Szerző: Mária Németh

  • Gyurkovics Tibor: Feleselő

    Tudod, hogy mi a szerelem?
    – Hogy vele igen – vele nem.

    Hogy mi a tűzbocsátkozás?
    – Csak ő legyen és senki más.

    Az utcán meg sem ismerem.
    – Még szemhéját is szeretem!

    Minden mozdulata hamis!
    Mosolya, csókja – akkor is!

    Torkomig ér gyűlöletem:
    senkivel se – vele igen!

    És kerülöm, és megvetem,
    és átkozom – és szeretem!

    Őrült vagyok és lángolok
    karjában – mint a csillagok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Idézet

    „…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.

    Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.”

    Antoine de Saint-Exupéry

    Forrás: Lélektől lélekig

    emberi kapcsolatok, magány, életérték

  • José Eusebio Caro: Veled

    A büszkeség elfáradt bennem,
    s nem érdekel az érvelés,
    hadd üljek le, és szóljak csendben,
    ahogy beszél a szívverés.

    Nagy szavak nem jönnek majd számra,
    csak nézni vágylak hallgatag,
    sok sebemet nem veszem számba,
    nevetek – hallom hangodat.

    Csak egyszer még, s úgy lássam lelked,
    ahogy az Úr megalkotott,
    s szóljak hozzád, mint elfelejtett
    jó baráthoz, ki rég halott.

    Feledni, mit azóta éltem,
    amit tudok, s mindent, mi ért,
    lelkesülni egy semmiségen,
    és sírni, nem tudom miért.

    Szeretni jött földre az ember,
    és ki ne adná boldogan
    pár ilyen megszerezhetetlen
    percért mindazt, mi hátra van,

    mikor minden keserűségre,
    minden kín, mit szerelme ád,
    lelkében tombol, tűzben égve,
    s egy nő lelkébe ömlik át?

    Ádám apánk! Nagyot hibázott
    benned Emberi Lényeged,
    mikor választott hiúságod
    tudást a boldogság helyett!

    Mert a boldogság mi más volna:
    nem tudni, mi a félelem,
    s élni, Évádat átkarolva,
    tudatlanul s szerelmesen.

    De hisz semmivel nincs ez másképp;
    minden elvész e földtekén:
    ifjúság, haza, honi tájék,
    ártatlanság és hű erény.

    Amíg miénk, nem tartjuk sokra,
    csak akkor ejtünk könnyeket,
    csak akkor siratjuk zokogva,
    ha mindörökre elveszett.

    Dobos Éva fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Emlékszel?

    – Emlékszel?
    Függönyök mögé zártuk a napot.
    Nem akartuk,
    bántott a fénye.
    Másnapos ingeink gyűrődéseit
    takartuk puha éjsötétbe.
    Gyufával gyújtottam holdvilágot,
    sápadtat, szelídet, álmodót.
    És bejött akkor a Göncöl-szekér
    a szobába, s én csak álltam ott
    mozdulatlan csodálattal.
    Mert tudtam, hogyha mozdulok,
    ha eloltom azt a cigarettát –
    kialszanak a csillagok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balogh József: Mit kívánok

    Kívánok én hitet, kedvet,
    szép szerelmet, hű türelmet,
    utakhoz fényt, csodát, álmot,
    békességes boldogságot,
    magyar szót és égre kéket,
    emberarcú emberséget,
    verseket, célt, igazságot,
    daltól derűs jobb világot,
    bokrok mellé társnak fákat,
    napfényt, amely el nem fárad,
    tekintetet szembe nézve,
    éjt meg nappalt soha félve,
    kézfogásos tiszta csöndet,
    és mosolyból minél többet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Kétféle idő

    Igaza van az időnek igaza van
    elfogadom eztán panasztalan:
    csontig maró szél hóviharral
    bőrt-égető forróság nyári nappal
    szélsőségek vagy átlagok
    mást nem kívánhatok

    De nem az az idő mely pusztít vagy simogat
    nem amely kívül kedvel vagy riogat
    a bőrt az arcot érintő
    a törvényt tisztelő idő
    mely házat építtet s nyújt még sereg-
    fajta védelmeket

    Nem ez az idő –
                       Csupán az számít ami benn
    csöndben munkál de szüntelen
    s csak metaforákban beszélek
    ha ilyenre-olyanra térek
    A Király-Idő mindenekfölött való
    még a királyokon túl is való

    Tudja meg aki hallja olcsó szavaimat
    értelmüket fölfognia bármint szabad
    Játszom én is komolytalan
    rakosgatom össze gondtalan
    de az idő az igazi rám se hederít
    görgeti némán görgeti kerekeit

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Elfogadni, elengedni…

    Mentünk, s te vittél kézen fogva engem.
    Lehunyt szemeim mögött a világ
    életre kelt, és újra része lettem,
    ahogy a kövek, ahogyan a fák.

    Jártunk a kidőlt pléhkrisztusok között,
    s a félhomályban sírt egy kisgyerek.
    Felemeltem, hogy magamhoz öleljem.
    – Ő rám nézett. És látod? – Már nevet!

    Nem tudtam volna nélküled megtenni,
    feküdtem volna romjaim alatt,
    a térdre esett sorompók tövében,
    ahová nem jön semmilyen vonat.

    S hogy elfogadni, s elengedni is kell,
    tőled tanultam, köszönöm Neked!
    Most hazaküldöm ólomkatonáim,
    a harcnak vége! Isten veletek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Kutya

    Körülhemperegted a fákat,
    leráztad irtózatod,
    szabad vagy – horpaszodban már csak
    a belek láncát lógatod.

    De – míg buzgalmad feledi
    az udvart, tornáctól az ólig –
    a vadvizekre emberi
    dühök homloka ráncolódik.

    A felhők közt bakancsszögek:
    rúgások csillagképei,
    lekushadsz, s rettegő szemed
    füvek pillája verdesi.

    S amint a holdon feltűnik
    eszelős, hű tekinteted,
    mint egy nagy gazda lábait,
    végigszagolod a fűzeket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Akkor is ott is

    A felhők szürke rabnőruhájában
    sápadtan és félénken lépegetsz
    a lágerudvar-réten át a fény
    szögesdrótjai közt kelettől nyugatig
    zápor-hajad leborotválták öled rózsaszín-lilás
    kikericsét meggyalázhatják bármikor
    éjjel a fennsík priccsén forgolódsz a hold
    reflektora végigpásztáz aludni nem hágy
    gondolsz-e rám ilyenkor aki egykoron
    villám-hajcsatjaid kiszedegetve földig omló
    sörényedben fürdettem arcomat
    gondolsz-e még vagy csak a holnapi
    holnaputáni robot jár eszedben amitől lecsupaszított
    erdőkké soványodsz míg el nem fogysz el nem hamvadsz egészen
    az alkonyatokban de én a ködök krematórium-
    füstjében is érezni fogom tested illatát
    s akkor is ott is a te nevedet mondogatom majd
    mikor egy tiszt unott kézmozdulattal
    eldönti merre vezet tovább az utam jobbra vagy balra

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Ballada

    Hold ezüst útja a tavon
    ne lépj rá szép leány

    Mennem kell ne tartsatok vissza
    mennem kell meg kell őt találnom
    ne zörögj mákgubó a szélben
    hívó hangját nem hallani
    ne bújjatok el margaréták
    ingének gyöngyházgombjai
    ne szaggassatok pipacsok irigy
    kurvák vörösre mázolt körmei
    mennem kell meg kell őt találnom
    mennem kell ne tartsatok vissza

    Hold tüllje lesz menyasszonyi
    fátyolod szép leány
    ruhádat kagylók karmai
    megtépik szép leány
    szűz öledet megökleli
    nádtorzsa szőrös buzogány
    nem kedvesed szemefehérje
    hal villog itt az éjszakában
    ne ereszkedj közénk a mélybe
    maradj a parton szép leány

    A sebtiben varrt éjszakából
    a csillagfény mint férc kilóg
    fölfejtem én varrok belőle
    ágyunkra súlyos takarót
    fölfejtem én varrok belőle
    fekete vőlegényruhát
    böködöm Sarkcsillaggal sodrok
    a holdfényből ezüstfonált
    mennem kell ne tartsatok vissza
    nem várhatok tovább

    Fölfejted szép leány belőle
    varrhatsz majd halotti lepelt
    a súlyos koporsófödélre
    csillaggal íratik neved
    ne lépj rá szép leány a tóra
    csalás a hold-ösvény csalás

    Mennem kell gyűrűm elveszett
    ha nem lelem felhúzza más
    fél pár cipőm is elmaradt
    oltár elébe hogy megyek
    fátylam is elring a tavon
    mit bánom én legyen csalás
    hold útján bár elsüllyedek
    mit bánom én ha látomás

    Gyűrűzik majd tested felett
    a víz fehér cipőd a hold
    felhők sarában elmaradt
    lábodra föl nem húzhatod
    ne lépj a tóra szép leány
    csalás a szerelem csalás

    Mennem kell meg kell őt találnom
    mennem kell ne tartsatok vissza
    ne szaggassatok pipacsok
    kurvák vérvörös körmei
    ne bújjatok el margaréták
    ingének gyöngyházgombjai
    ne zörögj mákgubó a szélben
    hívó hangját nem hallani
    határok fűrészfogain
    lépkedve is megtérek hozzá
    népeket földhöz szögező
    esőben visszatérek hozzá
    Charonnak szemem garasával
    fizetek és átkelek hozzá
    mennem kell úgyis megtalálom
    mennem kell nem tarthattok vissza

    Hold ezüst útja a tavon
    megnyílt alattad szép leány

    Ölelj ölelj tó-vőlegényem
    ne sirass engemet anyám

    Forrás: Lélektől lélekig