hajnali légbe,
Úgy csapódik szép leányok
Álmodó szemébe.
És ihol, valahol
Egy virágos ablak
Orgonavirági
Összebólogatnak.
S egy súgja a másnak:
– Csak halkan, csak lágyan,
Fehér lányszobába
Fehérhabos ágyban
Pihegő leánynak.
Ma vagyon az első
Szép hajnali álma,
Igézetes, édes
Szerelemről való
Boldog álmodása.
Forrás: Lélektől lélekig
(Israel Efraim fordítása)
Tengerhomály, csillag madártalan egen
Nyugatra kel,
Míg te, ködbetűnt, messzi szerelem,
Emlékezel.
A lágy, nyílt szem, őszinte ifjúság,
Haj, mely üde,
Hull, hull, mint most a csöndön hullik át
A lég köde.
Hát mért a bú, a vágy ha földereng
S a lágy emlékezet:
Mit ő sóhajtott rád: a szerelem
Szép volt, csaknem tied?
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Bogarak szántják a sötétet
és csillagok az éjszakát.
Van időnk hosszan üldögélni
az asztalon pihenő lámpafényben.
Megadatott a kegyelem:
miközben minden áll és hallgat,
egyedül az öröklét működik.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Ne irigyelj púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
A lelkemen olyan nagy púp van,
Hogy majd bele szakadok.
Te nem látod, de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
Bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.
Te vak ember ne haragudj,
én se látok messzire,
Bukdácsolok, botorkálok,
s nem haladok semmire.
Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd el nekem,
Én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.
Szeressetek engem bénák,
nyomorultak szegények,
Ügye fogyott vagyok én is
összevissza beszélek.
Képzelődöm, álmodozom,
mint az őrült, s azt hiszem
üvegből van, s összetörik,
összetörik a szívem.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)