Kategória: Baranyi Ferenc

  • Baranyi Ferenc: Hajsza

    Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy.
    Az esztelen futással az ember néha fölhagy
    s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még?
    Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébb
    meggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék,
    odavet egy megállást s elégülten tovább lép.

    Meddig bírod még? Meddig? Elég neked csak ennyi?
    Elég neked, hogy olykor megállok megpihenni?
    Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban,
    azért esek karodba, hogy magamat kifújjam
    s utána futni kezdjek más nők, más vágy nyomán,
    megújuló erővel, erőddel s – ostobán?

    Meddig bírod még? Meddig? Két éve, hogy követsz már,
    két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,
    mégis rohansz utánam. Rohansz, szíved dobog,
    mert jól tudod: időnkint úgyis megfordulok…

    Mi lenne, hogyha egyszer megállanál örökre?
    Mi lenne, ha mögöttem belevesznél a ködbe
    s nem érezném nyomomban holtbiztos követésed
    s eltűnnék, egymagamban, süllyesztőjén a térnek?

    Biztos vagyok felőled, amíg rohansz utánam,
    de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,
    akkor tudnám valóban: nélküled mitsem érek,
    ha végképp nem lehetne nyomomban tudni Téged…

    Futunk. Konok futással. Én előtted – Te hátul.
    Te kétségbeesetten – én esztelen, galádul.
    Sokan futnak előttem. Előtted én futok.
    Ó irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok.

  • Baranyi Ferenc: Mulasztás

    Nem csókoltalak szájon. Még át se fogtalak.
    Kezed se volt kezemben. S jártunk a fák alatt.
    Vártad, hogy én, a férfi, derékon kaplak és
    magad megadni késztet a férfiölelés.
    A támadásra vártál, hogy megadhasd magad.
    De mindhiába vártál. Meg nem támadtalak.

    Én nem tudom, de nékem oly szép az út a csókig!
    Mikor csípődre még csak a képzelet fonódik,
    mikor számban csupán még jövendő íz zamatja
    édesíti a nyálat, indít meleg szavakra!…
    Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.
    Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!

    Aztán nem láttalak. Nem jöttek csókos esték.
    Téged az ágyba döntött a szigorú betegség,
    keményen ágyba döntött, aztán a sírba vitt,
    s elvitte veled együtt testednek titkait.
    És vége, vége, vége… Elmentél csókolatlan.
    A csók örök adósság. Míg adhattam – nem adtam.

    Ó elszalasztott éjjel, ó bölcsnek hitt lemondás!
    Hol már a szád, a melled? A tested puszta csontváz,
    tested, mit érintetlen átadtam a talajnak,
    a föld ölelt először, rög csókolta az ajkad,
    elhódított a vén föld és én azóta folyvást
    siratom kora véged s a csóktalan bolyongást.

  • Baranyi Ferenc: Egy parcel hamarabb

    sosem a búcsúlevelek,
    nem a szakítás, nem a könnyek
    jelentik azt, hogy elköszöntek
    örökre a szerelmesek,

    de a strandon a tétován
    más combra áttévedt tekintet,
    a türelmetlenül leintett
    hálálkodás a nász után,

    ha nincs folytatni gusztusod
    a kedvesed-harapta almát
    vagy mikor gyönge diadalmát
    meghagyni színleg sem tudod,

    mikor először áll meg úgy
    pillantásod a kedves arcán,
    hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
    s nem leszel tőle szomorúbb,

    mikor szúrás nyomán a vér
    egy perccel hamarabb megalvad
    és mikor csók közben magad vagy –

    szerelmed véget akkor ér.

  • Baranyi Ferenc: Panta rhei

    avagy az elmúlt harminc év irodalomtörténete

    előbb jöttek az okosok
    aztán jöttek a szépek

    ittmaradtak az okosok
    elmaradtak a szépek

    elmaradtak az okosok
    visszajöttek a szépek

    visszajöttek az okosok
    ittmaradtak a szépek

    okoskodnak az okosok
    szépelegnek a szépek

    igazodnak az igazak
    és bocsánatot kérnek

  • Baranyi Ferenc: A szemekből a messzeség kilátszik

    minden hazudhat öleléskor.
    a heves mozdulatok szemérmetlen mohósága éppúgy,
    mint a félszeg mozdulatok megindító esetlensége,
    mert lehet, hogy a félszeg mozdulatok mohósága
    volna igazabb
    és a heves mozdulatok esetlensége;

    minden hazudhat öleléskor.
    az egyenletes gyorsulás szaporodó lélegzete éppúgy,
    mint az egyenetlen kivárás hirtelen sikolya,
    hisz talán az egyenetlen kivárás szaporodó lélegzete
    volna igazabb
    és az egyenletes gyorsulás hirtelen sikolya;

    minden hazudhat öleléskor:
    az ösztönök-ösztönözte szellem együgyű
    bőbeszédűsége éppúgy,
    mint a szellem-csitította ösztön meghatott hallgatása,
    pedig hát a szellem-csitította ösztön együgyű
    bőbeszédűsége volna igazabb
    és az ösztönök-ösztönözte szellem meghatott
    hallgatása;

    minden hazudhat öleléskor,
    csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
    a szemekből a messzeség kilátszik:
    az istenítően elkerekülőkből éppúgy,
    mint a megadással lecsukódókból.
    (és az ellentétek játéka se segít,
    mert a megadással elkerekülő szemekből is éppúgy
    kilátszik a messzeség,
    mint az istenítően lecsukódókból.)

    a szemek elemi őszintesége
    megkérdőjelezi a költészetté nemesedett legendákat
    a kedves közellétéről.

    a szemekből a messzeség
    – a halhatatlan ellenvetések ellenére is –
    könyörtelenül kilátszik.

    (amíg csak védtelenségünk határvonalainak
    gyanakvás-aknazárait is
    fel nem szedik egyszer az egyetemes emberi bizalom
    biztoskezű tűzszerészei.)

  • Baranyi Ferenc: Holtpont

    mind gyűlölöm, aki előttem ismert,
    mind gyűlölöm, ki nálad megelőzött.

    míg sosem látott kertekben virultál:
    nem lehettem se tolvajod, se csőszöd.

    pünkösd rózsa, kihajtottál az útra –
    így lettem tolvajod, aztán csőszöd.

    s mind gyűlölöd, aki nekem virult rég,
    aki a gomblyukamban megelőzött.

    én gyűlölöm, akiket te szerettél,
    te gyűlölöd, akiket én szerettem.

    nem tudjuk egymás múltját elviselni.
    így
    jelenünk is elviselhetetlen.

  • Baranyi Ferenc: Betyárbecsület

    Az enyim, a tied. mennyi
    lármát szüle, miolta
    a mienk nevezet elűle – írta Vitéz,
    mert még csak nem is sejthette,
    hogy a folyamat visszája
    még lármásabb viszályt szül majd.

    Sándor pirosló arcokról és
    piros zászlókról papolt lelkesen –
    ezért aztán Szibériába száműzte őt
    a hálás utókor.

    Sohse hull le a vörös csillag – fújta
    a Szilágyságból szalajtott hírlapíró,
    nyilvánvaló, hogy vörösboros káprázatában.

    Attila olyasmit dünnyögött, hogy
    a költőnek, ha van élte még egy,
    az mindenképpen a proletár utókoré.
    Meg is lakól érte: még a nevét viselő
    utcatáblát is veszély fenyegeti.

    A Nagy Elődök tehát
    csacskaságokat locsogtak összevissza.

    Miért van mégis,
    hogy én még mindig
    az ő csacskaságaikat rebegem fohászként?

    Nyilván rosszul felfogott
    kollegialitásról van szó.
    Mondhatni a mundér becsületét
    védem.

    Ám a semminél
    még a betyárbecsület is több
    ebben a becsületprédáló ínségben.

  • Baranyi Ferenc: Kék madár – zöld fák

    Kassai Franciskának

    A mesebeli madarat
    elfogjuk olykor, hogy utána
    úgy dönthessünk: legyen szabad.
    S szorosan az ablakhoz állva
    eresztjük el a messzi ég
    felé, mely húzza ismerősen –
    s akkor a madár színe kék.
    Csak akkor. Mindig eltűnőben.

    Nincs más, csak ez a pillanat,
    mely tollait kékkel befújja,
    hiszen pihéin átszalad
    a sugárzó mennybolt azúrja
    és hiteti, hogy élni szép:
    van Kék Madár, mely visszaszállhat!

    S engedek én is kicsikét
    az illúzió igazának,
    hisz ez a szárnyalás visz el
    a boldogsághoz, mert iránya
    cikcakkos, tört íveivel
    ráröpteti szemünk a fákra,
    s meglátjuk végre a csodát,
    mit addig is kínált az ablak:
    zöldellnek, zöldellnek a fák!

    S ez hihetőbb örömet adhat.

  • Baranyi Ferenc: Telekosár

    A kommentátor mondja, mondja
    s ő sem hiszi, amit papol.
    (Akkor is nektárt szavatol, ha
    megpimpósodott rég a bor.)
    Alrebellis és főeretnek
    mosolyog, mintha mosolya
    mögött a kellő tiszteletnek
    nem lenne látható nyoma.

    Futásban jártas sportriporter
    jég hátán is riszálni kész,
    fejre is áll, akármikor kell,
    de fel csak önmagára néz.

    Megannyi fürge kecskebéka
    úgy ugrabugrál, mintha csak
    fűzfára mászni volna célja
    vágyott uborkafák alatt.

    Több rámenős play boy agyában
    csak műveltség nem kap helyet,
    buta lúd, szédült tyúk, ahány van
    csakis előttük illeget.

    Fontos fajankók ivadéka
    zápolja unos-untalan
    azt a tojást is, melynek héja
    a fenekén még rajta van.

    Fusizó, félkontár középszer
    babrálja a közvéleményt,
    ágál, minősít, cáfol, érvel,
    saját paródiájaként,

    hol szentbeszéd zubog belőle,
    hol meg Marx Károly tanai –

    mindig tömött a képernyő, de
    alig van rajta valaki …

  • Baranyi Ferenc: Versmagyarázat

    1. A VERS:

    Most minden hörcsög és pocok
    – amely az egybeszántott
    földeken garázdálkodott –
    együtt fújja az átkot

    a pórral, ki megint pöröl
    az egybeszántás végett…
    Jászlánál bambul az ökör –
    nem érti az egészet.

    2. A MAGYARÁZAT:

    Most minden tolvaj s lusta dög
    nemzeti hőssé válik,
    nem tagadja, hogy bűnözött,
    de hajtogatja váltig,

    hogy azért lógott és lopott,
    mert gyengíteni kellett
    a tankokkal reánk hozott
    poszt-sztálinista rendet.

    3. A KONKLÚZIÓ:

    Esélyeit elveszti az,
    kihez ezek szegődnek,
    hitelük egy lyukas garast
    érhet hozzávetőleg.