A személyiség lényege a határtalanság; a csoporté a határoltság.
A szerelem lényege a határtalanság; a házasságé a határoltság.
A hit lényege a határtalanság; a vallásé a határoltság.
A lélek lényege a határtalanság; a testé a határoltság.
A létezés lényege a határtalanság; az életé a határoltság.
A határtalanság: erő. A határoltság: hatalom.
A hatalom kézzelfogható és mulandó;
az erő megfoghatatlan és örök.
Forrás: Lélektől lélekig
Szaladjunk hát a nagy posványon át,
Vannak lyányok és vannak még csodák.
Hiúk is vannak és vannak szegények
És vannak még túl-ifjasan legények.
Vagyunk még mindég dölyfös vénhedők,
Kik nem hajolnak az Idő előtt.
Kik hajlottan, posványon is úgy járunk:
Egy-egy leány a lépésünk, az álmunk.
Magyar honunkban sok-sok a csoda,
Életünk: fölfalt életek soka.
De világot okozunk a világnak:
S mégis hozzánk jönnek mind, akik látnak.
Forrás: Lélektől lélekig
Antal prédikálna,
Ha hallgatót találna;
Inkább szól halaknak,
mintsem a falaknak;
Lemegy hát a tóhoz,
És itt kezd a szóhoz.
Jönnek a nagy pontyok
s a kis halporontyok,
Mind-mind száját tátva
Figyel a barátra:
Tetszett a prédikálás,
Ponty-pereputty hálás.
Ragadozó csukák,
rabláshoz nem buták,
Úszva arra mentek
hallgatni a szentet:
Tetszett a prédikálás,
Csuka-csapat hálás.
És a falánk harcsák
Illendőnek tartják,
Hogy a beszéd végett
Hagyják az ebédet.
Tetszett a prédikálás,
Harcsa-horda hálás.
A csík és a viza,
Nemes halak biz’a,
Íme nem mulasztják
A szónoklat malasztját:
Tetszett a prédikálás,
A csík-csoport hálás.
Teknősbékát, rákot
Sietni ki látott?
S most versenyre kelnek
S Antalra figyelnek:
Tetszett a prédikálás
Rákok raja hálás.
Halak és halacskák,
Okosak és csacskák,
Emelik fejüket,
Egyikük sem süket:
Jóisten nevében
Csüngnek a beszéden.
Vége a beszédnek,
Halak hazatérnek;
Csuka ragadozik,
Bujálkodik a csík.
Csüngtek a beszéden,
S élnek úgy, mint régen.
Rák tovább is lassú,
Harcsa hájas hasú,
Zabál a ponty egyre
Szent szókat feledve.
Csüngtek a beszéden,
S élnek úgy, mint régen.
Fordította: Kunszery Gyula
Forrás: Lélektől lélekig
A szamár azt mondta a tigrisnek:
– A fű kék.
A tigris válaszolt:
– Nem, a fű zöld.
A vita elmérgesedett, és mindketten úgy döntöttek, hogy döntőbíróság elé viszik a dolgot, ezért az oroszlán, a dzsungel királya elé járultak.
A szamár már azelőtt kiabálni kezdett, hogy elérte volna az erdei tisztást, ahol az oroszlán ült a trónján:
– Őfelsége, igaz, hogy a fű kék?
Az oroszlán válaszolt:
– Igaz, a fű kék.
A szamár sietett és továbbment:
– A tigris nem ért egyet velem, ellentmond és bosszant, kérlek, büntesd meg.
A király ekkor kijelentette:
– A tigris 5 év hallgatással lesz büntetve.
A szamár vidáman ugrott, és elégedetten, ismételgetve folytatta útját:
– A fű kék…
A tigris elfogadta a büntetését, de előtte megkérdezte az oroszlánt:
– Felség, miért büntettél meg engem, elvégre a fű zöld.
Az oroszlán válaszolt:
– Valójában a fű zöld.
A tigris megkérdezte:
– Akkor miért büntetsz engem?
Az oroszlán válaszolt:
– Ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogy a fű kék vagy zöld. A büntetés azért van, mert egy ilyen bátor és intelligens teremtmény, mint te, nem vesztegetheti az idejét arra, hogy egy szamárral vitatkozzon, aki ráadásul még idejön és ezzel a kérdéssel engem zaklat.
A legrosszabb időpocsékolás a bolonddal és fanatikussal vitatkozni, akit nem érdekel az igazság vagy a valóság, csak a hite és az illúziói győzelme. Soha ne vesztegessük az időt olyan érvekre, amelyeknek nincs értelme. Vannak emberek, akiknek bármennyi bizonyítékot mutatunk is be, nem képesek megérteni, másokat pedig elvakít az ego, a gyűlölet és a harag, és csak azt akarják, hogy igazuk legyen, még akkor is, ha nincs igazuk.
„Amikor a tudatlanság ordít, az intelligencia hallgat. A te békéd és nyugalmad többet ér.”
Forrás: ismerős bejegyzése
Néha rajtakapom magamat, hogy
fukar s irigy vagyok, mint a vének,
dühödten tékozolva mutatok fityiszt
ilyenkor a vénség kísértetének.
S belegabalyodom e fura elszámolásba,
mintha tartoznék, s aki leszek, követelhetne!
Szinte látom leforrázva, hogy néz minket
a kölyök, aki voltam, gúnyosan nevetve.
Forrás: Lélektől lélekig
Köszönöm azt, Uram, hogy élek,
Köszönöm azt, hogy ép hitem,
S hogy e világban ím, a lélek
Gyönyörű házát építem
Köszönöm azt, hogy sok bajomban
a Te Igéd vigasztalás,
s hogy ahol ennyi fájdalom van,
Tovaröpít egy jó varázs.
Valami mindig talpra állít,
valaki mindig megsegít,
rövid utunk kálváriáit –
járva az átkok berkeit.
Köszönöm azt, hogy vársz a Mennyben,
s hívogató szód rám talál.
A sugaras, kék végtelenben
köszönöm azt, hogy nincs halál.
Forrás: Lélektől lélekig
Nézni a folyót, mely idő meg víz,
és tudni, hogy az idő is folyó,
s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,
s az arcok is elfutnak, mint a víz.
Az ébrenlétről tudni: másik álom,
mely csak álmodja álmát, s a halál,
melytől a test retteg, az a halál,
a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.
Napról, évről érezni, puszta jelkép,
jelképe csak a napnak és az évnek,
s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,
mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.
Halálban álmot látni, s ha az alkony
jő, benne bús aranyt, ez a költészet,
szegény és halhatatlan. A költészet,
mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.
Esténként néha felmerül egy arc,
ránkvillantja egy homályos tükör,
a művészet, akár ez a tükör,
s mit felvillant, a mi arcunk az arc.
Mondják, Ulysses, unva a csodákat,
sírt örömében, látva Ithakát,
a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát
idéz a művészet, nem a csodákat.
Olyan, akár a végtelen folyó,
mely megy s marad, s tükrében ugyanaz
a Hérakleitosz látszik, ugyanaz
s mindig más, mint a végtelen folyó.
Somlyó György fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Elveszett hangok ülnek itt
apró bokrokban, szárazon,
egy hangot adj, egy hangot adj,
szikkadtan is felfuttatom,
egy jerikói-rózsa-hang,
egy reszelős ördögszekér,
egy szürke, fekete, szürke, zörgő
szakadt gubanc-gyökér,
szakadtan is csak karikázzon,
szálljon, kerek tövis-köteg,
zizegje szét avar csomókkal
az elnémult természetet –
Forrás: Lélektől lélekig
Ó, csodálatos jégvirág,
táncolva megdermedt leány,
fátyolos, csipke-kombinés,
napvilágomnak ablakán.
Csillag-kripta a két szeme,
kialudtak a csillagok,
lángudvarukba éjjelre
meghíva nem ballaghatok.
Ó, csodálatos jégvirág,
mi lesz így velem s teveled?
Ha rádlehelek: tovatűnsz,
ha megbűvölsz: megdermedek.
Forrás: Lélektől lélekig
Ó, szent szűz, hófehérben! tárd az ég
Arany kapuját, és suhanj, suhanj;
Ébressz mennyei hajnalt, keltsd kelet
Kamráin a fényt, és hozd el a mézes
Harmatot, megcsillantva nappalunkat.
Sugárzó reggel, köszöntsd a napot,
E korán kelő vadászt, ó, jelenj meg
Koturnusodban dombhajlatainkon.
Tandori Dezső fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
