https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Harcos Katalin: Ma szóltál hozzám…

    Ma szóltál hozzám, s kisütött a Nap.
    Kupolát borított a kék ég fölém,
    s a kopár, jeges, téli fák alatt
    szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

    Már a múlté hosszú hallgatásod.
    Nem adsz teret lázas érzelemnek…
    de veled lennem akad újra száz ok,
    s célt adsz ismét sivár életemnek.

    Hiányzom hát? Vágyad megérintett.
    Benned mindig önmagam meglátom.
    Varázstükörként, lásd, kivetíted,
    s felém sugárzod saját világom.

    Egy pillanatra megállt az élet.
    Csak szívem dobbanása zakatolt,
    s az egész világ újra enyém lett,
    míg lelked lelkemhez közel hajolt.

    Ma szóltál hozzám, s a Nap kisütött.
    Tündöklő, kéklő ég borult fölém,
    s a sziporkázó hóbuckák között
    szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Nietzsche Naumburgban

    Egy árny kószál a parkban őszi estén,
    szánd meg s imádkozz érte, jó keresztény,
    az égbe tört és pórul járt szegény.

    Most vánszorog, jár körbe-körbe némán,
    nagy homlokán és kiégett szemén árny,
    nincs nála nyomorúbb e földtekén.

    Mégis, ti, kiknek a menny megígérve,
    ti jámborok, reám figyeljetek:
    hős és nemes e szánandó beteg!

    A gondolatcsaták közt folyt ki vére,
    s bár mennyetekre nem váltott jogot,
    e földre onnan egy kis fényt lopott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Az áloévirág

    A kert ölén sötétlik, mint a bánat
    az áloé, a száz évben nyitó.
    Rejtelmesen csobog a kerti tó,
    tükrén az első csillag fénye bágyad.

    Sötét, magas apáca árnya lebben,
    az angelusztól megcsendül a táj,
    a jázminoknak dús illata fáj,
    porladó álmok nyílnak ki a kertben.

    S a bús klarissza, ráboruló éjben
    elmélázgat az áloélevélen,
    melynek virágát látta még a gyermek.

    S mely egykor – ó, de néki soha, soha! –
    szirmát is bontja, illatát is ontja
    jövendő ifjúságnak, szerelemnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Kávéval és kacajjal jő a reggel

    Kávéval és kacajjal jő a reggel.
    Hancúrozzunk, fiam, a sok gyerekkel.
    Szájunkon ott az álom csókja még,
    de hívogat a hópehely, a jég,
    rohanni könyvvel, ungon-berken által,
    röpülni régi szárnyas korcsolyákkal,
    csiklandó mellel szívni föl a vad
    fagyot, tiporni az ifjú havat.

    Hahó, előre, föl a gyermek-égig,
    szállj énvelem.
    Új másikom, ki régit visszabűvölsz,
    kis reggelem.
    Jer, hadd köszönjem néked, hogy enyém még
    az élet,
    mert folytatódik és minden megújul
    tevéled.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Alvó szerelem bölcsője

    Nyírfa nem ringatja,
    nyárfa nem rengeti.
    Felhőkön alszik tán,
    s csillag melengeti?

    Éjszakon álmodik
    titokzatos ágyban:
    nagy havak párnáján,
    a hold hamujában.

    Az én halhatatlan
    szerelmem alszik úgy.
    Aludj, tündérálom,
    úgyis tél van. Aludj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Ág Boris

    Ág Boris, neked nagy szemed van,
    s mellé Isten is veled van.
    Lásd meg hát: az esti tájban
    úgy alszik minden rokonod,
    mint árvíz alatt a szem homok.
    …Hát nem mondom én… vagy én mondom…?
    Hogy a tájban itt magában
    ezer éve örök halál van…

    De te – miután élő ág vagy,
    s a halál előtt egy új határ vagy –
    állj elő… S az édes földön
    borral telnek így a korsók,
    s meghátrálnak a koporsók.
    Mert bizony az lesz, mi még soha:
    az, hogy e lázító borok
    cseppjétől minden rokonod

    fellázad a halál ellen
    – s a korsó ott lesz a te kezedben!
    Ott lesz a korsó… öntsd ki majd,
    hogy igyon a föld, a bokor is.
    De nagy kín van itt, te Ág Boris!
    Tudod te is, hogyne tudnád,
    hisz üzenem én, egyre mondom
    bután, fehéren s bolondon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Minden, ami van

    Minden, ami van, versre méltó
    és ami nincs, az is.
    Az esti szélben fodrozódó kék tó,
    a lányok ajka is,
    a köd, a kés, az alma is,
    a dombok halma is;
    s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
    mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
    ha belehalna is!

    A föld beszéde zúg az árban,
    ez szól a dalban is.
    Szívünk egy kis szívet visel magában,
    mely hű, ha ő hamis,
    vigyáz a fényre alva is,
    zenél hallgatva is,
    csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
    minden, ami van, fáj a szív szívének
    és ami nincs, az is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Tenger

    Egymás alatt s egymás felett
    s egymásba nyílva meztelen
    omlásban, mintha testtelen
    hangok érkeznek süppeteg,
    s oly földöntúli szerelem
    lelkével lüktetik tele
    a levegőt, hogy a zene
    megszületik a semmiben,

    egymás alatt s egymás felett
    s egymásba nyílva mindig új
    vágyban, mely lankadatlan borul
    új s új szomjakkal telített
    ölelkezéseikbe, hol
    ezer mozdulat egyesül
    s kielégíthetetlenül
    szétválik s újra egybefoly,

    egymás alatt s egymás felett
    nyitódva és csukódva szent
    törvény szerint, mert messze bent,
    bent is kitárják testüket,
    úgy ringva-úszva kívül és
    belül, hogy minden tétova
    mozdulatuk csók és csupa
    egymáson átbújt ölelés:

    hullám alatt s hullám felett
    örök-sóváron s meztelen
    hullámok úsznak, testtelen
    gondolatok, szerelmesek,
    forrón, buján, reménytelen,
    hullámok végtelen sora,
    boldog hullámok a
    szerelmes tengeren.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benedek Elek: Pincsi őnagysága

    Óh, a kedves Pincsi nagysága,
    De szépen fest a kalapja!
    Csupa gyönyör, csupa csuda,
    Nem látott ilyet Pest-Buda.

    No, nézzed, de kevély alatta!
    Ugyan bizony, honnan hozatta?
    Párizsból? Na lám, na lám,
    Hogy ezt mindjárt nem gondolám?

    S szabad tudnom, Pincsi nagysága,
    Ez a szép kalap, milyen drága?
    Szóval nem tudja mondani?
    A lábával számolja ki!

    Óh, a kedves Pincsi nagysága,
    A lábával, nézd, hogy kivágja!
    Két első lábat felemel,
    Pincsi nagysága így felel.

    Eszerint hát, Pincsi nagysága,
    Áll a kalap két koronába.
    Hej, áll az többe is, de hát
    Nem tud számolni kend tovább.

    Hallja maga, Pincsi nagysága,
    Csúnyán fest ám a kalapja.
    Hol üresség a fej alatt,
    Nem illik a tollas kalap.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szécsi Margit: Ahol a töltés tündököl

    Ahol a töltés tündököl kis, gyűrüs fehérkéivel,
    a nagy fényességben szemetvakító virágaival,
    kutyaszemű kamilláival ahol a töltés kanyarog,
    a hőségben fehérizzású köveivel, síneivel,
    ott kószáltam fiatalon, ledöntve a biciklimet.

    Bejártam birodalmamat, derékig az ezüst gazokban,
    zsályák lilultak, olajos talpfa alól kavicsot szedtem,
    zoknimra zöld bogáncs tapadt, sok kis gömbölyű tüskésdisznó,
    hajamba raktam, s elgondoltam, milyen eszkimó lehetek.

    Aztán rájöttem, hogy: vagyok, kezem-lábom döbbenve néztem,
    hogy mozdulnak ha akarom, s hogy ők egyedül az enyémek.
    Soká álltam a síneken, kőfehéren a boldogságtól,
    boldogan és közönyösen. S a világ elfogadott engem.

    Forrás: Lélektől lélekig