https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Somlyó Zoltán: SULAMIT

    A hold arcához hideg szél csapódik,
    a tiszta holdat paskolja, veri.
    Az arcát nézem: homloka redőzött,
    az ajka beteg mosollyal teli.
    Bús arcú férfi. Petyhüdt orrcimpája
    sok lázas percnek mutatója lett…
    Öreg hold, vén hold, úgy-e, beleuntál?
    Nézd, jő egy felleg. Csukd be a szemed.

    … Valami kósza, bús keleti lány ment
    tőlem nyugatra tegnap… Vagy egy éve…
    Hagyott rám lengő, gyászfátyolos alkonyt,
    mit pállott csapszék vonszol be az éjbe;
    hagyott rám ádáz, cudar szomjúságot,
    pedig, te vén hold, láttad azt az éjet,
    mikor az utca ránkhajolt alattad
    s Sulamit ajka a hajamba tévedt…

    Ma újra ittam. Sokat, vagy még többet,
    hisz hajlanak a szőlővenyigék!
    Az asztal táncol, tántorog a talpam…
    aki pogány, az csók helyett igyék!
    A hideg szél már nem veri a holdat,
    hogy lángol az a sok véres redő…
    A sápadtsága fojtogat, szorongat;
    tán arra gondol, hogy erre bolyonghat
    nyugat felé a kósza szerető?…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lator László: Emlékezz hát

    Ó, álmaimban aluvó!
    Szemed pillája rebben.
    Mint méz a sejtben, felragyogsz
    szétszórt emlékeimben.

    Emlékezz hát! A túlnehéz
    homályban hogy hajoltunk
    egymás felé, hogy készülődött
    változhatatlan sorsunk.

    Felém hanyatlott homlokod,
    s önnön szándékom ellen
    csókoltam idegen fejed
    fájdalmas szerelemmel.

    Mint kimerült menekülő,
    ha lélegzete fárad,
    úgy érzem, szinte fojtogat
    mellembe gyűlt hiányod.

    Mert minden tefeléd sodor,
    akármi lesz a vége.
    Nem védem már magam, s magad
    te is hiába véded.

    Emlékezz hát! A jeges éj
    üres örvénye érint.
    Fejünk felett a zord idő
    vad látomása érik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Axióma

    Szabadság az, ha
    megválaszthatom: kitől
    és mitől függjek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Annyiszor játszottam boldogot

    Annyiszor játszottam a boldogot,
    most végre boldog lehetnék –
    nyugtalanul figyelem magamat,
    vajon mi hiányzik még,

    mi hiányzik és honnan hiányzik,
    a világból-e vagy belőlem,
    hogy miért nem csurran a méz,
    fanyarul megért szőlőszem;

    vagy nincs is, csak a mesében,
    elkopott idegeket simogató
    szép hazugság, kábítószer,
    és mindegy, rossz voltam vagy jó,

    s a boldogot csak játszani lehet,
    és az élethez ennyi is elég,
    az üdvözült angyali boldogságot
    nem ismerik, csak a hülyék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: SZERETLEK – E

    Szeretlek-e? Mit kérdezed?
    Hisz lángoló érzésemet
    szememből is kinézheted.
    Képed szívemben ringatom,
    de üdvöm, édes angyalom,
    ki nem, ki nem dalolhatom.

    Ó, mert lezártad ajkamat,
    s dal rajta most csak egy fakad:
    csókot ha csókkal visszaad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: MÉLYÉLMÉNY

    olvasom, olvasom,
    újra, meg újra elolvasom
    arcodat, arcodat,
    arcaidat

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: A szőlőműves

    Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanítja.
    S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú.
    Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beborítja,
    Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
    Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt…

    S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repül
    És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél…
    …Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körül
    S aztán búcsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím’, hogy itt a tél,
    A szótlan szőlőműves is pihenni tér.

    Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed,
    Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza…
    S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed,
    Vidáman heverész és derűs kedvvel borocskáit issza
    S tiszta bölcsességnek örül, amíg kívül hull a hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Unalom

    Unottak, fakók a napok, akár az ég őszönte reggel,
    amikor folyton csak esik, hogy az ember nézni is restel.

    El tudom szépen mondani, hogy mit fogok csinálni holnap,
    s hogy mit eszek: a napjaim egyenruhában gyalogolnak.

    Olyanok, mint a katonák: egyenruhában gyalogolnak.
    – A szemem éle elkopik, figyelmem izma nyűtté sorvad.

    És szél se jár, hogy függönyét múltamnak kissé meglengetné;
    nincs két fél, amely összeáll, egész, amely szétválik ketté.

    Mint a búzát, a nagy Molnár fölöntött engem a garatra,
    és órák súrló hengere őrli lelkem lustán forogva.

    – Papíromon, most, hogy írok, megáll egy csöpp légy, s undorkodva
    feni kis első lábait, minthogyha velem csúfolkodna.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Hajnalban a naphoz

    Én most szeretlek, mikor még az éjjel
    Vert seregének árnya fut tova
    S csak a magányos és bús jegenyének
    Szűz homlokán ég fényed mosolya.

    Én most szeretlek, mikor szent keletnek
    Mély tengerén ring arcod, az örök
    És sugaraid álmodón remegnek
    A paloták és kalyibák fölött.

    Még vár a hajnal, de az éj halott már,
    Trillák csattognak, lombon, bokron át,
    Oly dús az ég keletre, mint az oltár,
    Mely várja a nagy, ősi áldozást.

    Majd jön a nappal, a vásár, a hajsza,
    Fölkél vackáról ember és barom.
    Én most szeretlek és neved e dalban
    Ezer madárral hadd magasztalom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vladimir Liszicin: Jósoljál szerelmet

    Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
    lángol a fa – izzon nekünk – hajnalig.
    Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
    ha harmada lesz való – még akkor is.

    Nem gyötör távoli utazások vágya,
    magányos vég és nyirkos börtön sem,
    és mindent, mi lesz, hisz úgyis mind véletlen,
    főleg szerelmet jósoljál nekem.

    Jósoljál hűséges szerelmet,
    mit (bár) kísér éden vagy pokol.
    Jósold meg az első szerelmet,
    az utolsó maradjon titok.

    Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
    csak a láng nyelve remeg tétován.
    Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
    mindent, cigánylány – ahogy látod – mondd…

    Jósoljál hűséges szerelmet
    a föld peremén, vagy túl azon,
    de ne jósolj első szerelmet,
    és ne titkold el – az utolsót.

    Mindent, ami volt, és mindent, ami lesz,
    én bölcsen, már rég, előre tudom…
    Jósold meg nekem: a gyarló szerelmet,
    hol találom, s majd törten hol hagyom.

    Jósoljál hűséges szerelmet,
    mit (bár) kísér éden vagy pokol.
    Jósold meg az első szerelmet,
    s feltétlen jósold – az utolsót.

    (Balogh Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig