Tudod, hogy mi a szerelem?
– Hogy vele igen – vele nem.
Hogy mi a tűzbocsátkozás?
– Csak ő legyen és senki más.
Az utcán meg sem ismerem.
– Még szemhéját is szeretem!
Minden mozdulata hamis!
Mosolya, csókja – akkor is!
Torkomig ér gyűlöletem:
senkivel se – vele igen!
És kerülöm, és megvetem,
és átkozom – és szeretem!
Őrült vagyok és lángolok
karjában – mint a csillagok.
Forrás: Szeretem a verseket
„…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.
Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.”
Antoine de Saint-Exupéry
Forrás: Lélektől lélekig
emberi kapcsolatok, magány, életérték
A büszkeség elfáradt bennem,
s nem érdekel az érvelés,
hadd üljek le, és szóljak csendben,
ahogy beszél a szívverés.
Nagy szavak nem jönnek majd számra,
csak nézni vágylak hallgatag,
sok sebemet nem veszem számba,
nevetek – hallom hangodat.
Csak egyszer még, s úgy lássam lelked,
ahogy az Úr megalkotott,
s szóljak hozzád, mint elfelejtett
jó baráthoz, ki rég halott.
Feledni, mit azóta éltem,
amit tudok, s mindent, mi ért,
lelkesülni egy semmiségen,
és sírni, nem tudom miért.
Szeretni jött földre az ember,
és ki ne adná boldogan
pár ilyen megszerezhetetlen
percért mindazt, mi hátra van,
mikor minden keserűségre,
minden kín, mit szerelme ád,
lelkében tombol, tűzben égve,
s egy nő lelkébe ömlik át?
Ádám apánk! Nagyot hibázott
benned Emberi Lényeged,
mikor választott hiúságod
tudást a boldogság helyett!
Mert a boldogság mi más volna:
nem tudni, mi a félelem,
s élni, Évádat átkarolva,
tudatlanul s szerelmesen.
De hisz semmivel nincs ez másképp;
minden elvész e földtekén:
ifjúság, haza, honi tájék,
ártatlanság és hű erény.
Amíg miénk, nem tartjuk sokra,
csak akkor ejtünk könnyeket,
csak akkor siratjuk zokogva,
ha mindörökre elveszett.
Dobos Éva fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
– Emlékszel?
Függönyök mögé zártuk a napot.
Nem akartuk,
bántott a fénye.
Másnapos ingeink gyűrődéseit
takartuk puha éjsötétbe.
Gyufával gyújtottam holdvilágot,
sápadtat, szelídet, álmodót.
És bejött akkor a Göncöl-szekér
a szobába, s én csak álltam ott
mozdulatlan csodálattal.
Mert tudtam, hogyha mozdulok,
ha eloltom azt a cigarettát –
kialszanak a csillagok.
Forrás: Lélektől lélekig
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
Forrás: Lélektől lélekig
Igaza van az időnek igaza van
elfogadom eztán panasztalan:
csontig maró szél hóviharral
bőrt-égető forróság nyári nappal
szélsőségek vagy átlagok
mást nem kívánhatok
De nem az az idő mely pusztít vagy simogat
nem amely kívül kedvel vagy riogat
a bőrt az arcot érintő
a törvényt tisztelő idő
mely házat építtet s nyújt még sereg-
fajta védelmeket
Nem ez az idő –
Csupán az számít ami benn
csöndben munkál de szüntelen
s csak metaforákban beszélek
ha ilyenre-olyanra térek
A Király-Idő mindenekfölött való
még a királyokon túl is való
Tudja meg aki hallja olcsó szavaimat
értelmüket fölfognia bármint szabad
Játszom én is komolytalan
rakosgatom össze gondtalan
de az idő az igazi rám se hederít
görgeti némán görgeti kerekeit
Forrás: Lélektől lélekig
Mentünk, s te vittél kézen fogva engem.
Lehunyt szemeim mögött a világ
életre kelt, és újra része lettem,
ahogy a kövek, ahogyan a fák.
Jártunk a kidőlt pléhkrisztusok között,
s a félhomályban sírt egy kisgyerek.
Felemeltem, hogy magamhoz öleljem.
– Ő rám nézett. És látod? – Már nevet!
Nem tudtam volna nélküled megtenni,
feküdtem volna romjaim alatt,
a térdre esett sorompók tövében,
ahová nem jön semmilyen vonat.
S hogy elfogadni, s elengedni is kell,
tőled tanultam, köszönöm Neked!
Most hazaküldöm ólomkatonáim,
a harcnak vége! Isten veletek!
Forrás: Lélektől lélekig
Körülhemperegted a fákat,
leráztad irtózatod,
szabad vagy – horpaszodban már csak
a belek láncát lógatod.
De – míg buzgalmad feledi
az udvart, tornáctól az ólig –
a vadvizekre emberi
dühök homloka ráncolódik.
A felhők közt bakancsszögek:
rúgások csillagképei,
lekushadsz, s rettegő szemed
füvek pillája verdesi.
S amint a holdon feltűnik
eszelős, hű tekinteted,
mint egy nagy gazda lábait,
végigszagolod a fűzeket.
Forrás: Lélektől lélekig
A felhők szürke rabnőruhájában
sápadtan és félénken lépegetsz
a lágerudvar-réten át a fény
szögesdrótjai közt kelettől nyugatig
zápor-hajad leborotválták öled rózsaszín-lilás
kikericsét meggyalázhatják bármikor
éjjel a fennsík priccsén forgolódsz a hold
reflektora végigpásztáz aludni nem hágy
gondolsz-e rám ilyenkor aki egykoron
villám-hajcsatjaid kiszedegetve földig omló
sörényedben fürdettem arcomat
gondolsz-e még vagy csak a holnapi
holnaputáni robot jár eszedben amitől lecsupaszított
erdőkké soványodsz míg el nem fogysz el nem hamvadsz egészen
az alkonyatokban de én a ködök krematórium-
füstjében is érezni fogom tested illatát
s akkor is ott is a te nevedet mondogatom majd
mikor egy tiszt unott kézmozdulattal
eldönti merre vezet tovább az utam jobbra vagy balra
Forrás: Lélektől lélekig
Hold ezüst útja a tavon
ne lépj rá szép leány
Mennem kell ne tartsatok vissza
mennem kell meg kell őt találnom
ne zörögj mákgubó a szélben
hívó hangját nem hallani
ne bújjatok el margaréták
ingének gyöngyházgombjai
ne szaggassatok pipacsok irigy
kurvák vörösre mázolt körmei
mennem kell meg kell őt találnom
mennem kell ne tartsatok vissza
Hold tüllje lesz menyasszonyi
fátyolod szép leány
ruhádat kagylók karmai
megtépik szép leány
szűz öledet megökleli
nádtorzsa szőrös buzogány
nem kedvesed szemefehérje
hal villog itt az éjszakában
ne ereszkedj közénk a mélybe
maradj a parton szép leány
A sebtiben varrt éjszakából
a csillagfény mint férc kilóg
fölfejtem én varrok belőle
ágyunkra súlyos takarót
fölfejtem én varrok belőle
fekete vőlegényruhát
böködöm Sarkcsillaggal sodrok
a holdfényből ezüstfonált
mennem kell ne tartsatok vissza
nem várhatok tovább
Fölfejted szép leány belőle
varrhatsz majd halotti lepelt
a súlyos koporsófödélre
csillaggal íratik neved
ne lépj rá szép leány a tóra
csalás a hold-ösvény csalás
Mennem kell gyűrűm elveszett
ha nem lelem felhúzza más
fél pár cipőm is elmaradt
oltár elébe hogy megyek
fátylam is elring a tavon
mit bánom én legyen csalás
hold útján bár elsüllyedek
mit bánom én ha látomás
Gyűrűzik majd tested felett
a víz fehér cipőd a hold
felhők sarában elmaradt
lábodra föl nem húzhatod
ne lépj a tóra szép leány
csalás a szerelem csalás
Mennem kell meg kell őt találnom
mennem kell ne tartsatok vissza
ne szaggassatok pipacsok
kurvák vérvörös körmei
ne bújjatok el margaréták
ingének gyöngyházgombjai
ne zörögj mákgubó a szélben
hívó hangját nem hallani
határok fűrészfogain
lépkedve is megtérek hozzá
népeket földhöz szögező
esőben visszatérek hozzá
Charonnak szemem garasával
fizetek és átkelek hozzá
mennem kell úgyis megtalálom
mennem kell nem tarthattok vissza
Hold ezüst útja a tavon
megnyílt alattad szép leány
Ölelj ölelj tó-vőlegényem
ne sirass engemet anyám
Forrás: Lélektől lélekig
