https://verskucko.com

Kategória: Baranyi Ferenc

  • Baranyi Ferenc: ALTERNATÍVA

    Hogy zavartalanul ehess, ihass, ölelhess, alhass –
    eszedbe ne jusson
    magad a Mindenséggel mérni.

    Ne gondolj aszállyal, se faggyal:
    a Mindenséget mérd magaddal –
    jobb hosszan, mint örökké élni.

    Ám ha azért eszel,
    hogy fenntartsd magad a jóra,
    ha azért iszol,
    hogy poharad igaz ügyre ürítsed,
    ha azért ölelsz,
    hogy emberebbé szeresd a másikat,
    és ha azért alszol, hogy üveggolyóvá álmodd a távolságot –

    akkor mégis cselekedj J. A. (1905–1937)
    meghagyása szerint
    s mérd magad a Mindenséggel –
    volt már, ki így is győzte évvel.

    Talán te is lehetsz kivétel.


  • Baranyi Ferenc: EGY PERCCEL HAMARABB

    Sosem a búcsúlevelek,
    nem a szakítás, nem a könnyek
    jelentik azt, hogy elköszöntek
    örökre a szerelmesek,

    de a strandon a tétován
    más combra áttévedt tekintet,
    a türelmetlenül leintett
    hálálkodás a nász után,

    ha nincs folytatni gusztusod
    a kedvesed-harapta almát,
    vagy mikor gyönge diadalmát
    meghagyni színleg sem tudod,

    mikor először áll meg úgy
    pillantásod a kedves arcán,
    hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
    s nem leszel tőle szomorúbb,

    mikor szúrás nyomán a vér
    egy perccel hamarabb megalvad
    és mikor csók közben magad vagy –

    szerelmed véget akkor ér.


  • Baranyi Ferenc: RONDÓ II.

    Tudom, hogy elhagy egy napon,
    s attól fogva utána indít
    minden, mi ellök tőle mindig
    most még, mikor kezét fogom
    s úgy űzöm őt, hogy vonszolom.

    Tudom, hogy elhagy egy napon,
    s utána minden tévedését
    igazolom s ahogy ma mézét:
    holnap mérgét is szomjazom,
    mert azt is már méznek tudom.

    Tudom, hogy elhagy egy napon,
    s tudom, hogy hűlt helyén az emlék
    különb lesz nála s rabja lennék
    rögtön, mihelyt feloldozom,
    de emlékét is vállalom,

    hisz teljessége hiedelmét
    majd csak hiányától kapom.


  • Baranyi Ferenc: Csillagrománc

    Éjszaka a kedvesemmel
    szakajtóba gyűjtöttük a tófenékről
    a visszatükrözött csillagokat,
    s a teli szakajtót egy topolygallyra tettük.

    Amíg alatta csókolóztunk:
    vásott szellő kúszott fel sebesen a topolyafára,
    s a szakajtót kedvesemre borította.

    Ahogy ott állt a lány
    meztelenül és remekbeszabottan,
    a vállára, mellére záporozó csillagokkal:
    szürke kis verébnek tűnt föl mellette
    Évástól, Kleopátrástól, Loreleyestől és
    Lollobrigidástól
    a világ minden szépasszonya,
    aki csak volt, van és lészen eljövendő
    gyönyörűvé nehezíteni az életünket.

  • Baranyi Ferenc: Valami mindig közbejön

    Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
    sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
    futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
    futnál hozzája szüntelen, de
    valami mindig közbejön.

    Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre,
    s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
    a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn
    mosolyognál szíved szerint, de
    valami mindig közbejön.

    Valami mindig közbejön: lehetne felbújtó az álom,
    s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
    álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
    álmodhatnál, mert volna mit, de
    valami mindig közbejön.

    Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
    de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,
    hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,
    lehetnél hős, nem csak derék, de
    valami mindig közbejön.

    Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
    miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
    pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
    igen, adódna még idő, de
    valami mindig közbejön.

  • Baranyi Ferenc: Non-sens

    (Előled is hozzád)

    Szeretni foglak tegnapig.
    Jövőd múltamba érkezik,

    s múltadba érkezik jövőm.
    Csak tegnapig szeress, de hőn.

    Mielőtt megismertelek,
    már rég szakítottam veled.

    Nem is tudtad, hogy létezem,
    és rég szakítottál velem.

    Elváltunk végleg, mielőtt
    megjelentünk egymás előtt.

    Én jobbra el – te balra át.
    S most jobb a ballal egybevág.

    Kiadtad utamat s utad
    kiadtam én is. Menj. Maradj.

    Te érted ezt? A távozó
    nem el, de feltűnik. Hahó,

    hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
    Isten hozott! Isten veled!

    Isten veled! Isten hozott!
    Futok tőled s hozzád futok,
    s te tőlem énhozzám szaladsz,
    előlem is hozzám szaladsz –

    ki érti ezt? Ki érti azt?

    Megfoghatatlan. Képtelen.
    Szerelem ez?
    Alighanem.

  • Baranyi Ferenc: Szent Mihály útján

    Párizsban a Hortobágy poétája
    percig feledte a magyar ugart,
    (Szent Mihály útján korzózott a nyár és
    dalolt a Szajna-part),

    de otthonról az ősz, a gond utána
    szökött egy pillanatra nesztelen,
    s a költő őszi kedvvel ment tovább a
    Boulevard Saint Michelen.

    Szívében akkor íve tört a nyárnak:
    a Gare de l’Estre fázósan vonult,
    s – föl-földobott kő – ősz-kopár hazája
    földjére visszahullt.

    …

    Párizs nyarában könnyed volt a szívem
    akár a Szajna-parti énekek,
    nem jött az ősz, nem háborgatta semmi
    a faleveleket,

    csupán valami ősi nyugtalanság
    emléke borzolt lombok ágbogán,
    hogy még a legszebb nyárban se feledjem:
    merről üzent az ősz egy délután,

    hogy még a messzi nyárban se feledjem:
    hol a hazám.

  • Baranyi Ferenc: Staccato

    Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
    csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
    vezekelünk a rég megérdemelt nász
    visszaeső kis bűnözőiként,

    akié vagy, elvesz naponta tőlem,
    s ha néha visszakaplak egy napig:
    megint sután, csak félig-ismerősen
    puhatolom felejtett titkaid,

    heteken át, míg várom folytatását
    egy-két lopott órának, meglopok
    minden varázst, mit új találkozás ád,

    mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
    már messze vagy, mikor megérkezel.
    Karomba kaplak s mégsem érlek el.

  • Baranyi Ferenc: Megbocsátom

    Neked még azt is megbocsátom,
    hogy nincs mit megbocsátanom,
    kegyetlenül jó vagy te hozzám,
    a jóságod már fájdalom,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy vak gyanúsításaim
    miatt én bűnhődöm, felőröl
    a magam fabrikálta kín,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy szüntelen kedvembe jársz
    s már nem tudom, mi ejt karomba:
    odaadás vagy megadás,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy már e csöpp kétség miatt
    még selymes szóval simogatni
    rendelt sorom is vádirat,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy tiszta vagy, mint… Nem tudom.
    Csak azt tudom, hogy tisztaságod
    csak úgy hiszem, ha piszkolom,

    mert égi már e tisztaság, hogy
    földibb legyen – szennyezni kell.

    Neked még azt is megbocsátom,
    hogy megcsallak valakivel.

  • Baranyi Ferenc: Csöndtelenül

    A „törvénytelen” szeretők nem
    fordítják fény felé az arcuk,
    mosolyuk is árnyékba rejtett
    s kétszer sötétebb a haragjuk.

    Szeretni kölcsönágyra járnak
    diszkrét csörgésű kulcscsomóval,
    egymás mezítlen melegéhez
    szorongva érnek, mint a tolvaj.

    Nem ismerik a gondtalan nász
    fegyelmezetlen őrülését,
    neszekre függesztett figyelmük
    rándulni kész, akár a vészfék.

    Nem bújnak össze önfeledten,
    csak félve egymáshoz lapulnak,
    ernyedten is olyan feszültek,
    mint puska ravaszán az ujjak.

    Sivár magányuk sem magányos:
    presszókban ülnek félaléltan,
    egymás mellett egymásra várnak,
    kettesben is emberkaréjban.

    Nem ismerik a délutáni
    szelíd szieszták tiszta csöndjét,
    ezer felől figyelt magányuk
    sosem lesz páros egyedüllét,

    sorsuk zsibongó hontalanság,
    akár utcára kivetetté.

    A „törvénytelen” szeretőket
    a csönd hiánya űzi ketté.