Szerző: Mária Németh

  • Gustave Thibon: Idézet

    „Nem az az igazi barát,
    aki szenvedéseink közepette
    szánalommal fordul felénk,
    hanem aki irigység nélkül tudja
    szemlélni boldogságunkat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Elfognám szél-szerelmedet

    Mióta biztosan tudod
    hogy létezésed éltet engem:
    képzelt fölény duruzsoló
    biztonságát se szítja bennem
    kétségeid sóhaj-szele –
    hamuvá lett lobogó gőgöm,
    elfognám szél-szerelmedet,
    hogy örökké nálam időzzön.

    Már gyermekláncfű-bolyhait
    lefújtad mind a kétkedésnek,
    a „szeret – nem szeret” pihék
    úgy fogytak el, ahogy remélted;
    szeret – vallott a sorsvirág
    s lehet: e vallomás a veszte…
    Talán szeretlek? – megszeretsz.
    Szeretlek! – s talán nem szeretsz te.

    Úgy vagyok, mint aki magát
    megadta épp a harcmezőkön,
    s várja, hogy ellensége most
    elfogja vagy szívébe lőjön,
    rejtélyességem fegyverét
    önként, feladva félredobtam,
    s hogy foglyul ejts – azt várom én
    végleges-kiszolgáltatottan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tass Árpád: Súgó szavaid

    Rojtos takaróm
    csillagai alá rejtelek,
    sátram az ég,
    súgó szavaid
    hallom még
    onnan, hol
    hegyek tartják
    az eget s oly
    kékes fehéren
    szállnak, ahogy
    suhan a bánat,
    nevetését hallom még
    a szokolyai lánynak
    Ezernyi levélről
    zúzmara könnyek
    halk szerenádja
    száll feléd
    /szava a Fának/
    Elkisér…
    Talán jön
    új tavasz,
    nem lehet
    mindig tél

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dr. Abszurd Hunor: Idézet

    „Az emberiség nem fejlődik,
    csak egyre ügyesebben magyarázza
    a saját hülyeségét.”

  • Lahútí: SZABADOK ÉS SZOLGÁK

    Mindenki halandónak született, de szolgának senki:
    más embert, annak kényére, nem szolgálhat senki.
    Cürhődni, vesződni – nem, nem erre szült a világ:
    el nem követett bűnökért ne fizessen holt árat senki!
    Öntsenek bár gyöngyöt eléd, vágd bátran szemükbe:
    kincsért áldozatot tőlem nem várhat senki!
    Ha lebuktál s ezt mondják: kérj a porban kegyelmet:
    válaszd a halált s veled szembe nem szállhat senki.
    Az ellenség pöffeszkedhet, a pöffeteg szétreped egyszer,
    a szemedbe nem köphet, bárhogy ágálhat, senki.
    Csak annak érdemes élni, másnak nem, aki szabad –
    aki szívben, lélekben szabad, annak nem árthat senki.

  • Kiss Judit Ágnes – Utóirat

    Mert nem azt sírom vissza, nem a végét,
    az elégedetlenség csöndjeit,
    ahogyan együtt bámuljuk a tévét,
    a kifogásokat: ne most, ne itt,
    a számítógépes játékkal töltött,
    ketten magányos esti hallgatást,
    a kapcsolatnak hívott szürke börtönt,
    ahol nem vagy, csupán egy zárkatárs –

    Az ösztönöket átíró bizalmat
    siratom, ahogy a ló engedi,
    hogy kézbe vedd a hátsó lábát, azt az
    önfeledtséget, ahogy felfedi
    védtelen hasát a macska előtted.
    A vad meglátott, nem futott el mégsem.
    Te visszanéztél rá, aztán lelőtted –
    a föld szép lassan szívja be a vérem.

    Noha ártatlanul, értetlenül,
    bosszúvágy nélkül pusztul el az állat,
    benned is tátong a lövésnyi űr,
    mert jól tudod, hogy erre nincs bocsánat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilas József Tamás – Nem érdekel

    Nem érdekel, hogy hány csepp a tenger,
    vagy hány bolygó a világegyetem,
    azt akarom tudni, mire gondolsz, mikor
    a fülembe súgod: szeretlek, kedvesem.
    És ha az alagút végén a fény a
    kivégzőosztag torkolattüze,
    vajon átölelsz-e?
    Forró csókkal suttogva, hogy
    több ez a másodperc velem,
    mint lenne tíz élet nélkülem…

    Nem érdekel, hogy kié voltál mielőtt szívedhez értem,
    azt akarom tudni, megállsz-e előttem,
    teljességeddel, hogy szerethesselek.
    És meleg télikabátként hagyod-e,
    hogy átöleljen a szerelmem.

    Nem érdekel, hogy hányszor estél el,
    azt akarom tudni, felállsz-e,
    hogy újra csókot lehelj fáradt lelkemre.
    Hogy álmos hajnalon a víz tükrébe belenézve
    valóban önmagad látod-e.

    Nem érdekel, hogy hány szívet törtél,
    vagy a tiéd hányszor tört össze.
    Azt akarom tudni, vajon
    karjaidban lejárt-e a törések ideje.

    Nem érdekel, hogy milyen sötét fellegek takarják
    el az eget, vagy a világ holnapra elsüllyed-e,
    azt akarom tudni, minden hátralévő percben,
    hogy milyen nektárt rejt még ajkad íze.

    Nem érdekel, hogy mi az, amit már megkaptál,
    azt akarom tudni, hogy még mire vágysz,
    és felismered-e, ha szembe jön veled a boldogság.

    Nem érdekel, hogy mi az, ami fájt,
    azt akarom tudni, fájna-e, ha nem az enyém volnál.
    Nem érdekel, hogy hol van az, ahol még nem voltál,
    azt akarom tudni, meddig jössz el velem,
    hogy megtaláljuk azt, amit egyedül nem találnánk.

    Hogy neked én, nekem te, kettőnknek egymás a világ,
    és az utolsó három szavad:
    „szükségem van rád!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő – Szabadság

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    szó nem butít, fény nem vakít,
    se rang, se kincs nem veszteget meg,
    az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    a látszatot lenézi, meg nem óvja,
    nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    aki üres jelszókat nem visít,
    nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
    s embernek nézi azt is, aki pőre.
    Tudd meg: szabad csak az, aki
    ha neve nincs is, mégis valaki,

    vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    van mindene, ha nincs is semmije,
    mert nem szorul rá soha senkire.
    Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
    mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

    vállalja azt, amit jó társa vállal,
    és győzi szívvel, győzi vállal.
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    többször cirógat, mint ahányszor üt,
    de megmutatja olykor, hogy van ökle…
    szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az,
    aki oly áhítattal mondja ki,
    mint Istenének szent nevét a jó pap.
    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

    Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
    és lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    az sose rab, ki lélekben szabad.
    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    hol áldozat nincs, nincs szabadság.
    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    meghalni tudnak, és élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    hogy azt csináld, amit akarsz,

    s mindazt, miért más robotolt,
    magad javára letarold,
    mert szabadabb akarsz lenni másnál.
    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    mint a reménység, napsugár, tavasz,

    mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    ráönti illatát a szomjazó világra,
    hogy abból jótestvéri jusson
    minden szegénynek ugyanannyi jusson.
    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    nincs még szabadság, éget még a seb.

    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    te sem vagy még szabad, te is csak…
    gyáva rab vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Virág Benedek – A kalitkába zárt madárról

    Szabad teremtmény, kis Madár!
    Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el!
    Tudom: sohajtasz sorsodon,
    S várod naponként a szerencsét;
    Még alszik a Hajnal, s te már
    Vered kalitkád szárnyaiddal.
    Oh mondd ki nékem, kis Madár!
    Örülsz-e vagy nem álmaidnak?

    Ha hallja gazdád éneked,
    Gondolja: hálálod kölessét.
    Nem vélem én azt, s nem hiszem;
    Te átkokat zenegsz fejére.
    Ha látja, hogy bé van fejed
    Szárnyadba dugva, s csendesen vagy:
    Azt mondja: már megfáradott
    S elnyúgodott az én Madárkám.

    Nem! Nem! Te bús óráidat
    Bánkodva számlálod magadban,
    S hogy jobb reményed nem lehet,
    Utálod a napnak világát.
    Ha vagy veréb hozzád röpül,
    S akar kicsípni étkeidből,
    S te addig állasz ellene,
    Míg messze tőled el nem űzted;

    A gazda rátok néz, nevet,
    S örül az ártatlan csatának;
    Nem tudja, hogy barátja vagy
    Annak, kit elversz a veszélytől.
    Ha csípkeded rostélyidat,
    Vagy ujjait tréfás uradnak;
    Azt véli, hogy játszol vele,
    S hogy elfelejtetted, mi voltál.

    Én azt hiszem, hogy mérgedet
    Szívére kívánod kiadni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Fehér éjszakák

    Ismered-e az álomtalan éjet,
    Mikor a szívünk még szűz és beteg,
    Mikor fehérek még a remények,
    Mikor bárányok még a fellegek?
    Ismered-e a könyvek közt virrasztást
    S a könnyek közt virrasztást ismered?
    Mikor a csönd elringat puha karján
    És várnak ránk nagy ismeretlenek?

    Az éj körülfoly, mint valami tenger,
    Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
    Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
    Ó távol partok, távol hegedűk!
    Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
    De még csalódni korán lesz, korán,
    Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
    Az a szőkés, vagy az a halovány?

    Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
    Engem ti nem ringattok már soha.
    És nem borít el a fehér remények
    S fehér virágok csöndes zápora.
    Szelíd igába nem fognak a könyvek
    S a könnyek áldását nem ismerem
    S nem nézem a rámragyogó jövőnek
    Kék csillagát a fehér éjeken…

    Forrás: Lélektől lélekig