https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük.

    A rút varangyot véresen megöltük.

    Ó iszonyú volt.
    Vad háború volt.
    A délután pokoli-sárga.
    Nyakig a vérbe és a sárba
    dolgoztunk, mint a hentesek,
    s a kövér béka elesett.
    Egész smaragd volt. Rubin a szeme,
    gyémántot izzadt, mérgekkel tele.
    A lába türkisz, a hasa zafír,
    a bőre selymek fonadéka,
    s regés kincsével elterült
    a gazdag, undok anya-béka.
    Botokkal nyomtuk le a földre,
    az egyik vágta, másik ölte,
    kivontuk a temető-partra,
    ezer porontya megsiratta,
    s az alkonyon, a pállott alkonyon
    véres szemével visszanézett.
    Kegyetlenül, meredten álltunk,
    akár a győztes hadvezérek.

    Most itt vagyunk. A tiszta kisszobában.
    Szép harc után. A szájunk mosolyog.
    Maró fogunk az undort elharapja,
    s gőggel emeljük a fejünk magasra,
    mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A komédiás dala

    Mulassatok, a hinta indul,
        nézzétek e színes pokolt.
    Keblem sajog a tompa kíntul,
        de jöjjetek, ajkam mosolyg.

    Ti vagytok az úr, én a szolga,
        bohócruhába öltözöm.
    S elfojtom értetek, dacolva,
        eget-kívánó ösztönöm.

    Fejemből a vér zúgva csordul,
        de rája süveget csapok,
    s nem érezem a tarka lomtul
        az égető, nagy bánatot.

    Előre hajtok, körbe-körbe,
        a falba vágom homlokom.
    Mindent teszek, holtig gyötörve:
        imádkozom, káromkodom.

    Pusztán csak a parancsra várok,
        ti vagytok, és – nem élek én.
    Fogjátok is át a világot,
        nekem nincs semmim e tekén!

    Engem ragad vadul zilálva
        a szédülő körforgatag,
    aranyszörnyek sötét hajába
        kapaszkodom meg bágyatag.

    S ekkor nem is tudom, hogy élek,
        csak törtetek némán elől,
    elszáll szememből minden élet,
        és célt nekem szótok jelöl.

    A vad röhejben elfelejtem,
        hogy e világon létezem,
    a durva ember-rengetegben
        nem nyúl díjért mohó kezem.

    De néha, hogy a lárma halkabb,
        megráz egy furcsa hangulat,
    mert látom, itten mind mulatnak,
        csak a komédiás nem mulat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A Hóseás átka

    „Adj valamit nékik, Uram, de mit kérjek, hogy
    adj? Adj gyermek-vesztő méhet nékik és téj nélkül
    való kebleket…”. „Annak okáért olyanná lésznek,
    mint a reggeli köd, mint a reggel fölkelő harmat,
    és mint a polyva, melyet a szél elhajt a szérüről
    és mint a füst, mely a kürtőről kimegyen és eloszol.”

    Hóseás könyve 9., 13.

    Zsivány-vérük utolsót lobban
    (Ezért olyan dühös vakok, rohanók).
    De megették rablott kenyerük javát
    Galád, bűnös, mult századokban
    S már tartanak hitvány, zsoldos sereget.

    Hóseás átka fogant rajtuk,
    Hős vezérük is veszendő, kerge kos,
    Vén ajtóiknál hiába állanak
    Cifra ruháju szolga-hajduk,
    Háló kamrájukba a Sors beoson.

    Nemzetségük dölyfös fejérül
    Már-már hull is az inogó korona,
    Olyanná lesznek, mint a reggeli köd,
    Magzatjaiknak sora gyérül
    S polyvásan könnyü, melyet elhajt a szél.

    S hiába jönnek vér-ebekkel:
    Gyáva a zsoldos s azé, ki fizeti,
    Veszett zsiványoknak éj a sátoruk,
    De tiszta bátraké a reggel,
    Az ész, a tűrés, a mag és a Jövő.

    Meddő méh, tej-nélküli keblek:
    Szik-sorsuk ez, hiába oly tombolók,
    Rejtett törvények kibontják titkukat,
    Miket érésig rejtegettek.
    Tombolj, zsivány-had, az átok fogott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Idézet

    „Az ember nem felejt.
    Csak megszokja, hogy a
    szíve egyik szobája zárva
    van. És néha benyit oda,
    és megnézi, hogy a
    fájdalom még
    mindig ott ül-e.
    Általában ott ül.
    Csak már
    nem kiabál.”

    Forrás: Wass Albert

  • Romhányi József: A kentaur dilemmája

    Elővette fiát Kentaurné asszony,
    itt az ideje már, hogy pályát válasszon.
    Szólt a kamasz hibrid:
    – Rég rágódom ezen.
    Ha kissé éhezem,
    nagy Kutató lennék, Jeles Ember, Észlény,
    ha jól bezabálok, akkor meg tenyészmén.

    Forrás: Romhányi József verse

  • Bella István: Dal

    Egyszer majd elmegyek hozzád
    megmelegítem az ágyad
    mellemmel búvok melledhez
    s nem jövök el soha többé

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Kezem a kezedben

    Hallod? Ez az a szél
    mely kitépi a fák gyökereit
    de ez a szél gyönge ahhoz
    hogy elszakítson bennünket egymástól.

    Te az én lefejthetetlen húsom vagy
    s az én vérem forr a te ereidben.
    Hiába jön felénk barát vagy ellenség
    nincs aki elrabolhatná a te ajkad
    az én ajkamtól
    nincs, aki kiáshatna engem
    a te nagyon mély szemeidből.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Szegények

    Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
    kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
    mert gazdag vagy s feledékeny.

    Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
    újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
    s robogsz tovább,
    köszönve ennek, mosolyogva emerre,
    igen szórakozottan.

    De a szegények még most is tudják,
    mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
    hogy végigmentél a budai utcán,
    s megsimogattad szőke kisfiuk fejét,
    ki azóta
    ott porlad a tabáni temetőben.

    Óvják ők azt, ami élet,
    félreteszik, amit csak megérintett,
    mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
    cigarettát tartottak valaha mások.
    A szegények virrasztanak,
    vigyáznak mindenre,
    élnek tehelyetted is,
    és nem felejtenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Levél

    Szárny nélkül is száll a szó,
    száj nélkül is szól a szív;
    szép zenéje altató:
    boldog álmodásra hív

    Drága, hozzád és feléd;
    fagy ha tép, ha csíp a dér,
    arcod édessége véd,
    nyári hőnél többet ér.

    Ó, napom, napon derülj,
    így éld életed,
    minden percnek úgy örülj,
    ahogy én neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Margaret Atwood: Mindenből csak egy van

    Nem egy fát: a fát
    láttuk, szélben kettényílt lombbal, meghajolva,
    amilyen sose lesz már. A földet

    átütő nyárcsinálók nem fűszálak,
    levelek lesznek ismét – új szavak
    kellenek majd. Becsukom

    a szemem, eltűnik a nyelv. Felemás,
    fekete-narancssárga arcú macska
    fészkel vedlő bundámban, teázom,

    tenyeremben meleg csésze, soha többé
    nem érzem ezt, így. Az asztal a szeszélyes
    tányérokkal tompán, hamvadva ragyog,

    kinézek rád: mint fák vagy mondatok,
    véletlenszerű vagy a téli konyhában,
    belém jutsz, kikopsz, idővel eltűnsz,

    de ahogy egy elnyűtt, gyászos, sekélyes
    dallamra táncolsz egymagadban
    a járólapokon, kezedben kanál, a hajad
    kukkra áll, gyönyörködöm meglepődött
    testedben. Akár ki is mondhatom,
    habár csak egyszer, habár a szó

    elszáll:
    akarom.
    Akarom.

    Forrás: Lélektől lélekig